Orvosi Hetilap, 1926. május (70. évfolyam, 18-22. szám)
1926-05-02 / 18. szám
1926. 18. sz. ORVOSI HETILAP mely férfiaknál gyakoribb volt, mint nőknél. A daganat helye s a kor között összefüggés nem volt kimutatható, mert pl. vakbél, sigma vagy egyéb rákos betegek átlagos kora kb. ugyanaz volt. Elhelyezkedésük szerint leggyakoribb volt a sigmarák, 53 esettel, a többi részlet sorrendben a flexura lienalis 13, a vakbél 12, a haránt vastagbél és leszálló vastagbél 7—7, a flexura hepatica 4, a felhágó vastagbél 3 esettel szerepel. A legtöbben ugyanezt találják, csupán Miller talál egyforma arányban sigma- és vakbélrákot. Ha elfogadjuk a daganatoknak jobb és bal vastagbélfél szerint való felosztását, ami azon tapasztalaton alapszik, hogy a két vastagbélfélen végzett műtétek eredményei különbözőek, a jobb colonfélre 28, a balra 71 megbetegedés esik. Szövettanilag 3 sarkomat kivéve a többi rák volt és pedig adenocarcinoma, hegesedő, velős vagy nyákos formában; 1 esetben többszörös rákkal volt dolgunk. A betegek közül 47-nél (47*3%) dudoros porckemény, nyomásra kissé fájdalmas, sokszor ökölnél nagyobb daganat volt tapintható, mely a környezettel erősen össze volt kapaszkodva, sőt két esetben a hasfalban okozott tályogot. A daganatot Pauchet 30%, Hartert 25%-ban, Miller pedig minden 5. betegénél tapintotta, ami azt bizonyítja, hogy nálunk a betegek egyrészt betegségük igen előrehaladott állapotában keresik fel az orvost, másrészt, sajnos, még mindig gyakran előfordul, hogy borogatás, fektetés és egyéb módon kezelik a beteget, s nem küldik idejében oly helyre, ahol a megfelelő vizsgálatok elvégezhetők. Azon betegeknél, ahol a daganat nem volt tapintható, székelési zavarok, székrekedés, hasmenés, véres szék, tompa nyomási és spontán fájdalom miatt végzett Röntgen-vizsgálattal volt a kórisme felállítható. Két esetben sigmaráknál vakbélkilyukadást és hashártyagyulladást láttunk, a betegünknél különböző helyen lévő rák következtében hasvízkór és carcinosis peritoneit találtunk. Rendkívül súlyos szövődménye a vastagbéldaganatoknak az ileus. Az irodalomból összegyűjtött 926 eset közül 38 1%-ban volt ileus, ami azt mutatja, hogy lhn az eseteknek bélelzáródással kerül a sebészhez. Hartert még ennél sokkal nagyobb számú százalékban látott ileust, mert 73 betege közül 47-nek volt ileusa, s ezek közül 30-nak az elzáródása teljes volt. A 47 betegen kívül még 7 betegnél voltak szűkület tünetei észlelhetők, úgyhogy csak 26%-ban nem volt semminemű bélszűkület észlelhető. Burgess 175 eset közül csupán 10 98%-ban, Miller 129 beteg közül 19-ben látott heveny ileust, és 45%-ban idült ileust kifejlődve. Mikulicz, Rotter, Berg, Körte stb. kb. 30—-39%-ra teszik az ileussal operált betegek számát. A különböző szerzők összeállításából az derült ki, hogy az ileus leggyakoribb sigmatáknál (Mikulicz, Rotter, Eiselsberg, Körte stb.), s innen a vakbél felé haladva számuk csökkent. Klinikánk összeállítása ugyanezt mutatja. 22 ileusos betegünk közül 12-nek sigmarákja, 5-nek colon descendens, illetve flexura lienalis rákja volt, 2 esetben flexura hepatica, 1—1 esetben vakbél, felhágó-, s harántvastagbéldaganat okozta az ileust. Eseteink is bizonyítják, hogy az ileus sokkal gyakoribb baloldali, mint jobboldali daganatnál. Körte csaknem háromszor annyi ileust talált baloldalinál, mint jobboldalinál, Burgess jobboldali daganatnál 13*29%-ban, baloldalinál 86,7%-ban látott ileust. Ennek oka abban keresendő, hogy a vakbélben még egészen híg béltartalom a sigma felé mindinkább beszárad, s ilyenkor már nehezebben hatol át a szűkületen. A legtöbben, így Mikulicz, Körte stb., azt találták, hogy ott is érvényesül a régi szabály, hogy minél magasabban van az elzáródás, annál nagyobb a veszély, így magasan ülő vastagbélrák következtében föllépett ileusnál Mikulicz 70% halálozást talált, s a mélyen ülőknél csupán 30%-ot. Körténél jobboldali daganat okozta ileusnál 69%, baloldalinál 39,7% a halálozás, Waldenströmnél ez az arány 85, illetve 47%. Klinikánkon a műtéti halálozás a daganat helye szerint ileusnál a következő: az 5 jobboldali daganat közül meghalt 2, a baloldali 17 közül 5. Mint említettük, a vastagbélrák gyógyítására ma a gyökeres műtét az elfogadott és e célra számtalan eljárással rendelkezünk. Régebben általában még ileusnál is az egyszakaszos resectiót alkalmazták. Később azonban Mikulicz, Körte, Schleffer ajánlatára a már Gussenbauer, Heinecke, Volkmann, Schede által is végzett többszakaszos eljárások valamelyike nyomult előtérbe. Az ileusnál is megkísérelt egyszakaszos resectio eredményei ugyanis oly lesújtóak voltak, hogy a sebészek más eljárásokat voltak kénytelenek megkísérelni. Hogy az egyszakaszos resectio ileusnál ily rossz eredménnyel jár, annak oka elsősorban a leromlott szervezetben keresendő, mely a nagy műtéti beavatkozással nem tud megbirkózni. A szív ereje gyengült, főkép a pangó bélsárból felszívódó toxinok következtében, amit a ki nem elégítő táplálkozás még csak fokoz. A rendkívül telt belek igen megnehezítik a varrat kivitelét, a pangás következtében fokozottan fertőző béltartalom, valamint a bélfal vizenyős gyulladása miatt a bélsebek gyógyulása zavart, a varratok könnyen átvágnak, s a hashártya fertőződik. Az új műtéti eljárásnak arra kellett törekednie, hogy először megszüntetve az ileust, a normális bélműködést helyreállítsa, s azután kellőképen előkészítve a beteget, s kitisztítva a beleket, a daganatot eltávolítsa. A leromlott beteg életét legkevésbbé veszélyeztető eljárás kétségtelenül a colostomia. Ha a daganat helye akár a klinikai tünetek, akár a Röntgen-vizsgálat alapján ismeretes, a daganat felett, ettől lehetőleg oly távol, hogy a daganat későbbi eltávolításakor akadályul ne szolgáljon, a colostomia helybeli érzéstelenítésben könnyen elvégezhető. Oly esetekben, ahol a daganat helye biztosan ki nem mutatható, legcélszerűbb coecostomiát végezni, mert ilyenkor föltétlenül az akadály felett készítettük a nyílást. Hátránya a coecostomiának, hogy a hígabb béltartalom miatt a betegre nézve kellemetlen, s nem mindig tudjuk eldönteni a jobboldali ferde, vagy pararectalis metszésből, hogy esetleg a has bal felében helyet foglaló daganat eltávolítható-e második műtéttel vagy nem. Oly esetekben, ahol sigmarák kórisméjével a bal oldalon hatoltunk be, s úgy találjuk, hogy a daganat a sigma felett fekszik, legcélszerűbb a sebet zárni, s a daganat felett, vagy ha ennek helye pontosan meg nem állapítható, a vakbélen készíteni nyílást. Oly esetekben, ahol az ileus oka pontosan nem kórismézhető és nem dönthető el, vájjon a vékony vagy vastagbélen van-e az akadály, a középvonalba hatolunk be. Ha a daganat a vastagbélen van, akkor sigma, lehágó vastagbél és flexura lienalis ráknál ebből a metszésből a harántvastagbelet kivarrhatjuk. Ha azonban a daganat a vakbél, felhágó vastagbél, vagy a flexura hepaticán fekszik, legcélszerűbb a has sebet zárni, s a megfelelő helyen behatolva elkészíteni a colostomiát. Abból az alapelvből kiindulva, hogy ileusos betegeknél a lehető legkisebb beavatkozás végzendő, másrészt tekintetbe véve a colostomia hátrányait, egyesek a colostomia elkerülésére megkísérelték ileusnál a daganatnak bélösszeköttetés útján való kirekesztését. Közte s mások is azonban állást foglalnak ez ellen. A beavatkozás a beteg állapotát tekintve nagy, a varrat elvégzése a tágult beleken nehéz, a varrat tartóssága bizonytalan, 453