Orvosi Hetilap, 1967. május (108. évfolyam, 19-22. szám)

1967-05-21 / 21. szám - HORUS - Popper Péter: In memoriam P. Liebermann Lucy dr.

ORVOSI HETILAP­ lamint számos különös érdekességű kórképpel fog­lalkozott. Hosszú éveken át szerkesztője volt a Bőr­­gyógyászati és Venerológiai Szemlének. Láttuk fiatal orvoskorát, megélését kiemelkedő tudású dermatológussá. Figyelhettük, hogy nagy orvossá vált egyénisége miként kristályosodott ki a tudomány szolgálatában. Fáradhatatlan, szakadat­lan tevékenysége, tanulása, olvasása mindennek, újabb és újabb ismeretek hajszolása, talán öntudat­lan megérzése volt annak, hogy már nincs sok ide­je. Mint mindenkinek az élet folyamán, voltak jó és borús napjai, a jókat tompított, csendes örömmel vette, a borúsakat stoikus bölcsességgel, fokozott munkával derítette. Nagy műveltsége, nyelvtudása, világismerete, kongresszusokon való reprezentatív szereplései, külföldi klinikákon szerzett tapasztalatai oly saját­ságai, képességei voltak, amelyek értéket jelentet­tek nemcsak a klinikának, de a magyar orvostudo­mánynak is. Munkában és tudásvágyban parázs­lótt, égett; elmúlásában kel útra egyéniségének, nagy kvalitásainak emléke kortársai tudatában. Minden ember annyi volt életében, amilyen űrt hagy maga után. Nékám Lajos nemcsak családjá­ban, hanem munkahelyén és barátai körében is nagy űrt hagyott maga után. Búcsúznak tőle a klinika, az Országos Bőr- és Nemikórtani Intézet, a magyar dermatológusok, mindazok, akik becsülték, szerették és őszintén gyászolják. Még sokat fogunk búcsúzni gondolatban is, magam különösen, aki gyerekkora óta ismertem, láttam állandó törekvését a jóra, és akinek húsz évig kiváló, hűséges munkatársa volt, egyik pillé­reként a budapesti bőrklinikának. Ilyen volt, így marad meg emlékünkben. Földvári Ferenc dr. P. Liebermann Lucy dp. 1967. március 2-án, hosszú szenvedés után meg­halt P. Liebermann Lucy pszichológus, a MTA tu­dományos munkatársa, a BOTE I. sz. Gyermekkli­nika Nevelési Tanácsadó részlegének vezetője, a Magyar Pszichológiai Tudományos Társaság Mód­szertani Szekciójának elnöke. Életének több mint 40 esztendejét szentelte a klinikai pszichológiának. Gyógyító és tudományos munkásságát 1926-ban, a mai Orvostovábbképző In­tézet neurológiai osztályán Richter Hugó dr. veze­tése alatt kezdte meg. A különböző mozgászavarok gyógyításával foglalkozott, különös tekintettel az ataxiások járástanítására. Ezután a Gyógypedagó­giai Tanárképző Főiskola Gyógy- és Kórtani Labo­ratóriumában dolgozott Szondi Lipót dr. mellett. Kutatási témája a dadogok összehasonlító mozgás- és pszichológiai vizsgálata volt. Ugyanezen idő alatt gyógyító munkát végzett a Beszédhibások Állami Intézetében is. 1938 óta dolgozott az 1. sz. Gyermekklinikán, ahol ő szervezte meg a Nevelési Tanácsadó rende­lést, amelynek haláláig vezetője volt. Tevékenysége során a rendelés az ország egyik legnagyobb klini­kai pszichológiai osztályává épült ki. Emellett 1945 től 1948-ig a Gyógypedagógiai Tanárképző Főisko­lán a mozgástherápia tanára, és a Testnevelési Fő­iskola előadója volt. Az I. sz. Gyermekklinika Nevelési Tanácsadó részlegén dolgozva a klinika igazgatója, Gegesi Kis Pál dr. akadémikus irányításával olyan korszerű fejlődéslélektani szemléleten alapuló iskola bonta­kozott ki, amelynek alapelve az emberi személyiség komplex — szomatikus, pszichés és környezeti de­terminánsok által megalapozott — szemlélete volt E szemlélet gyakorlati megvalósításaképpen il­leszkedett be osztálya a klinika szervezetébe. A osztályon a legkorszerűbb team-munkát valósította meg, gyermekorvosok, pszichiáterek, pszichológu­sok, gyógypedagógusok és szociális gondozónők részvételével. Mind a pszichodiagnosztika, mind a pszichotherapia területén több originális eredmény ért el, amelyek közül kiemeljük a családi csoport therapia elméleti és módszertani problémáinak ki­dolgozását. Ez a gyakorlatba való átültetését jelen­tette annak a felismerésnek, hogy a gyermek sze­mélyes környezetével strukturált egységet alkot , ezért a beteg gyermek pszichotherápiája egyben mindig a környezet therápiáját is kell jelentse. Tudományos munkásságát 54 közlemény és egy monográfia jelzi, amelynek társszerzője volt. E utóbbi: Gegesi Kis Pál—P. Liebermann Lucy: „Sze­mélyiségzavarok gyermekkorban” közel 30 éves kli­nikai pszichológusi munka kazuisztikai anyaga alap­ján foglalja össze azt a személyiséglélektani, pszi­chodiagnosztikai és therápiás elméletet és gyakor­lati methodikát, amelynek alapján a Nevelési Ta­nácsadó részleg dolgozik. Ez a monográfia a haza irodalomban hosszú idő óta fennálló súlyos hiány pótolt. Életművében jelentős helyet foglalt el az okta­tó munka. Rendszeresen tartott előadásokat és gya­korlatokat a gyermekgy­ógyászati kollégium keretén belül a medikusoknak, képezte azokat az orvoso­kat, akik a klinikán szerezték meg gyermekorvos szakképesítésüket. Az ELTE pszichológia szaka hallgatói részére ő tartotta a gyermekpszichodia­gnosztikai szakkollégiumot. Mindvégig fáradhatatlan szervezője volt a ma­gyar gyermekvédelemnek és a hazai pszichológia kutatásoknak. Tagja volt fennállása alatt az Orszá­gos Gyermek- és Ifjúságvédelmi Tanácsnak. Alapí­tó tagja volt a Magyar Pszichológiai Tudományo Társaságnak, vezette annak módszertani szekciója Szakmai körökben emlékezetesek maradna azok az éveken át megtartott kazuisztikai szeminá­riumok, amelyen orvosok, pszichológusok és peda­gógusok vitatták meg diagnosztikai és therápiás ne­hézségeiket, számos elméleti problémát dolgoz­tak fel. Emberi magatartásának korrektsége, megalku­­vás nélküli humanizmusa, a tudományos és gyó­gyító munkában megmutatkozó ragyogó lényeglé tása, állandó segítőkészsége egész életükre szól példaként marad meg tanítványai emlékezetébe! Popper Péte

Next