Orvosi Hetilap, 1970. január (111. évfolyam, 1-4. szám)
1970-01-04 / 1. szám - Folyóiratreferátumok
szerzőnő inkább a családi, interperszonális etiológiai elméleteket fogadja el. 121 férfi transszexuális adatai szerint (48 saját eset, 73 Benjamin esete) az anyával való túlzottan szoros kapcsolat és az apai modell hiánya mindenütt megvan. E körülmények pontos hatásmódja nem ismeretes, azt sem tudjuk, hogy ezek mellett nem játszik-e szerepet valamilyen organikus tényező. Egybehangzóak azok az adatok, hogy ezek a transszexuálisok már kicsi gyermekkorukban nőnek érezték magukat (kétharmadrészük ötéves kora előtt lánynak tartotta magát). Az irodalom 100 régebbi esetét áttekintve a szerzőnő megállapítja, hogy ebből alig 20-at tartottak pszichotikusnak, a többit normálisnak. A 121 műtéti esetből 82 sikeresnek minősíthető (67,8%), nyolc sikertelennek, 31 esetet pedig nem lehetett egyértelműen meghatározni. A sikeres esetben a transszexuális elégedettsége nagy volt, pszichoszexuális és interperszonális adaptációja jobb volt, mint a műtét előtt. A működőképes hüvely kialakítása a sikeres kezelés fő feltétele. Növeli az adaptációt, ha az új nem státusát az illető törvényesen is magára veheti (tehát törvényesen is nő lehet). A szerzőnő figyelemre méltónak tartja, hogy a több lépésben zajló, fájdalmas műtétsorozatból gyakorlatilag soha sem lépnek vissza, hanem a mesterséges hüvely kialakulásáig következetesen kooperálnak. A nők, akik férfiak akarnak lenni, pszichológiailag jobban együttműködnek, kevesebb probléma van velük, végső eredményeik azonban — a szerzőnő szerint működőképes pánis jelenlegi kiképzési lehetetlensége miatt — rosszabbak. Benjamin 28 operált női transszexuális esete közül kettőnél folynak a péniskialakító plasztikai próbálkozások. A hormonális terápia gyakorlatilag minden esetben sikeres, a másodlagos nemi jegyek a kívánt nemre jellemzővé alakíthatók. A szerzőnő hangsúlyozza, hogy a pszichotherápia nem képes megváltoztatni az új nem igényét. Több hosszú pszichotherápiás próbálkozás ismeretes az irodalomban, ezek sikertelenek maradtak. A pszichotherápia helye a műtét utáni periódusban van, amikor a szerzőnő szerint pszichotherápiás segítség sokat tehet az új nemre való pszichológiai átállás megkönnyítésében. A szerzőnő közvéleménykutatást is végzett a nemátalakító műtétekkel kapcsolatban orvosok között. Megállapította, hogy az orvosok többsége elutasítja az ilyen műtéteket. A megkérdezett orvosok közül átlagban 10% tartotta indikáltnak a műtétet az illető kérése és megfelelő esetleírása alapján. Kb. 20%-ra emelte az egyetértést az a tény, ha szakértők a kérelmezőt nem tartották elmebetegnek. Kb. 30%-ra akkor, ha a kérelmező még ráadásul két évi sikertelen pszichotherápiás kezelésben is részesült, és kb. 40%ra, ha ehhez ráadásul még a kezelő pszichiáter az esetet indikáltnak tartaná műtéti nemátalakításra. Különböző szakmájú orvosok között az egyetértés különböző arányú volt. A műtétet teljesen elutasító orvosok mindenféle feltétel mellett is ragaszkodtak elutasító nézetükhöz, pl. a megkérdezett pszichiáterek 54%-a akkor sem egyezne bele ilyen műtétbe, ha tudná, hogy a kérelem elutasítása után a beteg valószínűleg öngyilkos lesz. A szerzőnő rámutat, hogy ezzel szemben milyen liberálisak az orvosok abban a tekintetben, hogy a már megműtött eseteket hogyan fogadja a társadalom (pl. 75%-uk helyesnek tartja, ha az új nemet törvényesen is felvehetik, 80 százalékuk engedné, hogy meg is házasodjanak új nemüknek megfelelően, 50%-uk szerint még gyermeket is adoptálhatnának az új nem helyzetében stb.). Ezt csak úgy magyarázza, hogy az orvosok ellenkezése a műtéttel szemben orvosi reputációjuk védelméből fakad (? — ref.). A szerzőnő szerint a műtétet csak kísérleti, „faute de mieux” eljárásnak szabad tekinteni. A műtéttel kezelt eseteknek minden segítséget meg kell adni, hogy új nemüket törvényesen is megkapják. Buda Béla dr. Szexuális dimorfizmus és disszociáció transszexuális férfiak pszichológiájában. John Money, Clay Primrose (Department of Psychiatry and Behavioral Sciences, and Department of Pediatrics, The Johns Hopkins University School of Medicine, Baltimore, Maryland 2105). The Journal of Nervous and Mental Disease, 1968. 147, 472—486. A szerzők 14 transszexuális férfit vizsgáltak pszichiátriai módszerekkel és igen sok teszttel (felsorolásuk csaknem két nyomtatott oldalt foglal el a közleményben!). 12 férfi már átesett nemátalakító műtéten, 2 a műtét előtt állt. A vizsgálatok kimutatták, hogy pszichoszexuális beállítódásuk, határozottan nőies, férfiasnak minősíthető beállítódás csak töredékesen van meg A szerzők tárgyalják a transszexualizmus eredetének fő biológiai elméletét, azt a hipotézist, hogy az ilyen egyének pszichoszexuális szabályozó központja működik hibásan magzati korban az agyat ért ellentétes nemi hormon hatása miatt. A szerzők szerint a szociális tanulás és azonosulás zavara legalább annyira valószínű etiológiai magyarázat, mint a hormonhatás. Feltehetően mind a két hatásmechanizmusnak szerepe lehet. A műtétre jelentkezők szexuális fantáziaéletükben nőknek képzelték magukat. Néhány transszexuális a műtét előtt rendelkezett heteroszexuális tapasztalattal, néhány pedig homoszexuális volt közöttük. A szerzők a transszexualizmust különleges homoszexualitás-fajtának tartják. 4 operált betegük a műtét után női jellegű orgazmusról számolt be a nemi aktus során. Az abnormális szexuális beidegzés bizonyítékának tartják a szerzők, hogy a kasztráció és a pánisamputáció műtéte után fantomfájdalom és fantomérzés nem jelentkezett. A műtét és az új nembe való pszichológiai beilleszkedés után a transszexuálisok egy részében anyai igények léptek fel. A szerzők szerint a transszexuális férfiak műtéti kezelésének első lépése a hormonális kasztráció, ez egyben teszt is arra, hogy hogyan reagálnak ezek az emberek biológiai szexuális késztetéseik elvesztésére. Buda Béla dr. Szexuális dimorfizmus transszexuális nők pszichológiájában. John Money, John G. Brennan (Department of Psychiatry and Behavioral Sciences and Department of Pediatrics, The Johns Hopkins University School of Medicine, Baltimore, Maryland 21 205). The Journal of Nervous and Mental Disease, 1968. 147: 487—499. A szerzők hat transszexuális nőt vizsgáltak pszichológiai módszerekkel, akik nemátalakításon estek át, hormonális kezelést kaptak, mammaabláción, hiszterektómián estek át. Hárman közülük plasztikai műtéteknek is alávetették magukat, amelyek során pánist próbáltak képezni számukra. A hat nő pszichoszexuális fejlődése jellegzetesen férfias volt, ez már kicsi korukban megnyilvánult, önmagukról mint férfiról alkottak énképzetet. Férfiként szerepeltek fantáziájukban, esetenként maszturbációs fantáziájukban is. Női nemi szerveik eltávolítása után fantomérzés nem maradt vissza. A műtétek után pszichológiai káros hatás sem volt megfigyelhető. E nők gyermekekkel szemben apai attitűdöket vettek fel. Buda Béla dr. Hibás nemi azonosulás gyermekkorban. Richard Green (Gender Identity Research and Treatment Clinic, Department of Psychiatry, University of California, Los Angeles, California 90 024). The Journal of Nervous and Mental Disease, 1968. 147: 500—509. A felnőtt transszexuálisok anamnézisében visszatérő közlés, hogy gyermekkoruktól fogva a másik nemre jellemző viselkedésük és érdeklődésük volt. Éppen ezért különlegesen érdekesek azok az esetek, melyekben ilyen gyereket közvetlenül tudnak vizsgálni. A szerző 9 ilyen gyerekről számol be. Ezeket szülei vitték orvoshoz. 6 esetben már hároméves kor körül felfedezni vélték a rendellenességet a szülők. A szerző szerint az ilyen esetekkel már gyermekkorban foglalkozni kell, nem lehet belenyugodni, hogy majd kinövi a gyerek, mivel a Fels Institute évtizedeken át folyó longitudinális vizsgálatai kimutatták, hogy a gyermekkori nemre jellemző viselkedés és érdeklődés korrelál a felnőttkori szexualitással. A szerző leírja azokat a