Orvosi Hetilap, 1984. március (125. évfolyam, 10-13. szám)
1984-03-25 / 13. szám - Mayláth Eszter: Pszichoszociális faktorok jelentősége a schizophreniában
(3). A schizophren betegek szegényebb negyedekben való koncentrációját a földrajzi mobilitás mellett az átlagosnál jobban lefelé tartó inter- és intragenerációs mobilitásuk is okozza (19, 25). Szocio-ökonomikus faktorok A schizophren betegek réteghelyzetével, inter- és intragenerációs mobilitásával, iskolai teljesítményével, szakképzettségével, egzisztenciális pályafutásával, szociális kapcsolataival foglalkozó vizsgálatok tartoznak ide. Ezek a vizsgálatok az előzőekkel szemben nem a betegség gyakoriságára, hanem elsősorban a lefolyására (hospitalizációk hoszsza és gyakorisága) és a szociális kimenetelre (viszszatérés a munkába, megfelelő lakóhely, szociális kontaktusok megtartása), másodsorban a pszichopatológiai kimenetelre vonatkozó prognosztikai faktorokat tártak fel. Hollingshead és Redlich (30), majd 10 év múlva Myers és Bean (39) New Havenben folytatott vizsgálataik során arra a következtetésre jutottak, hogy alacsonyabb reteghelyzetű betegeknek nagyobb esélyük van a kórházba kerülésre, ott hoszszabb ideig kezelik őket, és elbocsátásuk után nehezebben illeszkednek be ismét a társadalomba, mint hasonló pszichopatológiai képet mutató, de magasabb rétegből származó társaik. Cooper (16) sokkal több krónikus, nem gyógyuló esetet talált az alsóbb szociális rétegekből származóknál és az egyedül élőknél. Irle és Perksen vizsgálataiban azonos pszichopatológiai kép és gyógyszerszedés mellett azok a betegek estek vissza, akik szüleikkel éltek, mégis egyedül töltötték szabad idejüket, akiknek kevesebb ismerősük és barátjuk volt, akik munkájukkal elégedetlenek voltak, kevés sikert értek el (31). Ciompi és Müller vizsgálatai szerint a premorbid családi és munkahelyi alkalmazkodóképesség, a foglalkozási státusz pozitívan korrelál mind a pszichopatológiai, mind a szociális kimenetellel (14). Degkwitz és mtsai 2 évnél tovább kórházban kezelt schizophrenek anamnezisében több iskolai kudarcot, alacsonyabb végzettséget és gyakoribb szakképzetlenséget találtak, mint azokéban, akiket rövidebb idő után elbocsátottak (18). Strauss és Carpenter 5 éves katamnesztikus vizsgálat alapján a tünetek kitörését megelőző szociális kontaktusokat és egzisztenciális pályafutást találták a legjobb előrejelzőnek mind a pszichopatológiai, mind a szociális kimenetel szempontjából (45). Ciompi, Dauwalder és Agué a rehabilitáció sikerét meghatározó faktorokat keresték. A sikeres rehabilitáció szempontjából előnyösnek találták a jobb munkahelyi emberi kapcsolatokat, a beteg munkába állásával kapcsolatos pozitív elvárásokat és azt, ha a beteg csak rövid időre esett ki a munkából (13). Hartmann 2 évnél hosszabb ideig hospitalizált schizophrenekről megállapította, hogy — szemben a nem krónikusan hospitalizáltakkal — azok nagyobb számban származnak alsóbb rétegekből, gyakrabban vallottak kudarcot már az általános iskolában, képzettségük alacsonyabb, gyakrabban egyedülállóak és állástalanok a 748 felvételük idején. Familiáris faktorok Meg kell különböztetnünk azokat a vizsgálatokat, amelyek a schizophren betegeknél: a) a családi szerkezet hibáit elemezték, ezeket oki tényezőknek tartva, de nézeteiket nem tudták epidemiológiailag bizonyítani, és azokat, amelyek b) habár nem adtak képet a családról, mint egészről, epidemiológiai módszerekkel támasztották alá, hogy a család egyes jellegzetességei a korai ill. az aktuális szociális hátrányok közé sorolhatók, s így a lefolyásban játszanak szerepet. a) Az ún. családteóriák közös álláspontja, hogy a schizophrenia oka valamilyen módon a szülőkkel való viszonyban keresendő (28). Bateson „doublebind” teóriája sajátos kommunikációs zavart tárt fel a beteg és az anyja között (2). Lidz és mtsai a schizophren családokban széttört interakciókat, struktúraeltolódást illetve struktúrahasadást feltételeznek (37). Wynne ezekben a családokban fragmentáltnak és amorfnak látja a kommunikációt, az itt felnövekvő gyermek későbbi schizophren gondolkodászavaraiban szerinte ezek a kommunikációs minták jelennek meg (50). Leff és Hirsch részletesen elemzik ezeket az elméleteket, áttekintést adva az utánvizsgálatokról és a különböző bizonyítási kísérletekről (34, 28). Véleményük szerint ezek a kutatók kevés eset alapján túl komplex magyarázatokra törekedtek, nem hasonlították össze a vizsgált családokat normál egyének vagy más betegségekben szenvedők családjával, és végül már a megbetegedés kialakulása után végezték vizsgálataikat, így nem különíthették el a következményes változásokat. b) Bár a későbbi vizsgálatok sem tudták a komplex teóriákat bizonyítani, feltárták a schizophrenek családjának és a szülők személyiségének néhány sajátosságát, melyek ha nem is kóroki tényezők, a lefolyást és a kimenetelt befolyásolják. A korai szociális faktorok közé sorolhatók a gyerekkori családi légkör és a beteg saját családi állapota. Waring és Ricks utólag kikeresték 18 000 nevelési tanácsadóban kezelt gyerek közül annak az ötvennek a kartonját, akik később schizophreniában betegedtek meg. Megállapították, hogy különösen azoknál, akiknek betegsége krónikus lefolyású volt, gyermekkorban gyakoribb volt az anyától való szoros függés és a szülők közötti házassági konfliktus, mint a kontroll csoportban (48). Alanen schizophren illetve neurotikus betegek és egészséges személyek anyját hasonlította össze. Kiderült, hogy a krónikus férfi schizophren betegek anyja túlgondoskodó, ld. „overprotektív”, a nőké inkább ellenségeskedő (!). Hirsch említett összefoglaló tanulmányában még hét szociálpszichológiai vizsgálatra hivatkozik, melyekben a schizophren betegek szülei között gyakoribb házassági konfliktusokat, ellenséges, sokszor nyíltan agresszív légkört találtak. A betegek családi állapotára vonatkozóan említettük már Coopert, aki szerint egyedül élő betegek között több a krónikus, hosszabban hospitali-