Orvosi Hetilap, 1973. július (114. évfolyam, 26-30. szám)

1973-07-29 / 30. szám - Surján László: A nagyothallók és süketek rehabilitációjának néhány problémája

Budapesti Orvostovábbképző Intézet, Fül-Orr-Gégegyógyászati Tanszék (tanszékvezető: Surján László dr.) A nagyothallók és süketek rehabilitációjának néhány problémája Surján László dr. Az Orvosi Hetilap újraindulásának 25. évforduló­jára, a szerkesztőség felkérésére írt tanulmány. Az elmúlt 25 év alatt a fül-orr-gégészek szakmai szemlélete lényegesen megváltozott. Ezen idő alatt sokat gyarapodtak élettani és kórélettani ismere­teink, tökéletesedtek vizsgálómódszereink és újak is születtek (pl. audiometria), új műtéti segédesz­közök (pl. operációs mikroszkóp) láttak napvilágot. Kialakult egy korszerű functionális szemlélet, mely elsősorban a fülészet területén vezetett azelőtt el­képzelhetetlen eredményekhez. Functionális szemléletünk nemcsak a gyógyító munkánkat változtatta meg, hanem új feladatok elé is állított bennünket. Ilyen új feladat a nagyot­hallók rehabilitációja is, melyet az elmúlt 25 év alatt az ország néhány helyén megszervezett audio­­lógiai állomásokon és rendeléseken végzünk. Az alábbiakban a rehabilitáció problémái kö­zül csak néhányat szeretnék ismertetni. Olyanokat, amelyekkel a nem fülész, nem audiológus orvos is találkozik. Az ember szoros kapcsolatban van a körülötte levő élő és élettelen világgal. Az egyik legfonto­sabb összekötő csatorna a hallásuk. Fülünket állan­dóan érik akusztikai ingerek, melyeknek milliárd­nyi kombinációját kell kielemeznie, átalakítania és továbbjuttatnia az agyunkba. Mindezek hibátlan végrehajtása feltétele a beszéd megtanulásának, megértésének, értelmünk és egyéniségünk egészsé­ges fejlődésének, társadalmi érintkezésünknek, munkavégzésünknek, sőt szórakozásunknak is. Alapvető feladatunk ezért, hogy a fül csökkent működése okozta információhiányt valamiképpen pótoljuk vagy mással, pl. vizuális ingerekkel he­lyettesítsük. A nagyothallók rehabilitációjának kérdéseit megvitathatjuk a különböző fülbetegségekkel kap­csolatban és tárgyalhatjuk a szociális orvostudo­mány szempontjából is, kivetítve a problémákat a nagyothallók nagy lokoságára, sőt az egész társa­dalomra. Az alábbiakban röviden érintjük a különböző típusú nagyothallást okozó kórképeket, megemlít­jük a nagyothallás másodlagos következményeit és végül ismertetjük a legfontosabb epidemiológiai adatokat. . . ■ A különböző nagyothallások felosztása történ-Orvosi Hetilap 1973. 114. évfolyam, 30. szám hét a hallásromlás helye vagy oka, esetleg mértéke szerint. A halláskárosodás helyének megállapítása a hallásvizsgálatok fejlődésével fokozatosan tökélete­sedett. A hangvillákkal még csak a hangbevezető és hangfelfogó rendszer működésének zavarait tud­tuk elkülöníteni. Az audiometria már lehetővé tet­te, hogy a perceptiós zavarok közül szétválasszuk a csiga szőrsejtjeinek károsodását, ill. a retrocochlea­­ris eredetű nagyothallást (1. ábra). Később beszéd- és más audiometriás eljárások segítségével a cent­rális károsodások is diagnosztizálhatóvá váltak. A legújabb törekvések célja az idegkárosodások loka­lizációs diagnosztikájának további finomítása (1. ábra). Mind a károsodás helyének megállapítására, mind az aetiológia tisztázására vonatkozik, hogy minél perifériásabb az elváltozás, annál könnyeb­ben határozható meg. A hallásromlás mértékének megállapítása rendszerint a tisztahang küszöbgörbe alapján tör­ténik. Ez legtöbbször elegendő információt ad. Elő­fordul azonban, hogy a tisztahanghallás küszöb­értékei és a beszédérthetőség között nagy eltérés van. Az eltérés annál kifejezettebb, minél centrá­­lisabb elhelyezkedésű folyamatról van szó. Indo­koltak tehát a beszédaudiometriás vizsgálatok is. A rehabilitáció feltétele a fülészeti és audioló­­giai vizsgálatokon kívül a nagyothallás másodlagos következményeinek, a beszéd- és psychés zavarok­nak ismerete is. Ezek alapján a beteg korának, fog­lalkozásának, családi és szociális problémáinak fi­gyelembevételével egyéni programot kell készíte­nünk. Ez a program a következő feladatokból állhat: 1. A fül működésének javítására elsősorban akkor van lehetőségünk, ha a külső vagy középfül betegsége okozta a nagyothallást. A belsőfül káro­sodása csak ritkán befolyásolható. 2. A műtéttel nem javítható hangvezetéses za­varok és idegeredetű nagyothallás esetében kerül sor a hangok erősítésére, a hallásjavító készülékek alkalmazására. 3. Hallásnevelés, hallásgyakorlás szükséges minden vele született vagy kisgyermekkorban ki­alakult süketség és nagyfokú hallásromlás esetén. Felnőttek hallásgyakorlására elsősorban akkor ke­rül sor, ha a beszéd megértése erősen nehezített. 4. A száj- és arcmozgások megfigyelése képezi az alapját a beszédmegértésnek, ha a beteg kom­munikációs készsége hallásjavító készülékkel sem fokozható. 5. A nagyothallás okozta másodlagos beszéd­hibák javítása és a gyakori psychés károsodás be­folyásolása lényeges része a rehabilitációs prog­ramnak. E problémákra az alábbiakban még visz­­szatérünk. 6. Szociális támogatás. Hazánkban a nagyot­hallók szociális gondjainak felmérésével, a nagyot­hallók és süketek foglalkoztatására alkalmas mun­kahelyek felkutatásával, részükre külön megszer­vezett pályaválasztási tanácsadással még alig fog­lalkoztunk. Helyes és szükséges lenne, ha az audio­­lógiai állomásokon e célra kiképzett szociális gon­dozónővéreket alkalmazhatnánk.

Next