Orvosi Hetilap, 1976. február (117. évfolyam, 5-9. szám)
1976-02-15 / 7. szám - FOLYÓIRATREFERÁTUMOK
LEVELEK A SZERKESZTŐHÖZ Az ún. májfunctiós próbák helyes értékeléséről. T. Szerkesztőség! Az Orvosi Hetilap 116. évf. 31. számának (1975. aug. 3.) 1834. oldalán Faragó Ferenc dr.: „Túladagolt metronidazol” c. közleményében olvasható: „ A beteg közben collabált, így csupán a májfunctiós vizsgálatokat végezhettük el (thymol: 1,8 E, flocculatio negatív)”, majd: ...„Kontrollvérvételt a gyógyszerszedést követő ötödik és huszadik napon végeztük (thymol: 3,8 E, illetve 1,6 E, flocculatio negatív).” Az összefoglalásban: „ ... Objectív eltérés a thymol májfunktiós próba reversibilis emelkedése volt’’. Megjegyzés: Ma már sokan tudják, hogy a „májfunctiós vizsgálatok” elképzelés túlhaladja a thymol és a flocculatio reactiókat. Egyébként a szerző dolgozatában közölt eredmények normális értékűek! A „thymol májfunktiós próba reversibilis emelkedése” kifejezést semmi sem támasztja alá. Érdemes a kérdésre reflektálni, már csak azért is, hogy a szemlélet ne legyen regressív tendentiájú a májműködést megítélő laboratóriumi vizsgálatokban. Barna Kornél dr. vizsgálatnak” egyedül a thymort?! Ha az akut szakban és a kontrollok alkalmával egyéb próbákat — pl. serum bilirubin, enzym meghatározások (GOT, GPT, LDH) — is elvégeztek, a cikkben ez utóbbiak eredményeit is fel kellett volna tüntetni. Ha pedig nem történtek ilyen vizsgálatok, akkor — szerintem — egyedül a három thymol-értékre alapozva nem lett volna szabad a „májfunkció reversibilis változásáról” írni. (Azon túlmenően, hogy ezen egyetlen „objectív eltérés” is a thymol-érték normális tartományán belül fordult elő — ha azt vesszük, hogy kóros thymol turbiditásról 5— 6 E felett beszélhetünk!) Pál Alajos dr. Szerkesztőségi megjegyzés: A hozzászólóknak igaza van és abban, hogy e hiba észrevétlen maradt a szerkesztőség is osztozik. T. Szerkesztőség! A Hetilap 1975. évi 31. számában, az 1834. oldalon Faragó Ferenc dr. „Túladagolt metronidazol” c. rövid esetismertetésében meglepetéssel olvastam a „májfunkció változását” jelző „mutatókat”. A szerző heveny gyógyszermérgezés kapcsán végzett „májfunctiós vizsgálatokat” a gyógyszerbevétel másnapján (eredmény thymol 1,8 E; flocculatio negatív), majd kontrollként a gyógyszerszedést követő ötödik és huszadik napon (eredmény: thymol 3,8 E, ill. 1,6 E; flocculatio negatív). Mindezen vizsgálati adatokat Faragó dr. úgy értékeli, hogy ezek „a májfunkció reversibilis változását” mutatták. Objectív eltérés a thymol májfunctiós próba reversibilis emelkedése volt” — írja az összefoglalásban. Az olvasóban ez azt a látszatot keltheti, mintha az önmagában elvégzett thymol próba alkalmas lenne a gyógyszer okozta akut májsejtkárosodás, ill. a májparenchyma functio-zavarának megítélésére. Pedig azt hiszem erről szó sincs! A thymol mint „fehérje-próba” bár ma is részét képezheti a „májfunkciós panel”-nek, mint a fehérjeszintézisben létrejövő eltérés mutatója, de egyáltalán nem specifikus a máj működését illetően. Akut hepatotoxicitás gyanúja esetén pedig lehet-e bármilyen informatív szerepe? Milyen megfontolás alapján választotta a szerző „máj-functiós Az orvosok nyelvtanulásáról. T. Szerkesztőség! Sokáig töprengtem, írjak-e, vagy egyáltalán merjek-e, érdemes-e írnom egy, szerkesztőségi válasszal lezárt vitához reflexiót, de többször elolvasva az orvosok nyelvismeretének problémájához írt kommentárokat, mégis gép mellé ültem. Levelemet szó szerint a T. Szerkesztőségnek szánom, nem az olvasótábornak. A Szerkesztőségnek, mint hazánk egyik legelterjedtebb és legszélesebb szakmai rétegeket összefogó lapja vezetőségének, és egyénenként, mint nagy tekintélyű, elismert szakemberek csoportjának. Engem is régóta szorít a nyelvtudás, illetve nyelv nem tudás cipője. Annak ellenére, hogy vidéki kórházban, gyakorló, beosztott orvosként dolgozom, egyre inkább érzem szakmai és emberi hiányát annak, hogy nem beszélek kellő szinten idegen nyelveket. Való igaz, a magyar irodalom követése is épp elég időt foglal le. Ha figyelembe veszem, hogy személyi ellátottságunk alakulása miatt havonta 10—11 ügyeletet adunk — hárman dolgozunk osztályunkon „ügyelőképes” kollegák — és e helyzet legalább jövő év nyaráig így marad, nehéz elképzelnem, hogy állandó jelleggel idegen nyelvű irodalmat is olvassak. Aki nem olyan nyelvtehetség, mint pl. Bánki dr., annak nagyon meg kell küzdenie szinte minden megtanult szóért, s ehhez bizony sok idő és energia kell. Mindezek ellenére az a véleményem, hogy az orvosnak, akitől a társadalom minden téren többet vár, mint más embertől, szüksége van mind szakmai, mind általános műveltségi szempontokból idegen nyelv, sőt nyelvek ismeretére. Vallom, hogy nemcsak a kutatóknak, hanem a vidéki gyakorló orvosoknak is van olyan igényük, és „kényszerérzésük”, hogy olvassanak idegen nyelvű irodalmat. Szinte fáj, amikor kezembe veszek egy, az osztály profiljába vágó, cardiologiai angol nyelvű folyóiratot, s csak a csábító címeket értem meg, egyébként úgy nézegethetem, mint gyermek a meséskönyvet, de itt senki se jön, hogy a mesét felolvassa. Olyan nehéz kitörni a rutin fáradtság-nem tanulás circulus vitiosusából; a rossz orvosi ellátottság rossz munkakörülményeket, ez alacsonyabb munkaszínvonalat, hajszoltabb munkát és embereket, kevesebb tanulási lehetőséget és időt biztosít. Ezt látva a jövendő kollegák, elkerülik az ilyen munkahelyet, minden marad a régiben. Tudom, a probléma ismert és nem újkeletű. E körből szakvizsgám előtt is csak úgy tudtam „kitörni”, hogy előtte 3 hónapig katona voltam, ott sokkal több időm volt (!) tanulni, majd a szakvizsga előtti tanfolyamon és az egyéni továbbképzésen pótoltam az addig meg nem tanultakat. Ilyen körülmények között lehetett igazán tanulni, szinte intenzív tanfolyamszerűen, nem terhelve a sokszor több ember helyett végzett rutinnal. S most írom le azt, amiért az egész, kissé hosszúra sikerült bevezetőt és az egész levelet írtam. Léteznek az országban intenzív tanfolyamok, ahová azok a vállalatok, intézmények küldik el dolgozóikat, akiknek idegen nyelvtudású szakemberekre van szükségük. Véleményem szerint a magyar egészségügynek is szüksége van ilyen emberekre, és nemcsak a kutatóbázisokon. Tudom, egy ilyen tanfolyam drága, de hosszú távon megérné. Szervezzen az OTKI is az orvosok számára ilyen 6—8 hetes intenzív tanfolyamokat, a szakmai továbbképző tanfolyamok mintájára. Legyenek a követelmények szigorúak. Követeljenek meg esetleg bizonyos alap nyelvtudást. Tegyék lehetővé, hogy ide elsősorban a rosszabb helyi lehetőségekkel rendelkező vidéki intézetek, kórházak küldhessék el elsősorban a fiatal, tehát még sokáig aktív dolgozóikat — akiket ne a megyei eü. osztály tanulmányi felelőse jelöljön ki papírról; ez sokszor többet árt, mint használ. A tanfolyam költségeit, vagy egy részét, át lehetne hárítani a résztvevőkre. Sikeres vizsga — mely esetleg nyelvvizsgaként szerepelne — esetén ennek egy részét vagy az egészet a résztvevő visszakaphatná, vagy nyelvvizsgadíjként elszámolnák. Úgy gondolom, a napi rutintól, ügyeletektől, consiliáriusi tevékenységtől megszabadított fiatal orvosok nagyon szívesen és eredményesen tudnák itt nyelvismeretüket gyarapítani. A magam részéről azonnal részt vennék egy ilyen tanfolyamon, vállalva az összes fent jelzett követelményeket. Hutter Károly dr. 441