Orvosi Hetilap, 1966. április (107. évfolyam, 14-17. szám)

1966-04-10 / 15. szám - Barta Imre: Adatok a Werlhof-kór pathogenesiséhez és therápiájához

674 ORVOSI HETILAP vált be, amelyet módosított és tökéletesített. Az eljárás lényege, hogy EDTA oldatba levett vérből a centrifugálással izolált thrombocytákhoz Cr51-et adunk, majd a vérlemezke koncentráció beállítása után a suspensiót reinficiáljuk. 12 és 24 óra múlva, majd másodnaponként meghatározzuk a levett vér aktivitását. Nemcsak a saját, hanem a jelzett trans­­fundált idegen thrombocyták élettartamát is meg­határoztuk egészséges egyénben és Werlhof-kórban szenvedő betegekben. A vérlemezkék normális élettartama 9—11 nap között ingadozik. Ezekről a vizsgálatainkról 3 év előtt a pécsi Haematológiai Napokon számoltunk be. Azóta 20 Werlhof-kóros betegnél végeztünk thrombocyta élettartam meg­határozást, amelynek adatait az 1. sz. ábra szem­lélteti. A vérlemezkék életideje minden esetben megrövidült, néhány esetben 3 napra csökkent, amelyet befolyásol az a körülmény is, hogy a vizs­gálat manifest szakban, vagy remissio alatt törté­nik. Lefolyás közben is többször végeztünk élet­tartam meghatározást. Remissióban a vérlemezkék életideje fokozatosan nő, egyes esetben megközelí­tőleg a normális értéket éri el. A thrombocyták szaporodása és az élettartam növekedése között azonban lineáris correlatio csak mintegy 100 000-es vérlemezkeszámig állapítható meg, ettől kezdve az összhang bizonytalan, amelynek okát egyelőre nem ismerjük. További bizonyítékot, hogy a betegség pathogenesisében a thrombocyták fokozott pusztu­lásának milyen nagy jelentősége van, azok az ese­teink szolgáltattak, amelyekben izotóp technikával kimutattuk, hogy az egészséges egyén thrombocy­­táinak élettartama is megrövidül a Werlhof-kóros szervezetében. Ezen megfigyeléseink megegyeznek a francia kutatóknak, Bernard és miséinak, to­vábbá Leekoma és Cohennek, valamint más szer­zőknek az adataival, amelyekből egyértelműen az a határozott konklúzió vonható le, hogy Werlhof­­kórban ugyanúgy, mint autoimmunthrombopeniá­­ban a thrombocytaszám csökkenése, a vérlemezkék és a megakaryocyták szerkezeti elváltozása, vala­mint a thrombocyták élettartam megrövidülése kö­zött szoros összefüggés áll fenn. A thrombocytaszám meghatározásával paralel alvadás analitikai vizsgálatokat is eszközöltünk, és mint várható volt, a véralvadás dinamikájában vi­szonylagos egyensúlyzavar mutatható ki. A vérle­mezkék mennyiségi vesztesége következtében a prothrombin felhasználás csökken, minél nagyobb fokú a thrombopenia, annál kisebb a prothrombin consumptio. A thrombocyta antiheparin és anti­­fibrinolysin faktor fogyása miatt a heparin és a fibrinolysin aktivitás is fokozódik. Az alvadási idő Werlhof-kórban, mint ismeretes, normális, ez azon­ban nem jelenti, hogy a thrombocytáknak nincs, vagy csak másodlagos jelentősége van a véralva­dásban, hanem azt, hogy a vérlemezke thrombo­­plastinnak egész csekély mennyisége elég ahhoz, hogy a plasmafaktorokkal együtt aktív thrombo­plastin keletkezzék. Az antiheparin és antifibrino­­lysin tényező csökkenését más faktorok kompen­zálhatják. Nem zárható ki azonban, hogy latens fibrinolysis közben keletkező fibrinogén hasadási termékek gátolják a thrombocyták funkcióját, mint ez kóros fibrinolysis folyamán megfigyelhető. A vérlemezkék mennyiségi eltérésén kívül nagy jelentőséget tulajdonítottunk a minőségi el­változás vizsgálatának thrombopathiás értelemben. Ismeretes, hogy a thrombocytaszám csökkenése és a vérzékenység intenzitása között szoros párhuzam nem mutatható ki. Gyakran kiterjedtebb vérzések észlelhetők, pl. 50 000 thrombocytaszám mellett, mint olyankor, amikor a vérlemezkék csaknem teljesen eltűnnek a keringésből. Nem kétséges te­hát, hogy egyedül a vérlemezkék számának a fo­gyása nem lehet felelős a vérzések, fellépéséért, de az is igaz, hogy a thrombocyták fokozatos eltűné­sénél a vérzési hajlam többnyire növekszik. Álta­lában a dyscrepantia okát a hajszálerek fokozott permeabilitásának tulajdonítják. A capillárisfak­­tor jelentőségét senki sem vonja kétségbe, de a capillaris-tesztek és a vérzékenység foka között sem találtunk mindig összefüggést. Munkatársam Nagy Ibolya ezért az egyes thrombocyták funkció­ját tette közelebbi elemzés tárgyává, részben a mechanikus működést, az adhaesiót, részben az enzymatikus tevékenységet a retractiót, a fibrino­­lytikus aktivitást euglobulin-teszttel és az alvadás lefolyását thrombelastograph-fal vizsgálta, amely thrombopathiában különösen jellemző elváltozást mutat. A maximális amplitúdó annyira elkeske­nyedik, hogy a­z idő nem mérhető, az­­ érték vi­szont normális marad. A vizsgálatok eredményét a 2. sz. ábra demonstrálja, amelyből látható, hogy Werlhof-kórban az egyes thrombocyták funkció­­zavara igen jelentős, hol a kinetikai, hol az enzy­matikus elváltozás a kifejezettebb, izoláltan és egymással kombinálva fordulhatnak elő. A vérlemezkék adhaesi­ójának vizsgálatára kli­nikánkon Szalontai adhaesiometert szerkesztett. In vivo vizsgálatra viszont legjobban Bachgrevink módszere vált be. Az alkaron sebet ejtünk, az eb­ből származó vérben meghatározzuk a thrombo­­cytaszámot és egyidejűleg a vénás vérből nyert thrombocyta értékből ezt levonva, megkapjuk a seb felszínén visszamaradt adhaesiós vérlemezkék számát. A retractio elmaradása egyik legállandóbb jelenség, amelynek oka lehet, hogy a retractozum aktivitása hiányzik, vagy a glycolysis csökkenése miatt nem képződik elegendő energiát szolgáltató ATP ahhoz, hogy a vérlepény összehúzódjék. A vérlemezkék minőségi elváltozása és a thrombocytaszám csökkenése tehát eltérő viselke­dést mutat és nem egy esetben magasabb értéknél kifejezettebb mechanikus, illetve enzimatikus za­vart találtunk, mint alacsonyabb szám mellett. Úgy látszik, a mennyiségi elváltozáson kívül na­gyon fontos a vérlemezkék alteratiója is, részben ez a magyarázata, hogy a thrombocytaszám csök­kenése és a vérzékenység között szoros összefüggés nem észlelhető. A vérlemezkék egyes funkciójának a zavara gyakran a latens szakban is kimutatható. Ha a thrombopenia nem jelentős és a thrombocyta funkciót nem vizsgálják, a Werlhof-kórt többnyire

Next