Orvosi Hetilap, 1963. január (104. évfolyam, 1-4. szám)

1963-01-06 / 1. szám - ÚJÍTÁS - Uzanov, Todor G.: Nőgyógyászatban használható nyakcsatorna tágító műszer

30 ORVOSI HETILAP Dalmady Zoltán emlékezete Oortvay György dr. Dalmady Zoltán 1888. márc. 15-én született. Az orvostudománynak abban a korszakában kezdte meg működését, amikor a természettudományok gyors fejlődése átjárta a medicinát, amely mindent elvetett a gyógyítás eredményeiből, amit a korábbi 3000 esztendő alkotott és a gyógyítás addig alkalmazott eszközei háttérbe szorultak. A Koch-féle tuberkulinban való csalódás miatt hanyatlásnak indult a terápia, s a nagy Virchow a moszkvai nemzetközi orvoskongresszuson, valósággal kirohant az akkor még gyermekcipőben járó szérum- és hormonkezelés ellen. Az orvostudománynak ebben az etiológiai szakaszában a kutatás teljesen a diagnosztika felé fordult. Dalmady Zoltán orvosi tevékenységét néhány fontos tanulmány publikálásával kezdte a gyógyításról: 1910-ben, a Basedow-kór magaslati gyógyításáról, 1912-ben a klimatoterápiáról, valamint a hideggel és meleggel való gyógyításról írt dolgozatokat. A fiatal orvos neve egyszerre lett ismertté az orvosi világban és széleskörű természettudományi népszerűsítő tevékenysége révén a nagyközönség előtt is. Noha nem volt orátor, kellemes csevegő, Cholnoky Jenő mellett kora egyik legkitűnőbb előadójaként tartották számon. Előadásai a természettudományok minden ágában való polihisztorszerű jártasságról tanúskodtak, s ennek, valamint érzelmi hatásokat kerülő kristálytiszta előadásmódjának és tartalmas mondanivalójának köszönhette népszerűségét. Különösen kedveltté váltak a babonákat, tévhiteket, előítéleteket, hamis nézeteket ostorozó népszerűsítő írásai, így a „Mendemondák a természettudományok köréből”, az „Étvágy és éhség”, „A balkezességről” és más munkái, a tudományos igényű ismeretterjesztő irodalomnak azóta is gyöngyszemei. A természettudományok iránt kora ifjúsága óta megnyilatkozó szeretete, fegyelmezett észjárása, természetszeretete korán arra predesztinálta őt, hogy bekapcsolódjék a turistamozgalomba, amely fiatal tátrafüredi fürdőorvos korában fellendülőben volt. A turisztikát is, a hivatását szerető orvos szemszögéből nézte s korán kialakult benne a meggyőződés, hogy a medicinában a nyers empíria alapján évezredek óta alkalmazott, napfényben, levegőben, vízben, a testmozgásban, valamint a gyógynövényekben rendkívül értékes, de még kiaknázatlan gyógyszerkincset kínál a természet az orvostudománynak. Dalmady megértette az empirikus gyógyászattal szemben megnyilvánuló aggályokat és világosan kifejtette, hogy a természeti gyógyeljárások alkalmazása valóban csak akkor válhat áldásossá, ha élet- és kórtani kísérleti vizsgálatokkal ellenőrzik azoknak a szervezetre gyakorolt hatását és exakt módszerekkel állapítják meg a gyógyításhoz szükséges dózisokat. A természetes gyógymódok tudományos értékének a felismerése tette nyilvánvalóvá előtte a turisztika pozitív egészségvédelmi jelentőségét. Azt vallotta, hogy a turistaság lényegében a társadalom célszerű „élettani berendezése”, a városi élet ártalmainak kiegyenlítésére, mint ahogy az egyes ember „privát klíma”-t teremt magának a ruhával, fűtéssel stb. 1912-ben már országos hírű orvosként költözik Budapestre, ahol fizikoterápiás munkásságával csakhamar iskolát teremt. Különösen figyelemre méltó 1915-ben a Rokkantügyi Hivatal Császár fürdői utókezelő intézetében kifejtett tevékenysége, amelynek során sikerrel kezeli a sebészeti beavatkozásra nem alkalmas ízületi csont- és izommegbetegedéseket. Az ilyen betegek gyógyítására speciális intézetet létesítenek számára, amelyben fáradhatatlanul kutatja a világháború sérültjei meleggel való utókezelésének módszereit. Dalmady fizikotherápiás és balneológiai intézete alapja lehetett volna régi vágya, egy központi fürdőkórház létrejöttének, elgondolásai azonban az összeomlás miatt nem valósulhattak meg. 1916-ban az egész országot beutazta, hogy számba vegye a hadirokkant tüdőbetegek számára felállítandó népszanatóriumok létesítésére alkalmas klimatikus helyeket. Ezzel a munkájával jelentékenyen hozzájárult a Korányi Sándor által kezdeményezett és az 1917. október 25—28. közt lefolyt Népegészségügyi Országos Nagygyűlésen ismertetett, gümőkór elleni országos program kidolgozásához. Az első világháborút követő években figyelmét és energiáját az ország balneológiai kincseinek feltárására összpontosította. Vezetése alatt lázasan dolgoztak az Országos Balneológiai Egyesületbe tömörült szakemberek, az új hévforrások és ásványvizek, valamint klimatikus gyógyhelyek orvosi hatásmódjának megállapítására és a gyógyítás tudományos eszközévé tétele érdekében. Dalmady Zoltán nemcsak nagy orvos, nemcsak a tudományos természetgyógyászat apostola, de a hazai sportorvoslásnak is úttörője, aki tevékenyen lépett Batizfalvy Sámuel, Bakody Tivadar és mások örökébe. Nagy érdeklődést keltett annak idején a téli sportok orvosi indikációjáról és gyógyászati alkalmazásáról tartott előadása. 1925-ben a Testnevelési Főiskola megalakulásakor, annak előadó tanára lett, majd bekapcsolódott, az 1931-ben megszervezett sportorvosi tanfolyamokba is. Életének rövid, de nevezetes epizódja volt orvosszövetségi főtitkársága 1927-ben. Dalmady vezetőnek született férfiú volt, s a szükségesnek tartott célkitűzése mellett a végrehajtás eszközeit és módját is jóelőre kidolgozta, amikor erre az irányító posztra került. Látszólag hűvös, külső társadalmi sikerekre, klikkek pártfogására, politikai konjunktúrára nem törekvő ember volt és nagy tetterővel, lobogó megegyeződéssel látott munkához, hogy harcoljon azért a magasabb szellemiséggel telített világért, amelyet elképzelt. Az akkori viszálykodástól átszőtt magyar orvosi viszonyok között