Orvosi Hetilap, 1970. november (111. évfolyam, 44-48. szám)
1970-11-22 / 47. szám - Tóth Margit dr.: A rubeola vaccinatio történeti áttekintése
Budapesti Fővárosi László Kórház (igazgató: + Román József dr), Víruslaboratórium A rubeola vaccinatio történeti áttekintése* Tóth Margit dr. Iregg már 1941-ben felhívta a figyelmet a rubeoavírus teratogén hatására és ismertette a congenialis rubeola tünettanát (1). A magzati károsodás hatékony megelőzésére azonban 28 éven át nem volt lehetőség. 1962-ben a kórokozó szövetkultúráэап való tenyészthetősége teremtette meg az aktív imunizálás előfeltételét (2, 3). Mint minden vaccinatio előtt, ebben az esetben elsőrendű kérdéssé vált a védettség, illetve fogékonyság szeroepidemiológiai felmérése. E program egy része a WHO szervezésében, járványmentesdőszakban került kivitelezésre. A mintegy 40 országban elvégzett vizsgálatok adatai szerint a gestaciós korban levő nők több mint egyötöd része fogékony rubeolával szemben (4). Ezek védelme kívánatos lenne. A vaccinatióval szembeni igény azonban országról országra változik és nemcsak az aktuális fogékonyságtól függ, inkább az anyai infectio látható következményei határozzák meg. Az irodalmi adásokból úgy tűnik, mintha a congenitalis rubeola súgos klinikai manifestatiói elsősorban az angolszász országokat sújtanák. A világ különböző részeiben gazolt gyakorlatilag azonos fogékonysági arány mellett ez a tény nehezen magyarázható. Ismeretes, hogy az 1964-ben lezajlott észak-amerikai epidémiában a megbetegedések száma igen magas volt (5, 6), ebben az időben a terhes nők 11%-a volt fogékony). A járvány folyamán 20 000-re becsülték az ibortusok, illetve halvaszületések számát és további 10 000 súlyosan károsodott gyermek születését észelték. Ugyanakkor Európa több országából még 1968- эап is jelent meg olyan közlés, mely szerint: „országunkban a rubeolainfectio congenitalis rendellenességekben játszott szerepét nem tartjuk valószínűnek” (4). Hasonló a helyzet Japánban is, ahol a naternalis rubeolát követően feltűnően ritka a magzat károsodása. 1963-ig Japánban mindössze 15 .ong. rubeola esetet tartottak nyilván (8). A következő években Dél-Afrikában, Jamaicában és a japán szigeteken robbanásszerűen jelentkező járványokban szokatlanul sok szövődményes esetet észleltek. E járványokban nagy számban szüettek — az amerikai járványhoz hasonlóan — expandált rubeola syndroma tüneteit mutató gyermekek. Szinte úgy látszott, mintha ebben az időszakban szokatlanul virulens vírustörzs szóródott volna a népességben, de felmerült a kórokozó antigénszerkeztében bekövetkezett változás lehetősége is. Az utóbbi feltételezést a szerológiai vizsgálatok nem erősítették meg, mert a különböző helyekről izolált törzsek antigénszerkezet szempontjából homogénnek bizonyultak (9, 10). A kérdés tisztázásában Kono 1968. évi kísérletei jelentenek előrehaladást. Vizsgálatai szerint a különböző földrajzi területeken izolált vírustörzsek teratogén potentiájában jelentős különbségek voltak. Az amerikai törzsek nyúlembriót károsító hatása lényegesen nagyobb volt, mint a japán törzseké (10). Kono kísérleteinek utánvizsgálata több laboratóriumban jelenleg is folyamatban van. A járványtani megfigyelések az amerikai és japán törzsek közötti különbséget megerősíteni látszanak (8). Okinawán például a rubeola epidémia az amerikai katonai támaszpontról indult ki és terjedt el a helyi lakosságban. 1965-ben 282 rubeola syndromás japán gyermek született, szemben az előző húsz év 15 esetével. E járványban az amerikai törzs „importálásának” lehetősége igen valószínű. Európában feltehetően az alacsonyabb teratogén képességű rubeolatörzsek okoznak járványokat. Az intrauterin infectio azonban az európai országokban is gyakori, erre a születéskor manifestálódó defectusokon kívül a 7—11 hónapos, valamint az 1—2 éves korosztályban előforduló Szeropozitivitás hívja fel a figyelmet (11). Ezek az esetek további megfigyelést igényelnének, hiszen az intrauterin infectio okozta károsodások egy része (süketség, mentalis retardatio) csak későbbi életkorban kerülhet felismerésre. A reális rubeolaveszély csak olyan prospektív jellegű vizsgálatokkal mérhető fel, melyekben nagyobb szerepet kapnak a virológiai vizsgálatok is (7, 12). A rubeola járványok 6—8 éves periodicitása, valamint az elmúlt epidémia következményei érthetővé teszik egyes országok erőfeszítéseit a vaccinatiós program mielőbbi bevezetésére. Ennek előkészítését szolgálta az 1968 novemberben Londonban és 1969 februárban Bethesdában megtartott két nemzetközi kongresszus is. E két kongresszuson elhangzottak alapján a kísérleti oltóanyagokkal kapcsolatos ismeretek az alábbiakban foglalhatók öszsze: Aktív immunizálás elvileg kétféle módon történhet: a jelölt vaccinával vagy b)élő, attenuált virustörzsek alkalmazásával. Az elölt vaccina biztonságos és valóban a veszélyeztetett szeronegatív nők oltására lenne alkalmas. Sajnos, jelenleg nem ismeretes olyan potens inaktiválási eljárás, melynek alkalmazása után a preparátum antigénhatása is megmaradna. Az oltóanyag beadását követő esetleges immunválasz azt jelenti, hogy a vaccina residuális élő vírust tartalmazott vagy nem nyújtott védelmet az intercurrens természetes infectióval szemben (13). Az inaktivált vaccina helyett előtérbe került az élő, attenuált vírustörzsből készült oltóanyag előállítása. Az élő vaccinával szembeni követelmények öt pontban összegezhetők (14).% * A Fertőző Betegségek Orvosainak Társasága 1969. december 12-én tartott tudományos ülésén elhangzott referátum alapján. Orvosi Hetilap 1970. 111. évfolyam, 47. szám 1* 2763