Orvosi Hetilap, 1984. október (125. évfolyam, 41-44. szám)
1984-10-14 / 42. szám - Petri Gábor: Dr. Littmann Imre (1913-1984)
Dr Littmann Imre (1913-1984) Gyászolunk, újra csak gyászolunk: sorra hullanak ki közülünk annak a nemzedéknek a legjava tagjai, akik még a második világháború előtt lettek orvossá és akik a nemzetközi hírű magyar medicina kiválóságainak nyomdokait követve az újjáépítés lázában égve, minden nehézséggel dacoló lelkes lendülettel törekedtek új életre kelteni a romokban heverő, de felszabadult ország egészségügyét. E kortársaink legjobbjainak egyike volt Littman Imre, akit a közelmúltban vesztettünk el. Az Orvosi Hetilap mint a magyar orvostudomány legnagyobb hagyományú, legelterjedtebb sajtóorgánuma, a leghivatottabb nyilvános fórum arra, hogy megemlékezzék az utóbbi évtizedek magyar sebészetének erről a ragyogó tehetségéről és számot adjon az elvesztésével támadt fájdalmas űrről. Magam, mint a magyar sebészet legidősebb vonulatának még egyik élő tagja, ifjúkori és tán leghűségesebb barátomat gyászolom. Ezt a megemlékezést — legjobb igyekezetem szerint — mégsem a barát szubjektív elfogultsága sugallja, hanem a személyes vonatkozásokat csak futólag érintő törekvés arra, hogy Littmann Imre pályáját és egyéniségét jellemezni és helyét a magyar sebészet újabb korszakában tárgyilagosan kijelölni törekedjen. Ismeretségünk a Pécsi Egyetemen töltött diákévekben kezdődött és fokozatosan alapult meghitt, szoros barátsággá. Sebészi pályája kezdetén Schischa Lipótnak, Winternitz régi tanítványának oldalán támadt fel érdeklődése a mellkasi sebészet iránt; két évig együtt dolgoztunk Milkó professzor nagyforgalmú osztályán, melyen Littmann összesen négy évet töltött. Különleges sebészi rátermettsége már ezekben az években félreismerhetetlen volt. Gyakorlati készségét tovább növelte a háborús időben Kenessey balassagyarmati osztályán szerzett tapasztalat, majd a felszabadulás utáni években Matuschek János kórházi osztályán betöltött nagy felelősséggel és hatáskörrel járó sebész-alorvosi munkakör. Sebészi képzettségét és erényeit ilyen módon bizonyos értelemben, közvetlen tanítómestereinek személyén keresztül a Herczel-, a Winternitz-, a Hüttl- és az Ádám-iskola hagyományai formálták. Amikor Petrovszkij professzor a budapesti tanszékre került és a Minisztérium oda vonta össze a fiatal magyar sebész-nemzedék színe-javát, Littmann Imrét is ide nevezték ki. Petrovszkij csalhatatlan érzékkel ismerte fel a tehetséget új tanítványaiban, akik közül sokan jutottak a magyar sebészet élvonalába, számosan a magyar egyetemi sebészeti tanszékek vezetőiként. Ezek egyike volt Littmann Imre, aki az újonnan felállított Sebésztovábbképző Klinika igazgatójaként lett a budapesti Egyetem professzora. Petrovszkij professzor különösen nagyra értékelte azt a tényt, hogy Littmann, aki rövid londoni tanulmányútja során megismerkedett az akkor kezdeti időszakát élő új szívsebészettel, hamarosan elvégezte itthon az első sikeres ductus Botalli-lekötést. Új klinikáján Littmann néhány kiemelkedő tehetségű fiatal munkatársat gyűjtött maga mellé, és bámulatosan rövid idő alatt, teljesen a hazai technikai forrásokra támaszkodva, kialakította a megbízható szívkatéteres diagnosztikát és erre alapítva bevezette a mitralis stenosis zárt műtétét, valamint a világrahozott szívfejlődési rendellenességek akkoriban ismert műtéteit. Az abban az időben külföldön már fejlett technikával végzett, nélkülözhetetlen kardio-angiográfia bevezetésében mindkettőnk évtársa és bensőséges jóbarátja, Fonó Renée páratlan ügybuzgalma és önfeláldozó közreműködése támogatta. Ez utóbbi jellemzésére említem, hogy sokszor voltam tanúja 2535