Orvosi Hetilap, 1953. május (94. évfolyam, 18-22. szám)
1953-05-31 / 22. szám - EREDETI KÖZLEMÉNYEK - Kós Rudolf: Az ujjsérülések kezelése plasztikai sebészeti eljárásokkal
ORVOSI HETILAP 1953. 22. Meitzer és Fillinger nagyon vastag Tipersah-lebenyt használnak, mely a cutispapillákat majdnem teljesen magába foglalja. Hátrányt jelent a gyakorlatban az, hogy a lebeny járatlan kézben sokszor nem tapad meg és az, hogy a pótolt bőr spárnázatlan s így volaris oldalon — ha a subcutis is hiányzik — nem alkalmazható. Ezenkívül hátrány még, hogy a lebeny erősen zsugorodik, idővel pigmentálódik és hő-, fájdalom-, tapintóérzése hosszú ideig, esetleg végleg csökkent marad. Intermediaer (Dermatom) lebeny alkalmazásával tapasztalatom minős. Az irodalom adatai szerint gyógyulása a Krause-lebenyinél biztosabb, de a funkcionális eredmény valamivel mérsékeltebb A kéz saját bőrének eltolt vagy nyeles lebeny alakjában való felhasználásán alapuló módszereket kell legmegfelelőbbnek tartanunk az ujjbegy és a volaris oldat defectusainak pótlására. Az eltolt vagy transplantált kézbőr qualitása felülmúlja a máshonnan vett bőrt speciális szerkezeténél fogva, miután szívósság és nagyfokú érzékenység párosul benne. Az érző idegvégződések sűrű volta lehetővé teszi az érző funkciók majdnem teljes visszatérését néhány hónap alatt. Ugyancsak gyorsan visszatér az izzadságmirigy működése, mivel szaporasága kézen háromszor akkora, mint pl. a hasfalbőrön (J. Horn). Ez ,a kis tárgyak megfogásához lényeges (pl. papírlap, papírpénz). De fontos tényező az operatív felhasználáskor a kézbőr bő vascularisatiója, mely mellett az ischémia és infectio veszélye csekély. A kéz bőrének felhasználásán alapuló módszerekkel nincsen szükség intézeti kezelésre és keresztezett rögzítésekre (másik karhoz, hasfalhoz), ami contractucákhoz vezethet. Ujjvég lágyrészvesztése esetén az alábbi módszerek állanak rendelkezésünkre a kéz saját bőrének felhasználásával: Klapp plasztika, mely Samter amputatitós csonk fedésére ajánlott módszeréből származik. Ma már nem alkalmazzuk szívesen azért, mert visszamarad egy kis defectus, ha nem is a csúcson. Nagyobb hiányok fedésére sem alkalmas. Marcus (1943) módszere lényegében csontrövidítés és volaris lebenyképzés, mindkét oldalon, kis háromszögű bőrrész kivágásával (lásd 1. ábra). Jó eredményt ad az eljárás minden olyan esetben, ahol a rövidítés indikátiója megvan. Tranquilli—Leali plasztika (1941) (lásd 2. ábra) ujjbefedésekre tapasztalatom szerint kitűnő eljárás. A hajlító oldalon háromszögalakban körülvágott lebenyt a csúcson csaknem csontig kell átvágni és a feltolt lebeny hasisát a körömágyon, vagy magán a körmön varrjuk. Kiterjedt ujjbegyhiánykor az eljárás kevésbbé jó, mint ujjvég fedésre. A Lahey-Clinic által 1945-ben ujjvégvesztések kezelésére ajánlott eltolásos plasztikával (lásd 3. ábra) Lengemann-hoz hasonlóan jó eredményt értünk el ujjvéghiányokon. _ Nyeles lebenyplasztikát kézbőrből vagy távolból Iselin és Bunnell elsősorban a hüvelyk és a mutató distalis percének kiterjedt lágyrészhiánya esetén alkalmazzák. Thenar lebenyt a thenar eminentiájáról vesszük és annyira proximálisan alapozzuk, amennyire az ujj flexiója kényelmesen megengedi. A felemelt lebeny alapján lévő bőrhiányt nem összehúzással, hanem szabad lebennyel borítjuk (lásd 4. ábra). Palmaris lebeny a hüvelyk defektusainak pótlásaikor értékes. A lebeny bármely irányában alapozható, de a bőr alattfutó digitális idegeket kímélni kell. Keresztezett ujjlebeny (lásd 5. ábra) a hüvelyk kis defektusainak pótlására alkalmas. Nagyobb hiányokat nem fedhetünk be ezzel, mert a 2. vagy 3. ujj radiális felszínjéről vett lebeny nagysága limitált. Csak jól együttműködő fiatal betegen célszerű alkalmazása (J. Horn). Fedés kevésbbé fontos sérült ujj bőrével. Mi csak akkor tartjuk megengedhetőnek alkalmazását, ha ez ujjak irreparabilis módon sérültek. Mindenesetre, ha bőrdefectus és egyidejűleg roncsolt ujj is van jelen, akkor ez utóbbit csak akkor távolítsuk el, ha a bőrdefectus fedése már meg- 1 ábra.