Orvosi Hetilap, 1924. október (68. évfolyam, 40-43. szám)

1924-10-05 / 40. szám

1924. 40. sz. ORVOSI HETILAP medencére is kifejtik káros hatásukat. Mégis statisz­tikánkban csak kevesebb szűk medencét találunk a normálisnál. 11 cm conjugata diagonalist véve alapul, összesen 13% volt a szűk medence gyakorisága, közte egy negyedfokú s három harmadfokú szűkülettel. A szülés egyéb szövődményei közül placenta praevia 0-8%-ban, korai lepényleválás 0-4%-ban, eklampsia pedig 2-6%-ban fordult elő. Különösen az eklampsia gyakoriságát hangoztatják Richter­s Hiess, akik idős primiparáknál határozott praedispositiót téte­leznek fel eklampsiával szemben. Amint az előzőkben kiemeltem, a fájásgyengeség, s a lágy szülőutak rigiditása az a két rendellenesség, mely idős primiparáknál a szülés lefolyását kedve­zőtlenné teszi. Természetesen ebből nem következik­­szükségképen az, hogy minden idős primiparánál fel­tétlen jelen kell lenniök, ellenben gyakoriságuk igenis jellemző az idős előszörszülőkre. S főleg e két rendelle­nességre vezethető vissza egyrészt a szülés tartamá­nak, másrészt a műtéti fr­equentiának eltérése a nor­málistól. Hogy a szülés lefolyásáról, s annak jelentősé­géről teljes képet alkothassunk magunknak, még e két fontos szempontot kell megtárgyalnunk. A szülés átla­gos tartamát 24 órának találtuk. A következő táblázat­ban mutatjuk be részletesen a szülés tartamát, m­­ényben f 224=25°/° 226=236/o 144=166/d­69=18­96/o 58=6'5°/o92·10'3~7o Mint látjuk, a szülések 36%-a 24 órán túl tar­tott, a szülések 10,3°/o-a pedig 48 órán túl húzódott el. Leghosszabb ideig tartó szülésünk 213 óráig tartott, de több 100 órán túl elhúzódó szülést találtunk. A szülés befejeződésének módja statisztikánk sze­rint: I. csoport II. csoport III. csoport spontán 68'8°/„ 56-5°/„ 42'5“/„ műtéttel 31'2% 43'5°/0 57'5°/0 Végeredményben összes szüléseink közül 35-2% műtéti úton nyert befejezést. Természetesen itt csak a szülést befejező műtéteket számítottuk. Összehasonlí­tás kedvéért megemlítem, hogy E. Zweifel primiparák­nál 8­6%-nak számítja a műtétes szüléseket. Ha végigtekintjük a szülés első két szakának tárgyalását, úgy azt látjuk, hogy mindazok a ténye­zők, melyek a szülés lefolyására jelentőséggel bírnak, többé-kevésbbé mind kedvezőtlenebb alakban találha­tók idős primiparánál. Lássuk most már, hogy mi a jelentősége az anyára s a magzatra nézve ennek a kö­rülménynek. Az anya szempontjából a szülés elhúzó­dása megnyújtja a szenvedés idejét, az infectio lehető­ségét növeli, másrészt igen káros a medencefenék izomzatának hosszas tágíttatása miatt, ha már lejjebb szállt elől fekvő rész mellett húzódik el a szülés. Az utóbbi körülményre Fetzer mutat rá, mint nagyfokú descensusok, prolapsusok okára. A műtéti beavatkozá­sok gyakorisága pedig az infectio veszélyén kívül az anya kisebb-nagyobb jelentőségű lágyrészsérüléséhez is vezethet. A magzat az elhúzódó szülés alatt gyakrabban kerül életveszélybe, nagyobb lesz az asphyxiás s a ha­lott magzatok száma. A műtéti beavatkozások pedig gyakran a magzat sérülésével járhatnak, ami vagy a szülés után, vagy az első életnapokban beálló halálhoz vezethet. Klinikánk 5 évi anyagából kiszámítva, 2-21%-nak találtuk a fogóműtét gyakoriságát. Míg itt az első csoportban 12-8%, a II. csoportban 14-4°/o, a III. csoport­ban 21-2%-ban szerepelt. A 40 éven túli idős primiparák­nál a fejvégű szülések közel egyenegyedét kellett fogó­műtéttel befejeznünk, dacára annak, hogy klinikánkon csak szigorú indicatio alapján végezünk fogóműtétet, amit 2 -21%-os átlagunk is bizonyít. Perforatio az I. csoportban 1-8%-ban, a II. csoportban 3%-ban, a III. csoportban 6-3%-ban fordult elő. 4 esetben az élő mag­zat perforatiója vált szükségessé, mindig azonban az anya életveszélye miatt kellett a magzat életét felál­dozni, így fenyegető uterus ruptura, placenta prae­­viánál magas láz, az ikrek fejének collisiója voltak az okok. A perforatiót egyéb műtétek, különösen a csá­szármetszés mindinkább háttérbe szorítják, s talán már el is érkezet az az idő, amelyben élő magzat fejének kisebbítését egyáltalában elkerülhetjük. Lefejezést, majd utána kizsigerelést egy esetben végeztünk elhanyagolt harántfekvés miatt. Régen ismeretes tény az, hogy a medencevégű fekvés idős primiparánál mennyire nem kedvező com­plicatio. Pedig — mint az előzőben láttuk — idős elő­­ször szülőknél több mint kétszerte gyakrabban fordul elő. Az utoljára jövő fejet nagyon sok esetben nem le­het kellő idő alatt átsegíteni a kellőleg elő nem ké­szített s amellett tágulásra kevésbbé képes lágy szülő­­utakon, s így a magzat élete gyakrabban kerül ve­szélybe. 46 far- és lábtartásos szülésnél, ahol érett mag­zat született, minden esetben extractio, s a legtöbbször kar- és fejkifejtés is szükséges volt. A magzatok majd­nem egyharmada részben a szülés alatt, részben pedig az első napokban elpusztult. Még rosszabb eredményt mutat a lábrafordítás műtéti statisztikája. 4 esetben Braxton-Hicks szerint végeztük a fordítást, itt nem követte a műtétet közvet­lenül a magzat extractiója, 9 esetben egész kézzel for­dítás s utána extractio műtétét végezték. Mint látjuk, a magzatok 24%-a maradt csak életben. Császármetszést összesen 14 esetben végeztünk, eseteink 1­­4%-ában. Kevéssel több ez az átlagos arány­számnál, amelyet mi 0-9%-nak találtunk. A Döderlein­­klinikán az összes szülések 1%-ában végezik e műté­tet, a berlini Bumm-klinikán 0-53%-ban. Idős primipa­ráknál az I. csoportban 0-8%, a II. csoportban 2-2°/o, a III. csoportban 6-3% a sectio caesarea gyakorisága; tehát a II. csoportban körülbelül kétszer, a HL cso­portban pedig hatszorta gyakoribb a császármetszés a normálisnál. Tubasterilisallót 3 esetben végeztünk, egy negyedfokú és két harmadfokú medenceszűkületnél. Mind a 14 esetben a magzat élve­ jött a világra s egész­ A szülés befejeződött: 12 ó. 12—18 ó. 18—24 ó. 24—36 ó.36—48 ó. 48 ó. túl.11Spontan 150 130 72 77 17 16 1 Műtéttel 28 33 30 38 22 41 1­.Összesen 178=27 163=25 102=16 115=17 39=6 57=9°/o 11Spontan 28 28 17 296 7 "■ "Műtéttel 109 18 159 20 1[összesen ca Tricco 37=19 35=18 44=22 15=8 27=14°/o 11Spontan6 4 5 4 1 _ III.Műtéttel2 2 2 6 3 8 1[összesen 8=19 6—14 7=16 10=23 4=9 8=19°/o Műtéti statisztika. Klinikánkon Műtét neme Száma Száza­lék Átla­gosan Élő magzat Halott Anyai magzat mortal. Fogóműtét 135 13­6 2-2 Kimeneti fogó 31 29 2 — Üregi fogó 91 72 19 — Magas Tarnier-fogó 9 4 5 — Magas Kielland-fogó 4 4 1 109=76/oo 26=240/o Perforatio 22 22 0'8-22 2 Dccapitatio- eviscerat io1 0-1--1 Extractio 46 46 2'4o/o 33=71-8o/o 13=28-2o/o Lábrafordítás 13 134 1'79 Braxton-Hich84 — 4 1 Lábrafordítás egész kézzel, extractio9 3 6 1­3=24o/o 10=76o/o Sectio caesarea 14 1*4 0*9 Classica9 9 -- -­Classica, Chrobak1 1 — — Transperit. cerv.3 3 — 1 Extraperit. cerv.1 1 — 14·100o/6 Sectio caesarea vaginalis 1­0­ 1— 1­2 — 673

Next