Orvosi Hetilap, 1940. április (84. évfolyam, 14-17. szám)

1940-04-06 / 14. szám - EREDETI KÖZLEMÉNYEK - Kiss Pál: Halálos szívzavar tonsillitis után

84. évfolyam. 14. szám. Budapest, 1940. április 6. ORVOSI HETILAP Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták : ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY, SZÉKELY ÁGOSTON. Szerkesztőbizottság : HERZOG FERENC, MISKOLCZY DEZSŐ, GORKA SÁNDOR, HÜTTL TIVADAR, VÁMOSSY ZOLTÁN, VIDAKOVITS KAMILLÓ, REUTER KAMILLÓ, JENEY ENDRE. FELELŐS SZERKESZTŐ : VÁMOSSY ZOLTÁN. SEGÉDSZERKESZTŐ : FRITZ ERNŐ. TARTALOM. Kiss Pál: Halálos szívzavar tonsillitis után. (177—173. oldal.) Nagy József: A ricinus-olajjal érzékenyített comptementkötési reactio klinikai értékéről kankós betegeken. (179 —181. oldal.) Puder Sándor: Kísérletes vizsgálatok a dermatopulmonalis reactióról. (181—183. oldal.) Melléklet: Az Orvosi Gyakorlat kérdései. (29—32 oldal.) Irodalmi szemle: (183—184. oldal.) Könyvismertetés: (185. oldal.) Lapszemle: (186. oldal.) Vegyes hírek. Hetirend: (186. oldal és a borítólap III. és IV. oldalán.) EREDETI KÖZLEMÉNYEK A Pázmány Péter Tudományegyetem gyermekklinikájának közleménye. (Igazgató: Harniss Elemér ny. r. tanár.) Halálos szívzavar tonsillitis után.* Irta: Kiss Pál dr. egyet, magántanár klinikai adjunctus. Néhány évtizeddel ezelőtt a tonsillitiseket még komoly betegségnek tekintették s a kezelésre, valamint az utókezelésre vonatkozó orvosi tanácsokat megtartották. A mai gyors életben ez teljesen megváltozott. Mindenki tudja ugyan, hogy különösen tonsillitis follicularis után a szíven, vesén és az ízületekben igen komoly utóbetegség jöhet létre, mégis szinte minden nap tapasztaljuk, hogy alig szűnt meg a 39—40°-os láz, a gyermeket máris felkeltik s egy-két nap múlva iskolába küldik. Úgy gondolom, hogy ez a könnyelmű felfogás döntően belejátszik, hogy az utóbbi időben mind gyakrabban észlelünk tonsillitisek után szívzavarokat. Már régen gyűjtjük az anyagot, amelynek felhasználásával az ilyen mandula eredetű szívzavarok gyakoriságára rá óhajtunk mutatni. Nagy anyagunk alapján hangsúlyozni szeretnék, hogy e tonsillitisek után aránylag gyakran végleges anatómiai torzulás (hegek) marad hátra nemcsak szívbelhártyán, hanem a szívizomban is. A most közlendő gyászos eset figyelmeztet arra, hogy a régi idők óvatossága mennyire indokolt volt s hogy mennyire fontos mind a szülők, mind az iskola előtt teljes szigorral érvényt szerezni a helyes orvosi felfogásnak. N. Z. 13 éves fiát 1938 november 30-án mutatták be rendelésünkön. Kórelőzménye: mostani betegségéig semmilyen komolyabb betegségen nem ment át; családi, környezeti és fejlődési kórelőzménye a rendestől nem tért el. Jelen betegségéről a szülők és az észlelő orvos elmondották, hogy 2 hétel ezelőtt tonsillitis follicularison ment át, ez 39°on felüli lázat okozott. 4 nap múlva láztalan lett, felkelt. 6 nap iskolába küldötték. Az iskolába járás 4. napján éjtszaka erős fejfájása, hányingere, újabb láza (38.2°) támadt, úgy hogy megint ágyban maradt. E második betegsége óta 4 nap telt el, ezalatt folyton gyengült, elesettebb lett, panaszai fokozódtak. Bemutatása előtt 20 órával éjjel tonusos-conusos görcsrohama volt, rövid időre elvesztette eszméletét. Azonnal orvost hivtak, aki halálos sápadtságot, váltakozva gyér és szapora pulsust tapasztalt. Elmondotta, hogy 3 ilyen roham alkalmával jelen volt s a fenti tüneteken kívül a roham alatt hörgést, szájhabzást is észlelt. A diagnosist szívblockra tette s ezért szállította a gyermeket klinikánkra. Az eddigi szívkezelés belsőleg adott véről és cardiazolból valamint izomba adott camphor olajból állott. Digitálist betegsége alatt nem kapott. A felvételi állapot: sápadt, fakó színű, fáradt, karikásszemű gyermek. A tüdő és hasi szervek vizsgálata eltérést nem derített ki. A szívcsúcslökés kinnebb és fennebb volt, a szívtompulat minden irányban nagyobb, a szívhangok feltűnően tompák, azonban tiszták voltak, nagyfokú arhythmiát észleltünk. Vérnyomása 115/95 Hg mm. Vizeletében a fehérje erősen pozitív, a későbbi vizsgálat szerint a vizelet fehérjetartalma 5%o, az üledékben látóterenként 10—15 fehér-, sok vörösvérsejt. Vizsgálat alatt vizelési ingere támadt, amint felült vizelni elsápadt, hátrahanyatlott az ágyra, halottsápadt és fakó színű lett, elvesztette eszméletét. Fejét opisthotonus tartásban hátraszegte s pár pillanatig így maradt, akkor arca hirtelen kipirult, karjait lassan kis hullámú clonusos rángások közben behajlította, majd pár clonusos rángás szaladt végig testén. E roham alatt a szívműködés rhythmusa rendkívül változott: hol megszámlálhatatlanul szapora szívhangokat, hol rendkívül gyéren, arhythmiásan követve egymást hosszú szünetekkel hallottunk egy-egy szívhangot. Pulsusa a roham alatt nem volt tapintható. Ezen általunk észlelt roham talán fél-, vagy háromnegyed percig tartott, utána a gyermek visszanyerte eszméletét, a roham előtti arcszinét s azonnal beszélgetni kezdett. A kórelőzmény, a vizsgálatkor talált lelet és az általunk is észlelt roham milyensége alapján Morgagni— Adams—Stokes-féle tünetcsoportra kellett gondolnunk. Anélkül, hogy e kérdés irodalmával foglalkozni akarnék, csupán utalok arra, hogy míg a régebbi irodalom Morgagni—Adams—Stokes-féle „betegség”-ről emlékezik meg s a kórképet egységes okra vezette vissza, addig ma nem „betegség”-ről, hanem Morgagni—Adams— Stokes-féle tünetcsoportról beszélünk. Sőt még egységesnek sem tartjuk a közvetlen okot, hanem létrejöttének mechanismusa szerint 3 alakot különböztetünk meg aszerint, amint: 1. az ingerületvezető rendszer, 2. a szív fali izomzata, vagy 3. a központi idegrendszer elváltozása a döntő oka a tünetcsoport kialakulásának. Esetünkben a szív ingerületvezető rendszere anatómiai tönkremenésének lehetőségét az elektrokardiographia alapján kizárhattuk (1. ábra felső sor.) A felvétel egyes időszakaiban 2—3 szívrevolutio is következett egymás után, mikor az ingerületvezetés teljesen rendben zajlott le. Az electocardiographiás felvétel további szakaszai aztán világosan rámutattak, hogy a Morgagni- Adams—Stokes-féle tünetcsoport létrejöttének okát azon *) A Magyar Gyermekorvosok Társasága XX. bemutató ülésén tartott előadás nyomán.