Orvosi Hetilap, 1982. október (123. évfolyam, 40-44. szám)
1982-10-17 / 42. szám - Dr. Szántó György (1907-1982)
Dr. Szántó György (1907-1982) Váratlanul, de mégsem minden fenyegető előjel nélkül, szeptember 15-én meghalt Szántó György dr., a néphadsereg vezérőrnagya, az Országos Traumatológiai Intézet nyugalmazott főigazgatója, egyetemi tanár, szerkesztő bizottságunk legrégibb tagjainak egyike, és ezzel tovább ritkult azoknak a sora, akik több mint három évtized óta vesznek részt az újraindult Orvosi Hetilap korszerű orgánummá fejlesztésében, a lap építésében. Folyóiratunk ötnegyedévszázados jubiláris ünnepségét megelőző, azt előkészítő ülésén még részt vett, ott halottunk tőle először végzetévé váló panaszairól. Nem az elmúlástól, hanem a lelki, testi elnyomorodástól félek, mondotta sokszor. Szerette a természetet, a művészetet, a tudományt. Bízott a sebészet teljesítőképességében, hátralevő élete egyetlen járható útját a műtétben látta; emberhez méltó élethez ragaszkodott, és elszántan, bátran döntött. Szorongó szívvel vártunk ezek után és döbbenten, megrendülten vettük a haláláról szóló lesújtó hírt. Halálával súlyos veszteség érte a magyar orvostársadalmat, orvosi közéletünket, a néphadsereget, a magyar baleseti sebészetet és végül, de nem utolsó sorban az Orvosi Hetilap szerkesztő bizottságát, amelynek munkájában mindenkor aktívan vett részt. Szántó György 1907. július 31-én Budapesten született, értelmiségi családból, fogorvos gyermekeként. A szerény jövedelemmel bíró apa, a többgyermekes család csak gondokkal teli családi légkört nyújthatott neki. Az élet nehézségeivel már kora gyermekkorban megismerkedett. Középiskoláit a jóhírű Barcsay utcai főgimnáziumban végezte. Eminens diákként, jómódú és gyengébb előmenetelű diáktársai korrepetálásával járult hozzá a gondokkal küszködő család fenntartásához. Orvosi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte, ugyancsak nehéz körülmények között, amit tetézett, hogy atyját még tanulmányai befejezése előtt elveszítette. Oklevelének megszerzésével 1931-ben a sebészorvosi pályát válaszotta. A diploma megszerzése azonban abban a korszakban és Szántó György egyéni körülményei között, még a legszerényebb megélhetést sem biztosította, hiszen atyja elhunytéval a fenntartó nélkül maradt családról is gondoskodnia kellett. Bármilyen nehezek voltak is életkörülményei, sebészorvosi pályájához szívósan ragaszkodott: egy esztendőt a kórbonctani intézetben, két évet a III. sz. sebészeti klinikán, Ádám professzor mellett, majd további két évet a Szövetség utcai poliklinika sebészeti osztályán dolgozott. E korszaka a megye-Orvosi Hetilap 1982. 123. évfolyam, 42. szám szített munka évei: délelőtt a sebészeti klinikán, ill. poliklinikán dolgozott, a délutáni órákban atyja szerény fogorvosi praxisát folytatta a megélhetésért, este pedig a Charité poliklinika fogászatán a szakképesítésért. A pályakezdés nehéz éveit viszonylag nyugodtabb időszak követte, amikor 1936-ban Molnár Béla professzor vette fel osztályára bentlakó segédorvosnak. Az a nyolc év, amit a Szabolcs utcai kórházban a német megszállásig eltöltött, meghatározóak voltak további életében, a felszabadulás után kibontakozó orvosi és közéleti pályafutásában. Ebben a korszerűen felszerelt kórházban azon túl, hogy Molnár Bélában orvosi példaképére talált, olyan főorvosok és kollégák között dolgozhatott, akik azt a főváros egyik, hacsaknem legszínvonalasabb kórházává tették. Ebben a kórházban dolgozott Weil Emil, W.-né Leichner Zsuzsa dr., számos más elvtárs és nagyon sok haladó gondolkodású orvos. Ennek tudható be, hogy ebben a kórházban találtak orvosi segítséget az illegalitásban dolgozó elvtársak. Mindez sajátos légkört kölcsönzött a Szabolcs utcai kórháznak. Szántó György haladó gondolkodása ebben a kórházban találta meg azokat az emberi, elvtársi kapcsolatokat — amint erről önéletrajzában ír —, amelyeknek nyomán utat talált a munkásmozgalomhoz. A német megszállás és a felszabadulás között eltelt esztendőt a munkaszolgálat, a bújkáló, rejtőzködő, üldözött ember fenyegetett körülményei között élte meg.· 2579