Orvosi Hetilap, 1921. augusztus (65. évfolyam, 32-35. szám)
1921-08-07 / 32. szám
1921. 32. sz. ORVOSI HETILAP a baleseti, ipari stb. eredetű járadékhajhászoknál valóban alkalmas eljárás, a tapasztalat bizonyítja. A katonai neurotikusoknál azonban praktikus és psychologiás okokból nem alkalmazható. Nem alkalmazható először azért, mert olyan nagy tömegű embernek végkielégítéséről lenne szó, amelynek pénzügyi terhét egyetlen állam sem vállalhatná. De azért sem válnék be, mert a magánjogi alapon támadó járadékhajhászat és a katonai eredetű járadékhajhászat között óriási különbség van. Ha például a baleseti sérült megkapja végkielégítését, abban a pillanatban minden jogviszonya megszűnt a járadékadóval szemben, sem követelni valója, sem kötelessége nincs többé vele szemben. A neurotikus katonát azonban hiába bocsátanák el végkielégítéssel, továbbra is állampolgár marad s mint ilyennek gyógyulása esetére védkötelezettsége továbbra is fennállana, továbbra is olnigóban marad a végkielégítési adóval szemben, csak jogai szűntek meg, de kötelezettsége megszüntetésére nincs módja. Ezért ez a módszer itt nem jöhet számításba. Hirtelen, brüszk, elkedvetlenítő eljárások nem jelenthetnek végleges elintézést, mint Kurt Singer kiemeli. Sokkal többet várhatunk olyan eljárástól, amely lassú átmenetet teremt, mintegy észrevétlenül tereli át a neurotikusok tömegeit a betegségből a gyógyulásba, aranyhidat építvén nekik. Akkor járunk el megfelelően, ha a megoldást ugyanott keressük, honnét a tünetek erednek, a suggeszióban, a közhiedelemben. Idegshock, légnyomás stb. orvosi fogalmak voltak, melyeket a köztudat sanctionált és használatra átadott a neurotikusoknak. Ehhez hasonló közkeletű fogalom az is, hogy idegesség. Ha már most a betegségprolongatio czéljából hozzánk tóduló betegeinket úgy intézzük el, hogy kórjelzésül hysteria, traumás neurosis stb. helyett ezt az általában ismert, de keveset mondó kifejezést használjuk, hármas czélt érünk el. Eleget tettünk a beteg betegségi akaratának (Kretschmer: Krankheitswille), mert elismertük, hogy beteg, kapott diagnosist. Eleget tettünk azonban másodszor a reánk bízott államérdek követelményeinek is, hiszen a járadék-kiszabást végző laikus e szó mögött is megérzi, hogy nem súlyos betegséggel áll szemben s így a járadék leszállításával kedvező átmeneti atmosphaerát teremt a tünetek lassú, teljes megszűnése felé. Harmadszor azonban igen előnyös psychotherapiás hatást fejt ki a betegre magára. Idegesség, ez olyan diagnosis, melyet a művelt ember gyakran használ, de annyira általánosnak tartja, hogy nagyon kevés fontosságot tulajdonít neki. És míg a neurotikus fantáziát egyfelől megnyugtatta ez a diagnosis, most a vele érkező, hozzá kapcsolódott lekicsinylő suggestio erejével úgy hat reá, mint egy olyan szemüveg, amelyen át a látottak kisebbednek. Ennek tudatában a hysteriás tünetek napról-napra többet veszítenek a beteg előtt is fontosságukból. És ez a végleges megoldás a biztos gyógyulás útja. Hoffmann a hysteriát kiváltó okok változásának megfelelőleg a következő időszakokat különbözteti meg a kezelés fejlődésében. A kezdeti rendszernélküliséget a háború elején az enyhe békebeli methodusok váltották fel. Ezt követték az „Überrumpelungs“-eljárások, például Kaufmann-é. Ezután újra enyhébb methodus, a Kehrer- és Berthold-féle kényszergyakorlatoztatás jött divatba. Nézetünk szerint igen alkalmasan csatlakozik ehhez, mint új korszaka a kezelésnek, a fent leírt diagnostikai suggestio. A rég ismert suggestiv arzenálnak mindössze újabb fegyveréről van szó, de aki látja a katonai kórházakba még ma is tolongó, hysteriás tüneteket fixáló szerencsétleneket, be fogja látni, hogy minden eszközt meg kell ragadni, hogy végre egyszer lehűtsük ezeket és átmenettel visszavezessük őket a tünetmentesség boldogságába. Ezek a betegek harczolni jönnek a kórházba, harczolnak, hogy tovább is betegek lehessenek, diagnosisért küzdenek velünk orvosokkal. Használjuk fel a diagnosis suggestiv erejét is arra, hogy használható emberek lehessenek. Ennek a fontosságát akartuk kiemelni. Czélunk volt még, hogy a háborús neurotikusok vizsgálatánál a részletes anamnesis fontosságát hangsúlyozzuk és a modern psychologiás felfogás világánál az ilyen betegekkel foglalkozó nem szakembernek is bepillantást nyújtsunk a betegség lénye gébe s így a betegség sematizáló, túlzottan syniptomás diagnoskálásától óvakodjunk. A fixálódott háborús neurosisok nagy száma és gyakori megfordulása a katonakórházak ambulantiáján ad közleményünknek némi actualitást és jogosultságot. Irodalom. Kretschmer, Ernst: Die Willensapparate des Hysterischen. Zeitschr. f. d. Neurol, u. Psychiatr., 1920, 54, 251. — Birnbaum, Karl: Der Aufbau der Psychose. Alig. Zeitschr. f. Psychol., 1919, 75, 455. — Bonhoeffer, Karl: Wie weit kommen psychogene Krankheitszustände ... Allgem. Zeitschr. f. Psychol., 1911. — Freud, Sigmund: Fünf Vorlesungen etc. 1916. — Kraepelin, Emil: Psychiatrie, 8. Aufl. — Jendrássik Ernő: Néhány megjegyzés a háborús neurosis tanához. Orvosi Hetilap, 1916. — Martin Reichardt: Der jetzige Stand der Lehre von der Hysterie. Deutsche mediz. Wochenschr., 1921, 3. sz. — Kurt Singer: Was ist’s mit dem Neurotiker vom Jahre 1920? Mediz. Klinik, 1920, 37, 951. — Küppers: Die Hysterie als Urbild einer regressiven Entwicklung bei parasitärer Lebensführung. Vortrag auf der 86. Versammlung Deutscher Naturforscher und Aerzte. — Paul Schuster: Trauma und Neurose. Lewandowsky’s Handbuch der Neurologie. — Lewandowsky: Die Hysterie. Lewandowsky’s Handbuch der Neurologie, V. — Wilhelm Neutra: Seelenmechanik und Hysterie. Leipzig, 1920. F. C. W. Vogel. — Kugler: Ein System der Neurose. Kongress f. inn. Mediz. Dresden, 1920. — Zeitschr. f. d. ges. Neurol, u. Psychiatr. Ref. 1921, 23. köt., 1/2. füz., 197. — P. Janet: L’état mental des hystériques. Paris, 1911, II. édition. — Briquet: Traite de l’hysterie. 1859. — R. A. E. Hoffmann: Über die Behandlung der Kriegshysterie in den badischen Nervenlazaretten. Zeitschr. f. d. ges. Neur. u. Psych. 1920. 55,144. — F. Kehrer: Die Indikation zur aktiven Behandlung. Aus „Dienstbeschädigung u. Renten Versorgung“, von Prof. Adam, Verlag Fischer, Jena, 1920. 281 Kísérleti és statisztikai adatok a bűnöző fiatalkorúak psychopathiájához, különös tekintettel az értelmi fejlettségre. Irta: Foder László dr., idegorvos, kórházi főorvos. A fiatalkorúak bűnözésének tanulmányozása úgy a társadalom, mint az államegészségtan szempontjából elsőrangúan érdekes, különösen azért, mert a sok ellentétes nézeten kívül a megelőzésére, és gyógyítására való törekvéseink gyenge eredményei a legérzékenyebben mutatják, hogy ezen, a társadalmat már aránylagos gyakoriságánál fogva is erősen sújtó lelki rendellenesség ismeretében tudományunk még igen kevéssé haladt előre. A magyar viszonyokra vonatkozó statisztikai adatok tudtommal nincsenek, de aligha leszünk túlságosan sötéten látók, ha a porosz javítóintézetek statisztikáját fogadjuk el jelenlegi standard mértéknek. Kraepeling szerint a porosz javítóintézetekből (Fürsorgeanstalten) az 1904—1909. évben kibocsátott 8151 növendék közül a kibocsájtást közvetlenül követő időben ugyan 69% viselkedett jól, de mire a katonai szolgálat második évébe jutottak, már csak 24%-uk maradt büntetlen. Wetzel szerint (idézve 8-ból) 70 badeni javítós növendék közül 13 év múlva csak 24°/0 volt még büntetlen, ami korántsem jelenti, hogy egyúttal büntelen is volt volna. Gondoljunk csak a bűnöző fiatalkorú nők bűnözésének nagy százalékát kitevő „meg nem engedett“ prostitútióra, mely semmit sem veszít társadalomellenes mivoltából, ha a fiatalkorú a korhatárt átlépve, most már „megengedetten“, tehát büntetlenül folytatja azt. S hogy a fiatalkorú bűnözése, bár erősen külső körülmények hatása alatt, elsősorban mégis a fiatalkorú egyéni tulajdonságainál fogva jön létre, azt bizonyítja egyfelől az, hogy egyazon körülmények között élő fiatalkorúak, igen gyakran egy család együtt élő gyermekei közül csak egyesek bűnözők, másfelől az, hogy a bűnöző fiatalkorúakban oly elváltozásokat találunk, melyek az ő rendellenes viselkedésüket megmagyarázhatják. A rákospalotai kir. leányjavító-nevelőintézet 1915-ben felvett 166 növendéke közül a súlyos, lázas betegek és a magyarul nem értők kihagyása után maradt 139 növendéket megvizsgálták az Éltesz által magyarra átültetett Binet-Simonféle módszer szerint.* Életkoruk 11—19 év között ingadozott, zömük 15—17 éves volt. Ezen vizsgálatok szerint a 139 növendék közül: * A Binet-Simon-féle vizsgálatok nagy részét, minthogy magam csak két-kéthetes harcztéri szabadságokra kerültem haza, felkérésemre s előzetes begyakorlás után Lefkovics Janka főv. polg. isk. tanítónő végezte