Orvosi Hetilap, 1921. augusztus (65. évfolyam, 32-35. szám)

1921-08-07 / 32. szám

1921. 32. sz. ORVOSI HETILAP a baleseti, ipari stb. eredetű járadékhajhászoknál valóban alkalmas eljárás, a tapasztalat bizonyítja. A katonai neuro­tikusoknál azonban praktikus és psychologiás okokból nem alkalmazható. Nem alkalmazható először azért, mert olyan nagy tömegű embernek végkielégítéséről lenne szó, a­mely­nek pénzügyi terhét egyetlen állam sem vállalhatná. De azért sem válnék be­, mert a magánjogi alapon támadó járadék­­hajhászat és a katonai eredetű járadékhajhászat között óriási különbség van. Ha például a baleseti sérült megkapja vég­­kielégítését, abban a pillanatban minden jogviszonya meg­szűnt a járadékadóval szemben, sem követelni valója, sem kötelessége nincs többé vele szemben. A neurotikus katonát azonban hiába bocsátanák el végkielégítéssel, továbbra is állampolgár marad s mint ilyennek gyógyulása esetére véd­­kötelezettsége továbbra is fennállana, továbbra is olnigóban marad a végkielégítési adóval szemben, csak jogai szűntek meg, de kötelezettsége megszüntetésére nincs módja. Ezért ez a módszer itt nem jöhet számításba. Hirtelen, brüszk, elkedvetlenítő eljárások nem jelenthet­nek végleges elintézést, mint Kurt Singer kiemeli. Sokkal többet várhatunk olyan eljárástól, a­mely lassú átmenetet teremt, mintegy észrevétlenül tereli át a neurotikusok töme­geit a betegségből a gyógyulásba, aranyhidat építvén nekik. Akkor járunk el megfelelően, ha a megoldást ugyanott keressük, honnét a tünetek erednek, a suggeszióban, a köz­hiedelemben. Idegshock, légnyomás stb. orvosi fogalmak vol­tak, melyeket a köztudat sanctionált és használatra átadott a neurotikusoknak. Ehhez hasonló közkeletű fogalom az is, hogy idegesség. Ha már most a betegségprolongatio czéljából hozzánk tóduló betegeinket úgy intézzük el, hogy kórjelzésül hysteria, traumás neurosis stb. helyett ezt az általában ismert, de keveset mondó kifejezést használjuk, hármas czélt érünk el. Eleget tettünk a beteg betegségi akaratának (Kretschmer: Krankheitswille), mert elismertük, hogy beteg, kapott dia­­gnosist. Eleget tettünk azonban másodszor a reánk bízott államérdek követelményeinek is, hiszen a járadék-kiszabást végző laikus e szó mögött is megérzi, hogy nem súlyos be­tegséggel áll szemben s így a járadék leszállításával kedvező átmeneti atmosphaerát teremt a tünetek lassú, teljes meg­szűnése felé. Harmadszor azonban igen előnyös psychothera­­piás hatást fejt ki a betegre magára. Idegesség, ez olyan dia­gnosis, melyet a művelt ember gyakran használ, de annyira általánosnak tartja, hogy nagyon kevés fontosságot tulajdonít neki. És míg a neurotikus fantáziát egyfelől megnyugtatta ez a diagnosis, most a vele érkező, hozzá kapcsolódott lekicsinylő suggestio erejével úgy hat reá, mint egy olyan szemüveg, a­melyen át a látottak kisebbednek. Ennek tudatában a hysteriás tünetek napról-napra többet veszítenek a beteg előtt is fontos­ságukból. És ez a végleges megoldás a biztos gyógyulás útja. Hoffmann a hysteriát kiváltó okok változásának meg­­felelőleg a következő időszakokat különbözteti meg a kezelés fejlődésében. A kezdeti rendszernélküliséget a háború elején az enyhe békebeli methodusok váltották fel. Ezt követték az „Überrumpelungs“-eljárások, például Kaufmann-é. Ezután újra enyhébb methodus, a Kehrer- és Berthold-féle kényszer­gyakorlatoztatás jött divatba. Nézetünk szerint igen alkalmasan csatlakozik ehhez, mint új korszaka a kezelésnek, a fent leírt diagnostikai suggestio. A rég ismert suggestiv arzenálnak mindössze újabb fegy­veréről van szó, de a­ki látja a katonai kórházakba még ma is tolongó, hysteriás tüneteket fixáló szerencsétleneket, be fogja látni, hogy minden eszközt meg kell ragadni, hogy végre egyszer lehűtsük ezeket és átmenettel visszavezessük őket a tünetmentesség boldogságába. Ezek a betegek harczolni jön­nek a kórházba, harczolnak, hogy tovább is betegek lehesse­nek, diagnosisért küzdenek velünk orvosokkal. Használjuk fel a diagnosis suggestiv erejét is arra, hogy használható embe­rek lehessenek. Ennek a fontosságát akartuk kiemelni. Czé­­lunk volt még, hogy a háborús neurotikusok vizsgálatánál a részletes anamnesis fontosságát hangsúlyozzuk és a modern psychologiás felfogás világánál az ilyen betegekkel foglalkozó nem szakembernek is bepillantást nyújtsunk a betegség lénye­­ gébe s így a betegség sematizáló, túlzottan syniptomás dia­­gnoskálásától óvakodjunk. A fixálódott háborús neurosisok nagy száma és gyakori megfordulása a katonakórházak am­­bulantiáján ad közleményünknek némi actualitást és jogosult­ságot. Irodalom. Kretschmer, Ernst: Die Willensapparate des Hysteri­schen. Zeitschr. f. d. Neurol, u. Psychiatr., 1920, 54, 251. — Birnbaum, Karl: Der Aufbau der Psychose. Alig. Zeitschr. f. Psychol., 1919, 75, 455. — Bonhoeffer, Karl: Wie weit kommen psychogene Krankheits­zustände ... Allgem. Zeitschr. f. Psychol., 1911. — Freud, Sigmund: Fünf Vorlesungen etc. 1916. — Kraepelin, Emil: Psychiatrie, 8. Aufl. — Jendrássik Ernő: Néhány megjegyzés a háborús neurosis tanához. Orvosi Hetilap, 1916. — Martin Reichardt: Der jetzige Stand der Lehre von der Hysterie. Deutsche mediz. Wochenschr., 1921, 3. sz. — Kurt Singer: Was ist’s mit dem Neurotiker vom Jahre 1920? Mediz. Klinik, 1920, 37, 951. — Küppers: Die Hysterie als Urbild einer regressiven Entwicklung bei parasitärer Lebensführung. Vortrag auf der 86. Ver­sammlung Deutscher Naturforscher und Aerzte. — Paul Schuster: Trauma und Neurose. Lewandowsky’s Handbuch der Neurologie. — Lewandowsky: Die Hysterie. Lewandowsky’s Handbuch der Neurologie, V. — Wilhelm Neutra: Seelenmechanik und Hysterie. Leipzig, 1920. F. C. W. Vogel. — Kugler: Ein System der Neurose. Kongress f. inn. Mediz. Dresden, 1920. — Zeitschr. f. d. ges. Neurol, u. Psychiatr. Ref. 1921, 23. köt., 1/2. füz., 197. — P. Janet: L’état mental des hystériques. Paris, 1911, II. édition. — Briquet: Traite de l’hysterie. 1859. — R. A. E. Hoffmann: Über die Behandlung der Kriegshysterie in den badischen Nervenlazaretten. Zeitschr. f. d. ges. Neur. u. Psych. 1920. 55,144. — F. Kehrer: Die Indikation zur aktiven Behandlung. Aus „Dienstbeschädigung u. Renten Versorgung“, von Prof. Adam, Verlag Fischer, Jena, 1920. 281 Kísérleti és statisztikai adatok a bűnöző fiatal­korúak psychopathiájához, különös tekintettel az értelmi fejlettségre. Irta: Fod­er László dr., idegorvos, kórházi főorvos. A fiatalkorúak bűnözésének tanulmányozása úgy a tár­sadalom, mint az államegészségtan szempontjából elsőrangúan érdekes, különösen azért, mert a sok ellentétes nézeten kívül a megelőzésére, és gyógyítására való törekvéseink gyenge eredményei a legérzékenyebben mutatják, hogy ezen, a társadalmat már aránylagos gyakoriságánál fogva is erősen sújtó lelki rendellenesség ismeretében tudományunk még igen kevéssé haladt előre. A magyar viszonyokra vonatkozó statisztikai adatok tudtommal nincsenek, de aligha leszünk túlságosan sötéten látók, ha a porosz javítóintézetek statisz­tikáját fogadjuk el jelenlegi standard­ mértéknek. Kraepeling szerint a porosz javítóintézetekből (Fürsorgeanstalten) az 1904—1909. évben kibocsátott 8151 növendék közül a ki­­bocsájtást közvetlenül követő időben ugyan 69% viselkedett jól, de mire a katonai szolgálat második évébe jutottak, már csak 24%-uk maradt büntetlen. Wetzel szerint (idézve 8-ból) 70 badeni javítós növendék közül 13 év múlva csak 24°/0 volt még büntetlen, a­mi korántsem jelenti, hogy egyúttal büntelen is volt volna. Gondoljunk csak a bűnöző fiatalkorú nők bűnözésének nagy százalékát kitevő „meg nem engedett“ prostitútióra, mely semmit sem veszít társadalomellenes mi­voltából, ha a fiatalkorú a korhatárt átlépve, most már „meg­engedetten“, tehát büntetlenül folytatja azt. S hogy a fiatal­korú bűnözése, bár erősen külső körülmények hatása alatt, elsősorban mégis a fiatalkorú egyéni tulajdonságainál fogva jön létre, azt bizonyítja egyfelől az, hogy egyazon körülmé­nyek között élő fiatalkorúak, igen gyakran egy család együtt élő gyermekei közül csak egyesek bűnözők, másfelől az, hogy a bűnöző fiatalkorúakban oly elváltozásokat találunk, melyek az ő rendellenes viselkedésüket megmagyarázhatják. A rákospalotai kir. leányjavító-nevelőintézet 1915-ben felvett 166 növendéke közül a súlyos, lázas betegek és a magyarul nem értők kihagyása után maradt 139 növendéket megvizsgálták az Éltesz által magyarra átültetett Binet-Simon­­féle módszer szerint.* Életkoruk 11—19 év között ingadozott, zömük 15—17 éves volt. Ezen vizsgálatok szerint a 139 növendék közül: * A Binet-Simon-féle vizsgálatok nagy részét, minthogy magam csak két-kéthetes harcztéri szabadságokra kerültem haza, felkérésemre s elő­zetes begyakorlás után Lefkovics Janka főv. polg. isk. tanítónő végezte

Next