Orvosi Hetilap, 1984. március (125. évfolyam, 10-13. szám)

1984-03-18 / 12. szám - FOLYÓIRATREFERÁTUMOK

Székely J. I. — Rónai A. Z.: Opioid peptides. Vol. 1.: Research Methods pp. 118. Vol. 2.: Pharma­cology pp. 241.; Vol. 3.: Opiate re­ceptors and their ligands, pp. 257. (CRC Press, Inc. Boca Raton, Flo­rida, 1982.) A háromkötetes mű az élettani, farmakológiai és neuropsychiatriai kutatás előterében álló kérdéssel, az endogen opiátokkal, vagy más né­ven opioid peptidekkel foglalkozik többrétű megközelítésben. Az első kötet az opioid peptidkutatásban használt módszertant foglalja ösz­­sze. Az első fő fejezet az in vitro módszerekkel (receptor kötés, ra­dioimmun módszer, izolált szerve­ken végzett vizsgálatok, biokémiai módszerek) foglalkozik, míg a má­sodik fejezet az in vivo módszere­ket (különböző élettani hatások vizsgálata, magatartásvizsgálatok, feltételes reflexek, gyógyszer in­terakciók) foglalja össze. A máso­dik kötet az endogen ópiátok far­makológiáját tárgyalja 5 fejezetre tagoltan, melyekben e peptidek ha­tásmechanizmusával, analgetikus hatásával, endokrin effektusaival és a vegetatív regulációs mechanizmu­sokban játszott szerepével foglal­koznak a szerzők. A harmadik kö­tet az opiát-receptorok szerkeze­téről, azok ligandjairól, bioszintézi­séről és metabolizmusáról, vala­mint az endorphinok és enkephali­­nok agyon belüli lokalizációjáról és egyéb szövetekben való előfordu­lásáról, végül a szintetikus enke­phalin és endorphin származékok­ról ad átfogó képet. E kötet utolsó alfejezeteit az endogén opiátok kli­nikai és általános humán patholó­­giai vonatkozásainak szentelik a szerzők. Minden kötet végén jól szerkesz­tett tárgymutató található. A téma irodalmát nagyon részletes, össze­sen több mint 2500 adatot felölelő bibliográfia foglalja össze. Részben megkönnyíti az irodalomban való tájékozódást, de legalább annyira nehezíti is az irodalomjegyzék ke­zelését, hogy az nem egy-egy kötet végén, hanem az egyes fejezeteket követően található meg. A mű dokumentációját jól szer­kesztett táblázatok, diagrammok és sémás rajzok képezik. A könyv tetszetős kivitele a kiadó lelkiisme­retes munkáját dicséri. Székely és Rónai doktorok műve nehezen nélkülözhető forrásmunka mindazon morfológus, fiziológus, farmakológus, endokrinológus, sőt klinikus számára is, aki a közpon­ti idegrendszernek e jelentős, de bo­nyolult rendszerével, az endogen opiátokkal bármilyen vonatkozás­ban foglalkozni kíván. Mess Béla dr. Lissner, J.: Radiologie II. Máso­dik, átdolgozott kiadás. Ferdinand Enke kiadó, Stuttgart, 1983. 709 ol­dal, 721 ábra, 26 táblázat. Ára: 68,N DM. A Lissner és munkatársai által írt radiológiai tankönyv első köte­tét az Orvosi Hetilap 1980. 42. szá­mában ismertettük. Az alsóbb év­folyamokon tanuló orvostanhallga­tók számára írt „Radiologie I.” is­merteti a sugárfizikai, sugárbioló­giai alapfogalmakat, majd a radio­lógiai diagnosztika és sugárterápia módszertani elveit, javallatait. Az ENKE Verlag e kitűnő tan­könyv II. kötetének most 2. kiadását jelentette meg. A „Radiologie II.” a klinikai szaktárgyakat tanulmányo­zó orvostanhallgatók, fiatal radioló­gusok és új eljárások rövid össze­foglalása iránt érdeklődő szakorvo­sok számára ismerteti a röntgen diagnosztika és nukleáris medicina korszerű vizsgáló módszereit, vala­mint a klinikai sugárterápia alap­elveit. A könyv tartalmi felosztása fi­gyelembe veszi a klinikai társszak­mák oktatási tematikáját. A szív, érrendszer, vér- és nyirokrendszer, légző- és emésztőszervek, vese és húgyutak, valamint támasztószö­vetek radiológiai diagnosztikájának részletezése után egy-egy önálló fejezet tárgyalja a különleges gyer­mekgyógyászati, nőgyógyászati, bal­eseti és ortopéd ellátással, neuroló­giával és szemészettel, fül-orr-gé­­gészettel és szájsebészettel kapcso­latos radiológiai tudnivalókat. Az egyes fejezetek a modern diagnosz­tikai képalkotás különféle eljárá­sait az orvosi felismerés és gazda­ságosság szempontjából ötvözik. Egy tankönyv akkor tölti be hiva­tását, ha szemlélete egységes, mon­danivalója a társszakmák tananya­gához alkalmazkodik, tájékoztat a legújabb tudományos és technikai eredmények nyomán alkalmazott diagnosztikus és gyógyító eljárá­sokról, ugyanakkor rövid, világos, szemléletes. Lissner és szerzőtársai törekedtek arra, hogy ilyen igényes tankönyvet adjanak az érdeklődők számára. 674 szövegoldalon megírt radiológiai tananyag — melyet az első kötet 284 oldalas radiológiai propedeutikája még tovább növel — az általános orvosképzés keretében talán soknak tűnik. Az előző ki­adáshoz mérve is bőségesebb kép- és szemléletes ábraanyag, valamint a legfontosabb tudnivalók nyomda­­technikai kiemelése, viszont a ra­diológia alapelemei iránt érdeklő­dők felkészülését megkönnyíti. Kelemen János dr. Vom EKG zur Diagnose. (Az EKG-tól a diagnózisig.) (Szerk. H.­­J. V. Mengden) Thieme Verlag, Stuttgart—New York, 1983. 336 old. Ara: 128.— DM. Recenzens, aki 50 év előtt kez­dett el az EKG-val foglalkozni úgy véli, joga van egy esetleg túlzott­nak tűnő kritikai megjegyzés leszö­­gezésére: a szóban forgó munka mind a tartalmat, mind a tárgyalási módot és a szerkesztést tekintve ki­váló és hiányt pótló. A munka címének megválasztá­sa azonban nem szerencsés. A diag­nózishoz vezető út nem az EKG- val kezdődik, mint ahogy azt a cím implicite sejteti, hanem az anamne­sis felvétellel és a négy fizikális vizsgálattal, mint ahogy az ómegá­hoz vezető út sem a bétától, hanem az alfától indul el. Igaz hogy ez az előszó előtti „ajánlás” első mon­datából már kitűnik, azonban az olvasót elsősorban a könyv fedő­lapján szereplő szöveg (cím, szer­ző, szerkesztő, kiadó) ragadja meg. Az „ajánlást”, ha nem ilyen köz­ismert és tisztelt szerző írja alá, sok olvasó talán át is lapozza. Az említett 50 év alatt nyert sa­ját tapasztalata alapján recenzens hangsúlyozni kívánja, hogy végre az oly sok tévedést, végzetes félre­értést, helytelen interpretálást ered­ményező módszer az utóbbi 10—15 esztendő alatt eljutott arra az útra, amely azt (esetleg) egzakt eljárássá teheti, már amennyiben a biológiá­ban az egzaktság egyáltalán lehet­séges. Dicsérendő a munkában az összhang. Ismeretes ugyanis, hogy a több szerző által szerkesztett mű­ből legtöbbször éppen ez hiányzik. Ebben a munkában a fennálló har­mónia, az értékítélet azonossága, a tárgyalási mód azt mutatja, hogy a szerzők nagy része valószínűleg egy „iskola” neveltje, és tiszteletre méltó az, hogy a szerkesztő igen alapos és a legkisebb részletre is kiterjedő munkát végzett és opti­mális követelményeket állított fel az esetleges ellentmondások elke­rülése és a korrekt kooperáció el­érése céljából. A könyv értékét nagymértékben emeli az a körülmény is,­­hogy az egyes fejezetekben a szerzők saját nagyszámú megfigyeléseiket is köz­tik és a feldolgozott anyagot, a je­leket, a klinikai képet matematikai­statisztikai analízisnek vetik alá. Ez a módszer ma már szinte elen­gedhetetlen, mert kulcsot ad az ol­vasó kezébe bizonyos disztinkciók megtételére. Nagyra kell értékelni az egyes indextulajdonságok közül a szenzitivitás és a specificitás szá­zalékban történő közlését. Ez ko­moly segítséget nyújt a mindennapi gyakorlatban az EKG helyes érté­keléséhez. Így egyre inkább csök­kenni fog az álpozitív és az álnega­­tív esetek száma. Ennek a fontossá­gát nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen az elmúlt évtizedekben ezré­vel gyártották a helytelen „lelete­ket”. Ebben az időben jogosnak

Next