Orvosi Hetilap, 1980. január (121. évfolyam, 1-4. szám)

1980-01-06 / 1. szám - FOLYÓIRATREFERÁTUMOK

szünkre a szerzők és kiadó évtize­deket meghaladó elismert nagy múltjához méltóan. Noszkay Aurél dr. Radnót Magda—Kenyeres Ág­nes: ifj. Imre József. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979. 65 oldal, 33 fénykép, illetőleg rajzos ábra. Kötve. Ára: 26,— Ft. Mindig jelentős esemény,­­ha ma­gyar nyelvű biográfiák olvasásához juthatunk hozzá. Dicsérendő az a törekvés, ha valaki nagy orvos elő­deink életrajzának megírására vál­lalkozik. Nagyjaink orvosi-emberi nagyságának és értékeinek mélta­tása bizonyára mindannyiunkban közös, sohasem tudunk szabadulni egyéniségeik varázsától. A példa­képnek kijáró tiszteletre a nemzet haladó hagyományai iránti megbe­csülés kötelez. Ettől és a tanítvá­nyi érzéstől áthatva vállalták a szerzők ifj. Imre József, a magyar szemészet nemzetközi hírű képvise­lője életrajzának megírását, hogy egyrészt értékeljék a mester mun­kásságát, annak a magyar szemé­szetre gyakorolt hatását, másrészt, hogy pótolják azt a mulasztást, melyre hosszú időn át nem kerül­hetett sor. A bevezetőben általános képet kapunk Imre professzor személyi­ségéről, demokratikus gondolkodá­sáról, egyes tulajdonságairól és ha­lálának körülményeiről­. A második fejezetben ifj. Imre nagyatyjának és Szemész professzor atyjának életrajza részletességgel szolgál információval a családi ne­velkedésről, arról a légkörről, ahol tradícióvá vált a szép és jó, a tu­domány, művészet és irodalom, az emberi etikai kulturáltság iránti érdeklődés. A nyolc következő fejezet Imre professzor tudományos életrajzá­ban a pozsonyi és pécsi tanári éve­ket, budapesti Állami Szemkórház­ban eltöltött időszakot, kiváló se­bészi működését, a tradhoma leküz­désében végzett munkáját, végül a kiváló pedagógust mutatják be a szerzők az olvasóknak. Az a tény, hogy Imre professzor iskolájából nyolcan egyetemi tanárok lettek, önmagában mutatja, hogy a szó igazi értelmében tanár volt, aki a jövőnek nevelt. A magyar felsőok­tatás történetének jelen szakaszá­ban az 1960-as évek óta zajló re­­formtörekvések minden fázisában érezzük Imre professzor haladó és aktuálissá vált gondolatainak és törekvéseinek elemeit. — A kitűnő monográfia olvasásakor és kép­anyagának szemlélésekor az az ér­zésünk, mintha­­I­mre professzor 27 éves tanári működésével ma is közöttünk élne. Ezzel a Szerzők jól tudták biztosítani a könyv sikerét. Imre emberi és alkotó személyisége még jobban bennünk él mindazok­ban, akik több-kevesebb ideig sze­rencsések lehettünk magunkat ta­nítványainak tekinteni. A monográfia értékét növeli Im­re munkásságának i közlése a feje­zetek végén. A 85 Irodalmi hivat­kozás felöleli életművének jelentős területét. A nagy mester iránti em­lékezés érezhetően tiszteletet, hálát sugárzó soraival, a személyiség sokoldalú megvilágításával ragad­ja meg az olvasót. Elismerés illeti a szerzőket a nehezen megközelít­hető családi és hivatalos dokumen­tumok fáradsággal járó felkutatá­sáért. Öröm, hogy az 1971-ben angol nyelven megjelent kiadás után magyar nyelven is olvashatjuk a kiváló szemész professzor átfogó életrajzát. Úgy gondolom, hogy a munka nagy nyeresége orvoskép­zésünknek is, kívánatos lenne, hogy orvostanhallgatóink is kezükbe ve­hessék. A nagy elődről emlékező biográfiát a magyar szemorvosok és az orvostársadalom bizonyára hálás örömmel fogadja. — Az Aka­démiai Kiadó gondos, küllemében is ízléses, magas technikai színvo­nalon kiállított munkáját elismerés illleti- Boros Béla dr. Marcel Bessis: Blood Smears Reinterpreted. Transl. G. Brecher. Springer, Berlin—Heidelberg—New York, 1977. 270 oldal 342 részben színes ábra. Marcel Bessis a haematológiai morphologiát kedvelők körében nem szorul különösebb méltatás­ra, de ez a munkája megérdemli a szokottnál is nagyobb figyelmet és elismerést. Fele atlasz, fele könyv: bárhol lapozzuk fel, a bal oldalon a szö­veg, jobb oldalon pedig a szüksé­ges számú ábra látható. Az ábrák olyan jó minőségűek és egysze­rűek, hogy világosan szemléltetik mindazt, ami a szövegben olvas­ható és persze igen változatosak is hiszen a hagyományos May— Grünwald—Giemsával festett ke­netekről készített mikrofotókon kívül, bőven találunk rajzolt és festett sejteket, phasiskomtraszt — elektronmikroszkópos és térhatású elektronmikroszkópos képeket, valamint sémás rajzokat is, me­lyek összességükben teljes képet adnak az egyes sejtekről és sejt­­komponensekről — mag, plasmai, sejtorganellumok. Maga a szöveg, rövid részekre tagolva pedig érthetően és egyér­telműen kommentálja mindazt, amit az ábrákon láthatunk. A szerző igen részletesen foglal­kozik az egyes sejtek pontos defi­níciójával, eredetükkel és képző­désükkel, az oszlás és érés folya­matával, valamint a sejt élettarta­mával és pusztulásával. Tanulsá­gosak a cyto­kémiai reakciókról készült mikrofotók is, ezek azon­ban kis számúak. Az első fejezet a vér sejtjeinek általános anatómiájával és phy­­siologiájával foglalkozik: szemlél­tető módon a kis lymphocytát választja modellnek, majd ennek három dimenziós sémás ábráján mindazt megmutatja, amit ma a sejtmagról, a plazmáról és a cyto­plasma organellumairól tudnunk kell. Egyszeriben olyan világos­nak tűnik mindaz, amit a Golgi-apparátusról, a centriolu­­mokról, a sima és rögös endoplas­­matikius retikulumról, a mito­­chondriumoscról, a k­isccsom­ákról és polyribosomákról stb. itt-ott hallottunk. Külön rész taglalja az endocyitosis egyes formáit a pha­­gocytosist, pinocytosist és a rho­­pheocytosist. Ugyancsak jó modell szemlél­teti a csontvelői sejtek differen­ciálódását. A „közös ős” az el nem kötelezett tolipotens őssejt, min­den vérsejtnek közös őse, mely két pluripotens de már elkötele­zett őssejtre differenciálódik: az egyikből származnak az erythro­­blastok, a myeloid sejtek, a merga­­karyoblastok és túlnyomórészt a monocyták. A másik ugyancsak­ pluripotens őssejtből a lymphoid sejtsor sejtjei származnak: lym­­phocyták, plasmasejtek és lym­­phoidmonocyták. A fejezet utolsó része a sejt­agóniát és a sejtpusztulást mutat­ja be festett keneteken. A második fejezet 79 oldalon keresztül igen részletesen tárgyal­ja vörösvérsejtek morphológiáját. Az egész könyvnek ez nemcsak a leghosszabb, de egyben a legsi­kerültebb része és az olvasó óha­tatlanul arra gondol, hogy Bessis kedvenc témája és ebben nem is nagyon téved. Nem új, de meg­hökkentő az arythroblastok újabb osztályozása. Ezek szerint a leg­éretlenebb de már differenciálha­tó sejt a pronormoblast: E1. Az érettebb alakok az I. és II. baso­phil normoblast: E2-3, majd az ugyancsak I. és II. polychromasiás normoblast: E4-5. Sajnos az újabb nomenklatúrából nem ismerjük meg a synonim elnevezéseket, ezért aztán az olvasó ugyancsak zavarban van, mikor az egyes sejt­­fajtákat, akár az angolszász, akár az európai jórészt német nyelvű szófókönyvekben és atlaszokban található nomen,natúrával akarja összehasonlítani. Az egyes sejtek­nek egymástól való pontos eldiffe­­renciálása nem elég világos és ezen nem segít sem a szöveg, sem az ábrák. Továbbiakban egyértelműen meg­állapítja, hogy az erythroblastok magja nem „oldódik” fel, hanem egyszerűen kilökődik a sejtből. Jól demonstrálható ez az erythroblast sziget fogalmának újabb magyará­zatával. A központi helyzetű mak­­rophaghoz tapadó erythroblastos koszorúból az érettebb sejtek mag­jai rögtön phagocytálódnak, amint kilökődtek. A retikulocytákhoz nemcsak a substantia granulofilamentosat tar­talmazó vörösvérsejteket, hanem a polychromasiás formákat is beso­rolja. Maga a látható substantia nem más mint a ribosomák aggre­gátuma.

Next