Orvosi Hetilap, 1968. február (109. évfolyam, 5-8. szám)

1968-02-25 / 8. szám - HORUS - Regöly-Mérei Gyula: III. Béla magyar király és hitvese, Anna királynő hamvainak palaeopathológiai vizsgálata

HORUS ORVOSTUDOMÁNYI DOKUMENTÁCIÓS SZOLGÁLAT Szerkeszti az Országos Orvostudományi Könyvtár igazgatója 1968. 4. szám III. Béla magyar király és hitves«-, Anna királynő hamvainak palacopathológiai vizsgálata III. Béla királyt 1196-ban temették el a Szent István által Székesfehérvárott építtetett „Mária Egyháza” bazilikában. A királysírok sok viszontag­ságot szenvedtek: a törökök, majd a vallon zsoldo­sok kirabolták, a város 1601. évi ostrománál a tö­rökök által lőporraktárnak használt templom el­pusztult. A XIX. század elején a lakosság építke­zésre használta fel a még megmaradt köveket. 1848 december 5-én — csatornaásatás közben — vörös márványkoporsót találtak a rombazilika területén, amely női csontvázat, aranyozott ezüst halotti kirá­lyi koronát és gránátköves gyűrűt tartalmazott. A vésés lantoló szirént ábrázolt. Az ásatásokat Érdy János dr. régész (Nemzeti Múzeum), valamint Pauer János dr. régész, későbbi székesfehérvári püspök, mindketten később a MTA tagjai, továbbá Varsány János mérnök folytatták. December 11-én hasonló jellegű koporsót tártak fel, amelyben férfi csontváz, aranyozott ezüst halotti királyi korona, zarándok­kereszt, kard, jogar, bizánci jellegű melldísz, arab feliratú („Abdullah ben Mohamed”) méreggyűrű, sarkantyúk és karperec feküdt. A hamvakat és a sírmellékleteket a Nemzeti Múzeumba szállították, 1862-ben pedig azokat eltemették a Mátyás-temp­lom Zichy-kriptájában. 1878-ban a Mátyás-templo­mot átépítették, az akkor exhumált hamvakat Tö­rök Aurél vizsgálta meg anthropológiai szempontból. A Mátyás-templom jelenlegi renoválása során újabb vizsgálatra került sor. Ennek célját egyrészt annak megállapítása képezte, hogy a csontok meg­tartási állapota nem romlott-e az idők folyamán, másrészt a jelenlegi újabb tudományos módszerek­kel a személyazonosítás és a sírleletek hitelességé­nek elbírálása. A vizsgálatokat végző bizottság munkáját Fü- lep Ferenc dr., a Magyar Nemzeti Múzeum főigaz­gatója vezette. Különös gondot fordítottunk a megtartási álla­pot megőrzésére, egyetlen csontot sem fűrészeltünk fel; a csontállományt, a velőűrkúpokat és a kopo­nyabelvilágot röntgenképen vizsgáltuk. Histológiai és vércsoportvizsgálatra a tetemes számbán talál­ható postmortalis törések darabjait használtuk fel. Az első palaeopathológiai kérdés, amivel fog- < lalkoztam: a csontok származási (fekvési) ideje. III. Béla koponyáján, a patellákon, a csigolyákon, a radiuson Wood-fényben közepes intenzitású fluo- rescentia észlelhető, főként a periférián ibolyaszínű foltozottsággal. Hasonló eredményt kaptunk Anna királynő koponyáján és csontjain végzett vizsgálat alkalmával. A leírt jluorescentiás jelenségek mintegy 800 év fekvési idő esetén megszokottak, a leletek szárma­zási ideje ezek szerint a XII. század. A koponyák és a csontok vizsgálatából megál­lapítható volt a nemhez tartozóság. III. Béla koponyájából és különböző csontjaiból végzett praecipitatiós és eluciós vércsoport-megha­1. ábra. III. Béla koponyája. Felismerhető az orrcson­tokon és a bal járomíven húzódó sötét patinasáv; a postmortalis törések egyrésze (orrcsontok, orbiták, jobb járomív, stb.), a korhadásos jelenségek (homlok, halán­tékpikkelyek) és a fogak abrasiója. Az alveolusszélek sorvadtak, a fogak megnyúltnak látszanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék