Orvosi Hetilap, 1974. március (115. évfolyam, 9-13. szám)

1974-03-24 / 12. szám - NEKROLÓG - Berényi Béla: Dr. Kemény Imre (1891-1974)

NEKROLÓG Dr. Kemény Imre (1891-1974) Fájdalmas veszteség érte a magyar fogorvostudo­mányt. 1974. január 29-én elhunyt Dr. Kemény Im­re Kossuth-díjas, az orvostudományok doktora, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem c. egyetemi tanára, a Központi Stomatológiai Intézet nyugdíjas osztályvezető főorvosa. Pályafutása páratlan és csodálatra méltó gya­korló orvosi és tudományos téren egyaránt. Már meglett emberként, 1924-ben szerezte meg orvosi diplomáját, majd 1928-ban a fogorvosi szakképesí­tést. A felszabadulás előtt a tudományos karrier út­jai el voltak zárva előtte. Hivatásszeretetét, lelki­­ismeretes, gondos munkáját azonban betegei hama­rosan felismerték és a második világháború előtti Budapest egyik legismertebb fogorvosa lett. A felszabadulás óriási változást hozott életébe. Bár ekkor már 54 éves volt, tudományszeretete és a közügyek iránti érdeklődése csakhamar áttörte a magánrendelő szűk falait. A Csengery utcai Ren­delőintézetben kezdett dolgozni és ugyanott, 1949- ben, Kendével és Lőrinczyvel együtt, megalapította az ország első szervezett orvostovábbképzését, a fogorvosi tanrendelést. Ő maga a fogpótlástani tan­rendelés vezető főorvosa lett és már az ottani szűk lehetőségek és adottságok mellett is az orvosok egész sorát tanította meg a korszerű protetikára. 1951-ben megnyitotta kapuit a „Budapesti Városi Tanács Központi Fogászati Rendelő és Továbbkép­ző Intézete”, a jelenlegi Központi Stomatológiai In­tézet. Ez újabb kedvező változást hozott Kemény Imrének tehetsége kibontakozására. Ekkor már or­szágszerte ismert és megbecsült szakember volt, akinek tudományos eredményeit és oktató munká­ját a kormányzat 1950-ben Kossuth-díjjal jutal­mazta. A Szentkirályi utcai Rendelőintézet megnyitá­sától kezdve csak a tudománynak, a fogorvosok továbbképzésének és szakmapolitikai kérdéseknek szentelte az életét. Korához képest bámulatos ener­giával dolgozott, kutatott. Sorra jelentek meg köz­leményei és könyvei. 1954-ben az orvostudományok kandidátusa tudományos fokozatot nyerte el. Mun­kássága ekkor már világszerte ismert volt. Egy­mást követték a meghívások külföldi tudományos rendezvényekre. Európa csaknem valamennyi or­szágának tudományos ülésein, de Ausztráliában és Izraelben is szerepelt. A páduai egyetem Platschik emlékéremmel, a csehszlovák orvostársaság pedig Purkynie emlékéremmel tüntette ki. Mintegy 60 közlemény és 9 könyv, közülük 3 idegen nyelvű jelzi fáradhatatlan tudományos munkássága ered­ményeit. 1961-ben védte meg doktori disszertáció­ját és 1963-ban a Budapesti Orvostudományi Egye­tem Tanácsa címzetes egyetemi tanári kitüntető címmel ismerte el eredményes oktató munkáját. 1966-ig a Magyar Fogorvosok Egyesületének el­nöke is volt és ezt a tisztséget olyan sikeresen lát­ta el, hogy társadalmi munkásságáért a „Szakszer­vezeti Munkáért” aranyfokozata kitüntetést nyer­te el. 1970-ben, nyugdíjba vonulásakor, a „Munka­érdemrend” aranyfokozata kormánykitüntetést kapta kimagasló munkásságáért. Életének két utolsó örvendetes eseménye az 1972. esztendőre esett. Ebben az évben ő tarthatta meg az Árkövy-emlékelőadást és vehette át a Sem­melweis Orvostudományi Egyetem kitüntetését, az Árkövy-emlékérmet, „Fogpótlástan” című tanköny­vét pedig a Medicina Könyvkiadó nívódíjjal jutal­mazta. A magyar fogorvostudomány egyik legkiemel­kedőbb egyéniségét vesztettük el Kemény Imre sze­mélyében, nagy tudóst, szenvedélyes kutatót, ki­váló oktatót és felülmúlhatatlan gyakorló orvost. Berényi Béla dr.

Next