Orvosi Hetilap, 1921. november (65. évfolyam, 45-48. szám)
1921-11-06 / 45. szám
396 kisajkak által határolt csőszerű képződményt s ez az, ami a külső genitalékat a férfi-typushoz közelebb hozta. Vonatkozásban áll egymással a zárt húgycső, a telt hólyag s a hydronephrosis is és nem lehetetlen, hogy a vaginák kitágulásában szerepet játszik a sinus urogenitalis visszamaradása, illetőleg esetleges elzáródása is. A többi rendellenesség között okozati összefüggést felvenni nem lehet. Néhány szóval megemlékezem még a fejlődési zavar okáról. Ez irányban a bonczolás semmi felvilágosítást sem nyújtott. A bonczoláskor ugyan találtunk foetalis peritonitist, de a hashártya nagymérvű belöveltsége, a vérzések azt igazolják, hogy ez sokkal későbbi keletű, semhogy a fejlődési rendellenesség keletkezésében szerepet játszhatott volna. A magzat külső alakja egyébként normális, az alsó végtagok épek, a medence nem keskenyebb, úgy hogy valami durva külső nyomás az amnion részéről, amilyen például a syrenáknál a húgyivarnyílás s a végbél atresiáját okozza, itt nem szerepelt. Belső okot tudvalevőleg oly esetben szokás felvenni, mikor ugyanazon fejlődési hiba több generation keresztül ismétlődik familiárisan (például polydaktylia). Belső okot kell felvennünk oly esetekben is, mikor az összes külső okok kizárhatók. Az öröklés itt nem jöhet számításba. Tekintettel azonban arra, hogy nemcsak több medence-szerven, hanem a szív sövényén is volt egyidejűleg fejlődési zavar, amelyek a keletkezésmód tekintetében eltértek, valószínűnek tarthatjuk, hogy itt már a barázdálódó petében lappangott a hibás fejlődésre való hajlam. Egész biztossággal azonban nem tudunk eljutni a belső ok felvételéhez, mert az összes külső okok (például mérgezés, temperatura-ingadozások) nem zárhatók ki. Irodalom. Hertwig: Lehrbuch d. Entwickelungsgeschichte, 1915. — Brotnan: Normale u. abn. Entwickelung d. Menschen, 1911. — Neugebauer: Hermaphroditismus. — Schwalbe: Morphologie d. Missbildungen, 1906. — Förster: Missbildungen d. Menschen, 1859. — Kussmaul: Von dem Mangel d. Verkümm. u. Verdoppelung d. Gebärm., 1861. — Veit: Handbuch d. Gynäkologie. — Pototschnig: Zur Frage d. kongenitalen Excessbild. d. Uterus u. Scheide. Zentralblatt f. alig. Path, u. pathol. Anatomie, 1918, 11. szám. — Knotz: Ein Fall von Doppelbild. d. weibl. Genit. Wiener klin. Wochenschrift, 1906. — Heil: Kurzer Bericht üb. einen Fall v. Doppelbildung d. weibl. Genit. Ugyanott. — Jankovich: Újszülött leánygyermek genitaliáinak fejlődési rendellenességéről. Gyógyászat, 1917. év, 4. szám. Közlemények a budapesti „Stefánia“-gyermekkórházzal kapcsolatos egyetemi gyermekklinikáról. Kórrajzok a gyermekorvostan köréből.* Szerkeszti: Bókay János dr., egyet. nyilv. r. tanár. XVII. Kyphoscoliosis tetanus neonatorum kapcsán („Tetanus-Buckel“). Közli: Bakay Emma dr., klinikai segédorvos. A tetanusra vonatkozó újabb, főleg háborús irodalmi közlések között néhány, eddig kevéssé ismert adatot találunk. Némelyek ugyanis a késői tetanus-esetekben a csontvázon, nevezetesen a gerinczoszlopon, deformitásokat láttak keletkezni, mely deformitások gibbus, illetve hyphoscoliosis alakjában jelentkezhetnek. Jellemző ezekre a lassú, fokozatos fejlődés és a hosszas, a betegség lefolyása után hónapokig, sőt évekig tartó fennállás. E deformitások közvetlen előidéző okát kétségtelenül csak a tetanus után fennmaradó azon izomelváltozásokban kereshetjük, mely állapot a posttetanusos merevség neve alatt már régóta ismert. E kétségtelen kapcsolat mellett különösnek tetszik, hogy ez utóbbi tünet közismert volta daczára, a szakkönyvekben alig találunk említést a csontvázra vonatkozó deformitásokról. A mellkas izmainak deszkakemény merevségét (emprostho-pleurosthotonus) több szerző leírja, de gerinczelferdülésről csak a Pfaundler-Schlossmann-féle gyer. Minden jog fentartva, mek orvostani munkában találunk rövid megjegyzést. Knöpfelmacher írja itt részletesebb ismertetés nélkül, hogy több esetben látott úgy csecsemők, mint idősebb gyermekek tetanusánál az acut stádiumban kyphosist fejlődni. Ugyancsak itt találjuk megemlítve Lehndorff eseteit, melyekben az ívalakú kyphosis hosszabb időn át fennállott és végül gyógyult. Ezzel szemben a felnőttekre vonatkozó újabb esetekben a gerinczelferdülések túlnyomóan késői tetanus kapcsán fejlődtek és a tetanus azon alakjánál, melyet a szerzők tetanus tardissimus vagy chronicus névvel jelölnek, vagyis azon formánál, hol a posttetanusos izommerevség állandósul és extrém esetekben 2—5 évig megmarad. így E. Meyer és L. Weiler két gerinczdeformitást mutató esete közül az elsőben maga a tetanus a sérülés után (gránátszilánkok) 10 hó múlva állott be; a középső hátcsigolyáknak megfelelő kyphosis még az acut stádiumban fejlődött ki, de hosszabb ideig persistált. A második esetben, egy 14 éves fiún, az acut stádiumban nemcsak nagyfokú kyphosis, hanem pectus carinatum is keletkezett, mely utóbbi a szegycsont alsó részének előboltosulása folytán állott elő. E deformitások a görcsös állapot megszűnte után is fennállottak; a gerinczelferdülés az izomrigiditás eltűnése után 4 hó múlva is stationaer volt. E. Becher esetében súlyos késői tetanus mellett jelentékeny hyphoscoliosis fejlődött még a görcsös állapot alatt, mely a tetanus gyógyulása után — más izommerevség mellett — még 3 hónapig fennállott. Eberstedt esetében ismét késői tetanus kapcsán fejlődött nagyfokú gibbus az V. és VI. hátcsigolyának megfelelőleg, mely az előbb említett esetekkel ellentétben, élesszögű volt. Az exitussal végződött esetben végzett bonczoláskor kiderült, hogy a megfelelő csigolyatest összetöredezett, szétforgácsolódott, alatta a gerinczvelő kötőszövetesen degenerált. A szerző szerint ezen elváltozások a tetanus-méreg specifikus hatásával magyarázhatók, mert a kórszövettani lelet alapján tuberculosus, vagy egyéb betegség közbejátszása kizárt. Egyéb esetről a jelenleg számunkra hozzáférhető irodalomban nem találunk említést, és anélkül, hogy a posztetanusos merevség létrejöttének okaival foglalkoznánk, csak annyit tartunk kiemelendőnek, hogy a deformitásokat a szerzők egyhangúlag ezen elváltozással hozzák összefüggésbe, ami különben annyira kézenfekvő, hogy bizonyításra nem is szorul. Az Eberstedt esetében a csontban talált szöveti elváltozások azonkívül még valamely, esetleg specifikus toxinhatás mellett látszanak szólni; az eset azonban teljesen egyedülálló és így messzemenő következtetésre nem jogosít föl. Az általunk észlelt eset újszülött csecsemőre vonatkozik, lefolyását röviden a következőkben vázoljuk: V. Gy. 17 napos fiúgyermeket anyja azon panaszszal hozza klinikánkra 1921 február 8.-án, hogy már 7 napos korában nehezen szopott, két nap múlva száját nem tudta nyitni, ismét két nap múlva az egész testén görcsök jelentkeztek. Rendes szülés, II. terhesség. Status praesens: Typusos tetanusos állapot. Szájzár, összecsucsorított ajkak, görcsösen behajlított kézujjak, az egész test izomzata deszkakemény. A hát felső része, a különösen rigid izomzat púpalakú kidomborodást alkot, inkább a gerinczoszlop bal oldalán. A gyermek lábánál vagy fejénél fogva felemelhető, miközben a test mint egy darab fa mereven marad. A kissé nedvedző köldök mélyén kis fungus. Szervi elváltozás nem mutatható ki. Időnként elég intensiv tonico-clonusos görcs a test összes izmaiban. Therapia : Február 8.-án és február 10.-én 250-250 I. E. tetanusantitoxint adunk intramuscularisan. E mellett chloralhydratot adagolunk belsőleg (0-5 gr.-ot pro die). Táplálás eleinte lefejt női tejjel, majd az anya tejelválasztásának csökkenése miatt, féltejjel vegyesen. A táplálás kanállal elég jól sikerül. A decursusból kiemeljük a következőket: Február 8.-ától február 26.-áig néhány ízben hőemelkedés 40-5°—39'5° C-ig. Testsúlyban lassú emelkedés. Szájzár csökken. Az izmok rigiditása változatlan. A görcsök intenzitása csökken. A jobb tüdő alsó lebenyében időnként crepitáló zörejek hallhatók. Február 27.-étől márczius 17.-éig súlyban alig gyarapodik. Az izomrigiditás nagyjából változatlan. A végtagok alig hajlíthatók; a görcsök megszűnnek. Az „izompúp“ mellett ezen időben egy balra convex scoliosis fejlődik ki. A márczius 2.-án készült Röntgen-felvételen (Tüdős dr.) a következő elváltozások láthatók: Sinistroconvex scoliosis, mely a VII. nyaki csigolyánál kezdődik és a középvonaltól való legnagyobb kitérését a VII., VIII. és IX. hátcsigolyánál éri el. Ezen csigolyáknál a cartilago intercostalis a jobb oldalon keskenyebb. A XII. hátcsigolya már a középvonalban fekszik és attól kezdve a sacrumig főleg az I. és II. lumbalis csigolyának megfelelőleg kisfokú dextroconvex scoliosis látható. HETILAP 1921. 45. sz. ORVOSI