Orvosi Hetilap, 1929. október (73. évfolyam, 40-43. szám)
1929-10-05 / 40. szám
996 orvosi Hetilap 1929. 40. Bt. képződő anyagcsereméreg idéz elő. A vesén mutatkozó elváltozások a vesehámsejtek degeneratiójában, vagy vesecongestióban, a vese kötőszövetében fellépő nagy oedemákban állanak, melyeknek következménye a renalis tensio erős megnövekedése s így a vizeletkiválasztás csökkenése, illetve teljes megszűnése. Az eklampsia súlyos kórképe megszűnik sokszor a szülés befejezése után, máskor egyes belgyógyászati kezelési módok, vagy a lumbalpunctio, vagy az érvágás segítenek. Ha azonban az anuria ezek után sem szűnik meg, úgy feltétlenül indikált a vese feltárása s a decapsulatio. Én itt csak két esetről számolhatok be. Az egyik 28 éves nő, kit november 23-án vettek fel a II. számú női klinikára szülőfájásokkal s aznap éjjel meg is szült. Vizeletében sok fehérje volt. Szülés után heves fejfájások, látási zavarok, majd többször ismétlődő eklampsiás rohamok, következő napon 30 g vizelet, benne 12%a fehérje, szemcsés cylinderek, magas vérnyomás. 24-én eszméletlen állapotban tették a beteget az urológiai klinikára, hol egy ülésben kétoldali decapsulatiót végeztünk. Vese feszes, a tokja a bemetszésnél széttárul, a vese cyanotikusan duzzadt, a decapsulatio után sötét,rózsaszínű lesz. Másnapra a beteg visszanyeri eszméletét, napi vizeletmennyisége 680 g. Harmadik napon már jobban van, vizelet 1200 g; a 12. napon a beteg teljesen jól érzi magát, vizelet napi mennyisége 1400 g, fehérje már csak nyomokban van benne, sima sebgyógyulás. Ez esetben a műtét feltétlenül életmentő volt, mert a beteg anélkül elpusztult volna. A másik esetemben, kit ugyancsak a II. számú női klinikáról tettek át, a terhesség nyolcadik hónapjában levő nőnél a vizeletben sok fehérje, szemcsés cylinderek, al szárban vizenyős retinitis albuminurica voltak. Vizelete csak néhány csepp volt 24 óra alatt, állapota romlik, azért a méh ki lett ürítve, majd nálunk az anuriás, rossz állapotban levő betegnél az egyik vesén decapsulatiót végeztünk. A feltárt vese nagy, feszes, szilvakék vizenyős szerv volt. Másnapra sem indul meg a diuresis, ekkor a másik vesét is decapsulálom, azonban eredménytelenül, mert a beteg a harmadik napon uraemiás comában meghalt. Itt a nephropathiás betegnél az anuria volt a műtéti indicatio oka. Az irodalomban több eset van közölve, ahol műtét után a gyógyulási arány körülbelül olyan, mint az én eseteimben, ha az ember azonban számba veszi azt, hogy a belgyógyászati therápia kimerítése után a kilátások a magukra hagyott esetekben nagyon kedvezőtlenek, míg operativ úton a betegeknek fele mégis megmenthető, úgy ez nagyon kedvező eredménynek s az operativ indicatio felállításában biztató útmutatásnak tekintendő. 4. Nephritis aposthematosa. Kümmell, de a többi szerző is idesorolja a haematogen úton létrejövő genyes vesegyulladásokat, mert tényleg csak fokozati különbség van a nem genyes gyulladást okozó bakteriumemboliás gecnephritisek és az ugyancsak bakteriumemboliás úton keletkező genyes veselábok között. Az ascendáló úton létrejövő vesegenyedések, vagy retentióhoz csatlakozó pyelonephritisek nem tartoznak ide. A nephritis aposthematosa többször egyoldali, midőn a beteg vese fájdalmas, tapintásnál néha megvan az izomvédekezés, magas lázak, hidegrázások, leukocytosis állanak fenn, melyeket az alsó vagy felső húgyutakból nem tudunk magyarázni. Az operatív beavatkozás — ha a diagnosis már némiképen biztos — határozottan indikált. A vese feltárásánál feltűnik a vizenyős vesekörüli zsírszövet, melyet lehúzva, a vékony saját tok alatt már áttűnnek a vese felületén elszórt apró tályogok, melyek néha carbunculusszerű csoportokban ülnek. A decapsulatio indikált. Kellő időben végzett műtétnél a decapsulatiót követő 1—2 nap múlva a lázak engednek s a beteg állapota megjavul s a vese megmenthető. Ritkán, súlyos septikus jelenségek mellett, elkésett esetekben, kiterjedt genyedés mellett van szükség csak a vese eltávolítására, mely elvégezhető akkor is, ha pár nappal a decapsulatio után várt javulás nem állana be. Spontán is megoldódhat egy nephritis aposthematosa — ha a beteg erővel kibírja —, mert a tályogok áttörhetnek a felület felé, keletkeznek vesekörüli genyedések, amely utat törhet magának a hasfalon át valahol kifelé; a kedvezőtlen esélyek azonban olyan nagyok, hogy manapság azt senki sem fogja megkockáztatni, annál kevésbbé, mert viszont a pyaemiái áttételek lehetősége s súlyos általános fertőzés kifejlődése is számbaveendő. Gyenge virulentiájú baktérium esetében egyes kis tályogok spontán gyógyulhatnak, midőn a vese felületén az a kis felületes , behúzódás marad vissza, melyet később egy esetleges műtéti feltárásnál láthatunk. 12 esetem volt. Ide csak azokat az eseteket soroztam, hol a genyes vesegyulladás haematogén úton jön létre, amely esetek legnagyobb részében a hólyag ép volt. Ascendáló infectióból származó vesetályog sokkal nagyobb számban fordult elő, ahol a decapsulatio a legtöbb esetben segített. A 12 esetből gyógyult 8, meghalt 4. Ez a négy későn jelentkező, általános sepsissel járó eset volt, ahol a vesetályogon kívül a boncolás a tüdőben is elszórt tályogokat mutatott. Egyik ezek közül acutonsillitis után fejlődött, a másik hetedik hónapos terhes nephropathiás egyénnél keletkezett; mindegyik nagyon súlyos állapotban került a klinikára, korábban kellett volna operálni. A naponta jelentkező hidegrázások, az egyoldali nyomásra vagy ütögetésre fokozódó vesetáji fájdalom, anélkül, hogy a pyelumba retentio volna, leukocytosis eléggé figyelmeztetnek a fejlődő folyamatra s ha az ember idejében beavatkozik egy aránylag kis, egyszerű műtéttel, a decapsulatióval nemcsak a beteg élete, de a vese is megmenthető. B) Chronikus nehpritis. 1. Nephritis dolorosa. (Nephralgia.) A fájdalom dominálja ezen kórképet, ami néha görcsök alakjában igen heves módon lép fel, máskor inkább elhúzódó tompa fájdalmak jelentkeznek. Legtöbbször egyoldaliak, a vesetájékra szorítkoznak s hányinger, puffadás, szapora pulsus, néha hőemelkedések és a vizelet megcsökkenése szokott vele járni. Az ilyen fájdalmaknál rendszerint megtalálható okok közül követ vagy vesemedencebeli retenziót nem találunk, hanem azokat vagy gócokban fellépő, idült vesegyulladáshoz csatlakozó congestiók , erős tokfeszülés, vagy a vesekörüli szövetekben lefolyó s a vesét összeszorító, idült zsugorodó lábos folyamat idézik elő. A kórismézés egyike a legnehezebbeknek s tulajdonképen csak a vesekő, vesemedencebeli retentio kizárásából inkább valószínűségi diagnosist állíthatunk fel, amelyet csak műtét igazol teljesen, ha ugyanarra az indicatiót elégségesnek találjuk. A vesefunctiós vizsgálat legtöbbször nem mutat eltérést, néha kisebbnagyobb kiesés mutatkozik, mikor a műtéti indicatio felállítása könnyebb. Itt az egyes esetek annyira érdekesek és tanulságosak, hogy érdemes velük nagyjában külön foglalkozni. 12 esetem volt idáig. Négy esetben a vesében több év óta fennálló nem diffus, hanem szigetes jellegű gyulladásos folyamat volt, amely legkifejezettebben a kéregtok alatti részében fejlődött ki és szigetekben a glomerulusok közötti kötőszövet megszaporodásához s egyes