Orvosi Hetilap, 1980. június (121. évfolyam, 22-26. szám)

1980-06-15 / 24. szám - HORUS - Richter András: Megemlékezés Dalmady Zoltánra

vetve is, mi is az egyik mesterünknek tekinthet­jük, hiszen a magyar humángenetika megújulása ahhoz a WHO és OTKI szervezte tanfolyamhoz fű­ződik, amelyet 1965 nyarán Tihanyban Tage Kemp tanítványa, Mogens Hauge vezetésével tartottak. Czeizel Endre dr. Megemlékezés Dalmady Zoltánról 1980. március 15-én volt Dalmady Zoltán dr., egye­temi c. rk. tanár, balneológus, klimatológus és sportorvos születésének századik évfordulója. Ku­tatói tevékenységét, szervezői képességét, aktivitá­sát a hazai egészségügyi intézmények fejlesztéséért korábban is becsülték, de nagyságát akkor értékel­hetjük igazán, ha kora orvostudományát elemez­zük. Az 1880-as évek táján az orvosi tudományok forrongó fejlődésben voltak. Már magasra ívelt a patológia, egyik pillére az ekkor kibontakozó mik­roszkópos morfológia és hisztotechnika volt. A kór­oktani kutatásoknak a bakteriológia megszületése mutatott távlatot, fejlődésnek indult a biokémia is. E lendület összpontosított a kóroktani gondolko­zásra, a diagnosztika fejlesztésére, árnyoldalként több kiváló művelője negligálta a gyógyítás felada­tát, sőt hadat üzent mindannak, amit az empíria felhalmozott, gyakran hadat üzent filozófiai alapon az újnak is, ilyen volt pl. a gyógyszérumokkal való kezelés elve. E nagyarányú fejlődés azonban egyenlőtlenül sugározta be az egészségügyi ellátás horizontját. A fényben a jól felszerelt klinikák és kórházak melegedtek, e centrumoktól távolabb a tudomány­ból egyre kevesebb jutott, a falura már alig esett valami, mert a szegény nép nem is jutott el orvos­hoz. Egészségre nevelés sem volt, így tág tere nyí­lott a tévhiteknek és a babonának, és ezek nem­csak az egyszerű nép körében terjedtek. A természetes gyógymódok alkalmazásánál sem volt ez másként. Egyes diagnosztikai készülékek­kel és terápiás berendezésekkel jól felszerelt cent­rumokban komoly belgyógyászati alapképzéssel rendelkező orvosok irányították a kezelést pontos kórisme alapján, a gyógytényezőkön kívül figye­lembe vették a klímahatásokat, szabályozták az étrendet és a beteg életrendjét is. E fejlődés dokumentuma volt Boleman Ist­ván dr. 1887-ben megjelent „Fürdőtan” című köny­ve, mely a klimatológia elemeit is tartalmazza. Szerző könyvében a korabeli vízkémiai vizsgála­tokra támaszkodik, a hatásmód ismertetésekor az élettani és kórélettani ismeretekből indul ki, de előtérbe helyezi a pontos klinikai észleléseket a javallatok megállapításakor. Ez akkor szükséges volt. Korában például a kénes fürdőknek nem tu­lajdonítottak olyan jelentőséget mint később, vagy napjainkban. A vegyészek még nem tudták a szul- 1462 fidkén felszívódását kimutatni, a biokémia pedig nem ismerte meg a proteoglykanokat. Boleman a pontos klinikai észlelések alapján pozitívan foglalt állást a kénes fürdők mellett, felfogásának helyes­ségét jóval később biokémiailag is igazolta az izo­tóp technika kialakulása és a 35S kísérletes alkal­mazása. Mégis ebben az időben a korabeli leírások gyakran panaszkodnak az egyes helyeken a bérlők vagy a tulajdonosok kapzsisága miatt elhanyagolt, düledező berendezésekre, olyan gyógyhelyekre, ahol még szakorvost sem alkalmaztak, vagy csak látszatszerződést kötöttek valakivel. Mindez azt eredményezte, hogy a legtöbben saját és szomszéd­juk elképzelései szerint kezelték önmagukat, ért­hető, hogy itt is tág tere nyílott a tévhiteknek, a mendemondának, mondhatjuk, hogy még mindig a „források szelleme” kísértett az ilyen helyeken. A fiatal Dalmady több síkon indított szívós harcot. A gyógyítás negligálói felé közölte egzakt észleléseit a gyógyeredményekről, állandóan dolgo­zott, a kutatás terén, kereste a balneo- és klimato­­terápia elméleti alapjait, módszereket, melyekkel az alkalmazott eljárások hatását pontosan lehet le­mérni. Ugyanakkor küzdött a tévhitek, mendemon­dák és sallangok ellen. 1898-ban jelent meg cikke a Természettudo­mányi Közlönyben: Mendemondák a természettu­domány köréből. Műve feltűnést keltett és nagy sikert aratott. Erősen kibővítve 1909-ben könyv alakban is megjelent a következő alcímmel: „A művelt közönség és a nép körében elterjedt ter­mészet- és orvostudományi tévhitek és előítéletek, hamis nézetek magyarázata és helyreigazítása.” E munkához Lenhossék Mihály írt előszót. A 383 oldal terjedelemből 141 oldal foglalko­zik az orvostudományhoz tartozó tévhitekkel, a többit az állattan, növénytan és fizikai tudomá­nyok köréből vette. Műve előszavában megemlíti, hogy Tóth Béla tíz év előtt megjelent munkája inspirálta. Tapasztalata szerint a legnehezebb a harc az olyan tévhitek ellen, melyek egykor a tudomány által elfogadott tételnek számítottak. Bár a tudomány fejlődése ezeket régen túlhaladta, egyes iskolázott fejekben mégis bennragadtak és így élnek tovább. Gyakran látjuk, hogy egyes tév­hitek olykor napjainkban is felbukkannak. Műveinek olvasásakor kivételesen széles körű irodalmi tájékozottságot tapasztalhatunk. Idézetei az ókori klasszikus irodalomtól a modern tudomá­nyos közleményekig terjednek. Kora legkitűnőbb zoológusait, botanikusait, fizikusait egyaránt idézi, az orvosláshoz tartozó tévhiteknél leírja azok ke­letkezését, történeti kialakulását, végül a korabeli kutatások szolgáltatta cáfolatokat igen részletes adatokkal. A természetet nemcsak könyvből ismerte, ha­nem közvetlen kapcsolatban élt annak valóságával. Szenvedélyes természetjáró volt. Ezt valószínűleg atyja oltotta belé, de mint tátrafüredi orvos, meg­őrizte vonzódását a hegyekhez. Ebből táplálkozott őszinte tárgyszeretete a természetes gyógymódok­hoz, ez volt az forrás, mely balneo-klimatológiai munkáinak egyszerű üdeségét és elevenségét táp­lálta.

Next