Orvosi Hetilap, 1923. december (67. évfolyam, 47-51. szám)

1923-12-02 / 47. szám

612 ORVOSI HETILAP 1923. 47. sz. menéséből ered s ennek a cachexiának a főtünetei a korai elöregedés, a hónalji, fantási szőrzet kihullása, a nemiszervek nagyfokú sorvadása és a fokozódó lesoványodás, erőtlenedés. Boncoláskor a hypophysis mirigyes szövetének pusztulása mellett legállandóbb jelenség az, hogy a parenchymás szervek sorvadtak, tehát úgynevezett splanchnomikria van jelen, vagyis éppen ellentéte a zsigerek szokatlan megnagyobbodásának, a splanchnomegaliának, amelyet a hypophysis nagyobbodásból származó akromegalia eseteiben szoktunk találni. Simmonds észleleteit már többen megerősítették, így Fraenkel a Simmondséhoz hasonló, korai öregedéssel járó cachexia esetében a hypophysisen erős sorvadást talált, mely valószínűleg szintén gyermekágyi fertőzés következménye volt. Fahr kiterjedt hegesedést állapított meg a hypophysisen egy cachexia jelenségei közt meghalt egyénnél. Schlagenhauser esetében a cachexiát a hypophysis magános gümője okozta, míg Budde egy hypophysisrák-esetet közöl, amely szintén szőrzetkihullással és egyéb olyan cachexiás tünetekkeljárt, amelyeket a hypophysis hiányos működésének kellett felróni. Reinhardt koponyaalapi repedés után látta a hypophysis-cachexiát kifejlődni, a trauma a hypophysist is roncsolta, úgyhogy az lassan kint teljesen elsorvadt. A közölt esetekben a klinikai észlelés többnyire nem tudta kideríteni a cachexia okát, úgyhogy a klinikai kórjelzés carcinoma occultum vagy tuberculosis occulta volt, sőt a boncolóknak is eleinte az a kényelmetlen rossz érzésük volt, hogy a halálos cachexia okát nem tudták feltalálni s a hypophysis megvizsgálása nélkül a cachexia eredete homályban is maradt volna. Nekünk két olyan esetünk volt, amelyeket hypophysis-cachexia gyanánt kellett felfognunk; az első még 1918 decemberében került boncolásra. Ezen első esetünk klinikai tüneteiről, sajnos, nem számolhatok be részletesen, mert a kortörténet az akkori idők zűrzavaraiban elkallódott s ugyanezek a zavaros viszonyok mentsék, hogy a mi vizsgálataink is több tekintetben hiányosak maradtak. Egy 31 éves főhadnagyot nagyon elgyengült állapotban vettek fel a diagnostikai klinikára, s az ott két nap múlva meg is halt. A kórelőzmény szerint a beteg félév óta fokozatosan gyengül és halványodik. Felvételkor is feltűnt a sápadtsága és arcának sajátszerűen öreges kinézése. Bajusza, szakálla kissé gyér volt. A vizeletben semmi rendellenes nem mutatkozott. Vérvizsgálatkor 3.300.000 vörösvérsejtet, 60°/o haemoglobint és 8000 fehérvérsejtet találtak, de magtartalmú vörösvérsejtek vagy szokatlan alakok a vérben nem voltak. Ez a vérlelet nem magyarázta a betegnek nagyon is felötlő kimerültségét; a halál elég váratlanul következett be s a hulla (anaemia, cachexia“ klinikai diagnosissal került az I. számú kórbonctani intézetbe. Boncoláskor feltűnik a bőr erős halványsága, a belső szervek azonban kevésbbé vérszegények, sőt a vesék inkább kissé vérbővek, a máj is szederjes, aminek oka az lehetne, hogy a szíven a bal vénás szájadék mérsékelten szűkült s a kéthegyű billentyű vitorlái valamivel vastagabbak voltak. Egyébként azonban hiányzottak nemcsak a tartós vérpangás tünetei, hanem a szívtúltengés is, sőt a szív súlya csak 180 g volt, mindenesetre meglepően kevés egy közepes termetű férfinál, aki nem is volt túlságosan lesoványodva, a zsírpárna ugyanis a hasfalon 1 cm vastag volt. A többi belső szervek, így a máj, lép, vesék, pankreas szintén a rendesnél jóval kisebbeknek mutatkoztak, egyedül a pajzsmirigy volt colloid-felszaporodás által megnagyobbodva. A gyomorban és belekben mérsékelt hurut jelei voltak, a nyálkahártya folliculusai duzzadtak. A mellékvesék kicsinyek, a csontvelő a combcsontban valamivel halványabb, de a szegycsontban elég kifejezetten vörös színű. Ha még megemlítjük, hogy a máj a vasreactiót meglehetős gyengén adta, úgy megérthető, hogy a boncolás eredményével nem voltunk megelégedve, mert az anaema, cachexia természetét nem tudtuk kideríteni. Vészes vérszegénység ellen szólt a vörös csontvelő csekély kiterjedése, továbbá az is, hogy a szív nem volt zsíros, s ahelyett, hogy megnagyobbodott volna, mint az anaemia perniciosa legtöbb esetében, inkább jóval kisebb volt. A májon, mint említettük, hiányzott a kifejezettebb siderosis. Erősebb anaemia aplasticára mint halálokra szintén nem gondolhattunk, mert a belső szervek nem voltak különösen vérszegények, a szegycsontvelője elég vörös színű volt s általában a csontvelő normálisnak látszott. Bevezetőleg említettük is, hogy a vérlelet szerint a vörösvérsejtek fogyása nem volt különösen nagymérvű. Az essentialis anaemiának valamely typusos alakját tehát nem tudtuk felismerni, még kevésbbé lehetett egy elsődleges anaemiával összeegyeztetni a belső szervek feltűnően egyforma sorvadását, hiszen az essentiális anaemiák eseteiben a máj és vesék is többnyire nem sorvadtak, hanem még valamivel nagyobbak a rendesnél, nem is szólva a lépről, amely az anaemia perniciosa esetek többségében megnagyobbodik. Mikor a boncoláson jelenlevő klinikai tanársegéd úr is azt erősítette, hogy az eset rájuk nem egy önálló anaemiának, hanem egy gyorsan fokozódó cachexiának benyomását tette, a boncolás addigi eredményében nem látva magyarázatot a caehexiára, megnéztük a koponyaüreget is, ámbár a klinikai észlelés alatt semmi agytünet nem merült fel. Az agyon magán nevezetesebb elváltozás nem volt, így sorvadás sem, súlya 1320 g, az agyhártyák azonban kissé meg voltak vastagodva. Az agy kiemelésekor nagy meglepetésünkre a hypophysis jóval nagyobbnak látszott s a török nyeregből kiemelkedett. Közelebbi megtekintéskor a hypophysist egy közepes gesztenye nagyságú daganattá látjuk átalakultnak, amelynek felső része az infundibulum felé fokozatosan elvékonyodott. A daganat tömött tapintatú, átmetszve tömör, tömlők, üregek nincsenek benne, a metszéslapon a szürkés alapállományban fakósárga, csíkszerű elhalásokat szabad szemmel is ki lehetett venni. A töröknyereg csontos alapját a megnövekedett hypophysis elvékonyította, sőt több helyen usurálta. Szöveti vizsgálatkor a többi szervekben egyszerű sorvadást találtunk kötőszövetszaporodás jelei nélkül, míg a hypophysis-daganat az infectiós granulomák szerkezeti tulajdonságaival bírt. A hypophysis mirigyes állományát ugyanis majdnem teljesen tönkretette egy lymphocytákban gazdag sarjadzás-szövet, amelyben apró, keskeny-hosszú elsajtosodások vannak, széleiken Langhans-typusú óriássejtekkel; epitheloid sejtek gömbölyded csoportjai itt-ott szintén előfordulnak. Sem a gümőbacillus-festés, sem a syphilis-spirochaetákra való kezelés nem adott eredményt. Mivel Wassermann-vizsgálat a vérrel nem történt, az elkülönítés syphiloma és tuberculum között nem volt könnyű; számbavéve azonban azt, hogy az elsajtosodott részekben vérrel telt erecskék is vannak, a lágyburkokon pedig rostos megvastagodást találtunk, inkább syphilomára kellett gondolnunk, gümőkórnak egyébként is semmi jele nem volt feltalálható. Lues mellett értékesíthető még a hypophysis mirigyes állományának igen nagyfokú pusztulása a sarjadzásos daganat szélein; hogy a hypophysisben fejlődő gummák Langhans-typusú óriássejteket is tartalmazhatnak, azt több irodalmi közlés bizonyítja. Mindent összevetve, esetünket tehát a Schlagenhauseré mellé lehet állítani, aki a hypophysis-cachexia okát a hypophysis magános gümőjében, tehát szintén fertőző granulomában találta fel. Az öreges kinézés, a fokozódó kimerülés, leromlás s a belső szervek sorvadása is magyarázatot telnek a hypophysis-cachexia fölvételében, amelyet eszerint itt a hypophysis mellső lebenyét majdnem teljesen elroncsoló gumma váltott ki. A vérszegénység jelentőségéről ez esetben még alább szólunk. Egyedül a hypotrichosis és a nemiszervek sorvadása tekintetében nem egyeznek esetünk adatai a Simmonds-féle tünetekkel, a boncolási jegyzőkönyvben meg van említve, hogy a mellkas szőrzettel borított s a nemiszervek rendesek. A herék szöveti vizsgálata, sajnos, nem történt meg s így arról sem számol-