Orvosi Hetilap, 1944. október (88. évfolyam, 41-44. szám)
1944-10-21 / 43. szám - Molnár Jenő: Késleltetett varratok alkalmazása hadisebészetben
308 ORVOSI HETILAP 1944. 43. szám. M. kir. 5. egészségügyi oszlop közleménye. (Parancsnok: Pék Ferenc orvos-őrnagy.) Késleltetett varratok alkalmazása hadisebészetben. Irta: Molnár Jenő dr. orvos-főhadnagy. A mai hadviselésben egyre nagyobb szerepet kapnak az aknák, gránátok, repülő bombák. Ennek megfelelően aránytalanul felszökött a robbanó testek repeszdarabjai által okozott sérülések száma, a gyalogsági lövedék által okozott sima átlövésekkel szemben, így az egészségügyi oszlopunk sebesültjeinek nagy részét az aknasérültek tették, amelyekre, mint általában a robbanótestek által okozott sérülésekre, a nagyfokú roncsolás jellemző. Nemcsak a felrobbant akna kisebb-nagyobb szilánkja okozza a roncsolást, hanem a robbanás által mozgásba hozott különböző nagyságú tárgyak is, így gyakran ökölnyi kődarabok, fadarabok, félméteres sínek stb. Ezen hatalmas, gyakran két-három tenyérnyi roncsolt, bőségesen szennyezett sebeket, Friedrich szerint, elsődlegesen zárni lehetetlen volt. Hiába próbáltuk Ehalt eljárását utánozni, aki a műtét közben használt műszerek állandó cserélését, a folytatólagos sebszélkivágást, a szennyezett csonthártyái kivágását és a szabad csontrészek csontcsípővel való eltávolítását ajánlja, amint ezt már az előző háborúban Axhausen és Klapp is javasolta. Gyakorlatilag az eljárás kivihetetlen volt. Ugyanis nagyobb végtagsérüléseknél a bejutott különböző fajsúlyú idegen testek különböző saját eleven erejük folytán az egyes izomcsoportok és egyéb lágyrészek közé különböző mélységbe nyomulnak be. Ezeknek a szennyezett idegen testeknek az eltávolítása a végtag működésére fontos képletek roncsolása nélkül tökéletes módon lehetetlen volt, így azután az agy- és gerincsérülések, nagyizületek és a tüdősérülések kivételével, nem is gondolhattunk a sebek elsőleges zárására anélkül, hogy ezáltal a sebesültet súlyos életveszélyes gennyedések és gázüstök veszélyének ki ne tettük volna. A harctéri sebesültek ellenállása ugyanis nagymértékben csökken. Napokig tartó harcok esetén az elégtelen táplálkozás, a hideg, álmatlanság és a különböző idegbehatások és a nagyfokú vérveszteségek a fertőzés elleni természetes védekező erőt csökkentik. Ezt a megfigyelést bizonyítja az a kísérleti tény is, hogy éheztetéskor a tyúkok ésa galambok immunitása lépfenével szemben csökken, úgyszintén a fehér egér immunitása kifáradás közben. Ezen meggondolások alapján a szennyezett, roncsolt sebekből az idegen testeket a lehetőség szerint eltávolítottuk és az összes sebzugok és tasakoik felkeresése után a szennyezett, roncsolt, életképtelen szöveteket élesen a leggondosabban kivágtuk, éberen vigyázva arra, hogy közben a végtag működéséhez feltétlen szükséges lágyrészeket (in. ideg) meg ne sértsük és ezáltal irreparabilis károkat ne okozzunk. Majd vérzéscsillapítás után a sebre bőven harfangiport hintve, laza jodoform csíkot vezettünk be a sebüregbe és egyetlen varrat nélkül, a sebszélek közelítése nélkül minden kenőcsös kötés mellőzésével steril kötéssel borítottuk a sebet. Ezen eljárás mellett az eredmény kielégítő volt. Tizenegy hónap alatt gázüszkot egy esetben sem észleltem, sepsis nem fordult elő. Ezen eljárással tehát az életet veszélyeztető fertőzést kiküszöböltük, de az ilyen hatalmas sebek gyógyulása kozmetikai szempontból sok kívánni valót hagyott maga után. A tátongó sebek gyógyulása igen lassú. A sarjadzás elég gyorsan halad, de a hámosodás gyakran elakad és ilyenkor a különböző plasztikai műtétek is eredménytelenek lesznek. Ehhez járul még az, hogy a zsugorodások következtében contracturák keletkezhetnek és a leggondosabb kezelés ellenére is a végtag működése akadályozott lesz. Súlyos gennyedések esetében ezek a hátrányok másodrangúak. De sokszor láttuk azt is, hogy nem minden seb gennyed el, hanem a fent leírt eljárás mellett a sebek egy része minden gyulladási tünet nélkül is gennyedés nélkül gyógyul. Viszont ezeknek a tiszta sebeknek hosszadalmas, gyakran hónapokig tartó gyógyulása rendkívül hátrányos és feltétlenül indokoltá tette az elsőleges varrat és nyílt kezelés között egy közbülső eljárás alkalmazását. Ez az eljárás a késleltetett varrat alkalmazása. A késleltetett varrat alkalmazását már sokan ajánlották, köztük Franz, Leriche is. Sereghy late O. H. 1943. 20. számában számol be részletesen az elsőleges csonkolás és a kiterjedt lágyrészsérülések esetén a késleltetett varratok kiváló eredményéről. Ennek ellenére azt láttam, hogy a hadműveleti területen a késleltetett varratokat vagy egyáltalában nem, vagy csak egész kivételes esetekben alkalmazzák. Ennek oka részben az, hogy a sebesültnek hosszabb ideig egy helyben való kezelésére és megfigyelésére, sajnos, különösen mozgó harcok esetén alkalom ritkán adódik. Pedig Franz is ahhoz a feltételhez köti a késleltetett varratok alkalmazását, hogy a beteget legalább két hétig tovább szállítani ne kelljen. Viszont általában az első sebészi ellátást nyújtó egészségügyi oszlopnál csak néhány napig marad a sebesült s innen tábori kórházba, illetve hadikórházba kerül, így az első sebészi ellátást végző orvosnak nem áll módjában a betegség lefolyását ellenőrizni. Egészségügyi oszlopunk párszor hosszabb ideig egyhelyben maradt és kórházszerű működést fejtett ki, ezért sikerült 52 esetben a legkülönbözőbb roncsolt sérülések esetében a késleltetett varratort alkalmazni. Az eljárást csak azokban az esetekben végeztem, amelyekben az ötödik napon a beteg már láztalan volt, továbbá a kötözésnél (mely egyúttal az első kötés!) azt láttuk, hogy a 1