Orvosi Hetilap, 1980. január (121. évfolyam, 1-4. szám)
1980-01-06 / 1. szám - FOLYÓIRATREFERÁTUMOK
szünkre a szerzők és kiadó évtizedeket meghaladó elismert nagy múltjához méltóan. Noszkay Aurél dr. Radnót Magda—Kenyeres Ágnes: ifj. Imre József. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979. 65 oldal, 33 fénykép, illetőleg rajzos ábra. Kötve. Ára: 26,— Ft. Mindig jelentős esemény,ha magyar nyelvű biográfiák olvasásához juthatunk hozzá. Dicsérendő az a törekvés, ha valaki nagy orvos elődeink életrajzának megírására vállalkozik. Nagyjaink orvosi-emberi nagyságának és értékeinek méltatása bizonyára mindannyiunkban közös, sohasem tudunk szabadulni egyéniségeik varázsától. A példaképnek kijáró tiszteletre a nemzet haladó hagyományai iránti megbecsülés kötelez. Ettől és a tanítványi érzéstől áthatva vállalták a szerzők ifj. Imre József, a magyar szemészet nemzetközi hírű képviselője életrajzának megírását, hogy egyrészt értékeljék a mester munkásságát, annak a magyar szemészetre gyakorolt hatását, másrészt, hogy pótolják azt a mulasztást, melyre hosszú időn át nem kerülhetett sor. A bevezetőben általános képet kapunk Imre professzor személyiségéről, demokratikus gondolkodásáról, egyes tulajdonságairól és halálának körülményeiről. A második fejezetben ifj. Imre nagyatyjának és Szemész professzor atyjának életrajza részletességgel szolgál információval a családi nevelkedésről, arról a légkörről, ahol tradícióvá vált a szép és jó, a tudomány, művészet és irodalom, az emberi etikai kulturáltság iránti érdeklődés. A nyolc következő fejezet Imre professzor tudományos életrajzában a pozsonyi és pécsi tanári éveket, budapesti Állami Szemkórházban eltöltött időszakot, kiváló sebészi működését, a tradhoma leküzdésében végzett munkáját, végül a kiváló pedagógust mutatják be a szerzők az olvasóknak. Az a tény, hogy Imre professzor iskolájából nyolcan egyetemi tanárok lettek, önmagában mutatja, hogy a szó igazi értelmében tanár volt, aki a jövőnek nevelt. A magyar felsőoktatás történetének jelen szakaszában az 1960-as évek óta zajló reformtörekvések minden fázisában érezzük Imre professzor haladó és aktuálissá vált gondolatainak és törekvéseinek elemeit. — A kitűnő monográfia olvasásakor és képanyagának szemlélésekor az az érzésünk, minthaImre professzor 27 éves tanári működésével ma is közöttünk élne. Ezzel a Szerzők jól tudták biztosítani a könyv sikerét. Imre emberi és alkotó személyisége még jobban bennünk él mindazokban, akik több-kevesebb ideig szerencsések lehettünk magunkat tanítványainak tekinteni. A monográfia értékét növeli Imre munkásságának i közlése a fejezetek végén. A 85 Irodalmi hivatkozás felöleli életművének jelentős területét. A nagy mester iránti emlékezés érezhetően tiszteletet, hálát sugárzó soraival, a személyiség sokoldalú megvilágításával ragadja meg az olvasót. Elismerés illeti a szerzőket a nehezen megközelíthető családi és hivatalos dokumentumok fáradsággal járó felkutatásáért. Öröm, hogy az 1971-ben angol nyelven megjelent kiadás után magyar nyelven is olvashatjuk a kiváló szemész professzor átfogó életrajzát. Úgy gondolom, hogy a munka nagy nyeresége orvosképzésünknek is, kívánatos lenne, hogy orvostanhallgatóink is kezükbe vehessék. A nagy elődről emlékező biográfiát a magyar szemorvosok és az orvostársadalom bizonyára hálás örömmel fogadja. — Az Akadémiai Kiadó gondos, küllemében is ízléses, magas technikai színvonalon kiállított munkáját elismerés illleti- Boros Béla dr. Marcel Bessis: Blood Smears Reinterpreted. Transl. G. Brecher. Springer, Berlin—Heidelberg—New York, 1977. 270 oldal 342 részben színes ábra. Marcel Bessis a haematológiai morphologiát kedvelők körében nem szorul különösebb méltatásra, de ez a munkája megérdemli a szokottnál is nagyobb figyelmet és elismerést. Fele atlasz, fele könyv: bárhol lapozzuk fel, a bal oldalon a szöveg, jobb oldalon pedig a szükséges számú ábra látható. Az ábrák olyan jó minőségűek és egyszerűek, hogy világosan szemléltetik mindazt, ami a szövegben olvasható és persze igen változatosak is hiszen a hagyományos May— Grünwald—Giemsával festett kenetekről készített mikrofotókon kívül, bőven találunk rajzolt és festett sejteket, phasiskomtraszt — elektronmikroszkópos és térhatású elektronmikroszkópos képeket, valamint sémás rajzokat is, melyek összességükben teljes képet adnak az egyes sejtekről és sejtkomponensekről — mag, plasmai, sejtorganellumok. Maga a szöveg, rövid részekre tagolva pedig érthetően és egyértelműen kommentálja mindazt, amit az ábrákon láthatunk. A szerző igen részletesen foglalkozik az egyes sejtek pontos definíciójával, eredetükkel és képződésükkel, az oszlás és érés folyamatával, valamint a sejt élettartamával és pusztulásával. Tanulságosak a cytokémiai reakciókról készült mikrofotók is, ezek azonban kis számúak. Az első fejezet a vér sejtjeinek általános anatómiájával és physiologiájával foglalkozik: szemléltető módon a kis lymphocytát választja modellnek, majd ennek három dimenziós sémás ábráján mindazt megmutatja, amit ma a sejtmagról, a plazmáról és a cytoplasma organellumairól tudnunk kell. Egyszeriben olyan világosnak tűnik mindaz, amit a Golgi-apparátusról, a centriolumokról, a sima és rögös endoplasmatikius retikulumról, a mitochondriumoscról, a kisccsomákról és polyribosomákról stb. itt-ott hallottunk. Külön rész taglalja az endocyitosis egyes formáit a phagocytosist, pinocytosist és a rhopheocytosist. Ugyancsak jó modell szemlélteti a csontvelői sejtek differenciálódását. A „közös ős” az el nem kötelezett tolipotens őssejt, minden vérsejtnek közös őse, mely két pluripotens de már elkötelezett őssejtre differenciálódik: az egyikből származnak az erythroblastok, a myeloid sejtek, a mergakaryoblastok és túlnyomórészt a monocyták. A másik ugyancsak pluripotens őssejtből a lymphoid sejtsor sejtjei származnak: lymphocyták, plasmasejtek és lymphoidmonocyták. A fejezet utolsó része a sejtagóniát és a sejtpusztulást mutatja be festett keneteken. A második fejezet 79 oldalon keresztül igen részletesen tárgyalja vörösvérsejtek morphológiáját. Az egész könyvnek ez nemcsak a leghosszabb, de egyben a legsikerültebb része és az olvasó óhatatlanul arra gondol, hogy Bessis kedvenc témája és ebben nem is nagyon téved. Nem új, de meghökkentő az arythroblastok újabb osztályozása. Ezek szerint a legéretlenebb de már differenciálható sejt a pronormoblast: E1. Az érettebb alakok az I. és II. basophil normoblast: E2-3, majd az ugyancsak I. és II. polychromasiás normoblast: E4-5. Sajnos az újabb nomenklatúrából nem ismerjük meg a synonim elnevezéseket, ezért aztán az olvasó ugyancsak zavarban van, mikor az egyes sejtfajtákat, akár az angolszász, akár az európai jórészt német nyelvű szófókönyvekben és atlaszokban található nomen,natúrával akarja összehasonlítani. Az egyes sejteknek egymástól való pontos eldifferenciálása nem elég világos és ezen nem segít sem a szöveg, sem az ábrák. Továbbiakban egyértelműen megállapítja, hogy az erythroblastok magja nem „oldódik” fel, hanem egyszerűen kilökődik a sejtből. Jól demonstrálható ez az erythroblast sziget fogalmának újabb magyarázatával. A központi helyzetű makrophaghoz tapadó erythroblastos koszorúból az érettebb sejtek magjai rögtön phagocytálódnak, amint kilökődtek. A retikulocytákhoz nemcsak a substantia granulofilamentosat tartalmazó vörösvérsejteket, hanem a polychromasiás formákat is besorolja. Maga a látható substantia nem más mint a ribosomák aggregátuma.