Orvosi Hetilap, 1977. szeptember (118. évfolyam, 36-39. szám)
1977-09-04 / 36. szám - HORUS - Szállási Árpád: Havas Adolf
állandóan 25—30 fő között volt, tagjai többségét a sebészek adták. Országos hírét nagyban emelte az, hogy 1843-ban nagy szerepet játszott a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók harmadik, temesvári vándorgyűlésének megszervezésében, valamint a hazai váltóláz kutatásának megindításában. A Temesvári Orvosegyesület példáját követte néhány hét múlva a Nyitra megyei orvosok és sebészek egyesülete, a Nyitrai Orvosegyesület. Chilékért Róbert megyei főorvos kezdeményezésére 1839. január 19-én alakult meg Nyitrán negyven orvos, sebész és gyógyszerész részvételével. Az egyik legnagyobb taglétszámmal működött vidéki orvostársaságnak számított, népszerűségét növelte évente megrendezett nyári nagygyűlése, amelyet a tagokon kívül a többi vidéki orvosegyesület és a fővárosi orvosok is nagyszámban látogattak. Még 1839-ben alakult meg a Szatmári Orvosegyesület (1839. május 23-án) Kőszeghy Mihály városi főorvos felhívására. Igaz, az alakuló ülésen tizenkét fő jelent meg, de 1843-ban már 34 taggal rendelkezett. Tudományos üléseikről szórványosan tájékoztatták az Orvosi Tárat, az előadók neve nélkül közölték az elhangzott előadásokat. Az előzőktől eltérő módon alakult a Pápai és a Miskolci Orvosegyesületek története. Pápán már 1840-ben javasolta Cseresnyés Sándor főorvos a Veszprém megyei Orvosegyesület létrehozását, de a megfelelő érdeklődés hiányában ekkor nem alakult meg. 1846. november 13-án — ugyancsak Cseresnyés Sándor felhívása nyomán — megtartotta alakuló ülését a Pápai Orvosegyesület 24 alapító tag részvételével, amelyek többségét polgári és katonai sebészek alkották. Alapszabályzatukat — az alakulást közlő hírrel együtt — közölték az Orvosi Tárban, amelynek érdekessége, hogy az első fennmaradt vidéki orvostársasági alapszabályzat. Miskolcon a Wachtel-féle felhívás nyomán hamarosan megalakult (1839. december 9-én) a Miskolczi Orvosegyesület a város orvosainak és sebészeinek részvételével, de már 1841-ben „kellő érdeklődés hiányában” feloszlott. Az érdeklődés hiányát elsősorban az eredményezte, hogy az egyesület csak a város területén működő orvosokat és sebészeket hívta társaságába, míg a megyeieket és a gyógyszerészeket nem. Csak hat esztendő múlva, 1847. február 8-án alakult újjá, de már megyei szervezésben, Borsod-Miskolczi Orvosegyesület néven, amelynek már tagjai lettek a gyógyszerészek is. Az újjászervezett Miskolczi Orvosegyesület eredményes működését bizonyítja, hogy 1847-ben elkészítette a megye növényzeti térképét és a váltólázra vonatkozó adatgyűjtését, javaslatait felterjesztette az orvoskar reformjára, valamint véleményező szerepet töltött be közegészségügyi kérdésekben a megyében. A szabadságharcig még csak az Arad megyei kezdeményezésről van tudomásunk, de ott sajnos nem alakult meg a helyi orvostársaság. Az első vidéki orvostársaságok szabadságharc alatti tevékenysége szorosan kapcsolódott a katonai eseményekhez, előadásokat alig tartottak, majd 1849 augusztusában működésüket az osztrák katonai 2166 hatóságok felfüggesztették. Hasonló sorsra jutott a Budapesti Kir. Orvosegyesület is, de ennek működését 1853-ban — korlátozott körülmények között — újból megengedték, míg a vidékiek ilyen kérést nem terjesztettek elő, csak a Bach-rendszer bukása után, 1860-ban. Ekkor is csak a Borsod- Miskolczi Orvosegyesület kérte jogainak helyreállítását és kezdte el ismét tevékenységét. A reformkorban alakult vidéki orvostársaságok többsége megszűnt, szép kezdeményezése félbemaradt. A kiegyezéstől viszont a magyar orvostársasági élet új korszaka indult el, amelyben országos jelentőségűvé vált a Bp.-i Orvosegyesület, de megindult az orvostársadalom érdekvédelmi szervezeteinek kiépítése is a Bp.-i Orvosi Körrel. Mellettük már kisebb szerepet töltöttek be a megyénként megszervezett Orvos- és Orvos-Gyógyszerész Egyesületek, hiszen ekkor már az országos szervezetek és társaságok megszervezése lett a kor feladata és követelménye. Kapronczay Károly dr.—Szemkeő Endre Havas Adolf Alig rajzolódtak ki a bőr- és nemi gyógyászat első nagy hazai iskolájának körvonalai, máris különböző gondokkal kellett szembenézni. Először a tanszékhiánnyal. A helyzet általában fordított szokott lenni, katedra (élén rátermett irányítóval) nevel iskolát és nem az összeverbuválódott iskola kényszerít ki tanszéket. Pesten az utóbbi történt. Még élt a harcedzett veterán Poór Imre és tanári szinten már felsorakoztak: Schwimmer Ernő, Marschalkó Tamás, Róna Sámuel, Török Lajos, a tanszék viszont nagyon-nagyon szerény körülmények között csak 1892-ben kapott közel teljes jogú oktatási rangot. A felsorolt listához tartozott egyenrangú társként Havas Adolf kórházi főorvos. E névsor jelentette a másik (kellemes) gondját a gyógyító kisszakmának, amelyből korábban külföldre olyan nagy nevek kerültek, mint Gruby Dávid, Kaposi Mór és Sigmund Károly. A közös parancsoló szükségszerűség természetesen a dermato-venerológiai betegségek hihetetlen mértékű elterjedése volt. Havas 1854-ben született a Veszprém megyei Szentgálon. Eredetileg Hamburger volt, a zsidó szülők abban az időben még adtak Adolf nevet a gyermekeiknek. Középiskoláit már a budapesti katolikus főgimnáziumban végezte. A medicina stúdiumait a kor (lassan kivesző) szokása szerint felváltva Bécsben és Budapesten végezte, mindenesetre orvosdoktori diplomát hovatartozási állásfoglalásként 1880-ban a pesti fakultáson szerzett. A patomorfológiai szemlélet kiteljesedésekor természetes, hogy a leendő klinikus előtanulmányokat a kórbonctani intézetben végez. Nevét 1881-ben rövidítette magyarosra, 1882-ben Schordann-féle ösztöndíjjal Párizsban tett tanulmányi utat. A Hebra—Kaposi—Sigmund nevével fémjelzett bécsi bőrgyógyászati iskola ekkor már egyre kevésbé állja a versenyt a párizsi Hôpital St. Louis világhíres gárdájával (Broga, Besnier, Bazin, Darier), Havas tehát a legjobb helyre került, de