Orvosi Hetilap, 1979. szeptember (120. évfolyam, 35-39. szám)
1979-09-09 / 36. szám - Fischer Antal dr. (1901-1979)
Chinoin Gyógyszervegyészeti Gyár biológiai laboratóriumát és sikerrel vett részt endokrinológiai és chemotherapiás készítmények, például az Akrofollin és az Ultraseptyl kifejlesztésében. Biológiai, farmakológiai kutatási eredményeiről folyamatosan adott számot közleményekben, előadásokban, tanácskozásokon. Ezek az évek voltak egyben a családalapítás boldog évei is Fischer Antal számára. A második világháború felforrósodó, mind könyörtelenebbé, tragikusabbá váló eseményei és az experimentális munka gyérülő lehetőségei közepette számára is a számvetés, az emberi sorson, tudományon való töprengés időszaka következett el. A laboratóriumtól az íróasztalhoz menekült és papírra vetette érdekes gondolatait a tudományos haladás, a tudományos megismerés rögös útjáról. A gondolatok egy sikerült monográfiában nyertek végső formát és ez 1946-ban, majd átdolgozott formában másodízben, 1967-ben jelent meg, ugyancsak a Springer Verlagnál. A könyv megjelenését követően Fischer Antalt egy tudományelméleti nemzetközi munkacsoportba invitálták, amelynek tevékenységét Erich Lange erlangeni fiziko-kémikus koordinálta. Ha a háború utolsó éveinek nyomasztó atmoszférája csak a sors fölött való eszmélődésnek adott alkalmat, a felszabadulással a legteljesebb orvosi aktivitásra kínálkozott lehetősége, olyan munkakörben a körzeti orvosi teendők ellátásában —, amiben korábban nem volt része. Két község, Jászjákóhalma és Kistelek összesen hétezernyi lakosát kezelte, gondozta és közegészségügyi, epidemiológiai tudása hasznosítása mellett, örömére szolgált, hogy elméleti ember létére is sikerrel birkózott meg a szükséges gyakorló orvosi beavatkozásokkal, a meglehetősen mostoha falusi körülmények között. Tapasztalatairól a Népegészségügy hasábjain adva számot, javaslatot tesz a falusi rendelők korszerűsítésére, a hálózat fejlesztésére, a szakemberképzésre és az általa helyesnek tartott tömegellátási rendszer irányelveire. 1946-ban magántanár lesz, majd a budapesti II. sz. Belgyógyászati Klinika laboratóriumvezetője. Az elkövetkező három évtized életének legkiegyensúlyozottabb, legtermékenyebb korszaka. Munkássága elmélyül a korábban művelt irányokban és új területekkel bővül, mint a munkaártalmak pathogenesise, a vese élet- és kórtana, az elméleti és klinikai hepatológia. 1952-ben az orvostudományok kandidátusa. Kinevezik a III. sz. Belgyógyászati Klinikára docenssé, egyben megbízzák a laboratórium vezetésével. Hét év múlva visszatér a II. sz. Belgyógyászati Klinikára, ahol ugyancsak docenssé, majd egyetemi tanárrá nevezik ki. A hatvanas évek elején Ch. Rouiller professzor felkérésére részt vesz egy fejezet megírásával az Academic Press kiadásában megjelent „Dynamics of the Circulation in the Liver” c. monográfia elkészítésében. 1965-ben megvédi „A máj funkcionális pathológiájának egyes fontosabb kérdései” c. doktori disszertációját. Gyarapodnak az elismerések: elnyeri a Kiváló orvos címet, a Jendrassik-emlékérmet és a csehszlovák Purkinje Társaság emlékérmét. A Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság 1966-ban alelnökévé, 1973-ban pedig elnökévé választja. 1971 szeptemberében, nyugalomba vonulásával nem zárul le termékeny tudományos és orvosi munkássága. Klinikai tanácsadóként működik, részt vesz az Orvosi Hetilap szerkesztő bizottsági munkájában, előadásokat tart, könyveket, tanulmányokat ír és nagy gonddal szerkeszti a Medicina Könyvkiadó által 1968-ban indított Az orvostudomány aktuális problémái c. sorozatot, amelynek 35. és 36. köteteit még halála előtt nyomdakész állapotban hagyta. Több mint másfélszáz közleménye, vagy 15 kötete, monográfiája, önálló tanulmánya gazdag és páratlanul sokoldalú munkásságáról tanúskodik. Vegyük mindehhez hozzá, hogy a határokon túl végzett munkája, idegen nyelven publikált közleményei alapján külföldön is számon tartották őt. Valójában azonban, mi honfitársai és akik közel állottunk hozzá vagyunk képesek felmérni munkásságának enciklopédikus dimenzióit. De mi is csak feltételezhetjük róla, hogy ambivalens hajlam nyilatkozott meg benne: az experimentálás volt életeleme, de szíve már korán a klinikumhoz húzta, amikor a mozgásszervi betegségek felé orientálódott, éppenúgy, mint amikor a foglalkozási bántalmak pathogenesisét kutatta, majd később farmakológus-biológusként a gyógyszerek hatásmechanizmusát vizsgálta. Feltételezhetjük és talán nem jogosulatlanul, hogy az elméleti munka céltudatos orientáció volt számára a gyakorlathoz, a klinikum számára nélkülözhetetlen pathophysiológiai összefüggések tisztázásához. Minden szóbeli vagy írásbeli megnyilatkozásából kitűnt egészségpolitikai felkészültsége, szaktudása. Aki az Orvosi Hetilapban 1972. évi Markusovszky-előadását olvasta, tasztalhatja, milyen kitűnő érzékkel látta meg a betegellátás gyakorlati feladatait, például a laboratóriumok egyes részlegei összevonásának és automatizálásának szükségességét, a pszichés tényezők hiányát a beteg- orvos kapcsolatban, a diagnosztikai és terápiás polypragmasia veszélyeit. Amennyire híve volt a vizsgálati eljárások precizitása fokozásának, anynyira helytelenítette a szűréseken túlmenő, klinikailag kellőképpen nem indikált vizsgálatokat. Döntésekben, akár a kórházi felvételre való szelekcióról, akár a speciális vizsgálatok megválasztásáról volt szó, elsősorban az orvosi ítélőképességnek tulajdonított szerepet. Természetes, hogy amikor orvosbölcselőként gondolkodott is, humanista szemlélete hatotta át. Több írásában — így 1966. évi Markusovszky-emlékelőadásában is — elítélte a kutatásban a felszínes, öncélú teoretizálást vagy voluntarizmust, amikor a tények nem kellő tisztelete vagy vizsgálata mellett már kevés adatból elmélet születik. Meggyőződéssel vallotta, hogy az experimentálás — az orvostudományban különösen — etikai kategória. Az etika metodológiai követelményeit tárgyalta említett ismeretelméleti művében is. Fischer Antal professzorban az Orvosi Hetilap szerkesztősége és szerkesztő bizottsága nagy elhivatottsággal és felelősségérzettel áthatott tagját gyászolja, aki majdnem három évtizeden át töltötte be e tisztét. A szerkesztőség 2159