Orvosi Hetilap, 1976. február (117. évfolyam, 5-9. szám)

1976-02-15 / 7. szám - FOLYÓIRATREFERÁTUMOK

LEVELEK A SZERKESZTŐHÖZ Az ún. májfunctiós próbák helyes értékeléséről. T. Szerkesztőség! Az Orvosi He­tilap 116. évf. 31. számának (1975. aug. 3.) 1834. oldalán Faragó Fe­renc dr.: „Túladagolt metronidazol” c. közleményében olvasható: „ A beteg közben collabált, így csupán a májfunctiós vizsgálatokat végez­hettük el (thymol: 1,8 E, flocculatio negatív)”, majd: ...„Kontrollvér­vételt a gyógyszerszedést követő ötödik és huszadik napon végeztük (thymol: 3,8 E, illetve 1,6 E, floccu­latio negatív).” Az összefoglalásban: „ ... Objec­­tív eltérés a thymol májfunktiós próba reversibilis emelkedése volt’’. Megjegyzés: Ma már sokan tud­ják, hogy a „májfunctiós vizsgála­tok” elképzelés túlhaladja a thy­mol és a flocculatio reactiókat. Egyébként a szerző dolgozatában közölt eredmények normális érté­kűek! A „thymol máj­funktiós próba reversibilis emelkedése” kifejezést semmi sem támasztja alá. Érdemes a kérdésre reflektálni, már csak azért is, hogy a szemlélet ne legyen regressív tendentiájú a májműkö­dést megítélő laboratóriumi vizsgá­latokban. Barna Kornél dr. vizsgálatnak” egyedül a thymort?! Ha az akut szakban és a kontrollok alkalmával egyéb próbákat — pl. serum bilirubin, enzym meghatáro­zások (GOT, GPT, LDH) — is el­végeztek, a cikkben ez utóbbiak eredményeit is fel kellett volna tün­tetni. Ha pedig nem történtek ilyen vizsgálatok, akkor — szerintem — egyedül a három thymol-értékre alapozva nem lett volna szabad a „májfunkció reversibilis változásá­ról” írni. (Azon túlmenően, hogy ezen egyetlen „objectív eltérés” is a thymol-érték normális tartományán belül fordult elő — ha azt vesszük, hogy kóros thymol turbiditásról 5— 6 E felett beszélhetünk!) Pál Alajos dr. Szerkesztőségi megjegyzés: A hozzászólóknak igaza van és abban, hogy e hiba észrevétlen maradt a szerkesztőség is osztozik. T. Szerkesztőség! A Hetilap 1975. évi 31. számában, az 1834. oldalon Faragó Ferenc dr. „Túladagolt met­ronidazol” c. rövid esetismertetésé­ben meglepetéssel olvastam a „máj­funkció változását” jelző „mutató­kat”. A szerző heveny gyógyszer­mérgezés kapcsán végzett „máj­functiós vizsgálatokat” a gyógyszer­bevétel másnapján (eredmény thy­mol 1,8 E; flocculatio negatív), majd kontrollként a gyógyszersze­dést követő ötödik és huszadik na­pon (eredmény: thymol 3,8 E, ill. 1,6 E; flocculatio negatív). Mindezen vizsgálati adatokat Faragó dr. úgy értékeli, hogy ezek „a májfunkció reversibilis változását” mutatták. Objectív eltérés a thymol máj­functiós próba reversibilis emelke­dése volt” — írja az összefoglalás­ban. Az olvasóban ez azt a látszatot keltheti, mintha az önmagában el­végzett thymol próba alkalmas len­ne a gyógyszer­ okozta akut máj­­sejtkárosodás, ill. a májparenchyma functio-zavarának megítélésére. Pedig azt hiszem erről szó sincs! A thymol mint „fehérje-próba” bár ma is részét képezheti a „májfunk­ciós panel”-nek, mint a fehérjeszin­tézisben létrejövő eltérés mutatója, de egyáltalán nem specifikus a máj működését illetően. Akut hepato­­toxicitás gyanúja esetén pedig le­het-e bármilyen informatív szere­pe? Milyen megfontolás alapján vá­lasztotta a szerző „máj-functiós Az orvosok nyelvtanulásáról. T. Szerkesztőség! Sokáig töpreng­tem, írjak-e, vagy egyáltalán mer­­jek-e, érdemes-e írnom egy, szer­kesztőségi válasszal lezárt vitához reflexiót, de többször elolvasva az orvosok nyelvismeretének problé­májához írt kommentárokat, mégis gép mellé ültem. Levelemet szó szerint a T. Szerkesztőségnek szá­nom, nem az olvasótábornak. A Szerkesztőségnek, mint hazánk egyik legelterjedtebb és legszéle­sebb szakmai rétegeket összefogó lapja vezetőségének, és egyénen­ként, mint nagy tekintélyű, elismert szakemberek csoportjának. Engem is régóta szorít a nyelvtu­dás, illetve nyelv nem tudás cipője. Annak ellenére, hogy vidéki kór­házban, gyakorló, beosztott orvos­ként dolgozom, egyre inkább érzem szakmai és emberi hiányát annak, hogy nem beszélek kellő szinten idegen nyelveket. Való igaz, a ma­gyar irodalom követése is épp elég időt foglal le. Ha figyelembe ve­szem, hogy személyi ellátottságunk alakulása miatt havonta 10—11 ügyeletet adunk — hárman dolgo­zunk osztályunkon „ügyelőképes” kollegák — és e helyzet legalább jövő év nyaráig így marad, nehéz elképzelnem, hogy állandó jelleg­gel idegen nyelvű irodalmat is ol­vassak. Aki nem olyan nyelvtehet­ség, mint pl. Bánki dr., annak na­gyon meg kell küzdenie szinte min­den megtanult szóért, s ehhez bi­zony sok idő és energia kell. Mind­ezek ellenére az a véleményem, hogy az orvosnak, akitől a társada­lom minden téren többet vár, mint más embertől, szüksége van mind szakmai, mind általános műveltségi szempontokból idegen nyelv, sőt nyelvek ismeretére. Vallom, hogy nemcsak a kutatóknak, hanem a vidéki gyakorló orvosoknak is van olyan igényük, és „kényszerérzé­sük”, hogy olvassanak idegen nyel­vű irodalmat. Szinte fáj, amikor ke­zembe veszek egy, az osztály profil­jába vágó, cardiologiai angol nyel­vű folyóiratot, s csak a csábító cí­meket értem meg, egyébként úgy nézegethetem, mint gyermek a me­séskönyvet, de itt senki se jön, hogy a mesét felolvassa. Olyan nehéz kitörni a rutin­ fá­­radtság-nem tanulás circulus vitio­­susából; a rossz orvosi ellátottság rossz munkakörülményeket, ez ala­csonyabb munkaszínvonalat, haj­­szoltabb munkát és embereket, ke­vesebb tanulási lehetőséget és időt biztosít. Ezt látva a jövendő kolle­gák, elkerülik az ilyen munkahe­lyet, minden marad a régiben. Tu­dom, a probléma ismert és nem új­keletű. E körből szakvizsgám előtt is csak úgy tudtam „kitörni”, hogy előtte 3 hónapig katona voltam, ott sokkal több időm volt (!) tanulni, majd a szakvizsga előtti tanfolya­mon és az egyéni továbbképzésen pótoltam az addig meg nem tanul­takat. Ilyen körülmények között le­hetett igazán tanulni, szinte inten­zív tanfolyamszerűen, nem terhel­ve a sokszor több ember helyett végzett rutinnal. S most írom le azt, amiért az egész, kissé hosszúra sikerült beve­zetőt és az egész levelet írtam. Lé­teznek az országban intenzív tanfo­lyamok, ahová azok a vállalatok, intézmények küldik el dolgozóikat, akiknek idegen nyelvtudású szak­emberekre van szükségük. Vélemé­nyem szerint a magyar egészség­ügynek is szüksége van ilyen embe­rekre, és nemcsak a kutatóbáziso­kon. Tudom, egy ilyen tanfolyam drága, de hosszú távon megérné. Szervezzen az OTKI is az orvosok számára ilyen 6—8 hetes intenzív tanfolyamokat, a szakmai tovább­képző tanfolyamok mintájára. Le­gyenek a követelmények szigorúak. Követeljenek meg esetleg bizonyos alap nyelvtudást. Tegyék lehetővé, hogy ide elsősorban a rosszabb he­lyi lehetőségekkel rendelkező vidé­ki intézetek, kórházak küldhessék el elsősorban a fiatal, tehát még so­káig aktív dolgozóikat — akiket ne a megyei eü. osztály tanulmányi fe­lelőse jelöljön ki papírról; ez sok­szor többet árt, mint használ. A tanfolyam költségeit, vagy egy ré­szét, át lehetne hárítani a résztve­vőkre. Sikeres vizsga — mely eset­leg nyelvvizsgaként szerepelne — esetén ennek egy részét vagy az egészet a résztvevő visszakaphat­ná, vagy nyelvvizsgadíjként elszá­molnák. Úgy gondolom, a napi rutintól, ügyeletektől, consiliáriusi tevé­kenységtől megszabadított fiatal or­vosok nagyon szívesen és eredmé­nyesen tudnák itt nyelvismeretüket gyarapítani. A magam részéről azonnal részt vennék egy ilyen tan­folyamon, vállalva az összes fent jelzett követelményeket. Hutter Károly dr. 441

Next