Orvosi Hetilap, 1928. február (72. évfolyam, 6-9. szám)

1928-02-05 / 6. szám

146 falát, sőt azt teljesen compromittálhatják és át is mar­hatják. Ezen úgynevezett „per contiguitatem“ való átterjedés esetén — bár a sinus fala némelykor (például cholesteatománál) bámulatos hosszú ideig képes a fer­tőzésnek ellenállni — a vivőér fala kívülről befelé tör­ténő fertőzés folytán betegszik meg. A megbetegedés első látható makroskopikus jele a gennyel való érint­kezés helyén látható belöveltség, vékony fibrinréteg kiválása, sarjadzó szövet felrakodása, amely piros, bársonyos felrakodás további sarjképződés esetén oly vastag réteg alakjában boríthatja a sinus falát, hogy magának a sinusnak felismerését nem egyszer bizony­talanná teszi. A sinus falának ezen felületes periphle­­bitikus megbetegedésével szemben — amely az egész vonalon reperatív célzattal folyik — és amely esetek­ben a prognosis jó, másodfokon oly módon indulhat meg a sinus megbetegedése, hogy a vivőér falában levő nyirokereik és az apró vivőerek (vasa vasorum) bele­­vonásával a vivőér fala betegszik meg és kifejlődik a vivőér lábja, a sinus phlebitis. Ezen megbetegedés kapcsán a nyirokerek és az ér falának vivőerei által már utat találnak a kórnemző csirok a véráramba való bejutásra, de még inkább fokozódik a veszély, amint a vivőér falának belső rétege simaságát veszítve, fali thrombus képződését indítja meg. A másik, műtéteinknél jól észlelhető módja a sinus megbetegedésének a sziklacsont, de különösen a csecsnyúlvány csontjának gyulladása kapcsán az itt vivőeres récét alkotó vena mastoidea végerecskéinek a lábja, Wittmaak elnevezése szerint a „capillaris thrombophlebitis“. Maga ezen kórbonctani, illetve kór­­szövettani elváltozás, amely a csecsnyúlvány üregeit kibélelő submucosus vena capillarisokban indul meg, majd a csont pulpájában folytatódik. Körner szerint osteophlebitis elnevezés alatt vita tárgyát képezte egy időben, de újabban Wittmack szövettani vizsgálatai kétségtelenné tették ezen elnevezés jogosultságát. A ca­­pillárisokban megindult folyamat a vastagabb diploeti­­kus vénákra, majd a vena mastoidea törzsére is átterjedve, a véna mastoideának a sinus sigmoideus beömlési nyílásáig jut el és a vena mastoidea throm­­busa, mint egy kis kövek, belenyúlik a sinus űrébe, amint ezt idején végzett műtéteknél többször észlel­hettük. Ha időt engedünk, ez esetben a benyúló throm­­busrész körül csakhamar megindul a sigma alakú sinusban is a vérrögképződés, amely az egész üreget kitöltheti. Ez utóbbi esetben, amint látjuk, a sigma alakú sinus falának megbetegedése nélkül, sőt annak kikerü­lésével a vena mastoideába benyomuló vérrög indítja meg a sigma alakú öböl tihrombophlebitisét. Ilyen esetekben tényleg, legalább a megbetegedés kezdeti állapotában, műtétnél a sinus falát kívülről látszólag teljesen épnek találjuk, de a klinikai tünetek, valamint a vena mastoidea ágain kékes-fekete színben feltűnő, rögösödött apró vivőerek figyelmeztetnek arra, hogy maga a sinus sigmoideus is beteg. A thrombus további sorsa függ a fertőzés minő­ségétől, az anatómiai viszonyoktól, és az egyén úgy­nevezett ellenállásától. A vérrögképződés tulajdonképen a szervezetnek védekező működése a szervezet belsejébe benyomuló kóros anyagok kirekesztésére és rögzítésére. Sajnos, hogy a vivőér beteg falával érintkező vérrög fertőzöttnek tekintendő és csak a gyorsan fejlődött nagyobb és a vérrögök frissen képződött régei lehetnek sterilek, feltéve, hogy a fertőző csirák nem keringenek már a vérpályában, amidőn a frissen képződött rög is fertőzött már. Azon kórokozó csirák, amelyek az otogen pyaemia keletkezésében szerepelnek, leggyakoriabbak a strepto­coccus csoportba tartozó mikroorganismusok, különö­sen a sreptococcus mucosus és a streptococcus haemo­lyticus, továbbá a staphylococcus pyogenes albus et aureus, a Frankel-féle diplococcus, a Friedländer-féle pneumococcus, a bacillus pyocyaneus, proteus vulgaris és úgy látszik még olyan anaerob fajok, amelyeknek biológiai lényegét még nem ismerjük eléggé. German Tibor dr. segédem, megbízásomból már évek óta foglalkozik az otogen pyaemia bakteriológiá­jával. Az 1918-tól 1922-ig terjedő időben otogen pyaemiá­­ban megbetegedett 43 eset bakteriológiai vizsgálata alapján, amelyekről 1922 ben a Wiesbadenben tartott német fülorvosok összejövetelén referált, a következő eredményre jutott: 20 esetben a vér vizsgálata negatív bakteriológiai eredményt adott. 23 eset közül strepto­coccus 10 esetben (43'4%), Frankel-féle diplococcus 5 esetben (21'7%), staphylococcus pyogenes 6 esetben (26%), Proteus vulgaris 1 esetben (4'3%), streptococcus-1 pneumococcus 1 esetben (4'3%) volt a vérből kite­nyészthető. 1907-től 1920-ig terjedő időre összeállított statiszti­kák szerint streptococcus............................... 60 % staphylococcus ........................... 15 % pneumococcus ........................... 7 % diplococcus ............................... 5 % streptococcus mucosus ......... 3 % bakt. coli ................................... 2 % bakt. proteus ........................... 2 % volt kimutatható a vérben. Ezen vizsgálatokból még azt a következtetést is vonhatjuk le, hogy a sziklacsont idült genyedéseinél a széteső sinusthrombus igen vegyes baktériumflórája dacára, a pyaemiában szenvedő beteg véréből csak az egyes fent említett baktériumok tenyészthetők ki, mint­egy bizonyítékául annak, hogy az emberi vér és szöve­tek csak bizonyos fajták fejlődését teszik lehetővé, tehát bizonyos monobakteriaemiáról szólhatunk, míg a vérbe jutott vegyes flóra többi tagja a vérben elpusztul.­­ Hogy a sinusphlebitis kórisméjét megállapíthas­suk, foglalkoznunk kell az ezen bántalom jellegző tüne­teivel is, amelyeket inkább csak didaktikai szempont­ból és könnyebb megértés céljából általános és helyi tünetekre célszerű felosztani. Ez a beosztás inkább csak elméleti és a megbete­gedés első phasisára — a tisztán vivő érmegbetegedésre — vonatkozhatik, mert hiszen ezen gyors lefolyású megbetegedéshez csakhamar hozzátársulhatnak részint helyi, részint általános szövődmények, amelyek a kór­képet szerfelett változatossá teszik, heveny dobüreg­­gyulladásnál maga a dobüreggyulladás tünetei is lényegesen hozzájárulnak ehhez. Az általános tünetek: Hőemelkedés. A sinusphlebitis legjellegzetesebb tünete a hőmenet, az úgynevezett pyaemiás láz, melynél gyorsan történő hőemelkedések egész 41 C°-ig, több­nyire hidegrázás kíséretében és utána a normálisra vagy subnormális fokra való esésben, többnyire hő izzadás kíséretében jelentkeznek. A rázóhideg egynegyed, egy, két óráig tarthat és a bántalom természete szerint 24 óra alatt többször megismétlődhet, bár vannak esetek, melyeknél másod­vagy harmadnap jelent­kezhetik a rázóhideg és az ily hőmenet utánozhatja a malariás tertiana typust. Gyermekeknél sokszor a rázóhideg hiányzik és a pyaemiás folyamat febris continua képe alatt folyhat ORVOSI HETILAP 3928. 6. sz.

Next