Orvosi Hetilap, 1981. január (122. évfolyam, 1-4. szám)

1981-01-25 / 4. szám - HORUS - Lukács Dezső: Id. Jancsó Miklós malária kutatásai

ge példaképül szolgál valamennyi tudományos munkával foglalkozó klinikus számára. Egy kuta­tó valódi értékét főleg az adja meg, mennyiben vitte előre adott időszakban a tudományt, mennyi­ben hozott új gondolatokat, új megismeréseket és mennyit lehetett abból a gyógyító munkában hasznosítani. Ebből a szemszögből nézve Rajka Ödön munkásságát, aki az immunpatológia elmé­leti és gyakorlati oldalát egyaránt birtokolta, né­hány témát lehet kiragadni szemléltetésként. Pl.: a normergiás és allergiás bőrgyulladás elméleti és klinikai problémái (a reagin-dereagin elmélet, ahogy most neveznénk, az IgE bőrszenzibilizáló antitest és az IgG blokkoló antitest), a syphilis immunbiológiai és gyakorlati vonatkozásai, nemi betegségek elleni küzdelem több kérdése, a immo­rális ellenanyagok ún. fordított passzív átviteli kísérletei, a fizikális (főleg a hideg- és a fény-) al­lergia kór származása, a foglalkozási bőrbetegségek kérdései és főként a legértékesebb és legmaradan­dóbb megállapítása, a coccogen ekcéma, dyshidro­sis allergiás eredetének elmélete. Mindezen mun­káival nemzetközi vonatkozásban is általános el­ismerést és megbecsülést nyert el. Rajka Ödön Török Lajos szellemi hagyatékát vette át, gazdagította és így adta tovább tanítvá­nyainak. Munkatársait mindig buzdította, ösztönöz­te, építő jellegű kritikáival és az eredmények elis­merésével új munkára serkentette őket. Tanítvá­nyai kitartó szorgalmat, töretlen munkakedvet, a tudomány őszinte szeretetét tanulták tanítómeste­rüktől. A 80. éves születésnapjára rendezett ünnep­ségen figyelmeztetett minket arra, hogy a klinikai kutatónak nem szabad megfeledkezni arról, amit Schick Béla mondott visszaemlékezéseiben: elő­ször jön a beteg, másodszor a beteg, harmadszor ismét a beteg, aztán jöhet csak a tudomány, de az várhat. Rajka Ödön életével és munkásságával emlékművet állított önmagának. Korossy Sándor dr. Id. Jancsó Miklós malária kutatásai közel, 75 éve írta id. Jancsó Miklós ezeket a gondo­latokat: ,,A Plasmodium praecox (mai nemzetközi­leg elfogadott rendszertani nevén Laverania mala­riae*) által előidézett lázak a szubtrópusi és a tró­pusi vidékek legnagyobb csapásai, emiatt lakatla­nok, és megműveletlenek a Föld legtermékenyebb helyei, évente milliók és milliók betegednek meg ezeken a vidékeken, ezrek és ezrek jutnak kora vénségre, s pusztulnak el minden évben. Emiatt mentek tönkre ezeken a vidékeken egykor virágzó városok, amelyeknek népe kipusztult, vagy elköl­tözött, és az egykori magas kultúra nyomait csak romok mutatják.” Id. Jancsó Miklós szavai ma is helytállók. A malária elleni küzdelem az Egészségügyi Világszer­vezet állandóan napirenden levő problémája. Vi­lágszerte hatalmas összegeket emészt fel ezzel a betegséggel kapcsolatos, kutató, védekező és gyó­gyító munka. A trópusokon ma is a legelterjedtebb járványos betegség. Malária endémiás területen él a világ lakosságából 180 millió. A második világ­háború előtt a bejelentett malária esetek száma 170 millió volt. Dwingth M. Long (ohiói professzor­ szerint az emberiség egyharmadát gyötri a malá­ria, és minden másodpercben egy megbetegedés, illetve halálozás történik. Az utóbbi 10 év eredmé­nye, hogy a malária endémiás területek mintegy 80%-ában eléggé eredményes az ellene való küzde­lem. Vannak még mindig azonban a Földön olyan területek, ahol még alig van, vagy semmilyen vé­dekezés nincs. Mintegy 40 millió ember él ilyen területen. A malária kórokozóinak kutatásában és a be­tegség gyógyításának története folyamán világvi­szonylatban is kiemelkedő eredményeket ért el id. Jancsó Miklós. Roland Ross, aki 1902-ben kapta meg malária kutatásaiért a Nobel-díjat, nem sok­kal kitüntetése után levelezésbe került Jancsóval. Ez nem is volt csoda, hiszen akkor Jancsó a malá­riának ugyancsak korszakalkotó kutatója és gyó­gyítója volt. Ross és Grassi munkáiról részben tu­dott Jancsó, részben tőlük függetlenül felfedezte ugyanazokat. Ross műveiben hasábokon keresztül tárgyalja a „the admirable experiments of Jan­­csó”-t. Annak ellenére, hogy csak részben ismer­hette nagy tudósunk vizsgálatait. Jancsónak ugyanis a maláriával foglalkozó 24 tanulmánya közül csak 6 jelent meg német, illetve francia nyel­ven, és ezek között nincs nagy monográfiája, a „Tanulmány a váltóláz parazitáiról” és ,,A malária kór- és gyógytana” című műve. Talán, ha monog­ráfiája valamelyik kongresszusi nyelven is napvi­lágot látott volna a 900-as évek első felének Nobel­­díjai közül valamelyiket Jancsó is megkaphatta volna. Id. Jancsó Miklós Kolozsvárott született 1868. október 14-én. Szülővárosának református kollé­giumában érettségizett, és 1892-ben avatták a ko­lozsvári tudományegyetemen orvosdoktorrá. A szemészeti klinikán volt gyakornok 1892—93-ban, de már 1893-ban Purjesz Zsigmond klinikáján dol­gozott, szeptemberben második, 1896-ban pedig el­ső tanársegéd lett. Már 1894-ben kezdett Kolozs­várnak és környékének maláriájával foglalkozni. Az Erdélyi Múzeum Egyesületben 1895-ben szá­molt be Rosenberger Mórral együtt végzett malá­ria vizsgálatairól. Még egy előadást tartott ebben az évben, és három dolgozata jelent meg. 1896-ban újabb közleményt publikált: maláriás betegeken végzett vizsgálataival bebizonyította, hogy a nor­málistól eltérő lázmenetet ugyanazon parazita faj, a Plasmodium, malariae (a negyednapos láz kór­okozója) egymással kombinálódó, esetleg különböz . Ezt a kórokozót 1890-ben fedezte fel Grassi és Feletti Laveran, tiszteletére Laverania malariae-nek nevezték el. Későbbi szinonim nevei Plasmodium prae­cox, Pl. falciparum stb. A nemzetközi Zoológiai Nó­menklatúrai Bizottság közel 50 éve a Laverania mala­riae nevet fogadta el végérvényesen e faj érvényes nevéül. Sajnos, még ma is sokan meg nem indokolható módon a Pl. falciparum nevet használják.

Next