Orvosi Hetilap, 1978. május (119. évfolyam, 19-22. szám)

1978-05-28 / 22. szám - HORUS - Lukács Dezső: Tóth Sándor születése 150. évfordulóján

szégyellte személyes tekintélyét és kapcsolatait felhasználva gyűjteni a betegek számára, hogy felruházva, megajándékozva kerüljenek haza a kórházból. Idősebb korában is kutató kedvvel, el­mélyüléssel és nagy gondossággal látta el feladat­körét. Intézetének ügyeivel fáradtságot nem is­merő figyelemmel foglalkozott. Személyes felelős­séget érzett tanítványainak szakmai fejlődéséért és örült, hogy sok vezető gyermekorvos került ki közülük. Osztályát állandóan orvos-vendégek sora látogatta. Pedig minden külsőségtől tartózkodó, szerény, halk szavú ember volt. Munkatársai és a közvélemény megbecsülését, tiszteletét tudásával, emberségével szilárd erkölcsi felfogásával vívta ki. Azokban a szégyenteljes időkben, mikor sok gyermekorvos előtt zárult el a működés lehető­sége politikai meggyőződésük vagy származásuk miatt — amíg ő a helyén maradhatott — a vizit­jein való részvétel jelentette nekik a nélkülözött orvosi és emberi kapcsolatot. Mélyen együttérzett minden emberi szenvedéssel és elszomorította min­den igazságtalanság. A sors különös kegyetlensége, hogy neki is el kellett szenvednie a mellőzést, az üldöztetést, tétlenségre kényszerülve tudása teljén. A felszabadulás után vált végre lehetségessé, hogy köztiszteletben, a hazai pediatria kiemelkedő alakjai közt foglalhassa el megérdemelt helyét. Kemény Pál dr. Tóth Sándor születése 150. évfordulóján Fáradj, s ne irtózz, hogy csekély leszen Müved hazánk nagy építményében Morzsát vigyünk csak s töltsünk hézagot Sok morzsa dombbá, domb heggyé leszen Naggyá, magassá, mint a Tátrabérc! Olvashatjuk Tóth Sándornak az Orvosi Hetilap 1861. évi 5. (45) számában megjelent, Szliács für­dőről írt cikkében. 150 éve született, sok cikkel gazdagította a korabeli orvosi ismereteket, a magyar és nemzet­közi zoológiai kutatásokban a jövő ígérete volt. Éppen ezért 33 éves korában a Magyar Tudomá­nyos Akadémia levelező tagjává választotta. Ko­rai, egy év múlva bekövetkezett halála megfosz­totta azonban attól, hogy sokoldalú tehetségét a tudományos kutatásban, a gyakorlati életben és oktató-nevelő munkájában kamatoztassa. Tóth Sándor 1828. február 16-án született Debrecenben. Apja jómódú tímár mester volt, aki feleségével a legteljesebb egyetértésben fiát szi­gorúan nevelte. Tóth Sándor a debreceni főtano­dában 1835-ben kezdte iskoláit. Kitűnt tehetségé­vel és szorgalmával. Apját 10 éves korában elvesz­tette. Ez, valamint anyja másodszori házassága mély hatást gyakorolt rá. Komorrá, merengővé vált, nem tudott örülni, kerülte a játékot, bánatát szelleme elfoglaltságával igyekezett enyhíteni. Éles eszével, szorgalmával, kitartásával már 13 éves korában messze felülmúlta iskolatársait. Nagy hajlama volt a természet szépségeinek meg­látására és azokban való gyönyörködésre. Minden segítség nélkül anyja kertjéből olyan változatos és szép kertet alkotott, hogy azt még a hivatásos kertészek is megnézésre érdemesnek tartották. Később gyümölcsfa-nemesítéssel is foglalkozott. Nem kortársait, az idősebbeket kedvelte, sőt baráti kötelék fűzte hozzájuk, hiszen tőlük tanul­ni tudott. 1845-ben mint bölcsészhallgató az ásványtan és növénytan tanárától, Cserei Nagy Imrétől kap­ta az indítékot ásványok és növények gyűjtésére. Több mint 100 fajból álló növénygyűjteményéért tanára meg is jutalmazta. Lugosi József, aki az állattan területén vezette, még nagyobb hatással volt reá. Madarak és rovarok gyűjtésére buzdí­totta. Ez lett későbbi tevékenységének alapja. 1847-ben bölcsészetet és vegytant hallgatott. Az őszi szünetben Nagybányán órákat adott a bölcsé­szetből, számos rovart, növényt és 900 db ásványt gyűjtve tért haza Debrecenbe. 1848-ban elsőéves tanulmányait befejezve, nyáron a debreceni vöröspántlikás önkéntesek között vett részt a szabadságharcban. Bátorsága, ügyessége, gyorsasága következtében csakhamar a 65. zászlóalj tisztje lett. Amikor Damjanich az ara­di várat átadta, mint főhadnagy tette le a fegy­vert. A táborban mindig vele volt francia nyelv­tana, növénytani és állattani kézikönyvei. Szabad idejében nemcsak ezeket olvasta, hanem gyűjte­ményét is gyarapította. Egy véletlenül kezébe jutott komáromi útle­vél megmentette a besorolástól. Orvosi tanulmá­nyokat szeretett volna Pesten folytatni, de anyja megtagadta tőle a tanulmányi költségeket. Kény­telen volt Debrecenben maradni. Teológiai és jogi előadásokat hallgatott, közben diákok tanításával szerzett magának pénzt. 1850 őszén sógorával, Szőke Jánossal egy kétkerekű lovas kocsin Erdély nagy részét bejárta, közben természeti és törté­nelmi nevezetességeket figyelt meg, és gyűjtemé­nyeit is gyarapította. Később ismertette ezek kö­zül a Réz-hegység növény-, állat- és ásványföld­tani érdekességeit. Vasakarattal tört orvosi tanulmányai eléré­sére. 1851-ben jó jövedelmű tanítóság kínálko­zott számára, ezért teológiai tudományokkal, a görög és héber nyelvvel olyan buzgón foglalko­zott, mintha ez lenne végcélja. Pedig mindez csak mellékes volt számára. Szabad idejében növény- és állattani tanulmányokat folytatott. Korán reg­gel bejárta a növény- és állattan hallgatókkal a távoli réteket, erdőket, azután rendszeresen el­ment a teológiai előadásokra. Sokoldalúságára jel­lemző, hogy 25 éves korában a villamosságról írt pályamunkát, amellyel 50 Ft jutalmat nyert. 1851 őszén választania kellett: házi nevelő lesz 5 évig vagy a szalontai gimnáziumban tanár. Szőke János tanácsára Szalontára ment. Szabad idejét természeti megfigyelésekre és gyűjtésekre fordította. Szalontán egy hasonló hajlamú fiatal orvossal és Balogh Péterrel, a későbbi tiszántúli szuperintendenssel kötött barátságot. A közelben 1361

Next