Orvosi Hetilap, 1960. július (101. évfolyam, 27-31. szám)
1960-07-03 / 27. szám - HÍREK - PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYEK - ELŐADÁSOK, ÜLÉSEK
ORVOSI HETILAP 1960. 21. egyre inkább eltávolodik a klasszikus medicinának ama hagyományától, amely a kutatómunka forrásának az orvosi gyakorlatot, a betegágyat tekinti, amikor a klinikai kutatás úgyszólván kizárólag, de legalábbis túlnyomórészben nem a betegágy mellől, nem a klinikumból indul ki, hanem a laboratóriummetodikák kaptafájára futószalagszerűen húzza reá az élő beteg ember sokrétűségét, egy orvostársaság számára nem lehet nemesebb feladat, mint a klinikai orvostudományt a jövő számára megtartani és az elsorvadástól megóvni, valamint fejlesztésének és művelésének feltételeit biztosítani. A Társaság felhívásában célkitűzéseiről a következőket írja: „A Társaság célja és feladata a Magyar Tudományos Akadémia felügyelete alatt és azzal egyetértésben a klinikai orvostudomány fejlesztése, a klinikai orvostudomány művelésének támogatása, eredményeinek megvitatására, nyilvánosságra hozatalára, fórum megteremtése.” Ha a Társaság ezeket a célkitűzéseket valóra fogja váltani, ha a klinikai orvoskutatásnak megint olyan becsülete lesz, mint egykoron volt, akkor az utókor meg fogja állapíthatni, hogy a Korányi Sándor Társaság orvostörténelmi feladatot teljesített. Mi bizton reméljük és hisszük, hogy a jövő orvostörténet írója ebben az értelemben fogja értékelni a most meginduló Korányi Sándor Társaság működését. HÍREK Értesítés. A Magyar Hygienikusok Társasága, mint az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének Egészségtudományi Szakcsoportja által f. évi július 1-én és 2-án Miskolcon tervezett Fodor József vándorgyűlés időpontja technikai okokból megváltozott. A vándorgyűlés új időpontja: 1960. július hó 15—16. A vándorgyűlés napirendje és a további program a kiadott meghívóban foglaltaknak megfelelően változatlan marad. A vándorgyűlésre vonatkozólag felvilágosítást Budapesten a Budapest Fővárosi KÖJÁL igazgatójának titkársága (tel.: 203—683) Miskolcon a Borsod- Abaúj-Zemplén megyei KÖJÁL igazgatója (Miskolc, Szentpéteri kapu) ad. A Szakcsoport vezetősége kéri az érdeklődőket, hogy a vándorgyűlésen a megváltozott időpont mellett is minél nagyobb számban vegyenek részt. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYEK (781) Pályázatot hirdetek a Budapest XIV. ker. Tanács VB Kórházánál újonnan szervezett ideggyógyászati osztályon egy E. 109 kulcsszámú kórházi osztályvezető főorvosi állásra. A születési adatokat és családi körülményeket feltüntető Imre nemhez csatolni kell az orvosi oklevelet, az állás elnyeréséhez megkívánt szakképesítést igazoló működési bizonyítványokat, tudományos munkásságra vonatkozó iratokat, részletes önéletrajzot, újkeletű hatósági erkölcsi bizonyítványt és a pályázó közszolgálatra való alkalmasságát igazoló újkeletű hatósági orvosi bizonyítványt. A szabályszerűen felszerelt pályázati kérelmet az Orvosi Hetilapban történt közzétételtől számított 15 napon belül a Budapest XIV. ker. Tanács VB Eü. Osztályánál (Pétervárad u. 2) kell benyújtani. A pályázatot az alkalmazó hatóság útján kell benyújtani. Nagy Zoltán dr. ker. főorvos Pápa város Tanácsa VB Egészségügyi Osztálya (782) Pályázatot hirdetek Pápa Városi Tanács Kórházánál újonnan létesített laboratóriumvezető főorvosi állására. Az állás illetménye: E.109. kulcsszám szerint + 30%. Pályázók szabályszerűen felszerelt kérvényüket a pályázat megjelenésétől számított 15 napon belül a Pápa Városi Tanács VB Egészségügyi Osztályához címezzék. Lakást a Tanács biztosít. Baráth József dr. városi főorvos Ózd Városi Tanács VB Egézségügyi Csoportja pályázatot hirdet az Ózdi Kohászati Üzemeknél megüresedett üzemi főorvosi állásra. Illetmény E. 134. kulcsszám szerint. Lakást egyelőre biztosítani nem tudunk. 135/1955. (Eü. K. 10.) Eü. M. sz. Utasításban megjelölt okmányokat és üzemorvosi tanfolyam elvégzését igazoló okiratot és üzemi szakorvosi oklevelet kell a pályázathoz csatolni. Pályázati kérelmeket Ózd Városi Tanács VB Egészségügyi Osztályához, a megjelenéstől számított 15 napon belül kell elküldeni. Somogy megyei Tanács Kaposvári Kórházának igazgatója pályázatot hirdet a belgyógyászati osztályon megszervezésre kerülő második főorvosi állásra. Illetménye az E. 109. kulcsszám szerint. Az állás aug. 1-én elfoglalható. Az okmányokkal felszerelt pályázati kérvényeket a hirdetmény megjelenésétől számított 30 napon belül hozzám kell benyújtani. Arató Miklós dr. kórházigazgató A Paksi Járási Tanács Egészségügyi Csoportja pályázatot hirdet Madocsa községben áthelyezés folytán megüresedett E. 181. kulcsszámú körzeti orvosi állásra. A körzetnek csatolt községe nincs. Három szoba összkomfortos lakás, rendelő, váró biztosítva van. A pályázati kérelmet az előírt okmányokkal együtt a hirdetmény megjelenésétől számított 15 napon belül a Járási Tanács Egészségügyi Csoportjához kell benyújtani. Schank László dr. járási főorvos (786) A Paksi Járási Tanács Egészségügyi Csoportja pályázatot hirdet Németkér községben áthelyezés folytán megüresedett E. 181. kulcsszámú németkéri körzeti orvosi állásra. A körzetnek csatolt községe nincs. Négyszobás összkomfortos lakás, rendelő, váró biztosítva van A pályázati kérelmeket az előírt okmányokkal együtt, a hirdetmény megjelenéséből számított 15 napon belül, a Járási Tanács Egészségügyi Csoportjához kell benyújtani. Schank László dr. járási főorvos (787) A Gyönki Járási Tanács VB egészségügyi osztályvezetője pályázatot hirdet B. 182. kulcszámú tolnanémedi körzeti orvosi állásra. Lakás nincs. Pályázatokat kérem a megjelenéstől számított 15 napon belül az előírt okmányokkal együtt a Gyönki Járási Tanács VB Egészségügyi Osztálya címére. Kovács Endréné dr. járási főorvos (788) A Gyönki Járási Tanács VB egészségügyi osztályvezetője pályázatot hirdet B. 182. kulcsszámú pálfai körzeti orvosi állásra. Háromszobás lakás van. Pályázatokat kérem beküldeni a megjelenéstől számított 13 napon belül az előírt, okmányokkal együtt Járási Tanács VB Egészségügyi Osztálya, övönk címre. Kovács Endréné dr. járási főorvos ELŐADÁSOK, ÜLÉSEK Felelős kiadó: a Medicina Egészségügyi Könyvkiadó igazgatója. — Megjelent 11 500 példányban. Kiadóhivatal: Medicina Egészségügyi Könyvkiadó, Budapest V., Beloiannisz u. 8. — Telefon: 122—650. M. N. B. egyszámlaszám: 69.915.272—46. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a Posta Központi Hírlpirodájánál (Budapest V. ker., József nádor tér 1.) és bármely postahivatalnál. Előfizetési díj */ évre 30.— Ft. Csekkszámlaszám: egyéni 61273, közület 61066 (vagy átutalóa a MNB 47. sz. folyószámlájára). Szerkesztőség: Budapest V., Nádor u. 32. I. Telefon: 121—804, ha nem felel: 122—765. 80.2167 Athenaeum Nyomda, Budapest (F. v. Soproni Béla) Dátum Hely Időpont Rendező Tárgy 1960. júl. 5.O. K. 1. IX., Gyáli út 26. épület Nagy-terem délután 14 óra. Az Intézet tudományos dolgozói 1. Kubinyi László dr.: Ivóvíz által terjesztett újabb enteritis járványok 2.) Schiefner Kálmán: A pécskörnyéki természetes vizek urántartalmának vizsgálata