Orvosi Hetilap, 1935. február (79. évfolyam, 5-8. szám)
1935-02-23 / 8. szám
222 ORVOSI HETILAP 1935. 8. sz. Semmelweisén még az ő munkája sincs betetőzve. Az »Új Szülészeti Rendtartás« áldást hozni hivatott nagy művének befejezését ugyanis a halál derékba törte. Ezért, mint a Semmelweis-féle tan tökéletes megfejtésére nézve is hangsúlyoztam, ki kell mondanom, hogy Tauffer nagy munkájának teljes kiépítésében is még mulaszthatatlan kötelességeink vannak. Hogy azonban ezeket eredménnyel végezhessük el, jól hirdette Frigyest a nagy halott koporsója mellett mondott gyönyörű nekrológjában, hogy legalább nekünk, Tauffertanítványoknak, akiket a mester annyi féltő gonddal válogatott ki a munkafolytatás nehéz őrhelyeire, kell teljes egyetértésben összefogni. S ha majd ebből az összefogásból a magyar gynaekológiának is, meg az egész magyar orvosi rendnek is, mindig csak a tudomány és a nemzet legfőbb érdekét néző munkája virágzik ki, nyugodhatnak meg a túlvilágon a ma itt idézett nagy szellemek s adhatnak hálát a Mindenható trónjának zsámolyánál, hogy a mondottak teljesülésével beköszönthet végre a magyar orvosi rendnek is régen sóvárgott, boldog újesztendeje. Scipiades Elemér dr. egyet. ny. r. tanár. VEGYES HÍREK Halálozás. Simonyi Béla dr., az OTI és Szent Gellértfürdő v. főorvosa 65 éves korában Budapesten, id. Szederkényi Mihály dr. ny. körorvos 90 éves korában Felsőgallán elhúnytak. A Budapesti Királyi Orvosegyesület február hó 23-án délután 6 órakor tartandó ülésének napirendje. Előadások : 1. Róna Andor és Hoffenreich Ferenc : Vizsgálatok a terhességi vizenyő keletkezéséről. 2. Csépay Károly : Az »ok« jelentősége az orvosszakértői működésben. A Budapesti Királyi Orvosegyesület Orthopaediai Szakosztályának február 28-án d. u. 6 órakor, a II. Sebészeti Klinika kis tantermében megtartandó tudományos ülésének tárgysorozata. Bemutatások: 1. Báron S. : Kruckenberg-műtét végeredménye. 2. Puky Pál : A Trendelenburg-féle tünet szerepe a világrahozott csípőizületi ficamodás diagnostikájában. Előadás. Báron S. : A világrahozott dongaláb gyógykezelése. A Közkórházi Orvostársulat február 27-i tudományos ülésének tárgysorozata : Bemutatás. Szöllössy László : 1. Torqyál subserosus myoma által okozott peritonitis műtéti gyógyulása. 2. Ulcus callosum curv. minoris előzetes gastroenterostomia, resectio, gyógyulás. 3. Pancreas-genyedés műtéttel gyógyult esete. Előadás : 1. Sipos Imre : Eljárás supracondylaer felkarfracturák kezelésére. 2. Fettich György : Lehet-e az oxydasereactióból a fehérvérsejtek functiójára következtetni ? A Magyar Urológiai Társaság február 25-én délután 347 órakor a Szt. Rókus-közkórház üléstermében tartandó ülésének tárgysorozata. Bemutatás. Minder Gyula : Gynaekologiai határesetek. Előadás. A. Kraus (Prága) és Herman János : A felső húgyutak röntgenképe prostatasoknál. Az Országos Közegészségi Egyesület Tudományos Szakosztályának február 26-án délután 6 órakor a Közegészségtani Intézet tantermében tartandó ülésének tárgysorozata. Aujeszky László : A gázháború és gázvédelem meteorológiája. Telbisz Albert : Harci gázbetegségek kór- és gyógytana. Petróczy István : Gázvédelem előkészítése. A gróf Apponyi Albert Poliklinika orvosai tudományos társulatának február 27-én d. u. 347 órakor tartandó ülésének tárgysorozata : a) Bemutatások: 1. Veszprémi Olga : Állkapocstörés érdekes esete. 2. Holitsch Rezső : Lymphoreranulomatosis okozta elváltozások a tápcsatornán. b) Előadás. 1. Lehner Imre : Tápszerallergia. A budapesti Orvosi Kör előadássorozatának február 25-i előadását este órakor a Kör helyiségében Rothman István dr. egyet. rk. tanár tartja, »Ipari és gyógyszeres bőrmérgezések« címmel. A budapesti Orvosi Casino előadássorozatának február 23-i előadását este 347 órakor F. Blumenthal, a berlini rákkutató intézet v. igazgatója tartja német nyelven, »A rákkutatás problémájának mai állása« címmel. A február 26-i előadást este 347 órakor Hültl Tivadar dr. egyet. ny. r. tanár tartja, »Az idült féregnyúlvány-gyulladásról« címmel. Iskolaorvosi és egészségtantanári tanfolyam a budapesti kir. magy. Pázmány Péter Tudományegyetem Közegészségtani Intézetében folyó év március hó 26-án kezdődik. A tanfolyam vezetője Darányi Gyula, egyet. ny. r. tanár. A felvételi kérvények az orvostudományi kar ezidei dékánjához, Balogh Ernő, egyet. ny. r. tanárhoz címezve, a Közegészségtani Intézetben március 1-től 20-ig nyújthatók be. A kérvényhez születési bizonyítvány, orvosdoktori oklevél, esetleges szakképesítés és működési bizonyítvány mellékelendő. A tanfolyam díja 85 P, mely a felvételi jelentkezéskor, március 26-án d. u. négy órakor fizetendő be. A tanfolyam előadásai szombat kivételével, naponta d. u. 5—8-ig, ezenkívül szombat és szerda d. e. 8—1-ig lesznek. A részletes tanrend a Közegészségtani Intézetben kapható. A tanfolyam befejeztével a jelöltek képesítő vizsgálatra bocsáttatnak, mely szóbeli vizsgából és próbaelőadásból áll. Aki a szóbeli vizsgán nem felel meg, próbaelőadást nem tarthat, csak kéthónapi hospitálás után letett sikeres vizsga után. Ha valaki a próbaelőadásból utasíttatik vissza, akkor szintén csak kéthónapi hospitálás után jelentkezhetik a próbaelőadás újbóli megtartására. Ezen ismétlő vizsgák díja 25 P. Úgy a vizsgán, mint a próbaelőadáson másodszori elégtelen minősítés esetén csak a tanfolyam ismételt hallgatása után bocsátják a jelöltet újabb képesítő vizsgára. Azok az orvosdoctorok, kiknek »Népiskolai iskolaorvosi« képesítésük van, a tanfolyam egyes tárgyainak hallgatása alól (mely a tanrendben fel van tüntetve) felmentetnek és vizsga nélkül csak próbaelőadás megtartásával képesíttetnek. Ezek számára a tanfolyam díja 500. A tanfolyam május hó végéig tart és a képesítő vizsgák június hó elején lesznek. Angliában is mind több nehézségbe ütközik az orvosoknak honoráriumuk behajtása. Ez különösen azon orvosokat érinti, akik egyedül magángyakorlatukra vannak utalva. Berlin városa rövidesen egy központi rákkutató intézetet létesít a Rudolf Virchow-kórházban. Antwerpenben letartóztattak egy személyt, kinek 400 kg hasis és hét láda cocain volt birtokában. Ezzel egy messzeágazó bódítóméregüzérkedést lepleztek le. Kínában az 1934. év folyamán 204 ópiumkereskedőt végeztek ki. Bulgáriában az 1934. évi népszámlálás adatai szerint 160 egyén van, aki száz évnél idősebb. Ezek mind hegyilakók, kik juhtenyésztéssel foglalkoznak s kiknek szülei szintén nyolcvan-százévesek voltak. Kétharmad részük nem dohányos, nyolcvan százalékuk azonban nagymérvű borfogyasztó. Olaszország lakosságának szaporodása az 1934. év harmadik negyedében 101.737 volt, szemben az 1932 évi 102.507 és az 1933. évi 104.102-vel. Budapest székesfőváros közegészségügyi állapota. 1935. év január hó 16—31-ig : Hasi hagymáz .... 3231 Bárányhimlő ...........208 f — Kanyaró....................2792 Vérhas........................ 14— Vörheny....................1813 Trachoma ................ 37— Szamárhurut ........... 43 Roncsoló torok- és 2 Gyermekbénulás.... Tárványos agyhártya — gégelob....................1445 lob .........................I — Influenza (szövődm.) 11 Malária ....................— — Gyermekágyi láz .. .— Scabies-Rüh ...........8 — A zárójelben levő számok a halálozást jelentik. A KIADÁSÉRT FELELŐS VÁMOSSY ZOLTÁN Lapunk mai számához, Richter Gedeon vegyészeti gyár r.-t. Budapest, »Acitophosan« » Kalmopyrin« in Hydropyrin^-t(A szóló prospectusa van mellékelve. Richter-féle gyermektápliszt csecsemők mesterséges táplálására évtizedek óta kitűnően bevált, szénhydrátokat könnyen oldódó alakban tartalmazó igen kellemes piskótaízű tápszer.