Orvosi Hetilap, 1977. szeptember (118. évfolyam, 36-39. szám)

1977-09-04 / 36. szám - HORUS - Szállási Árpád: Havas Adolf

állandóan 25—30 fő között volt, tagjai többségét a sebészek adták. Országos hírét nagyban emelte az, hogy 1843-ban nagy szerepet játszott a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók harmadik, temes­vári vándorgyűlésének megszervezésében, vala­mint a hazai váltóláz kutatásának megindításában. A Temesvári Orvosegyesület példáját követte néhány hét múlva a Nyitra megyei orvosok és se­bészek egyesülete, a Nyitrai Orvosegyesület. Chil­ékért Róbert megyei főorvos kezdeményezésére 1839. január 19-én alakult meg Nyitrán negyven orvos, sebész és gyógyszerész részvételével. Az egyik legnagyobb taglétszámmal működött vidéki orvostársaságnak számított, népszerűségét növelte évente megrendezett nyári nagygyűlése, amelyet a tagokon kívül a többi vidéki Orvosegyesület és a fővárosi orvosok is nagyszámban látogattak. Még 1839-ben alakult meg a Szatmári Orvos­egyesület (1839. május 23-án) Kőszeghy Mihály városi főorvos felhívására. Igaz, az- alakuló ülésen tizenkét fő jelent meg, de 1843-ban már 34 taggal rendelkezett. Tudományos üléseikről szórványosan tájékoztatták az Orvosi Tárat, az előadók neve nélkül közölték az elhangzott előadásokat. Az előzőktől eltérő módon alakult a Pápai és a Miskolci Orvosegyesületek története. Pápán már 1840-ben javasolta Cseresnyés Sándor főorvos a Veszprém megyei Orvosegyesület létrehozását, de a megfelelő érdeklődés hiányában ekkor nem ala­kult meg. 1846. november 13-án — ugyancsak Cseresnyés Sándor felhívása nyomán — megtar­totta alakuló ülését a Pápai Orvosegyesület 24 ala­pító tag részvételével, amelyek többségét polgári és katonai sebészek alkották. Alapszabályzatukat — az alakulást közlő hírrel együtt — közölték az Orvosi Tárban, amelynek érdekessége, hogy az első fennmaradt vidéki orvostársasági alapsza­bályzat. Miskolcon a Wachtel-féle felhívás nyomán ha­marosan megalakult (1839. december 9-én) a Mis­­kolczi Orvosegyesület a város orvosainak és sebé­szeinek részvételével, de már 1841-ben „kellő ér­deklődés hiányában” feloszlott. Az érdeklődés hiá­nyát elsősorban az eredményezte, hogy az egyesü­let csak a város területén működő orvosokat és sebészeket hívta társaságába, míg a megyeieket és a gyógyszerészeket nem. Csak hat esztendő múl­va, 1847. február 8-án alakult újjá, de már me­gyei szervezésben, Borsod-Miskolczi Orvosegyesü­let néven, amelynek már tagjai lettek a gyógy­szerészek is. Az újjászervezett Miskolczi Orvos­egyesület eredményes működését bizonyítja, hogy 1847-ben elkészítette a megye növényzeti térké­pét és a váltólázra vonatkozó adatgyűjtését, javas­latait felterjesztette az orvoskar reformjára, vala­mint véleményező szerepet töltött be közegészség­­ügyi kérdésekben a megyében. A szabadságharcig még csak az Arad megyei kezdeményezésről van tudomásunk, de ott sajnos nem alakult meg a helyi orvostársaság. Az első vidéki orvostársaságok szabadságharc alatti tevé­kenysége szorosan kapcsolódott a katonai esemé­nyekhez, előadásokat alig tartottak, majd 1849 augusztusában működésüket az osztrák katonai 2166 hatóságok felfüggesztették. Hasonló sorsra jutott a Budapesti Kir. Orvosegyesület is, de ennek mű­ködését 1853-ban — korlátozott körülmények kö­zött — újból megengedték, míg a vidékiek ilyen kérést nem terjesztettek elő, csak a Bach-rendszer bukása után, 1860-ban. Ekkor is csak a Borsod- Miskolczi Orvosegyesület kérte jogainak helyreál­lítását és kezdte el ismét tevékenységét. A reform­korban alakult vidéki orvostársaságok többsége megszűnt, szép kezdeményezése félbemaradt. A ki­egyezéstől viszont a magyar orvostársasági élet új korszaka indult el, amelyben országos jelentőségű­vé vált a Bp.-i Orvosegyesület, de megindult az orvostársadalom érdekvédelmi szervezeteinek ki­építése is a Bp.-i Orvosi Körrel. Mellettük már ki­sebb szerepet töltöttek be a megyénként megszer­vezett Orvos- és Orvos-Gyógyszerész Egyesületek, hiszen ekkor már az országos szervezetek és tár­saságok megszervezése lett a kor feladata és kö­vetelménye. Kapronczay Károly dr.—Szemkeő Endre Havas AdoSf Alig rajzolódtak ki a bőr- és nemi gyógyászat első nagy hazai iskolájának körvonalai, máris külön­böző gondokkal kellett szembenézni. Először a tan­székhiánnyal. A helyzet általában fordított szokott lenni, katedra (élén rátermett irányítóval) nevel is­kolát és nem az összeverbuválódott iskola kénysze­rít ki tanszéket. Pesten az utóbbi történt. Még élt a harcedzett veterán Poór Imre és tanári szinten már felsorakoztak: Schwimmer Ernő, Marschalkó Tamás, Róna Sámuel, Török Lajos, a tanszék vi­szont nagyon-nagyon szerény körülmények között csak 1892-ben kapott közel teljes jogú oktatási ran­got. A felsorolt listához tartozott egyenrangú társ­ként Havas Adolf kórházi főorvos. E névsor jelen­tette a másik (kellemes) gondját a gyógyító kis­­szakmának, amelyből korábban külföldre olyan nagy nevek kerültek, mint Gruby Dávid, Kaposi Mór és Sigmund Károly. A közös parancsoló szük­ségszerűség természetesen a dermato-venerológiai betegségek hihetetlen mértékű elterjedése volt. Havas 1854-ben született a Veszprém megyei Szentgálon. Eredetileg Hamburger volt, a zsidó szülők abban az időben még adtak Adolf nevet a gyermekeiknek. Középiskoláit már a budapesti katolikus főgimnáziumban végezte. A medicina stúdiumait a kor (lassan kivesző) szokása szerint felváltva Bécsben és Budapesten végezte, minden­esetre orvosdoktori diplomát hovatartozási állás­­foglalásként 1880-ban a pesti fakultáson szerzett. A patomorfológiai szemlélet kiteljesedésekor természetes, hogy a leendő klinikus előtanulmá­nyokat a kórbonctani intézetben végez. Nevét 1881-ben rövidítette magyarosra, 1882-ben Schor­­dann-féle ösztöndíjjal Párizsban tett tanulmányi utat. A Hebra—Kaposi—Sigmund nevével fémjel­zett bécsi bőrgyógyászati iskola ekkor már egyre kevésbé állja a versenyt a párizsi Hőpital St. Louis világhíres gárdájával (Broqu, Besnier, Bazin, Da­rier), Havas tehát a legjobb helyre került, de

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék