Orvosi Hetilap, 1970. január (111. évfolyam, 1-4. szám)

1970-01-04 / 1. szám - Folyóiratreferátumok

szerzőnő inkább a családi, interper­szonális etiológiai elméleteket fo­gadja el. 121 férfi transszexuális adatai szerint (48 saját eset, 73 Ben­jamin esete) az anyával való túl­zottan szoros kapcsolat és az apai modell hiánya mindenütt megvan. E körülmények pontos hatásmódja nem ismeretes, azt sem tudjuk, hogy ezek mellett nem játszik-e szere­pet valamilyen organikus tényező. Egybehangzóak azok az adatok, hogy ezek a transszexuálisok már kicsi gyermekkorukban nőnek érez­ték magukat (kétharmadrészük öt­éves kora előtt lánynak tartotta magát). Az irodalom 100 régebbi esetét áttekintve a szerzőnő megál­lapítja, hogy ebből alig 20-at tartot­tak pszichotikusnak, a többit nor­málisnak. A 121 műtéti esetből 82 sikeresnek minősíthető (67,8%), nyolc sikertelennek, 31 esetet pedig nem lehetett egyértelműen megha­tározni. A sikeres esetben a trans­szexuális elégedettsége nagy volt, pszichoszexuális és interperszonális adaptációja jobb volt, mint a műtét előtt. A működőképes hüvely ki­alakítása a sikeres kezelés fő felté­tele. Növeli az adaptációt, ha az új nem státusát az illető törvényesen is magára veheti (tehát törvényesen is nő lehet). A szerzőnő figyelemre méltónak tartja, hogy a több lépés­ben zajló, fájdalmas műtétsorozat­ból gyakorlatilag soha sem lépnek vissza, hanem a mesterséges hüvely kialakulásáig következetesen koope­rálnak. A nők, akik férfiak akarnak lenni, pszichológiailag jobban együttműködnek, kevesebb problé­ma van velük, végső eredményeik azonban — a szerzőnő szerint mű­ködőképes pánis jelenlegi kiképzé­si lehetetlensége miatt — rosszab­bak. Benjamin 28 operált női trans­szexuális esete közül kettőnél foly­nak a péniskialakító plasztikai pró­bálkozások. A hormonális terápia gyakorlatilag minden esetben sike­res, a másodlagos nemi jegyek a kívánt nemre jellemzővé alakítha­tók. A szerzőnő hangsúlyozza, hogy a pszichotherápia nem képes meg­változtatni az új nem igényét. Több hosszú pszichotherápiás pró­bálkozás ismeretes az irodalomban, ezek sikertelenek maradtak. A pszi­chotherápia helye a műtét utáni pe­riódusban van, amikor a szerzőnő szerint pszichotherápiás segítség sokat tehet az új nemre való pszi­chológiai átállás megkönnyítésében. A szerzőnő közvéleménykutatást is végzett a nemátalakító műtétekkel kapcsolatban orvosok között. Meg­állapította, hogy az orvosok többsé­ge elutasítja az ilyen műtéteket. A megkérdezett orvosok közül átlag­ban 10% tartotta indikáltnak a műtétet az illető kérése és megfe­lelő esetleírása alapján. Kb. 20%-ra emelte az egyetértést az a tény, ha szakértők a kérelmezőt nem tartot­ták elmebetegnek. Kb. 30%-ra ak­kor, ha a kérelmező még ráadásul két évi sikertelen pszichotherápiás kezelésben is részesült, és kb. 40%­­ra, ha ehhez ráadásul még a kezelő pszichiáter az esetet indikáltnak tartaná műtéti nemátalakításra. Kü­lönböző szakmájú orvosok között az egyetértés különböző arányú volt. A műtétet teljesen elutasító orvosok mindenféle feltétel mellett is ra­gaszkodtak elutasító nézetükhöz, pl. a megkérdezett pszichiáterek 54%-a akkor sem egyezne bele ilyen műtétbe, ha tudná, hogy a kérelem elutasítása után a beteg valószínű­leg öngyilkos lesz. A szerzőnő rámu­tat, hogy ezzel szemben milyen li­berálisak az orvosok abban a te­kintetben, hogy a már megműtött eseteket hogyan fogadja a társada­lom (pl. 75%-uk helyesnek tartja, ha az új nemet törvényesen is fel­vehetik, 80 százalékuk engedné, hogy meg is házasodjanak új ne­müknek megfelelően, 50%-uk sze­rint még gyermeket is adoptálhat­nának az új nem helyzetében stb.). Ezt csak úgy magyarázza, hogy az orvosok ellenkezése a műtéttel szemben orvosi reputációjuk védel­méből fakad (? — ref.). A szerzőnő szerint a műtétet csak kísérleti, „faute de mieux” eljárásnak sza­bad tekinteni. A műtéttel kezelt ese­teknek minden segítséget meg kell adni, hogy új nemüket törvényesen is megkapják. Buda Béla dr. Szexuális dimorfizmus és disszo­ciáció transszexuális férfiak pszi­chológiájában. John Money, Clay Primrose (Department of Psychiat­ry and Behavioral Sciences, and Department of Pediatrics, The Johns Hopkins University School of Me­dicine, Baltimore, Maryland 21­­05). The Journal of Nervous and Men­tal Disease, 1968. 147, 472—486. A szerzők 14 transszexuális férfit vizsgáltak pszichiátriai módszerek­kel és igen sok teszttel (felsorolásuk csaknem két nyomtatott oldalt fog­lal el a közleményben!). 12 férfi már átesett nemátalakító műtéten, 2 a műtét előtt állt. A vizsgálatok kimutatták, hogy pszichoszexuális beállítódásuk, határozottan nőies, férfiasnak minősíthető beállítódás csak töredékesen van meg A szer­zők tárgyalják a transszexualizmus eredetének fő biológiai elméletét, azt a hipotézist, hogy az ilyen egyé­nek pszichoszexuális szabályozó központja működik hibásan magza­ti korban az agyat ért ellentétes ne­mi hormon hatása miatt. A szerzők szerint a szociális tanulás és azo­nosulás zavara legalább annyira va­lószínű etiológiai magyarázat, mint a hormonhatás. Feltehetően mind a két hatásmechanizmusnak szerepe lehet. A műtétre jelentkezők szexuális fantáziaéletükben nőknek képzelték magukat. Néhány transszexuális a műtét előtt rendelkezett heterosze­xuális tapasztalattal, néhány pedig homoszexuális volt közöttük. A szerzők a transszexualizmust külön­leges homoszexualitás-fajtának tartják. 4 operált betegük a műtét után női jellegű orgazmusról szá­molt be a nemi aktus során. Az ab­normális szexuális beidegzés bizo­nyítékának tartják a szerzők, hogy a kasztráció és a pánisamputáció műtéte után fantomfájdalom és fantomérzés nem jelentkezett. A műtét és az új nembe való pszi­chológiai beilleszkedés után a trans­szexuálisok egy részében anyai igé­nyek léptek fel. A szerzők szerint a transszexuális férfiak műtéti ke­zelésének első lépése a hormonális kasztráció, ez egyben teszt is arra, hogy hogyan reagálnak ezek az em­berek biológiai szexuális készteté­seik elvesztésére. Buda Béla dr. Szexuális dimorfizmus transsze­xuális nők pszichológiájában. John Money, John G. Brennan (Depart­ment of Psychiatry and Behavioral Sciences and Department of Pediat­rics, The Johns Hopkins University School of Medicine, Baltimore, Ma­ryland 21 205). The Journal of Nervous and Mental Disease, 1968. 147: 487—499. A szerzők hat transszexuális nőt vizsgáltak pszichológiai módszerek­kel, akik nemátalakításon estek át, hormonális kezelést kaptak, mam­­maabláción, hiszterektómián estek át. Hárman közülük plasztikai mű­téteknek is alávetették magukat, amelyek során pánist próbáltak ké­pezni számukra. A hat nő pszicho­szexuális fejlődése jellegzetesen férfias volt, ez már kicsi korukban megnyilvánult, önmagukról mint férfiról alkottak én­képzetet. Férfi­ként szerepeltek fantáziájukban, esetenként maszturbációs fantáziá­jukban is. Női nemi szerveik eltá­volítása után fantomérzés nem ma­radt vissza. A műtétek után pszi­chológiai káros hatás sem volt meg­figyelhető. E nők gyermekekkel szemben apai attitűdöket vettek fel. Buda Béla dr. Hibás nemi azonosulás gyermek­korban. Richard Green (Gender Identity Research and Treatment Clinic, Department of Psychiatry, University of California, Los An­geles, California 90 024). The Jour­nal of Nervous and Mental Disease, 1968. 147: 500—509. A felnőtt transszexuálisok anam­­nézisében visszatérő közlés, hogy gyermekkoruktól fogva a másik nemre jellemző viselkedésük és ér­deklődésük volt. Éppen ezért külön­legesen érdekesek azok az esetek, melyekben ilyen gyereket közvetle­nül tudnak vizsgálni. A szerző 9 ilyen gyerekről számol be. Ezeket szülei vitték orvoshoz. 6 esetben már hároméves kor körül felfedez­ni vélték a rendellenességet a szü­lők. A szerző szerint az ilyen ese­tekkel már gyermekkorban fog­lalkozni kell, nem lehet belenyu­godni, hogy majd kinövi a gyerek, mivel a Fels Institute évtizedeken át folyó longitudinális vizsgálatai kimutatták, hogy a gyermekkori nemre jellemző viselkedés és érdek­lődés korrelál a felnőttkori szexua­­­litással. A szerző leírja azokat a

Next