Orvosi Hetilap, 1986. szeptember (127. évfolyam, 36-39. szám)
1986-09-21 / 38. szám - HORUS - Trencséni Tibor: Ángyán János emlékezete
Ángyán János emlékezete Tisztelt ünnepi ülés, kedves Barátaim! Ángyán János — akinek nevét szükségtelen dekorálni, mert csupasz neve önmagát díszíti és többlet mond minden titulusnál — három és fél évtizedet meghaladó iskolateremtő egyetemi tanári pályáját 1959-ben fejezte be. Az azóta eliramlott több mint egynegyed évszázad alatt három alkalom hozott össze bennünket, tanítványokat: első ízben a még élő professzor születésének 80. évfordulója, másodízben halálának 10. évfordulója 1979-ben Nagykanizsán és most harmadízben születésének centenáriumán az alma mater falai között. Ritka jelenség az ennyire nem fakuló emlékezet és nem kevésbé ritka, amit úgy vélem, elmondhatunk: a csaknem másfél száz tanítvány közül egy sem akad, aki az embertelenség évtizedeiben, annak történelmi vidarai során, a humánumot bemocskolta volna, de tovább menve, nem hiszem, hogy emlékezetem csalna, ha azt állítom, hogy Entz Béla intézete mellett az Ángyán-klinika nyitotta legtágabbra kapuit a hátrányos helyzetűek előtt. Kedves Barátaim! Engedjék meg, hogy a számomra legemlékezetesebbet a felsorolt alkalmak közül, az elsőt, amelyen még a professzor is részt vehetett, felidéztem. Elsősorban nem azért, mert az ünnepség programjában hűséges tanítványa, Barta Imre mellett én is szerepet kaptam, hanem azért, hogy e megemlékezés keretében idézhessem az ünnepségen felolvasott, majd az Orvosi Hetilapban megjelent „Köszöntésemből” azt a néhány bekezdést, amelyekben vázoltam a professzornak azt az alkotó tevékenységét, amellyel túlzás nélkül megelőzte korát. Nézzék tehát el nekem, ha nem tudtam ellenállni annak a csábításnak, hogy a „Köszöntés” vonatkozó részét születésének centenáriumán meg ne ismételjem. „A pedagógia, a pszichiátria köztudott ismereteihez tartozik a gyermekkori behatásoknak élményeknek meghatározó jellege az egyén életében. Orvosi hivatásunk kialakulásában ebben az értelemben nyernek eldöntő szerepet azok a benyomások, azok az élmények, amelyeket pályafutásunk első esztendeiben, orvosi gyermekkorunkban kaptunk, illetve szereztünk” — bárhol is — „torkollott életpályánk”. Elhangzott 1986. május 10-én, Ángyán János születésének centenáriumi ünnepségén. Orvosi Hetilap 1986. 127. évfolyam, 38. szám „Mit kaptunk mi, a tanítványoknak közel 150 főt elérő tábora ... első meghatározó benyomásként, első elődöntő élményként orvosi pályafutásunk útra valójául? Olyan orvosi szemlélet légkörét, gyakorlatát, amelyben továbbplántálva a Jendrassikiskola legjobb hagyományait, ideális szintézisben kaptuk a klasszikus és modern orvosi metodika együttesét, amelynek megvalósulása s széles körben való elismertetése, korunk orvostanának sorskérdése. Ennek az orvosi szemléletnek tartozékaként kaptuk az orvosi gondolkodásnak azt a férfias józanságát, amely minden látványosságtól mentesen, az egyszerű, szilárd tényekre építi diagnosztikai meggondolásait. A terápiában nem a nihilizmus, de gyógyító eszközeink és lehetőségeink józan mérlegeléséből és kritikájából fakadt az a szemlélet, amelyet ma is ... időszerűnek, példamutatónak és követésre méltónak tekintünk. Ennek a szemléletnek konzekvenciáját mint szervező vonta le akkor, amikor annak idején a sok kétes értékű gyári készítményt olcsóbb és hatékonyabb magisztrális gyógyszerrel pótolva, a megtakarított anyagi eszközökkel mostoha körülmények között az egyik — „alighanem a legkorszerűbb hazai” — belgyógyászati klinikát teremtette meg. A legkiválóbb szakemberek és legjobb technikai felszerelés hatékonyságát az orvosi gyógyító munkában csak annak szervezettsége biztosíthatja. Ebben is példát mutatott nekünk ...” Megemlékezésem nem volna teljes, ha nem szólnék ismételten arról a demokratizmusáról, amellyel lázongásaimat tolerálta, nem szólnék mély emberiességéről, amely a klinika ambulanciájára küldött letartóztatott kommunista orvosban meg- 2319