Orvosi Hetilap, 1921. november (65. évfolyam, 45-48. szám)

1921-11-06 / 45. szám

396 kisajkak által határolt csőszerű képződményt s ez az, a­mi a külső genitalékat a férfi-typushoz közelebb hozta. Vonatkozásban áll egymással a zárt húgycső, a telt hólyag s a hydronephrosis is és nem lehetetlen, hogy a vaginák kitágulásában szerepet játszik a sinus urogenitalis visszamaradása, illetőleg esetleges elzáródása is. A többi rendellenesség között okozati összefüggést fel­venni nem lehet. Néhány szóval megemlékezem még a fejlődési zavar okáról. Ez irányban a bonczolás semmi felvilágosítást sem nyújtott. A bonczoláskor ugyan találtunk foetalis peritonitist, de a hashártya nagymérvű belöveltsége, a vérzések azt iga­zolják, hogy ez sokkal későbbi keletű, semhogy a fejlődési rendellenesség keletkezésében szerepet játszhatott volna. A magzat külső alakja egyébként normális, az alsó végtagok épek, a medenc­e nem keskenyebb, úgy hogy va­lami durva külső nyomás az amnion részéről, a­milyen például a syrenáknál a húgyivarnyílás s a végbél atresiáját okozza, itt nem szerepelt. Belső okot tudvalevőleg oly esetben szokás felvenni, mikor ugyanazon fejlődési hiba több generation keresztül ismétlődik familiárisan (például polydaktylia). Belső okot kell felvennünk oly esetekben is, mikor az összes külső okok kizárhatók. Az öröklés itt nem jöhet számításba. Tekintettel azonban arra, hogy nemcsak több medenc­e-szerven, hanem a szív sövényén is volt egyidejűleg f­ejlődési zavar, a­melyek a keletkezésmód tekintetében eltértek, valószínűnek tarthatjuk, hogy itt már a barázdálódó petében lappangott a hibás fej­lődésre való hajlam. Egész biztossággal azonban nem tudunk eljutni a belső ok felvételéhez, mert az összes külső okok (például mérgezés, temperatura-ingadozások) nem zárhatók ki. Irodalom. Hertwig: Lehrbuch d. Entwickelungsgeschichte, 1915. — Brotnan: Normale u. abn. Entwickelung d. Menschen, 1911. — Neugebauer: Hermaphroditismus. — Schwalbe: Morphologie d. Miss­bildungen, 1906. — Förster: Missbildungen d. Menschen, 1859. — Kussmaul: Von dem Mangel d. Verkümm. u. Verdoppelung d. Gebärm., 1861. — Veit: Handbuch d. Gynäkologie. — Pototschnig: Zur Frage d. kongenitalen Excessbild. d. Uterus u. Scheide. Zentralblatt f. alig. Path, u. pathol. Anatomie, 1918, 11. szám. — Knotz: Ein Fall von Doppel­bild. d. weibl. Genit. Wiener klin. Wochenschrift, 1906. — Heil: Kurzer Bericht üb. einen Fall v. Doppelbildung d. weibl. Genit. Ugyanott. — Jankovich: Újszülött leánygyermek genitaliáinak fejlődési rendellenes­ségéről. Gyógyászat, 1917. év, 4. szám. Közlemények a budapesti „Stefánia“-gyermekkórházzal kapcsolatos egyetemi gyermekklinikáról. Kórrajzok a gyermekorvostan köréből.* Szerkeszti: Bókay János dr., egyet. nyilv. r. tanár. XVII. Kypho­scoliosis tetanus neonatorum kapcsán („Tetanus-Buckel“). Közli: Bakay Emma dr., klinikai segédorvos. A tetanusra vonatkozó újabb, főleg háborús irodalmi közlések között néhány, eddig kevéssé ismert adatot találunk. Némelyek ugyanis a késői tetanus-esetekben a csontvázon, nevezetesen a gerinczoszlopon, deformitásokat láttak kelet­kezni, mely deformitások gibbus, illetve hypho­scoliosis alakjá­ban jelentkezhetnek. Jellemző ezekre a lassú, fokozatos fej­lődés és a hosszas, a betegség lefolyása után hónapokig, sőt évekig tartó fennállás. E deformitások közvetlen előidéző okát kétségtelenül csak a tetanus után fennmaradó azon izomelváltozásokban kereshetjük, mely állapot a posttetanusos merevség neve alatt már régóta ismert. E kétségtelen kapcsolat mellett különös­nek tetszik, hogy ez utóbbi tünet közismert volta daczára, a szakkönyvekben alig találunk említést a csontvázra vonatkozó deformitásokról. A mellkas izmainak deszkakemény merev­ségét (emprostho-pleurosthotonus) több szerző leírja, de gerinczelferdülésről csak a Pfaundler-Schlossmann-féle gyer­. Minden jog fentartva, mek orvostani munkában találunk rövid megjegyzést. Knöpfel­­macher írja itt részletesebb ismertetés nélkül, hogy több esetben látott úgy csecsemők, mint idősebb gyermekek tetanusánál az acut stádiumban kyphosist fejlődni. Ugyan­csak itt találjuk megemlítve Lehndorff eseteit, melyekben az ívalakú kyphosis hosszabb időn át fennállott és végül gyó­gyult. Ezzel szemben a felnőttekre vonatkozó újabb esetekben a gerinczelferdülések túlnyomóan késői tetanus kapcsán fej­lődtek és a tetanus azon alakjánál, melyet a szerzők tetanus tardissimus vagy chronicus névvel jelölnek, vagyis azon for­mánál, hol a posttetanusos izommerevség állandósul és extrém esetekben 2—5 évig megmarad. így E. Meyer és L. Weiler két gerinczdeformitást mutató esete közül az elsőben maga a tetanus a sérülés után (gránátszilánkok) 10 hó múlva állott be; a középső hátcsigolyáknak megfelelő kyphosis még az acut stádiumban fejlődött ki, de hosszabb ideig persistált. A második esetben, egy 14 éves fiún, az acut stádiumban nemcsak nagyfokú kyphosis, hanem pectus carinatum is ke­letkezett, mely utóbbi a szegycsont alsó részének előboltosu­­lása folytán állott elő. E deformitások a görcsös állapot meg­szűnte után is fennállottak; a gerinczelferdülés az izom­­rigiditás eltűnése után 4 hó múlva is stationaer volt. E. Becher esetében súlyos késői tetanus mellett jelentékeny hypho­scoliosis fejlődött még a görcsös állapot alatt, mely a tetanus gyó­gyulása után — más izommerevség mellett — még 3 hónapig fennállott. Eberstedt esetében ismét késői tetanus kapcsán fejlődött nagyfokú gibbus az V. és VI. hátcsigolyának meg­­felelőleg, mely az előbb említett esetekkel ellentétben, éles­szögű volt. Az exitussal végződött esetben végzett bonczoláskor kiderült, hogy a megfelelő csigolyatest összetöredezett, szét­­forgácsolódott, alatta a gerinczvelő kötőszövetesen degenerált. A szerző szerint ezen elváltozások a tetanus-méreg specifikus hatásával magyarázhatók, mert a kórszövettani lelet alapján tuberculosus, vagy egyéb betegség közbejátszása kizárt. Egyéb esetről a jelenleg számunkra hozzáférhető iro­dalomban nem találunk említést, és a­nélkül, hogy a posz­tetanusos merevség létrejöttének okaival foglalkoznánk, csak annyit tartunk kiemelendőnek, hogy a deformitásokat a szerzők egyhangúlag ezen elváltozással hozzák összefüggésbe, a­mi különben annyira kézenfekvő, hogy bizonyításra nem is szorul. Az Eberstedt esetében a csontban talált szöveti elvál­tozások azonkívül még valamely, esetleg specifikus toxinhatás mellett látszanak szólni; az eset azonban teljesen egyedülálló és így messzemenő következtetésre nem jogosít föl. Az általunk észlelt eset újszülött csecsemőre vonatkozik, lefolyását röviden a következőkben vázoljuk: V. Gy. 17 napos fiúgyermeket anyja azon panaszszal hozza klinikánkra 1921 február 8.-án, hogy már 7 napos korában nehezen szopott, két nap múlva száját nem tudta nyitni, ismét két nap múlva az egész testén görcsök jelentkeztek. Rendes szülés, II. terhesség. Status praesens: Typusos tetanusos állapot. Szájzár, összecsu­­csorított ajkak, görcsösen behajlított kézujjak, az egész test izomzata deszkakemény. A hát felső része, a különösen rigid izomzat púpalakú kidomborodást alkot, inkább a gerinczoszlop bal oldalán. A gyermek lábánál vagy fejénél fogva felemelhető, miközben a test mint egy darab fa mereven marad. A kissé nedv­edző köldök mélyén kis fungus. Szervi elváltozás nem mutatható ki. Időnként elég intensiv tonico-clonusos görcs a test összes izmaiban. Therapia : Február 8.-án és február 10.-én 250-250 I. E. tetanus­­antitoxint adunk intramuscularisan. E mellett chloralhydratot adagolunk belsőleg (0-5 gr.-ot pro die). Táplálás eleinte lefejt női tejjel, majd az anya tejelválasztásának csökkenése miatt, féltejjel vegyesen. A táplálás kanállal elég jól sikerül. A decursusból kiemeljük a következőket: Február 8.-ától február 26.-áig néhány ízben hőemelkedés 40-5°—39'5° C-ig. Testsúlyban lassú emelkedés. Szájzár csökken. Az izmok rigiditása változatlan. A görcsök intenzitása csökken. A jobb tüdő alsó lebenyében időnként crepitáló zörejek hallhatók. Február 27.-étől márczius 17.-éig súlyban alig gyarapodik. Az izomrigiditás nagyjából változatlan. A végtagok alig hajlíthatók; a gör­csök megszűnnek. Az „izompúp“ mellett ezen időben egy balra convex scoliosis fejlődik ki. A márczius 2.-án készült Röntgen-felvételen (Tüdős dr.) a következő elváltozások láthatók: Sinistroconvex scoliosis, mely a VII. nyaki csigolyánál kezdődik és a középvonaltól való legnagyobb kitérését a VII., VIII. és IX. hát­csigolyánál éri el. Ezen csigolyáknál a cartilago intercostalis a jobb oldalon keskenyebb. A XII. hátcsigolya már a középvonalban fekszik és attól kezdve a sacrumig főleg az I. és II. lumbalis csigolyának megfelelőleg kisfokú dextroconvex scoliosis látható. HET­ILAP 1921. 45. sz. ORVOSI

Next