Orvosi Hetilap, 1936. július (80. évfolyam, 27-30. szám)

1936-07-19 / 29. szám

1936. 29. sz. ORVOSI HETILAP pontból tárgyalják és főleg az artéria coronaria elzáró­­dási helye és az elektrokardiographiai kép közti össze­függést vizsgálják, azonban gyérek azok a munkák, ame­lyek nagyobb anyagon szerzett tapasztalatokról számol­nak be, így Coombs és Herepath a pitvari fibrillatióban szenvedett egyének szívizmát vizsgálva, abban Jatter-ral ellentétben, súlyos, az ellenőrző esetekben nem észlelhető elváltozásokat találtak. Ezeket az elváltozásokat Frott­­ingham is megtalálta 11 esetéből 9-szer, azonban nem tudja eldönteni, hogy ezek nem a fibrillatio következté­ben jöttek-e létre. Willius és Brown a coronaria betegsé­gek ekg.-diagnostikájának pontosabb kidolgozása előtt a coronaria sklerosisos egyének 68%-ában találtak positiv ekg.-leletet. Az elektrokardiographiai elváltozások mor­­phologiai alapjaival Pardee is foglalkozott. Előbb Mas­­ter-ral együtt dolgozott és bár voltak olyan esetei, ame­lyekben a súlyos elektrokardiographiai elváltozásnak nem találták a morphologiai alapját és súlyos szívizomelvál­tozás nem volt elektrokardiographiailag kimutatható, ar­ra a megállapodásra jutottak, hogy az ép elektrokardio­­gramm mégis azt mutatja, hogy a szívizom bizonyos mértékig egészséges, míg a kamrai complexum különféle rendellenessége a szívizom megbetegedését jelzi. Pardee 2 évvel utóbb Markel társaságában mégegyszer hozzászól a kérdéshez és arra a megállapításra jut, hogy az elek­­trokardiogrammból egy meghatározott pathologiai-ana­­tómiai diagnosist felállítani nem lehet, de mégis tájéko­zódni lehet a myokardium bántalmának fokáról. Sajnos Pardee-nak nem állt nagy anyag rendelkezésére, az első dolgozat 11, a második 10 eset kapcsán íródott. Hasonló kisebb anyagról számol be Della Valle és Orsi, akik sze­rint az elektrokardiogramm és a kórbonctani kép eléggé jól felismerhető összefüggésben állanak egymással, de organikus elváltozásoknak nem mindig felel meg elvál­tozás az elektrokardiogrammban, másrészt a functionális elváltozásra mutató elektrokardiogramm mögött nem mindig találni megfelelő boncolási leletet. Ez különben teljesen megegyezik Kaufmann véleményével is. Ezeken a szerzőkön kívül még néhányan dolgoztak fel kisebb­­nagyobb anyagot különböző positív elektrokardiogra­phiai leleteknek (negatív T-hullám, low voltage) a mor­phologiai vizsgálattal kapcsolatára; ezek ismertetésére még a későbbiekben visszatérünk. Amint a fentiekből látható, egy nagy boncolt anyag­nak a morphologiai és az ekg.-elváltozásokat egybevető részletes és modern vizsgálata tulajdonképpen hiányzik az irodalomból. Ezért Balogh Ernő professor jóinsk­latú támogatásával a II. belklinikáról 1930. január 1-től 1934. július 15-ig boncolásra került, elektrokardiograph­allag megvizsgált egyéneknek hasonlítottam össze a kórbonc­tani és kórszövettani leletét az elektrokardiogrammal. Az ekg. felvételeket túlnyomóan a halált kevéssel megelőző időben készítettük el. Ily módon vizsgálataim folyamán 102 esetet dolgoztam fel. Elsősorban azt néztem meg, mi­lyen morphológiai leletnek milyen ekg.-elváltozás felel meg. Külön-külön csoportokban tettem vizsgálat tárgyává a jelentősebb makroskopos és mikroskopos elváltozáso­kat. Ezeknek a vizsgálatoknak az eredményeit I. sz. táb­lázatban foglaltam össze. Ennek a táblázatnak a tanul­mányozásakor figyelembe kell venni, hogy a vizsgált egyéneknek az elektrokardiogrammon többféle elváltozá­sa is lehetett, amelyeket mind külön-külön jeleztem, így tehát a kóros ST-szakasz depressiója, kóros T-hullám, az ingervezeték zavara, az arhythmiák együttesen nagyobb számot adnak, mint a positív ekg.-eseteknek megfelelne, hiszen egy-egy eset több rubrikában is el lehet könyvelve. I. sz. táblázat. Morphologiai leletek ekg.-elváltozásai. Fenti adatokból érdekes következtetések vonhatók le. Feltűnő, hogy a subacut lefolyású endokarditis lenta eseteink milyen gyakran, 50%-ában az eseteknek, jártak negatív ekg.-lelettel. Ez teljesen megfelel Wint emit­­nek az endokarditis lentá­ról szóló monográphiájában foglalt tapasztalatának, amely szerint bár a boncoláskor min­dig talált a lenta esetekben szívizomelváltozásokat, elek­trokardiographiai úton azonban csak az esetek kis részé­ben tudta azokat kimutatni. Az endokarditis lentával szembeállításra szinte kínálkozik a lueses aortitis, amely idült lefolyású, az esetek nagy részében a coronariák be­tegségével kapcsolatos és szemben a subacut lefolyású, a coronaria rendszertől független endokarditis lentával, csak 20%-ában az eseteknek jár negatív elektrokardio­grammal. Figyelembe kell vennünk, hogy azok a lueses aortitisek jártak negativ ekg.-lelettel, amelyeknek leg­súlyosabb elváltozásai nem az aorta kezdeti szakaszán játszódtak le. Ez megfelel azon régebben közölt kórbon­colási tapasztalatomnak, amely szerint az a tény, hogy a szívizomzat lueses aortitis kapcsán megvan-e támadva vagy sem, elsősorban attól függ, hogy az aortitises elvál­tozások az aorta kezdeti részén, a Valsalva öböl és a co­­ronaria-szájadékok táján a legsúlyosabbak-e vagy sem. A mi adatainkkal teljesen egyezik cluster és Pardee észle­lete, amely szerint, azoknak az egyéneknek, akiknek az aortitise mély localisatájú és az aortabillentyűket is meg­támadta, 85%-ban volt kóros az elektrokardiogrammjuk, míg azoknak, akiknek az aortitise magasabb elhelyeződé­­sű volt, csak 38%-ban. Willius kb. a mienkkel egyenlő nagyságú anyagot dolgozott fel (17 esetet) és eredményei is eléggé egyeznek a mienkkel, ugyanis anyagában 71%­­ban positív az ekg.-lelet. Az endokarditis lenta és az aortitis luetica anyagnak szembeállításából feltűnt tehát az a különbség, amely egy­részt a heveny, illetve félheveny és idült lefolyású szív­izomelváltozás, másrészt a coronariáktól független és a coronariák megbetegedésével járó szívizomelváltozások elektrokardiographiai diagnostikájában meg van. Van ugyan a modern ekg.-irodalomban egy irányzat, amely a myokardialis laesio régebben elfogadott jeleitől eltér és a szívizom megtámadott voltát heveny esetekben is gyak­ran véli felismerhetni. Van Buchem és Daniels a fertőző betegségekben nagy jelentőséget tulajdonít a III. elveze­tésben negatív T-hullámnak. Hochrein rheumatikus szív­­ szám negatív ST szakasz kóros T inger vez. arhytmia rO­­CO tia» Fibrosis myocardii 50 12 19 149 11 Zsíros degeneratio 32 128 113 5 Coronaria sklerosis 323 15 10 107 Lueses aortitis 143 4 5 3 1 Endokarditis lenta4 2 1 1 Stenosis o. v. sinistra 203 3 3 1 123 Ép szívizomzat 12 11 kóros­­ hullám — 1 low. volt. 681

Next