Orvosi Hetilap, 1976. július (117. évfolyam, 27-30. szám)

1976-07-25 / 30. szám - HORUS - Kenéz János: Liebermann Leó a kémikus, szociálhigiénikus

& 1828 HORUS ORVOSTUDOMÁNYI DOKUMENTÁCIÓS SZOLGÁLAT Szerkeszti az Országos Orvostudományi Könyvtár igazgatója 15. szám Liebermann Leó a kémikus, szociálhigiénikus Édesapja, Liebermann Ábrahám (1797—1860) a pesti orvosegyetemet végezte el. Debrecenben te­lepedett le és itt született Leó fia is 1852-ben, de­cember 28-án. Középiskoláit Debrecenben végezte, majd 1869-ben iratkozott be a második fénykorát élő bécsi egyetem orvosi karára. Tanárai világhí­rességek: F. Arit szemész (1812—1887), C. A. Th. Billroth (1829—1894), a XIX. század kiemelkedő sebésze, W. Brücke fiziológus (1819—1892), J. Hyrtl (1811—1894), a kismartoni származású világ­hírű anatómus, F. Hebra (1816—1880), a bőrbajok kórbonctani szemléletének kidolgozója, J. Skoda (1808—1871) belgyógyász, a mellkasi szervek fizi­kai vizsgálatának kidolgozója, J. Oppolzer (1808— 1871) belgyógyász, akit Skodával ellentétben első­sorban terápiás kérdések foglalkoztattak és végül K. Rokitansky (1804—1878) kórboncnok, az új bé­csi iskola szellemi vezére. Hyrtl nagyon megsze­rettette vele az anatómiát és az akkori, nem for­­galm­ozott hulláktól egy ízben súlyos vérmérge­zést is kapott. (A felsorolás Liebermann önélet­rajzában szerepel: ,,Die Medizin in Selbstdarstel­lungen”, 1925.) 1872-ben, tehát 20 éves korában jelent meg első kísérletes tudományos dolgozata az egyik ke­véssé ismert bécsi orvosi folyóiratban: „Bemer­kungen zur Physiologie der Atembewegungen” címmel, érdemes néhány szót szólni róla. Ez a cikk ugyanis annyira nem keltett feltűnést, hogy S. Basch (1837—1905) 19 évvel később cikket je­lentetett meg „Lungenschwellung und Lungen­starte” címmel és ebben azt állította, hogy első­ként jött rá arra, hogy az alveolusok erősebb telí­tődése vérrel, azok tágulásával jár együtt. Azon­ban kiderült, hogy nemcsak Liebermann előzte meg, hanem egy angol szerző. Hogyan is leközölte ugyanezt, de csak mint hipotézist, mert nem vol­tak kísérletes adatai. Liebermann még szigorló korában rájött arra, hogy a kísérletes kutatáshoz szükséges a kémiai metodikák alaposabb ismerete is, azért rendszere­sen bejárt az egyik egyetemi kémiai intézetbe. Ostwalddal (1853—1932) és Arrheniusszal (1859—­Orvosi Hetilap 1976. 117. évfolyam, 30. szám 1927) egyidejűleg, vagy talán őket megelőzve úgy érezte, hogy a biológiai problémákhoz közelebb lehet férkőzni a kémia segítségével. Brücke, a fi­ziológus, amikor közölte vele, hogy fehérjekémiá­val kíván behatóbban foglalkozni, így beszélte le: „Az istenért, ne nyúljon a fehérje-kémiához, azon a területen már minden ki van merítve”. (Ez a megállapítás 100 évvel ezelőtt hangzott el.) Lie­bermann első magyar nyelvű dolgozata 1874-ben jelent meg, kémiai tárgykörből. Promóciója után meghívták az innsbrucki egyetem kémiai tanszékére tanársegédnek. Az ál­lást Liebermann anyagi okokból elfogadta, pedig itt alig volt lehetősége a kutatáshoz. De azért több témának, amelyeket később dolgozott ki, akkor született meg az alapgondolata. Rövidesen új fő­nöke új munkahelyet kap és a huszonéves fiatal orvos docensi minőségben ideiglenesen megbízást kap a tanszék vezetésére. Több kémiai munkája Darwin elméletének igazolásával foglalkozik. Ugyanis abból indult ki, hogy a darwini elmélet egyoldalúan csak morfológiai szempontokra épült és hiányzik az onto- és filogenezis kémiai alátá­masztása. Egy előadásában arról számolt be, hogy vizsgálatai szerint a csontok minőségi kémiai ösz­­szetétele azonos az emlősökben, madarakban, két­­éltűekben és halakban, úgy, hogy ebből nem lehet az állatfajra következtetni. Ami viszont az egyes állatok csontjainak mennyiségi összetételét illeti, az már a szerzett alkalmazkodás jelenségeként fogható fel. 1880-ban jelent meg a „Chemie des Men­schen” című műve. Ebben a sejtek, szövetek, szer­vek és különféle excretumok alkotórészeit, tulaj­donságait vizsgálja az analitikus kémikus szemé­vel és módszereivel. A nuklein kérdéssel is foglalkozott és erről élénk levelezést folytatott a kiváló bázeli bioké­mikussal, Miescherrel, a nuklein első leírójával. Huszonhat éves korában visszatér hazájába, az egyetem bölcsészeti karán gyakorlati vegytant, a jogi karon törvényszéki vegytant ad elő. 1879-ben az Állatorvosi Főiskolán lett a kémia nyilvános rendkívüli tanára. S alig múlt harmincéves, meg­bízzák az Országos Kémiai Intézet szervezésével és vezetésével. Hogyan jellemzi egyik későbbi tan­széki utóda, Dabis László (1896—1951) ezeket az éveket: „Szervezi a vegykísérleti állomásokat, úttörő a magyar élelmiszer-hygiene terén, tudományos oraculum a földmívelési minisztériumban, tanácso­kat ad és tárgyal a legkülönbözőbb osztrák és ma­gyar bizottságokban. Medikusoknak előadja a tör­vényszéki és orvosrendőri vegytant, az állatorvo­soknak az általános és részletes­ kémiát, írja tudományos dolgozatait magyar, német és francia nyelven a magyar borokról, petróleumról, olajról, tejről és zsírokról stb. Végzi és vezeti az Országos Kémiai Intézet óriási napi anyagot fel­dolgozó vizsgálatait, miközben új módszerekkel gazdagítja az élelmiszer-vegytant, de nem feled­kezik meg arról, hogy szíve mélyén ő tulajdonképp a biológiai kutatás felszentelt papja, a fárasztó gyakorlati munka közepette megírja alapvető dől-

Next