Orvosi Hetilap, 1973. július (114. évfolyam, 26-30. szám)
1973-07-29 / 30. szám - Surján László: A nagyothallók és süketek rehabilitációjának néhány problémája
Budapesti Orvostovábbképző Intézet, Fül-Orr-Gégegyógyászati Tanszék (tanszékvezető: Surján László dr.) A nagyothallók és süketek rehabilitációjának néhány problémája Surján László dr. Az Orvosi Hetilap újraindulásának 25. évfordulójára, a szerkesztőség felkérésére írt tanulmány. Az elmúlt 25 év alatt a fül-orr-gégészek szakmai szemlélete lényegesen megváltozott. Ezen idő alatt sokat gyarapodtak élettani és kórélettani ismereteink, tökéletesedtek vizsgálómódszereink és újak is születtek (pl. audiometria), új műtéti segédeszközök (pl. operációs mikroszkóp) láttak napvilágot. Kialakult egy korszerű functionális szemlélet, mely elsősorban a fülészet területén vezetett azelőtt elképzelhetetlen eredményekhez. Functionális szemléletünk nemcsak a gyógyító munkánkat változtatta meg, hanem új feladatok elé is állított bennünket. Ilyen új feladat a nagyothallók rehabilitációja is, melyet az elmúlt 25 év alatt az ország néhány helyén megszervezett audiológiai állomásokon és rendeléseken végzünk. Az alábbiakban a rehabilitáció problémái közül csak néhányat szeretnék ismertetni. Olyanokat, amelyekkel a nem fülész, nem audiológus orvos is találkozik. Az ember szoros kapcsolatban van a körülötte levő élő és élettelen világgal. Az egyik legfontosabb összekötő csatorna a hallásuk. Fülünket állandóan érik akusztikai ingerek, melyeknek milliárdnyi kombinációját kell kielemeznie, átalakítania és továbbjuttatnia az agyunkba. Mindezek hibátlan végrehajtása feltétele a beszéd megtanulásának, megértésének, értelmünk és egyéniségünk egészséges fejlődésének, társadalmi érintkezésünknek, munkavégzésünknek, sőt szórakozásunknak is. Alapvető feladatunk ezért, hogy a fül csökkent működése okozta információhiányt valamiképpen pótoljuk vagy mással, pl. vizuális ingerekkel helyettesítsük. A nagyothallók rehabilitációjának kérdéseit megvitathatjuk a különböző fülbetegségekkel kapcsolatban és tárgyalhatjuk a szociális orvostudomány szempontjából is, kivetítve a problémákat a nagyothallók nagy lokoságára, sőt az egész társadalomra. Az alábbiakban röviden érintjük a különböző típusú nagyothallást okozó kórképeket, megemlítjük a nagyothallás másodlagos következményeit és végül ismertetjük a legfontosabb epidemiológiai adatokat. . . ■ A különböző nagyothallások felosztása történ-Orvosi Hetilap 1973. 114. évfolyam, 30. szám hét a hallásromlás helye vagy oka, esetleg mértéke szerint. A halláskárosodás helyének megállapítása a hallásvizsgálatok fejlődésével fokozatosan tökéletesedett. A hangvillákkal még csak a hangbevezető és hangfelfogó rendszer működésének zavarait tudtuk elkülöníteni. Az audiometria már lehetővé tette, hogy a perceptiós zavarok közül szétválasszuk a csiga szőrsejtjeinek károsodását, ill. a retrocochlearis eredetű nagyothallást (1. ábra). Később beszéd- és más audiometriás eljárások segítségével a centrális károsodások is diagnosztizálhatóvá váltak. A legújabb törekvések célja az idegkárosodások lokalizációs diagnosztikájának további finomítása (1. ábra). Mind a károsodás helyének megállapítására, mind az aetiológia tisztázására vonatkozik, hogy minél perifériásabb az elváltozás, annál könnyebben határozható meg. A hallásromlás mértékének megállapítása rendszerint a tisztahang küszöbgörbe alapján történik. Ez legtöbbször elegendő információt ad. Előfordul azonban, hogy a tisztahanghallás küszöbértékei és a beszédérthetőség között nagy eltérés van. Az eltérés annál kifejezettebb, minél centrálisabb elhelyezkedésű folyamatról van szó. Indokoltak tehát a beszédaudiometriás vizsgálatok is. A rehabilitáció feltétele a fülészeti és audiológiai vizsgálatokon kívül a nagyothallás másodlagos következményeinek, a beszéd- és psychés zavaroknak ismerete is. Ezek alapján a beteg korának, foglalkozásának, családi és szociális problémáinak figyelembevételével egyéni programot kell készítenünk. Ez a program a következő feladatokból állhat: 1. A fül működésének javítására elsősorban akkor van lehetőségünk, ha a külső vagy középfül betegsége okozta a nagyothallást. A belsőfül károsodása csak ritkán befolyásolható. 2. A műtéttel nem javítható hangvezetéses zavarok és idegeredetű nagyothallás esetében kerül sor a hangok erősítésére, a hallásjavító készülékek alkalmazására. 3. Hallásnevelés, hallásgyakorlás szükséges minden vele született vagy kisgyermekkorban kialakult süketség és nagyfokú hallásromlás esetén. Felnőttek hallásgyakorlására elsősorban akkor kerül sor, ha a beszéd megértése erősen nehezített. 4. A száj- és arcmozgások megfigyelése képezi az alapját a beszédmegértésnek, ha a beteg kommunikációs készsége hallásjavító készülékkel sem fokozható. 5. A nagyothallás okozta másodlagos beszédhibák javítása és a gyakori psychés károsodás befolyásolása lényeges része a rehabilitációs programnak. E problémákra az alábbiakban még viszszatérünk. 6. Szociális támogatás. Hazánkban a nagyothallók szociális gondjainak felmérésével, a nagyothallók és süketek foglalkoztatására alkalmas munkahelyek felkutatásával, részükre külön megszervezett pályaválasztási tanácsadással még alig foglalkoztunk. Helyes és szükséges lenne, ha az audiológiai állomásokon e célra kiképzett szociális gondozónővéreket alkalmazhatnánk.