Orvosi Hetilap, 1971. május (112. évfolyam, 18-22. szám)
1971-05-09 / 19. szám - MEGJELENT
% 1126 MEGJELENT MAGYAR TRAUMATOLÓGIA ORTHOPAEDIA és helyreállító sebészet 1971. 1. szám Glauber Andor dr., Cser Imre dr., Sillár Pál: Coxarthrosis kezelésében Vossműtéttel szerzett tapasztalataink. Herczegh Miklós dr.: A proximalis femurvég fejlődési és növekedési zavarai. Barta Ottó dr.: Recklinghausen-féle neurofibromatosishoz társuló csontelváltozások. Nagy Ernő dr., Balla Idikó dr., Schváb Vera dr.: Arckoponya sérülések röntgendiagnosztikája. Sillár Pál dr., Cser Imre dr.: Loke-műtéttel szerzett tapasztalataink. Papolczy Antal dr., Molnár László dr., Börzsönyi Lajos dr.: A chondrosarcoma prognosisáról és kezelésének eredményeiről. Kazár György dr., Nagy Zoltán dr., Somos Gyula dr.: Egyes kezelési hibák jelentősége a bokatörések gyógyulásában. Molnár Imre dr., Kovalkovits István dr., Krasznai István dr.: Percutan dróttűzés Galeazzi-törés kezelésére. Egyed Béla dr.: A munkatherápia jelentősége a mozgásszervi sérültek rehabilitációjában. Egyed Béla dr., Kazár György dr., Molnár Ilma dr.: II. Hibák — tévedések a kézsérültek ellátásában. N. Gy. dr.: Késve felismert combnyaktörések. MAGYAR BELORVOSI ARCHIVUM 1971. 1. szám Solti Ferenc dr.: ,,A vascularis resistentia problémáiról”. Nagy János dr.: Fizikai paraméterek szerepe az erek ellenállásának változásában. Naszlady Attila dr.: Adatok a vascularis resistencia fogalmának kritikájához. Juvancz Iréneusz dr.: A vascularis resistencia számítási nehézségei. Solti Ferenc dr.: Problémák a vascularis resistentia kiszámításában. Simonyi István dr., Horváth József dr. és Balázs Tamás dr.: Peutz—Jegherssyndroma. Komor Károly dr., Décsy Júlia dr., Herpai Zsolt dr., Krassói Ágnes dr., Vass Ilona dr. és Simonyi János dr.: Hypertonia betegségben szenvedők alfa- és béta-receptorainak érzékenységéről. Simonyi János dr., Herpai Zsolt dr., Krassói Ágnes dr. és Vass Ilona dr.: Az artériás középnyomás számítása. Világi Gyula dr., Lakner Géza dr., Kertész Tibor dr., Kiss János dr. és Solti Ferenc dr.: A szív stimulálása páros, pacemakerrel és a postextrasystolés. potentiálás. Kenedi István dr. és Solti Ferenc dr.: EKG-feladvány. Könyvismertetés. Társasági hírek. Számomra nem ezek jelentik a sebészet fejlődésének legfontosabb jellemzőit, vagy a korszerű sebészetet. Nemcsak remélem, de meggyőződésem, hogy e véleményemmel nem állok egyedül. Kelemen Endre dr. .4?, -1 *! ■ Amikor a medicina korszerű eszközeinek alkalmazására való hivatkozást a műtéti kockázat növekedése kíséri. A primaer egyszakaszos vastagbél-resectio kérdéséhez T. Szerkesztőség! Az Orvosi Hetilap 1970. november 1-i számában „Levelek a szerkesztőhöz” rovata közli Czenkár Béla doktor reflexióit Lázár Dezső főorvos úr cikkére, valamint Lázár főorvos úr válaszát. Bár az ileus esetén végezhető primaera elsősorban egyszakaszos vastagbél-resectio a gyakorlati sebészetnek régi kérdése, ebben az esetben mégis indokoltnak vélem a hozzászólást. Nyilvánvaló, hogy az ileusos állapotban végzett — főként bal oldali — vastagbél-resectio elvetésére a hasi sebészet kialakulási korszakának kedvezőtlen tapasztalatai indították a hasi sebészet klaszszikusait, köztük elsősorban Schmiedent. Az ileus kezelésében a második világháború előtti években jóval kisebb volt a tapasztalat, mint ma, nem utolsósorban a kórélettani ismeretek hiányossága miatt. Ebből következik, hogy elvileg az ileusos állapot manapság kisebb közvetlen veszélyt jelent a betegre akár műtét nélkül, akár műtét kapcsán, mint a korábbi időben. Ugyanakkor azonban nem tehetjük túl magunkat azon, hogy az „ileus” csak általános diagnózist jelent és önmagában nem fejezi ki az anyagcserezavar súlyosságának fokát. Ha valaki az ileusos betegen végzendő elsődleges egyszakaszos resectiót a korszerűség kritériumának tekinti, akkor ennek a műtétnek a javallatában feltétlen szerepeltetnie kell az ileus súlyosságának többékevésbé egzaktan meghatározott kategóriáját. Akár Lázár dr., akár Czenkár dr. közlését el kell fogadjuk annak a bizonyítására, hogy az általuk alkalmazott módszerrel is megbízható eredményeket lehet elérni. Teljesen helytelennek tartom azonban, ha Czenkár dr. javaslata szerint ezek után az elsődleges egyszakaszos műtétet pl. ileus esetében az egyedüli helyes eljárásnak tekintené valaki. Ezt a véleményemet egyszerűen arra alapítom, hogy a szóban forgó betegség, illetve állapot igen gyakran fordul elő, és ilyen betegeket elkerülhetetlenül olyan sebészeknek is kötelessége megoperálni, akiknek a sebészet ezen területén nincsen különleges nagy jártassága, és akiknek a kezén az ajánlott technika aligha vezetne olyan kitűnő eredményekhez, mint ez az idézett közleményekből kitűnik. Az a tény, hogy néhány különleges gyakorlattal rendelkező sebész kezében egy bizonyos eljárás beválik, nem jogosít fel arra a következtetésre, hogy ez az eljárás mindenki másra kötelező. Erre serkenteni a „korszerűség” csábító illúziójával nem valami jó tanács. Amit lehet csinálni, azt még nem szükségképpen kötelező és ahogyan olyan individuális ténykedésben, mint a sebészé, nem helyes a többségi álláspontot az egyes operáiéra rákényszeríteni, épp annyira, vagy még inkább helytelen az egyéni nézeteket összes subjektív elemeikkel együtt a többség számára zsinórmértékül szabni. Elvi megjegyzéseimen túlmenően néhány konkrét észrevételt is tennék: 1. A mechanikus ileus által táplálkozásában megzavart orális bélszakasznak a kiürítéssel járó manipuláció nem feltétlenül használ. 2. A szűkület feletti béltágulat és hypertrophia a lumenek közti inkongruenciára vezet és nehezíti a jó anastomosis készítését. 3. Indokolatlannak vélem a coecostomia tehermentesítő functióját idézőjelben szerepeltetni, mert a folyadék- és főleg a gázpangás elhárításában valóban kitűnő és sokszorosan bevált eszköz akár Finsterer-féle katheterocoecostomia alakjában, mely az esetek messze túlnyomó többségében spontán záródik. 4. A „bélhűdés” nem valódi hűdés, hanem a bélhuzamnak a sympathicus túlsúlyból eredő gátlásán alapul. Az anastomosisok elégtelenségét a vérellátás károsodásán kívül leginkább a puffadás okozza — egyébként szintén a keringési zavar fokozása útján. 5. Ha már a „modernségről” van szó, meg kell említenem, hogy totális colektomiák után például meg sem szokás kísérelni a retroperitonealis felszínek fedését, és bár magam mindig törekszem erre szabványos vastagbél-resectiók után, láttam egészen kitűnő sebészeket, akik ettől rendszeresen eltekintenek. Végezetül és összefoglalásul csak annyit, hogy a sebészet fejlődésének érdeke az avult ismeretanyag kiselejtezése és minden fontosnak látszó megfigyelés közreadása, de egyéni eljárások egyedüli helyességének apodiktikus megfogalmazása félrevezető és káros lehet. A konkrét esetre vonatkozóan örülnünk kell a szóban forgó eljárással elért szép eredményeknek, de helyesnek látszik óvni ennek a technikának a válogatás és megfontolás nélkül való széles körű ajánlásától Petri Gábor dr.