Orvosi Hetilap, 1984. március (125. évfolyam, 10-13. szám)
1984-03-18 / 12. szám - FOLYÓIRATREFERÁTUMOK
Székely J. I. — Rónai A. Z.: Opioid peptides. Vol. 1.: Research Methods pp. 118. Vol. 2.: Pharmacology pp. 241.; Vol. 3.: Opiate receptors and their ligands, pp. 257. (CRC Press, Inc. Boca Raton, Florida, 1982.) A háromkötetes mű az élettani, farmakológiai és neuropsychiatriai kutatás előterében álló kérdéssel, az endogen opiátokkal, vagy más néven opioid peptidekkel foglalkozik többrétű megközelítésben. Az első kötet az opioid peptidkutatásban használt módszertant foglalja öszsze. Az első fő fejezet az in vitro módszerekkel (receptor kötés, radioimmun módszer, izolált szerveken végzett vizsgálatok, biokémiai módszerek) foglalkozik, míg a második fejezet az in vivo módszereket (különböző élettani hatások vizsgálata, magatartásvizsgálatok, feltételes reflexek, gyógyszer interakciók) foglalja össze. A második kötet az endogen ópiátok farmakológiáját tárgyalja 5 fejezetre tagoltan, melyekben e peptidek hatásmechanizmusával, analgetikus hatásával, endokrin effektusaival és a vegetatív regulációs mechanizmusokban játszott szerepével foglalkoznak a szerzők. A harmadik kötet az opiát-receptorok szerkezetéről, azok ligandjairól, bioszintéziséről és metabolizmusáról, valamint az endorphinok és enkephalinok agyon belüli lokalizációjáról és egyéb szövetekben való előfordulásáról, végül a szintetikus enkephalin és endorphin származékokról ad átfogó képet. E kötet utolsó alfejezeteit az endogén opiátok klinikai és általános humán pathológiai vonatkozásainak szentelik a szerzők. Minden kötet végén jól szerkesztett tárgymutató található. A téma irodalmát nagyon részletes, összesen több mint 2500 adatot felölelő bibliográfia foglalja össze. Részben megkönnyíti az irodalomban való tájékozódást, de legalább annyira nehezíti is az irodalomjegyzék kezelését, hogy az nem egy-egy kötet végén, hanem az egyes fejezeteket követően található meg. A mű dokumentációját jól szerkesztett táblázatok, diagrammok és sémás rajzok képezik. A könyv tetszetős kivitele a kiadó lelkiismeretes munkáját dicséri. Székely és Rónai doktorok műve nehezen nélkülözhető forrásmunka mindazon morfológus, fiziológus, farmakológus, endokrinológus, sőt klinikus számára is, aki a központi idegrendszernek e jelentős, de bonyolult rendszerével, az endogen opiátokkal bármilyen vonatkozásban foglalkozni kíván. Mess Béla dr. Lissner, J.: Radiologie II. Második, átdolgozott kiadás. Ferdinand Enke kiadó, Stuttgart, 1983. 709 oldal, 721 ábra, 26 táblázat. Ára: 68,N DM. A Lissner és munkatársai által írt radiológiai tankönyv első kötetét az Orvosi Hetilap 1980. 42. számában ismertettük. Az alsóbb évfolyamokon tanuló orvostanhallgatók számára írt „Radiologie I.” ismerteti a sugárfizikai, sugárbiológiai alapfogalmakat, majd a radiológiai diagnosztika és sugárterápia módszertani elveit, javallatait. Az ENKE Verlag e kitűnő tankönyv II. kötetének most 2. kiadását jelentette meg. A „Radiologie II.” a klinikai szaktárgyakat tanulmányozó orvostanhallgatók, fiatal radiológusok és új eljárások rövid összefoglalása iránt érdeklődő szakorvosok számára ismerteti a röntgen diagnosztika és nukleáris medicina korszerű vizsgáló módszereit, valamint a klinikai sugárterápia alapelveit. A könyv tartalmi felosztása figyelembe veszi a klinikai társszakmák oktatási tematikáját. A szív, érrendszer, vér- és nyirokrendszer, légző- és emésztőszervek, vese és húgyutak, valamint támasztószövetek radiológiai diagnosztikájának részletezése után egy-egy önálló fejezet tárgyalja a különleges gyermekgyógyászati, nőgyógyászati, baleseti és ortopéd ellátással, neurológiával és szemészettel, fül-orr-gégészettel és szájsebészettel kapcsolatos radiológiai tudnivalókat. Az egyes fejezetek a modern diagnosztikai képalkotás különféle eljárásait az orvosi felismerés és gazdaságosság szempontjából ötvözik. Egy tankönyv akkor tölti be hivatását, ha szemlélete egységes, mondanivalója a társszakmák tananyagához alkalmazkodik, tájékoztat a legújabb tudományos és technikai eredmények nyomán alkalmazott diagnosztikus és gyógyító eljárásokról, ugyanakkor rövid, világos, szemléletes. Lissner és szerzőtársai törekedtek arra, hogy ilyen igényes tankönyvet adjanak az érdeklődők számára. 674 szövegoldalon megírt radiológiai tananyag — melyet az első kötet 284 oldalas radiológiai propedeutikája még tovább növel — az általános orvosképzés keretében talán soknak tűnik. Az előző kiadáshoz mérve is bőségesebb kép- és szemléletes ábraanyag, valamint a legfontosabb tudnivalók nyomdatechnikai kiemelése, viszont a radiológia alapelemei iránt érdeklődők felkészülését megkönnyíti. Kelemen János dr. Vom EKG zur Diagnose. (Az EKG-tól a diagnózisig.) (Szerk. H.J. V. Mengden) Thieme Verlag, Stuttgart—New York, 1983. 336 old. Ara: 128.— DM. Recenzens, aki 50 év előtt kezdett el az EKG-val foglalkozni úgy véli, joga van egy esetleg túlzottnak tűnő kritikai megjegyzés leszögezésére: a szóban forgó munka mind a tartalmat, mind a tárgyalási módot és a szerkesztést tekintve kiváló és hiányt pótló. A munka címének megválasztása azonban nem szerencsés. A diagnózishoz vezető út nem az EKG- val kezdődik, mint ahogy azt a cím implicite sejteti, hanem az anamnesis felvétellel és a négy fizikális vizsgálattal, mint ahogy az ómegához vezető út sem a bétától, hanem az alfától indul el. Igaz hogy ez az előszó előtti „ajánlás” első mondatából már kitűnik, azonban az olvasót elsősorban a könyv fedőlapján szereplő szöveg (cím, szerző, szerkesztő, kiadó) ragadja meg. Az „ajánlást”, ha nem ilyen közismert és tisztelt szerző írja alá, sok olvasó talán át is lapozza. Az említett 50 év alatt nyert saját tapasztalata alapján recenzens hangsúlyozni kívánja, hogy végre az oly sok tévedést, végzetes félreértést, helytelen interpretálást eredményező módszer az utóbbi 10—15 esztendő alatt eljutott arra az útra, amely azt (esetleg) egzakt eljárássá teheti, már amennyiben a biológiában az egzaktság egyáltalán lehetséges. Dicsérendő a munkában az összhang. Ismeretes ugyanis, hogy a több szerző által szerkesztett műből legtöbbször éppen ez hiányzik. Ebben a munkában a fennálló harmónia, az értékítélet azonossága, a tárgyalási mód azt mutatja, hogy a szerzők nagy része valószínűleg egy „iskola” neveltje, és tiszteletre méltó az, hogy a szerkesztő igen alapos és a legkisebb részletre is kiterjedő munkát végzett és optimális követelményeket állított fel az esetleges ellentmondások elkerülése és a korrekt kooperáció elérése céljából. A könyv értékét nagymértékben emeli az a körülmény is,hogy az egyes fejezetekben a szerzők saját nagyszámú megfigyeléseiket is köztik és a feldolgozott anyagot, a jeleket, a klinikai képet matematikaistatisztikai analízisnek vetik alá. Ez a módszer ma már szinte elengedhetetlen, mert kulcsot ad az olvasó kezébe bizonyos disztinkciók megtételére. Nagyra kell értékelni az egyes indextulajdonságok közül a szenzitivitás és a specificitás százalékban történő közlését. Ez komoly segítséget nyújt a mindennapi gyakorlatban az EKG helyes értékeléséhez. Így egyre inkább csökkenni fog az álpozitív és az álnegatív esetek száma. Ennek a fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen az elmúlt évtizedekben ezrével gyártották a helytelen „leleteket”. Ebben az időben jogosnak