Orvosi Hetilap, 1978. április (119. évfolyam, 14-18. szám)

1978-04-02 / 14. szám - HORUS - Littmann Imre: Milkó Vilmos

mus Milkó Vilmos Ehrt euere alten Meister, Dann bannt Ihr gute Geister (Tiszteljétek öreg mestereiteket, És akkor jó szellemeket fogtok megidézni) Hans Sachs Milkó Vilmos professzor, vagy ahogy sokunk em­lékezetében ma is él: a kedves és bölcs Öreg, 100 évvel ezelőtt, 1878. április 6-án született Óbecsén. Édesapja, Milkó Ignácz dr. 40 éven át járási orvos volt, édesanyja, Robicsek Mária, egy gazdálkodó leánya. Milkó Vilmos először zongoristának készült. A Budapesti Tudományegyetem Orvosi Karán vég­zett tanulmányaival egyidejűleg a Zeneakadémián is tanult, ahol a híres Thoman tanítványa volt. Rövid ideig a Bécsi Tudományegyetemnek is hall­gatója. 1900. szeptember 1-én a budapesti egyete­men kapta meg orvosi diplomáját. 1901-ben a Por­­tik-féle kórbonctani intézetben dolgozott, majd a Dollinger által vezetett I. Sebészeti Klinikára ke­rült, ahol 1902-ben műtőorvosi oklevelet szerzett. 1903-tól 1908-ig a Rókus Kórház Herczel által ve­zetett sebészeti osztályán segédorvos, majd alor­vos. 1908 és 1914 között a budapesti Park szana­tórium sebész főorvosaként működött. Közben több külföldi tanulmányutat tett, számos cikket írt, többek között a fedett hasi sérülésekről. Ké­sőbb, 1924-ben, ebből a témából lett magántanár. Az első világháború alatt részben a harctéren, részben hadikórházakban teljesített orvosi szolgá­latot. Ebben az időszakban is több dolgozata jelent meg lövés okozta törésekről, gyermekkori töré­sekről stb. 1920—1928 között a Németvölgyi úti Állami Tüdőbeteg-gyógyintézet és Rokkantkórház sebész főorvosa, 1929-től 1933-ig a Madarász utcai Gyer­mekkórház sebész főorvosa és végül 1933 és 1943 között a Horthy Miklós (ma Bajcsy-Zsilinszky) Kórház sebészeti osztályának főorvosa. 1936-ban rendkívüli egyetemi tanári címmel tüntették ki. Milkó professzor változatos és sokszínű szak­mai pályafutása alatt sokat foglalkozott a baleseti sebészettel, a gyermeksebészettel, a hasi sebészet minden ágával, a műtéti érzéstelenítés számos kérdésével és mindazzal, ami az ő korában egy nagy kultúrájú, széles látókörű sebész horizontjá­ba belefért. Közel félévszázados sebészi működése alatt sok ezer embernek adta vissza az egészségét és mentette meg az életét. Tudományos működését mintegy 150, különböző hazai és külföldi lapokban megjelent, a sebészet minden ágára kiterjedő köz­lemény, 100-nál több tudományos előadás és re­ferátum, a Budapesten és Genfben tartott nemzet­közi balesetügyi kongresszusokon való aktív rész­vétel stb. jelzi. Szívesen és sokat írt, hogy több évtizedes tapasztalatait minél több orvosnak át­adja. Közírói tevékenységében azonban nemcsak a szigorúan vett szakmai dolgokkal foglalkozott, de hihetetlen érzékkel és tapintattal nyúlt hozzá pl. olyan kényes kérdésekhez is, mint a hasüreg­ben felejtett idegentestek problémája, a szép és helyes magyar orvosi nyelv kialakítása stb. Sze­rinte : „... vérlázító magyartalanságok, mesterkélt új torzszavak, tobzódás az idegen szavak haszná­latában ... már régóta keserítik mindazokat, akik a magyar orvosi nyelv szépségét és tisztaságát szí­vükön viselik”. Istenem, de jó volna egy Milkó ma is, aki lektori munkájával harcot folytatna az or­vosi szaknyelv tisztaságáért, szépségéért és annak elismertetéséért, hogy „a tények és a forma leg­messzebbmenő tisztelete a tudományos közlemé­nyek megbízhatóságának alapja”. Sebészi munkáját mindig a legkorszerűbben végezte, a hazai és a külföldi irodalom minden lé­pését követte, számos új műtéti eljárást vezetett be hazánkban. Nem volt olyan briliáns operatőr, mint pl. kortársa, Ádám Lajos professzor, de min­dig helyesen tudta megítélni, hogy mikor mit és hogyan kell tenni a beteggel és azt is jól tudta, hogy mikor mit nem szabad csinálni és hogyan lehet elkerülni a sebészeti munkát mindig is oly­annyira fenyegető zátonyokat. Gyakorlati sebészeti és tudományos munkás­sága mellett kiterjedt és rendkívül hasznos orvosi társadalmi tevékenységet is folytatott. 1928-tól előbb az OTI, majd az SZTK balesetkártalanítási szaktanácsának, továbbá az Országos Munkásbiz­tosító Pénztárnak sebész szakértője, 1928-tól 1944- ig az Orvosi Hetilap társszerkesztője* és a lap ál­ * A felszabadulás után a fiatal szerkesztőséget értékes tanácsokkal segítette. Harmonikus együttmű­ködésünk számos dokumentumát őrizzük. (A szerk.)

Next