Orvosi Hetilap, 1979. július (120. évfolyam, 26-30. szám)
1979-07-01 / 26. szám - HORUS - Gömöri György dr. (1904-1957) emlékezete
családjának tekintette és mindenkinek szigorú, de igazságos atyja volt. A klinika vezetésében a legtisztább humánum elve vezette: „Salus aegroti suprema lex esto”, a beteg érdeke a legfőbb parancsunk legyen! „A beteg — mondotta — nem tehet róla, hogy nem agydaganata vagy gyomorfekélye van, hanem gennyes csontvelőgyulladása vagy végbélkörüli tályogja. Ezek a betegségek még jobban fájnak és nekünk kötelességünk, hogy még fokozottabban törődjünk velük, mint a „szép műtéti« esetekkel.” Amikor a műtőasztalhoz lépett, akkor úgy éreztük, hogy egy tisztább világban vagyunk, ahova nem ér fel semmi profán zaj, sem politikai üldözés, sem méltatlan támadás, sem egyéb intrikák. A műtőben mindig megtalálta életének célját és értelmét: gyógyítani és segíteni a rászoruló betegeket és tanítani tanulni vágyó tanítványait. Csodálatos sebész volt, technikai nehézség nem létezett számára. Műtétei olyan lecsiszoltak és egyszerűek, olyan magától értetődőek és kristálytiszta logikájúak voltak, hogy az ember nem is tudta elképzelni, hogy itt valami nehézség is lehessen. És legmeglepőbb volt a nyugodt, egyszerű mozdulatok mellett a rendkívüli gyorsaság, amivel műtéteit végezte. Ennek az volt a magyarázata, hogy sem felesleges mozdulat, sem bizonytalan tépelődés nem akadályozhatta meg a műtét menetét. Egyedülálló népszerűségének magyarázata azonban nemcsak a lenyűgöző műtéti készsége volt, hanem talán még nagyobb részben a betegekkel való együttérzése, részvéte és emberszeretete. Minden betege érezte, hogy a professzor számára ő a legfontosabb, fájdalma neki is fáj, gyógyulása neki is szívbéli öröm. Minden betegével személyes kapcsolata volt, sohasem operált egy vakbelet vagy egy gyomrot, hanem mindig X-nek vagy Y-nak operálta meg a vakbelét vagy a gyomrát. „Ezért — mondotta sokszor — sohasem lehet megunni a sebészetet, mert ahány eset, annyi új probléma.” Ha belépett a kórterembe, derű, nyugalom és biztonság érzése sugárzott belőle. A betegek bizakodással és örömmel fogadták és neki mindenkihez volt egy kedves szava vagy mosolya. És ez különös mosoly volt, sokszor megfigyeltem. Miközben ajkai derűsen mosolyogtak, világos, szép szemei szomorúak maradtak és a betegek érezték, hogy a mosolygás az ő nyugalmukat szolgálja, a szomorú szemek mögött pedig az érettük való gondoskodás, féltő aggodalom és szeretet rejtőzik. Sokszor mondta tréfásan: „Ha egy thübingiai segédorvos leírja a Zentralblattban, hogy két békának az anyját összevarrta, az tudomány, de ha valaki 2000 gyomorműtét tapasztalatairól beszámol, az csak kazuisztika.” A laboratóriumi vizsgálatokat fontos segédeszköznek tekintette, de a fő súlyt a pontos klinikai észlelésre helyezte. 1929-ben az orvosképzés egy számát a klinika tudományos munkássága töltötte meg és 1946-ban a „Sebészet időszerű kérdései” címmel tanítványai jelentettek meg egy könyvet, ami a klinika 20 éves munkásságát foglalta magában. Munkában fárad 1582 hatatlan volt, szorgalma, kötelességérzete példátlan volt. A felszabadulás utáni időben mint a Sebésztársaság elnöke, minden ülésen jelen volt, ami az akkori közlekedési viszonyok mellett azt jelentette, hogy gyalog ment a lakásáról a klinikára és viszsza, súlyos betegségének terhével. A betegágyon, sőt a halálos ágyán fekve is csak az egyetem és a klinika ügyei foglalkoztatták. . Tragikus volt, hogy éppen az a betegség pusztította el, amivel igen sokat foglalkozott és amiből annyi embert megmentett. A műtétet 1944 novemberében végeztük, nehéz körülmények között. Az elkerülhetetlen végnek biztos tudatát hordozta magában, de hősies, valóban csodálatos magatartásával kitartott munkahelyén az utolsó jártányi erejéig. Nagy ember volt, igazi humanista, soha senkinek tudva rosszat nem tett, bosszút nem állt, haragot nem tartott. Nothnagel mondotta: „Csak jó ember lehet jó orvos.” Ha valakire, őrá igaz volt ez a mondás. Tanítványainak mindenben szilárd támasza és pártfogója volt. Utoljára, de nem utolsósorban emlékezem meg feleségéről, akit a bálványozásig szeretett, akivel 27 évig a legszebb és legeszményibb házasságban élt és aki a nagy ember méltó hitvestársa volt. Küzdelmes életében mindig szilárdan állott mellette, minden útjára elkísérte és a mindennapi élet terhét levette a válláról, hogy ő egész munkaerejét hivatásának szentelhesse. Élete nyitott könyv volt és akik közelről ismerték, tudják, hogy élete és műve a sok küzdelem ellenére harmonikus egészet képezett és elmondhatjuk a költővel: „Jó mulatság, férfimunka volt!” Az ismeretlenségből jött és végtelen szerénysége ellenére saját erejéből elérte a legmagasabb kitüntetést, amit orvos elérhet. Az egyetem rektora, világhírű sebészprofesszor, nagyszerű orvos, felejthetetlen főnök, hű barát és igaz ember volt. Mester Endre dr. Gömöri György dr. emlékezete (1904-1957) Halálakor a legnagyobb nyugati orvosi és természettudományi szakfolyóiratok (Nature, Science, American Journal of Clinical Pathology stb.) részletesen méltatták életét és munkásságát (1, 2, 3, 4, 6). Nevét a pathológusok és hisztokémikusok jól ismerik. Számos kórszövettani festési eljárást dolgozott ki. Több módszer nevében is őrzi emlékét; talán a legismertebb a Gömöri-féle ezüstimpregnáció. Világhírű, magyar származású, az Egyesült Államokban élő professzor volt, aki örökre bevéste nevét a természettudományok és az orvostudományok egyetemes történetébe. Nincsen olyan szakkönyv és kézikönyv, amelyben tanulmányaira mint alapvető munkákra ne hivatkoznának. A külföldi szakirodalomban ma is gyakran olvashatjuk nevét.