Orvosi Hetilap, 1980. június (121. évfolyam, 22-26. szám)

1980-06-15 / 24. szám - HORUS - Richter András: Megemlékezés Dalmady Zoltánra

A természeti szépségek megjelenítése meste­rien vegyül a számokkal és egyenletekkel 1908- ban, a Magyar Balneológiai Kongresszuson előadott munkájában: „A magaslati téli klíma elemei, ha­tása és indicatiói.” Érthető, hogy kora legjobb elő­adójának tartották. Az előadás a Budapesti Orvosi Újság Tudományos Közleményei 19. számában je­lent meg. Bár sok klimatológiai táblázatot, adatot és szabályt ismertet, mégis érdekes olvasmány ma is. Azzá teszi minden munkáját élvezetes stílusa mellett okfejtéseinek egyszerűsége, világossága, belopódzik természetességével az olvasó szívébe, aki azt azonnal magáénak érzi. A magaslati téli klíma jellemzését mérési ered­ményekre alapozza, hatását fiziológiai ismeretek segítségével elemzi, ebből vonja le következteté­seit a javallatokra és ellenjavallatokra. Koncepció­jában ugrásszerű fejlődés a korabeli irodalommal szemben. Egy másik, 1908. évi cikkében „Biológiai szem­pontok a klimatoterápiában” szót emel az egyre terjedő „klimatoterápiai nihilizmus” ellen. Korá­ban sokan gondolkoztak úgy, hogy elegendő vala­hova elutazni, bárhová, csak változzon meg a klí­ma. Nem vették figyelembe sem a javallatokat, sem az egyén reagálókészségét, még betegségét sem. Hasonló jelenséget ma is észlelhetünk a gyógy­­üdültetés területén. Két dolgozat is bizonyítja egyéb munkái mel­lett matematikai készségét és a módszerek és mű­szerek iránti érdeklődését. „A fülledtség éghajlat­tani meghatározása” (1912) és „A napfény erőssé­gének mérése az orvosi klímaelemzésben” (1915). Időt szakított mindig a továbbképzésre, okta­tásra is. Ilyen cikke: Klimatotherapia. Orvoskép­zés, 1912. 10. füzet. Klimatológiai munkássága hazánk első elismert klímaterápiával foglalkozó orvosává tették, mun­kásságát külföldön is nagyra becsülték. Korában nagy jelentőségűek voltak a gyógyítással foglal­kozó gyakorlati munkái is, pl.­,A Basedow-kór ma­gaslati gyógyítása” 1910. Balneológiai közleményeire ugyanígy jellemző a klinikai kutató szellem. Korában a természetes gyógymódok ágazatai, a balneo- hydrotherapia és az egyéb fizikális kezelések még szorosan össze­fonódtak, sokan alkalmaztak erőteljes ingereket, de a gyakorlati alkalmazásban sok volt a bizony­talanság, a pontatlanság. Ő lelkes híve volt annak, hogy az edzés, a levegő, a napfény, az ásványvizek, a hideg-meleg hatások alkalmazása, a testedzés fej­lesztése kiaknázatlan kincseket jelentenek a gyó­gyításban. Ez az akkori polgári táplálkozási és élet­rendi szokások, valamint urbanizációs viszonyok között nagyon is érthető volt. (Napjainkban is ér­vényes !) A pontatlanságból származó sallangok leküz­désére szükségesnek tartotta az élettani és kórélet­tani kísérleteket, számszerű adatokat nyújtó mérési módszerek kidolgozását, hogy be lehessen mérni az alkalmazásra kerülő inger optimális adagját, mi az, ami tényleg használ és nem ártalmas. Eredmé­nyei értékelésekor alkalmazta már a matematikai statisztika elemeit. Klinikai orvosi ténykedéseiben igen fontosnak tartotta a beteg ember egyéniségének, körülmé­nyeinek vizsgálatát, messze túlmenően a rutin kli­nikai vizsgálaton. Erre sarkallta őt a diszpozícióról vallott felfogása. Diszpozíción értette a patogenezis szempontjából szóba jövő individuális szervezeti különbségeket („causa interna”). A lehetséges belső kórokokat 3 csoportra osztotta: 1. Biológiai a szer­vezet faji tulajdonságaiból származik, pl. öröklődő betegség, fejlődési rendellenesség. 2. Physiológiai: a szervezet normális működésének fázisai útján lét­rejött különbség a belső kórokat képviselő állapot­ban. Pl. életkor, szülés, telt gyomor. 3. Pathológiai dispositio, amikor betegség vagy ennek következ­ményei változtatják meg a causa internát, pl. per­tussis hajlamosít tbc-re. Vallotta, és vizsgálataival bizonyította, hogy számos diszpozíciós faktor fizikális kezelésekkel kedvezően befolyásolható. Erre szolgáltak akkor a különböző fizikális edző kúrák. Igen ellentétes fel­fogások uralkodtak az alkalmazásra kerülő mód­szereket illetően. E homály tisztázására dolgozta ki egyszerű, klinikai mérési módszereit. Ismertebbek: Kísérletek a bőr nyirokkeringésének vizsgála­tára. Orvosi Hetilap Tudományos Közleményei, 1911; A hydrotherapiás reactioképesség mérése. Ibidem, 1911; Megjegyzések a hydrotherapiás bőr­­reactio ismeretéhez. Ibidem, 1912; Einfluss physi­kalischer Eingriffe auf die Erscheinungen der vita­len Färbung. 1919. Medizinische Klinik No. 35. Az első világháború idején a Császárfürdőben létesített utókezelő intézetben dolgozott, innen je­lentek meg rehabilitációs tárgykörű közleményei: Hideggel és meleggel gyógyítás. Thermothera­­pia. 1915. Orvosképzés. 8.­ Meleggel gyógyítás sze­repe a harcztéri sebesülések utókezelésében. 1915. Orvosképzés. 4—6. füzet. A központi idegrendszer sérülésének fizikai utókezelése. 1916. Orvosképzés. 5—7. füzet. Sportorvosi tevékenysége 1913-ban kezdődik a „Sportok egészségtana” című munkájával. Szé­lesebb körű tevékenysége később bontakozik ki, amikor az 1925-ben létesített Testnevelési Főiskola előadó tanára lett. „A téli sportok orvosi indica­­tiója és gyógyászati alkalmazása” gondolatával év­tizedekkel előzte meg korunkat, tudomásom sze­rint egyedül Leukerbachban alkalmazzák 1974 óta mozgásszervi betegek rehabilitációjában. A hazai sportorvoslás elismerését tanúsítja, hogy Dalmady Zoltánnak szobra van a Sportkórházban. Tekintélye túlnőtt határainkon, ezt tanúsítja, hogy a Nemzetközi Rheumaelleni Liga hazánkat kérte meg 1929-ben a II. Nemzetközi Rheuma­­kongresszus megrendezésére. Az Országos Balneo­lógiai Egyesület erre az alkalomra készítette el Dalmady Zoltán szerkesztésében a „Magyarország Balneológiai Értékei” című kiadványt négy nyel­ven. Dalmady Zoltán tanulmányait Budapesten vé­gezte, majd Tátrafüreden lett orvos. 1912-ben ta­nársegédként került vissza Budapestre, majd ma­gántanár lett a „physikai gyógymódok, éghajlattan, fürdőtan és ásványvíztan” tárgykörből. 1915-ben a Rokkantügyi Hivatal Császárfürdői utókezelő in­tézetének vezetője. 1925-től a Testnevelési Főiskola 1463

Next