Orvosi Hetilap, 1981. április (122. évfolyam, 14-17. szám)
1981-04-05 / 14. szám - Bánóczy Jolán: Dr. Varga István (1895-1981)
1* Dr. Varga István (1895-1981) 1981. január 17-én elhunyt dr. Varga István ny. egyetemi tanár, a Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika volt igazgatója. Személyéhez kapcsolódik a magyar fogorvoslás fél évszázados történetének szép és eredményes fejezete. Halála fájdalmas veszteség a fogorvostársadalom és a fogorvostudomány számára. Varga professzor ott állott a modern fogorvostudomány bölcsőjénél, hosszú életpályája egybeesik e specializálódó tudományág fejlődésével, annak egyik meghatározója, szakmai összefogója és utolsó nagy polihisztor irányítója. 1895. május 7-én Vácon született. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Egyetem Orvoskarán végezte, ahol 1918-ban avatták orvosdoktorrá. Eleinte a II. Sebészeti Klinikán volt ideiglenes gyakornok, műtőnövendék. Orvosi pályafutását eldöntötte, hogy 1921-ben a Stomatológiai Klinikára került, ahol 22 éven keresztül a szájsebészet mellett elsajátította a fogorvoslás minden szakterületét. Itt kezdte meg oktatói tevékenységét és a tudományos munkát. 1944-ben a Fővárosi István Kórház szájsebészeti osztályára helyezték, melynek 18 éven keresztül főorvosa volt. A magyarországi önálló fogorvosképzés megindulásakor 1962-ben hívták meg a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karára tanszékvezető egyetemi tanárnak, a Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika igazgatójául. 1964—69 között a kar dékáni tisztét is betöltötte. A tudományt terjesztő hivatásának fontos tényezője, hogy 1932-től 46 éven keresztül felelős szerkesztője volt a magyar fogorvosok egyetlen hazai tudományos lapjának, a Fogorvosi Szemlének, mindemellett nem jelent meg olyan fogászati tárgyú hazai publikáció, tankönyv, jegyzet, értekezés, amelynek lektorálásában ne vett volna részt, vagy legalább egyes fejezetét nem írta volna. Két monográfiája: a részleges protézis elhorgonyzása 1934-ben és a biológiai fogszabályozás történeti fejlődése 1935-ben „Szabó József” pályadíjat nyerte el. Társszerzőként írta a Balogh— Skaloud—Varga: „Szájsebészet” c. egyetemi tankönyv traumatológiai fejezetét (1955). 1946-ban magántanárrá habilitálták a „fogszabályozás” tárgykörből. 1956-ban „Vizsgálatok az arckoponya öregkori sorvadásáról és protetikai korrekciós műtéti eljárások” tárgykörű kutató munkájáról írt disszertációja alapján az orvostudományok kandidátusa tudományos fokozatot kapta. Az arckoponya öregkori sorvadásáról folytatott kutatási munkájának eredménye a szájüreget alkotó csontok és nyálkahártya-borítás változásainak értékelése. Ennek metodikája az említett szövetek e célra kidolgozott felszíni és mélységi térképezése volt. Az öregkori elváltozások eredete-Orvosi Hetilap 1981. 122. évfolyam, 14. szám nek felkutatása volt a munka másik célja. Harmadik pedig az, hogy az öregkori nyálkahártya és csontelváltozások nyomán keletkezett adott helyzet hogyan befolyásolja a teljes protézis készítésének módszereit. Külön állapította meg a felső és alsó nyálkahártya-alapzat egyes elváltozásainak korrekciójához szükséges indikációkat és azokat a műtéti eljárásokat, amelyekkel a protézis nyálkahártyaalapzatát a protézis viselésére alkalmassá lehet tenni. Ugyancsak megállapította az alsó és felső protézisek csontalapzatának változásait, kidolgozta a csontos alapzat javítására a megfelelő műtéti módszereket, ezeknek indikációit és kontraindikációit. Új műtéti eljárást dolgozott ki a tuber tájék sorvadásának ellensúlyozására, illetve a tuber tájék protetikai felhasználására. Hasonlóképpen műtéti eljárást dolgozott ki a crista infrazygomatica tájának protetikai szempontból való korrekciójára. Természetes, hogy az új sebészeti eljáráshoz műszereket szerkesztett és sikerrel alkalmazott. Mindez azonban a gyakorló orvosi munkájának csupán a sebészi oldala. Több mint 3000 bőr-, szem-, szív- és rheumás, kórházban fekvő beteg pontos megfigyelése alapján igyekezett a gócfertőzés elméletének vonatkozásában objektív alapot találni. Vizsgálatai nem 807