Orvosi Hetilap, 1988. július (129. évfolyam, 27-31. szám)
1988-07-24 / 30. szám - FOLYÓIRATREFERÁTUMOK
1622 LEVELEK A SZERKESZTŐHÖZ „Csokonai és Young” T. Szerkesztőség Szállási Árpád dr. Orvostörténeti képeslapok Komáromból c. tanulmányában — Orv. Hetil. 1988. 129, 620. Csokonai Nagy Sámuelhez c. költeményéből idéz négy sort. Az első sorban szereplő Young név említését a szerző bizonyítékként fogja fel: a nagy költő ismerte Young optikai munkásságát! Annak az angol Thomas Young (1773—1829) orvosnak, fizikusnak a munkásságát kellett volna ismernie, aki a XIX. sz első éveiben felfedezte az interferencia jelenségét mint a fény hullámtermészetének legfőbb bizonyítékát (1). Kellett volna, ismételjük, mert a Young-név puszta említése még nem bizonyíték ezen „ismeretség” létezése mellett. Az említett Csokonai-vers ismételt átolvasása s a benne előforduló nevek öszszevetése az irodalom- s tudománytörténeti tényekkel, arra készteti a hozzászólót, hogy módosítsa a tanulmány szerzőjének állítását. A Csokonai által emlegetett Young ugyanis nem azonos az optika úttörőjével! Bár a szóban forgó vers Nagy Sámuelhez címet viseli, tulajdonképpen — a szerző tanulmányában is említett — id. Péczeli József, (1750—1792) nevének állít emléket.” Ő kihalt — írja Csokonai — de sírba nem borúltak véle Young és Hervey”. Majd barátját, Nagy Sámuelt szólítja meg: „Jer, Barátom! harmadiknak Hozd elő bölcs Sandered: Higyj nekem, magyarjainknak Véle kedvét megnyered.” E strófát követi a szerző által is idézett négy sor, amelyben ismét szerepel Hervey, Young és Sander neve. Péczeli tevékenysége a XVIII. század végi Komáromban nem merült ki — a szerző által is említett — folyóirat kiadásában és a tudós társaság megszervezésében. Jelentéset alkotott műfordítóként is. Voltaire-fordításán túl témánk szempontjából elsősorban angol fordításaira kell felfigyelnünk: 1787-ben (újra 1792-ben) jelenik meg Young Éjszakái és egyéb munkái, 1790-ben pedig Hervey Sírhalmai és elmélkedései (2, 3). E két, Young - és Hervey-fordítást tanulta meg tehát a nemzet becsülni, s Csokonai szerint e két átültetés méltó társa Nagy Sámuel Sandermagyarítása! Young neve tehát az adott esetben nem a természettudóst jelenti, hanem névrokon Edward Young (1681— 1765), angol költőt. E változat igazsága mellett szól az a tény is, hogy Csokonai említett verse valószínűleg 1794-ben íródott, de mindenképpen 1800 előtt. S mivel Thomas Young alapvető fizikai munkái 1800 után jelentek meg, Csokonai 1800 előtt aligha ismerhette angol orvoskollégánk optikai munkásságának jelentőségét. A felsorolt tények birtokában kénytelenek vagyunk „megfosztani” Csokonainkat orvosi műveltségének „bizonyítékától” — ez azonban csöppet sem csorbítja a költői életmű egészét. Végezetül még egy megjegyzés kikívánkozik a hozzászólóból, a szerző zárósoraival kapcsolatban: „Trianon után Komáromból Komárno lett, így... a jobbparti résznek kellett átvállalni... a teljes múltat”. A múltat büszkén vállalja s őrzi a balparti Komárno is! Ennek legfrissebb s meggyőző bizonyítéka a Komáromi Olympos című kötet, amely külön fejezetet szentel — többek között — Csokonai komáromi kapcsolatának, Péczeli Mindenes Gyűjteményének is. IRODALOM: 1. Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete, 3., átdolgozott kiadás, Gondolat Kiadó, Budapest, 1986, 332. old. — 2. Szénássy Zoltán: Komáromi Olympos, Madách Könyv- és Lapkiadó, Bratislava, 1984, 18. old. — 3. Toldy Ferenc: A magyar költészet története (1867) — reprint kiadás: Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1987, 268. old. Kiss László dr. T. Szerkesztőség! Kiss László kollégám kritikusi korrekcióját köszönöm! Érvelése evidens: a Csokonai-versben olvasható Young és az orvos-optikus-fizikus Young aligha lehetett azonos személy, így a név „puszta említése” semmikép sem bizonyíthatja Vitéz Mihály fénytani ismereteit. Mégis: a téves támpontról kiinduló állításomat a legjobb forrásmunkák átnézése után sem tartom fizikatörténeti képtelenségnek. Az idézett verstől függetlenül Simonyi Károly írja impozáns művében(l): „a következő évek (1801—1803) vizsgálatainak eredményeképpen Young már egy, a mai középiskolai oktatásban szokásos hullámelmélettel majdnem azonos elképzelést hirdetett.” Cambridge katedráján mint fizikus professzor a 19. század első éveiben, ahol közismerten sok civisvárosi peregrinus diák, Vitéz egykori cimborái, netán tanítványai is megfordultak. Mindez azért mozgatja meg a fantáziát, mert Csokonait annyira és olyan szinten érdekelték korának természettudományos eredményei, ahogy lírai lángelméink közül az egy József Attilán kívül senkit. Az igazán illetékes Szénássy Barna matematikatörténete szerint Csokonai eredetileg „földmérő”, vagyis a mai értelemben mérnök szeretett volna lenni. Halálos ágyán pedig fájdalmait matematikai olvasmányokkal enyhítette, olvashatjuk ugyanott. Nagybetegen is értette és értelmezte Christian Wolff: Anfangsgründe aller mathematischen Wissenschaften, illetve Elementa matheseos universae című műveit, ahogy egyik kortársa lejegyezte.(3) Vagyis a vérző tüdejű költőt nem az eleve elrendelés törvénye, a sztoikus bölcselet, vagy a líra vigasztalja, hanem a matematikai logika, amely szoktatja „előre képzelődését azon végtelenhez, melybe menendő vala."(4) Ilyenfokú természettudományos érdeklődés alapján lehetségesnek tűnik, hogy Vitéz a kivételes fogékonysága és a debreceni diákok közvetítése révén akár Young fénytani felvillantását is észrevehette! Noha a 19. század elejéig az orvosi és a természettudományi műveltség szinte egymást fedte, Csokonai esetében mégis szerencsésebb lett volna ez utóbbiról szólnom. Akinek Wolff matematikai művei nem elegendő bizonyítékok (a kizárólag magyar anyanyelvű Debrecenben!), annak ajánlani tudom a saját könyvtáramból J. A. Scopoli Selmecbányai tanár latin nyelvű botanikai munkáját, amely vitathatatlanul Csokonai példánya volt, horribile visu, német nyelvű bejegyzésekkel. Az 1793-as esztendőből.(5) Nem tudni, költőnk kitől tanulta a matézist. Viszont ismeretes, hogy apja borbélyfelcser volt, s mivel a zseni mindig többet tud annál, amennyit tanult, szerény véleményünk szerint Vitéz Mihály a medicinában sem lehetett járatlan. Mivel a debreceniek ebben az időben egyébként is sokat adtak arra, hogy az íróknak orvosi műveltségük legyen és megfordítva. Elég csak a Diószegi orvosi fűvészkönyvére, illetve Földi János doktor verstanára utalni. Miért lett volna pont Csokonai, az egyetlen géniusz közülük kivétel! Ezeknek a tudatában is joga van bárkinek „megfosztani Csokonainkat orvosi (természettudományi) műveltségének (közvetett) bizonyítékától.” Ami a Komárom-Komarno kérdést illeti, higgye el a Tisztelt Vitatársam, saját magam vagyok a sötétenlátásom ellendrukkere. Leírhatatlanul örülök minden pozitív megnyilvánulásnak, miután olvastam Janics Kálmán megrendítő vallomását Illyés Gyula(6), Duray Miklós dokumentumkötetét Csoóri Sándor szívszorító bevezetőjével.^) IRODALOM: 1. Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete. Bp. 1978. 299. old. — 2. Szénássy Barna: A magyarországi matematika története. Bp. 1970. 78. old. — 3. u.o. — 4. Domby Márton: Csokonai élete. Bp. 1955. 50. old. — 5. J. A. Scopoli: Introductio ad historiam naturalem... Pragae, 1777. — 6. Janics Kálmán: A hontalanság évei, Illyés Gyula előszavával. Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (Bern) kiadása, 1979. — 7. Duray Miklós: Kutyaszorító, Csoóri Sándor előszavával. New York, 1983. Szállási Árpád dr.