Orvosi Hetilap, 1927. november (71. évfolyam, 45-48. szám)
1927-11-06 / 45. szám
71. évfolyam 45. szám Budapest 1927 november 6 ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY ÉS SZÉKELY ÁGOSTON. Szerkeszti és kiadja : a vallás- és közoktatásügyi minister úr támogatásával és megbízásából a magyar orvosi facultások sajtóbizottsága HERZOG FERENC VÁMOSSY ZOLTÁN ISSEKUTZ BÉLA POÓR FERENC GORKA SÁNDOR REUTER CAMILLO BÉLÁK SÁNDOR CSIKY JÓZSEF FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ : FRITZ ERNŐ. TARTALOM: EREDETI KÖZLEMÉNYEK: Tóth István: Mit lehet operálni és mit operáljunk hüvelyi úton? (1283—1295. oldal.) Putnoky Gyula: Typhus baeillus okozta genyedésekről. (1296-1299. oldal.) Jobst Pál: Az intraeutan gonococcus vaccina diagnostikai értékéről. (1299—1301. oldal.) Kramár Jenő: Pseudotabes syphilitika (Oppenheim) kórképei hatéves gyermeknél. (1301—1302. oldal.) Kiss Pál: A „pentalei“ hatása lues congenita eseteiben. (1302-1303. oldal.) Detre László: Insulin és vérkép. (1303—1304. oldal.) Válasz Nádory Béla dr. megjegyzésére (1304. oldal.) Válasz Biró Béla dr. cikkére. (1304—1305. oldal.) Lapszemle. Belorvostan. — Sebészet. — Urológia. — Fülgyógyászat. — Szülészet és nőgyógyászat. — Szemészet. (1305—1308. oldal.) Könyvismertetés. (1308. oldal.) A Kir. Orvosegyesület október 29-i ülése. (1308—1310. o ) Doros Gábor: Vérvizsgálatok a budapesti prostituáltaknál. (1310-1313. oldal.) Heti krónika. (1313—1314. oldal.) Vegyes hírek. (1314. oldal.) EREDETI KÖZLEMÉNYEK Mit lehet operálni és mit operáljunk hüvelyi úton? Balassa-előadás. Tartotta: a budapesti kir. Orvosegyesület XCI. nagygyűlésén, 1927 október 15-én Tóth István dr. egyetemi tanár. (Második, befejező közlemény.) III. Adnextumorok radicalis operálása hüvelyen át. „Nunc venimus ad fortissimum!“ A méhüggelékek gyulladásos megbetegedésének gyógyítása évtizedek óta foglalkoztatja a gynekológusokat s általános, végleges megegyezés a tennivalókat illetőleg ma sem jött létre, aminek oka éppen a dolog természetében van, amennyiben a gyulladásos természetű betegségek általában is és még ha a petefészeknek, méhkürtnek jelentékeny megduzzadását is okozzák, nyugalommal, kímélettel, palliatív gyógyítással a legtöbbször visszafejlődésre bírhatok. Azonban ez a visszafejlődés nem egyszer sok időbe kerül, s az életnek legértékesebb idejében, a fiatalasszony korban hány és hány napot, hetet, nem ritkán hónapot tölt ágyhoz kötve annyi sok asszony, megfosztottál] az élet örömeitől olyan baj miatt, amiből pedig operálással rövid pár hét alatt meg lehet gyógyítani, visszaadva ezzel a beteg életkedvét, munkaképességét. A conservatív gyógyító eljárásokkal szemben lassanként kifejlődött az operálással való gyógyítás, különösen ma, amikor hovatovább több és több nő kénytelen küzdeni a létért, mikor gyakran nemcsak magát, hanem családját is fenn kell tartania; amikor a nő is mindinkább kiveszi részét a kenyérkeresésben, nem lehet heteken, hónapokon át fektetni, nem lehet eltiltani, elvonni a munkától. Dolgoznia kell, hogy megélhessen, dolgozni pedig csak akkor tud, ha egészséges, tehát egészségessé kell tennünk még akkor is, ha az egészség visszadása bizonyos kockázattal jár. A gynaekologia, a „modern gynaekologia“ csak teljesíti azt, amit a társadalom, a mai sociális viszonyok követelnek tőle. Éppen a sociális szempontok az orvos működésében alig valahol érvényesülnek inkább, mint az adnexummegbetegedések gyógyításában. Messze vezetne e thema tárgyalásába mélyebben belemennem, annyival is inkább, mert az előadásom tárgyát képező méhkiirtások, a gyulladásos női megbetegedések olyan csoportjára vonatkoznak, amelyek más úton alig, vagy csak nagyobb műtét árán (hasmetszés) gyógyíthatók. Röviden csak annyit: a nőorvosok egy része általában a palliatív therapia híve, csak ritkán operál. A másik nem várakozik, nem használja ki a természet gyógyító erejét, hanem általában operál, s csak az operálás mikéntjében van különbség, értve ez alatt azt, hogy az egyik csoport lehetőleg conservative operál, csak a betegnek látott szervet távolítja el, míg a másik kiirtja úgy a méhet, mint az adnexumokat, radicálisan operál. Az elsőt illetőleg általános tapasztalat, hogy nemritkán nem hozza meg a remélt gyógyulást; a radicális eljárással szemben nagyon is súlyos kifogás, hogy a fiatal nőt — hiszen ezek betegszenek meg gyulladásokban — megfosztja nemzőszerveitől, ami nemcsak a szaporodási folyamatot teszi lehetelenné, hanem éppen súlyos somatikus zavarokat okozhat. Különbség van abban is, hogy a műtétet valaki hasmetszés útján végzi-e, avagy hüvelyen át? Az előbbi általában biztosabb áttekintést nyújt és éppen ezért több alkalmat ad a conservativismusra. A hüvelyi út ez utóbbit alig szolgálja s legalább is csak a radicális eljárásra alkalmas, de ebben azután kisebb veszélyénél fogva — amint azt ki fogom fejteni — túlszárnyalja a hasmetszés eredményeit. Sőt gyakrabban találkozunk olyan esetekkel, ahol már kivihetetlen is a hasfal felől való operálás. Vettünk mi ki kolpotomia anterior, még többször posterior útján beteg adnexumokat, kisebb, sőt olykor nagy ovarialis daganatokat is, akkor, amikor még a hasmetszésnek e téren nagyobb volt a vesztesége. Ma ezt jóformán alig műveljük s csak méh- és hüvelysülyedések operálásával kapcsolatban végezzük, mint mellékműtétet. De igenis vannak esetek, ahol kétoldali gyulladásos megbetegedés olyan összenövéseket, olyan izzadmányokat, genyedéseket teremtett, amiknek meg-