Orvosi Hetilap, 1959. augusztus (100. évfolyam, 31-35. szám)
1959-08-16 / 33. szám - LEVELEK A SZERKESZTŐHÖZ - Az orvosi orthographia kérdéséhez
ORVOSI HETILAP 1959. 35. 1203 szomszédság miatt, de szerencsére — folytatja a szerző — ennek éppen az ellenkezője történt, nyelvünk ugyanis sokat fejlődött. Először is igaz, hogy fejlődött nyelvünk, de mitől? Én azt hiszem, hogy éppen a szomszédos, meg nem szomszédos nyelvek közvetlen és közvetett hatására. Másodszor volt-e okunk félni például a német nyelvi behatástól? Nyilvánvalóan jó politikai okunk volt ezt tenni, hisz nemzeti létünk forgott kockán. És hasonló okok miatt idegenkedtek az ógörög és latin nyelvőrök is egymás behatásaitól. Ám érvényes-e ez az aggály most is? Hát ez szemlélet kérdése. Mindenesetre történelmileg kezd elavult fogalommá válni a nezeti fejlődés perspektívája, különösen a fejlettebb viszonyok közti élő népeknél. Az egyes országok, még ha nem is kicsik önmagukban, de ha azok, annál inkább, egyszerűen nem versenyképesek gazdaságilag a nagyobbakkal. Az Egyesült Államoktól a Szovjetunióig azt mutatja a példa, hogy a gazdasági fejlődés és jólét az államszövetségek révén valósítható meg. És az államszövetségek nem az éles nyelvi elhatároltság feladásához fognak-e vezetni vajon? Hát akkor minek akarjuk nyelvünket konzerválni, miért félünk az egészséges egymásra hatástól? És ha félünk, ez nem merő előítélet-e, nem a múlt század ítélete a jövő század felett? És ugyan ki hiszi, hogy a múlt század fog megmaradni és nem a jövő század eljönni? Mert én nem! Balogh Oszkár úr. Salgótarján, Tbc. Gondozó Int. * T. Szerkesztőség! Eleve meg kell állapítani, hogy a felvetett, és máris széles hullámokat vert probléma megoldása nagyon is aktuális. Bugyi dr., Bárány dr., Bochkor dr. írásainak egyik megállapítása, hogy egy kimerítő Orvosi Lexikon lásson napvilágot. Nem lehet ennek különösebb akadálya, ha olyan lelkes nyelvművelő munkatársak verbuválódnak, mint a fönt említettek, nem hagyva ki Gábor Aurélt sem, aki, mint írja, évek óta makacs harcot folytat a helyes orvosi írásmódért. Kívánatos, hogy forduljunk elsősorban a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvművelő Bizottságához, mint a magyar helyesírás szabályai megalkotójához, tanácsért. Az ő gyakorlatuk a szótár-szerkesztésben egyedülálló. Mint a Magyar Nyelvőr rendszeres olvasója, ismerem odaadó fáradozásaikat e téren. Az ő átfogó irányításuk mellett működjenek aztán az orvosszerkesztők. Még az is lehet, hogy a segítő munka közben jönnek rá a Helyesírás Szabályai egyes pontjainak módosítására, bár szerintem helyes érzékkel tapogatták ki a követendő utat a helyesírásban. Ne siessük el a könyv kiadását, előbb alaposan meg kell rágni, mielőtt megemésztjük. Egyeznie kell a régóta várt Értelmező Szótár hasonló elemeivel. A kiterjedt munkatársi gárda kezéből kikerülő könyv norma lesz minden kétes esetben. Ott kell lennie ennek a könyvnek nemcsak a cikk- és tankönyvírók, hanem minden orvos könyvszekrényében és íróasztalán. Valóban nagy szükség van az orvosi szavak és kifejezések egységes szabályozására. Emlékeztetésül hasonlítsuk össze pl. Vámossy Gyógyszertanát (a klasszikus írásmód túlzott használata) Issekutz Gyógyszerek és gyógyítás c. könyve III. kiadásával (majdnem teljesen fonetikus írásmód), ez utóbbinál már nem tudtam megállni, hogy ne helytelenítsem az orvosi kifejezések fonetikus írásában elkövetett szokatlan túlzást. Ha iránymutató szótár áll rendelkezésre, ilyen eltérő orthographia nem lesz többé orvosi kiadványokban. Foglalkozzunk hát behatóan orvosi nyelvünk csinosításával, nemcsak a helyesírás terén, hanem a megfelelő jó magyar szó terjesztésével is, így hosszabb időre megalapozzuk a jövő nemzedék számára az utat, melyen ők is járni fognak. A későbbi kiadások az azután köztudatba ment és polgárjogot nyert módosított írásmód és kifejezés bővítése és tökéletesítése lenne. Célszerű volna, ha a könyv szerkesztése közben fölmerülő egyes problémákat közölnék az orvosi nyilvánossággal az Orvosi Hetilapban, annak „Orvosi nyelvművelés” rovatában. Bizonyára lesz visszhangja. Megtörténtek az első lépések, az elvek tisztázása után induljon meg a munka az Orvosi Lexikon szerkesztőségében! (Bőséges alapot szolgáltat Bugyi dr. cikke az előzetes állásfoglalásra!) Felhívnám egyúttal az illetékesek figyelmét az orvosi könyvekben, kiadványokban sűrűn fellelhető sajtóhibákra. Komoly, tudományos könyv, s bosszantó sajtóhibák zavarják a könyv olvasását. Külföldi kiadású könyvekben nem tudtam felfedezni hasonló fogyatékosságot. Kifejezem abbeli kívánságomat, hogy a magam részéről is szívesen állok rendelkezésre egy ilyen irányú könyv megjelenéséhez. Bíró Lajos dr. körzeti orvos, Kunágota* T. Szerkesztőség! Szeretnék reflektálni Bugyi István dr. „Orvosi Orthographia” című kiváló tanulmányára. Az általa olyan nagy körültekintéssel és alapossággal átgondolt probléma mindannyiunk előtt évtizedek óta „végleges” megoldásra váró kérdés. Tudjuk és érezzük azt a lehetetlen helyzetet, hogy egy könyvön belül vagy egy szaklapon, sőt egy cikken belül ugyanazok a szavak és kifejezések (néha fonetikusan, néha nem) többféleképpen szerepelnek. Ez a téma olyan nagy jelentőségű, hogy időnként felmerült az a gondolat, hogy az Akadémia vagy az Egyetem filológiai szakértőivel karöltve kellene ennek a végleges rendezését szorgalmazni. Az orvosi stílus, és orthographia szempontjából egyaránt. Bugyi István cikkében százszázalékos igazságok vannak, így első helyen kell megemlíteni azt a helyes álláspontot, amelyet a tulajdonnevek írásával kapcsolatban elfoglal. Ugyanolyan abszolút igazság az is, amelyet a gyökszó különböző nyelvű kifejezéseinek tanulságos összehasonlításával világít meg. Itt azt szeretném megemlíteni, hogy kimaradt a szótárirodalom egyik ilyen irányú legkitűnőbb, legalaposabb munkájának megemlítése. Veillon világhírű háromnyelvű „polygott” szótára, amely angolul, franciául és németül közli az azonos orvosi szakkifejezéseket. (Megjelent Bernben, M. Hans Huber kiadásában 1950-ben. Címe: „Medical Dictionary — Medizinisches Wörterbuch — Dictionnaire Medical”.) Bugát Pálnak 1843-ban megjelent híres „Természettudományi Szóhalmaz”-át komoly nyelvújítói forrásmunkának tekintjük. A Bugyi dr. által felsorolt számos kiváló orvoson kívül azonban ne feledkezzünk meg Csapodyról, Jendrassikról, Vámossyról és Alapy Henrikről sem, akik több ízben emeltek szót az orvosi stílus magyartalansága és pongyolasága ellen. Egyébként a nem orvos Bábel László, Tempefői, Búzás Dezső, Simonyi, Szinnyei Ferenc, Putnoky Imre írásai, valamint a Baranyai- és Tolnai-féle szótár álltak segítségünkre. Az talán túl egyszerű volna, hogy csak azokat az idegen szavakat használjuk, amelyek nélkülözhetetlenek, mert nem tudjuk egyelőre megfelelő magyar szóval helyettesíteni. Még mindig helyesebb ilyen esetben az idegen szavak használata, mint egy új „erőszakolt” magyar szó megteremtése. Bizonyos vagyok benne, hogy minden szaklap szerkesztőjének komoly gondot okoz egy-egy cikk elolvasása után az, hogy miképpen lehetne saját lapján belül a cikkek stílusát és orthographiáját egységes nevezőre hozni. Vámossy Zoltán éveken át panaszkodott, hogy milyen nehéz „napszámos munkát” végez, amikor kijavítja a kéziratok orthographiai hibáit és magyarosabbá teszi a stílusát. Kigyomlálja a germanizmusokat és egyes szerzők ,,nyelvnyomorító” stílusát. Alapy Henrik kiválasztott egy-egy szót és kifejezést, amelyekről hosszú példázatokkal bizonyította be azok magyartalanságát, ő, a klasszikus és modern