Orvosi Hetilap, 1921. szeptember (65. évfolyam, 36-39. szám)
1921-09-04 / 36. szám
318 ORVOSI HETILAP 1921. 36. sz. Miután nagy adagoknak nyúl auricularis vénájába való fecskendésével az eljárásnak teljes veszélytelenségéről győződtem meg, körülbelül 200 emberen végeztem részben a szegedi cs. és kir. bőrkórtani központban, részben a szegedi tartalékkórház egyik belosztályán parallel kísérleteket oly módon, hogy egyik nap intramuscularisan, néhány nap múlva ugyanazon egyénbe intravénásan fecskendeztem be 6%-os steril indigokarmin-oldatból 1-1 cm3-t. Mindenekelőtt megállapíthattam, hogy az intravénás befecskendés subjectiv kellemetlenséggel sohasem jár, míg az intramuscularis injectio köztudomás szerint néha igen nagy fájdalmat okoz. Mellékhatást sohasem észleltem, bár sokszor a legsúlyosabb cardialis affectióknál is alkalmaztam e módszert. Jellemzésül említem meg, hogy egy betegem, ki az intramuscularis injectio okozta fájdalom következtében elájult, egy más alkalommal az intravénás befecskendést nagyon jól tűrte el. Különösen szembeszökő volt azonban az indigokarmin intravénás alkalmazásakor ennek — kivétel nélkül — egységes időben való megjelenése normális vesék eseteiben. Míg ugyanis intramuscularis injectiók után 10—15 percz múlva is sokszor még bizonytalan volt a kék színeződés, sőt két ízben — a vesék ép volta daczára — ez egyáltalában teljesen elmaradt, addig ugyanazon egyéneken intravénás befecskendés után a második 5 pereben (kémlőcsőben) felfogott vizelet mindig kifejezetten égkékszínű volt. Az intravénás módszer érzékenyebb s exactabb voltát bizonyították belgyógyászati vesemegbetegedésekben tett észleleteim is, így például két chronikus nephritisben szenvedő betegeknél, valamint egy vitium okozta pangásos vese esetében (1 —1°/00 fehérjével) intravénás befecskendés után csak a harmadik 5 percben mutatkozott a kék színeződés, míg intramuscularis befecskendéssel éppen a normális vesénél is megengedett tágabb kiválasztási latitude miatt a rendes viszonyokhoz képest eltérés nem volt konstatálható. Hasonlóképpen egy 15°/oo fehérjével, nagy anasarcával glomerulonephritisben szenvedő betegnél csak a IV. öt percben jelentkezett a kék szín intravénás injectio után, míg az intramuscularis befecskendést követőleg is 20 perc múlva jelentkezett az indigokarmin. Ezek szerint intravénás befecskendés után már a vese degenerátiós folyamatainál is a normális viszonyokhoz képest késedelmes festékkiválasztás található. Sebészeti vesemegbetegedésekben körülbelül 150 esetben használtam az indigokarmint intravénásan. Ezek közül 4 esetben a műtéti asztalon, egy esetben pedig bonczoláskor volt alkalmam az eljárás értékét ellenőriznem, míg a többit az egyéb módszerekkel való összehasonlítással kontrolláltam. Három operált esetemben az előzetesen végzett functiós vizsgálatok mindenkor az egyik oldali vese legnagyobb fokú parenchymapusztulását állapították meg, amenynyiben az indigokarmin-kiválasztás a beteg oldalon teljesen elmaradt, míg a másik oldali veséből felfogott vizelet a II. Öt pereben mutatta a kék színeződést. A Boros dr. által a szegedi közkórházban végrehajtott műtétek teljesen igazolták a functiós megállapításokat. Mindhárom beteg súlyban gyarapodva hagyta el a kórházat. Ezzel szemben a negyedik eset, melyben mindkét vese megbetegedését állapítottam meg (indigokarmin a jobb oldalon a IV. öt percben, a bal oldalon egyáltalán nem jelentkezett), a baloldali vese kiirtását követő 3 hét múlva a veseinsufficientiát jellemző folytonos erőhanyatlás és szívgyengeség tünetei között végződött halállal. Tanulságos volt a bonczasztalra került esetem is, mely 32 éves katonára vonatkozott. Az első vizsgálat alkalmával a jobb oldalról felfogott vizelet csak az V. öt percben mutatott halványkék színeződést, míg a baloldali vizelet színeződése teljesen elmaradt. Ezen és egyéb vizsgálatok alapján pyelonephritis chronica suppurativát s a jobboldali vesének nagymérvű, a baloldali vesének pedig teljes pusztulását állapítottam meg. A három hó múlva ismételten megejtett vizsgálat alkalmával a kék színeződés már mindkét oldalon teljesen elmaradt. Ezen vizsgálat után egy héttel a beteg elhunyt. A kórbonczolás mindkét vese állományának majdnem teljes pusztulását mutatta. Az egyik oldalon zsákvese volt, míg a másik oldali vese gyermekökölnyire zsugorodott fibrosus tömeget alkotott, melyben csak itt-ott volt látható némi ép parenchyma miliaris abscessusokkal felváltva. Ez az eset is alkalmas arra, hogy az intravénás módszer pontosabb voltát bizonyítsa, mert intramuscularis eljárással semmi esetre sem állapíthattam volna meg az ép működésű veseállományok oly kis fokú különbségét, amely a beteg elhalálozása előtt 3 hónappal a két vese között fennállhatott. A functiós vizsgálat egyszerűsítése czéljából kísérletet végeztem arra vonatkozólag is, nem volna-e czélszerű indigokarmint phloridzinnel egyszerre intravénásan befecskendezni. E czélból 1 °/o-os phloridzin-oldat 1 cm3-ét használtam minden esetben. Az eredmény, sajnos, nem elégített ki, mert e combinatio mellett a kék szín gyakran jelentkezett késéssel még normális vesénél is, amit a következőkkel magyarázhatok csak: 1. A phloridzin diabetes polyurát okoz, amely különösen erősebb ezukorkiválasztás esetében felhígítván a vizeletet, a kék szín csökkenését eredményezi. 2. Az indigokarmin vegyileg indigodisulfosavas nátriumból áll, melyet redukáló anyagok (tehát a phloridzinbefecskendés után kiválasztódó ezukor is) indigofehér disulfonsav képzése mellett színtelenítenek. (L. Beilstein. Handbuch der organischen Chemie.) A fentiek miatt a phloridzint csak az indigokarmin után legalább 10 perccel ajánlatos befecskendezni. Természetes, hogy a felszívódás fent említett törvényei miatt czélszerű ezt is intravénásan adni. Szabályul azt állíthattam fel, hogy ép vese a II. öt perezben már 0,1%-on felül választ ki czukrot. Eredményeimet a következőkben foglalhatom össze: 1. Ha 6%-os indigokarmin-oldatból 1 cm3-t intravénásan fecskendezünk be, ép vese esetén — kivétel nélkül — a II. öt pereben kifejezett kék színben jelenik meg a vizelet. Megfordítva e tételt, későbbi kiválasztás már vesemegbetegedésre utal. 2. Az alkalmazás ezen módja exactabb következtetést tesz lehetővé az egészséges veseállomány mennyiségére nézve, mint az intramuscularis befecskendés. 3. 350 eset közül egyetlen egyszer sem észleltem retardált festékkiválasztást, ha a vese ép volt, míg intramuscularis injectiónál ez nem is oly ritka. 4. Az intramuscularis injectiókkal szemben az intravénások teljesen fájdalmatlanok. 5. Intravénás befecskendés után complicatiót sohasem észleltem. Phloridzin indigokarminnal egyszerre intravénásan a phloridzindiabetes színtelenítő hatása miatt nem adható, hanem csak az indigokarmin befecskendése után legalább 10 perczcel alkalmazandó. Ép vese a II. öt percben már 07%-on felül választ ki czukrot. Szükségesnek tartom megemlíteni, hogy fenti módszerem kidolgozása után Blum bécsi docens szíves értesítése alapján jutott tudomásomra, hogy bizonyos Henry Dawson Fusness már két évvel előttem intravénásan alkalmazta az indigokarmint s így az indigokarmin intravénás befecskendését illetőleg a prioritás számomra nem fontos jogáról le kell mondanom. Rajtam kívül azonban (legalább az irodalomban hasonló vizsgálatoknak nyomát nem találtam) a módszert mások még nem alkalmazták, phloridzinnek intravénás befecskendéséről pedig ez ideig nincs tudomásom. Meggyőződésem, hogy mindenki, ki ez eljárást nagyobb anyagon tanulmányozza, az indigokarmint és phloridzint ezután még értékesebb vesediagnostikai szernek fogja tartani, mint tartotta eddig.