Orvosi Hetilap, 1990. március (131. évfolyam, 9-12. szám)

1990-03-11 / 10. szám - Hegedűs Katalin: Egzisztenciális harcok a medikusok körében az I. világháború után

azonban az antiszemitizmusnak nem volt jelentős bázisa, a szabadfoglalkozású értelmiségi pályák pedig — mint em­lítettük — egyébként sem voltak népszerűek a nemesi szár­mazású vagy középosztálybeli fiatalok körében. Ez a kér­dés ekkor még nem mélyült egzisztenciális válsággá. A háború azonban megerősítette a praktikus irányú választásokat, és nem kedvezett a jogásznemzet régi illúzi­ójának. A megélénkülő társadalmi mobilitás következté­ben olyan rétegekből is továbbtanulhattak a fiatalok, ame­lyekből azelőtt szinte elképzelhetetlen lett volna: megnövekedett a kispolgári, paraszti származású hallgatók aránya. Emellett a közoktatási vezetés a hadba vonult hall­gatók számára különböző kedvezményeket biztosított: ez elsősorban félévek, összevonásában, illetve a hátországi (egészségügyi) szolgálatban realizálódott. Laky Dezső korabeli statisztikai adatai tükrözik, hogy amíg 1900 és 1905 között 842 orvostanhallgató tanult Magyarországon (ugyanakkor a jogászok száma 6080, a műegyetemisták száma 1442 volt), addig 1910 és 1915 között 2836 orvostanhallgató mel­lett 5354 jogász és 1919 műegyetemista járt az egyetemekre. 1917— 1918-ban hirtelen, addig soha nem látott­ mértékben ugrott meg az összhallgatóság száma: 11 893-ról 17 920-ra. Az emelke­dés leginkább az orvostanhallgatókat érintette: ebben az évben 5716 medikust tartottak nyilván Budapesten és Kolozsvárott. 1918— 1919-ben Budapesten 6526 medikus tanult, számuk hajszál híján kétszerese volt a jogászokénak (3). Az I. világháború időszakára megszaporodott a diá­kok száma, de elképzelhetetlen méretű válságot jelentett ezek után az elszegényedett, trianoni Magyarországra áramló diplomások megjelenése! A kétharmadával megki­sebbedett országban csaknem ugyanannyi orvos akart megélni, mint eddig, de ide menekültek az elcsatolt terüle­tekről is sokan tanulni vágyó gyermekeikkel, középosztály­beli családok ezreivel. Ettől kezdve egyre inkább egzisz­tenciális kérdéssé vált mind az egyetemekre való bejutás, mind az orvosi pályán való érvényesülés. A menekült keresztény hallgatók aránya a 20-as évek elejére 39,79 % lett az orvoskaron, de ez a növekedés csak bizonyos hallgatói csoportok rovására volt elképzelhető; a politikai hangulatnak, ideológiának megfelelően a hátrá­nyos megkülönböztetés a zsidó és nőhallgatókat érintette elsősorban.­­1919 tavaszán az orvostanhallgatók 51,9%-a vallotta magát zsidónak; ekkor 726 rendes és 43 rendkívüli nőhallgató tanult az orvoskaron.) 1919—1920-ban a nem­zeti sérelmek, a gazdasági-társadalmi nehézségek olyan lé­pésekre indították az orvosegyetem vezetését, az orvosi egyesületeket, amelyek megosztották az orvostársadalmat, és amelynek következményei mindmáig érezhetők. Az egyetemi autonómián belül igen nagy támogatást élveztek az alakuló bajtársi egyesületek, amelyek alapsza­bályai elvileg tiltották a politikai tevékenységet. A Turul Bajtársi Szövetség tagegyesületei közül az orvostanhallga­tók Csaba Bajtársi Egyesülete bizonyult a legerősebbnek. Sikerére jellemző, hogy 1922-ben a medikusok 65%-a Csaba-tag volt és ezt az arányt az évtized végéig sikerült megőriznie. A többi egyetemen, illetve karon a bajtársi egyesületek tagsága sehol sem érte el a hallgatóság 50%-át. A Csaba alapszabályában hangsúlyozta a nemzeti érzés és a keresztény erkölcsi világnézet ápolását, amely végső soron összecsengett a jobboldali MONE (Magyar Orovosok Nemzeti Egyesülete) törekvéseivel. Igen jelentős összefonódás volt megfigyelhető az or­voskari vezetés, a MONE és a Csaba vezérkara között. Bársony János és Hoór Károly professzorok, a numerus clausus első megfogalmazói, a MONE elnökségi tagjai (Bársony később elnök); Kenyeres Balázs orvoskari dékán a Csaba magisztere; vitéz Csik László, aki a 40-es évek elején az Orvoskamara ügyvezető elnöke (nem tévesztendő össze Csik Lajossal, a híres genetikussal), ekkor Csaba­­vezér, Csilléry András a MONE egyik vezéralakja, ugyanakkor a Csaba „Horthy Miklós” törzsének vezetője — hogy csak néhány példát említsünk. A Turul Szövetség 1919. november 15-én kelt beadvá­nyában az egyetem megnyitását bizonyos feltételekhez kö­tötte, nevezetesen, hogy onnan az „internacionalista (zsi­dó) faj elemei kizárassanak” és hozzanak létre igazolóbizottságokat a hallgatók kommün alatti szereplé­sének felülvizsgálása céljából. A dékán válaszában hang­súlyozta, hogy az egyetemet március 1-jén nyitják meg, ad­digra talán „sikerülni fog a beadványban felsorolt kívánságokat legálisan, a háborgó kedélyeket, indulatokat lecsillapító módon rendezni, kielégíteni” (4). A tisztogatás eredményeképpen Magyarország összes egyeteméről kizártak 58 orvostanhallgatót (zsidó közülük 54 fő); a budapesti egyetemről 11 hallgatót (zsidó közülük 11 fő); elbocsátottak 46 tanársegédet, gyakornokot, műtő­növendéket (zsidó közülük 43 fő); magántanárai közül 14-től vonták meg az előadás jogát (zsidó közülük 11 fő) (5) . Az egyetemi hármas bizottság (Hoór Károly, Bársony János, Bókas Árpád) a legnagyobb gyorsasággal folytatta le a fegyelmi ügyeket — a legtöbbet már 1919 őszén. Keresz­tény hallgatók esetében azonban igen nagy körültekintés­sel jártak el. Ilyen volt például ifjabb Petróczy Zoltán medikus (tartalé­kos tüzér hadnagy, a tudományegyetemi csendőrzászlóalj tagja) ügye, akit eredetileg az összes magyarországi főiskoláról kizártak azért, mert tagja volt a Galilei Körnek, a Vörös Hadseregnek és agitátorképző tanfolyamot is végzett. A hallgató fellebbezését így terjesztették az Egyetemi Tanács elé: ,,P. Z. régi nemesi család­ból származik, nemzeti és keresztény érzelmű. Fellebbezéséből látszik, hogy szegényes anyagi viszonyok és főleg ki nem forrott, eléggé zavaros idealismus megtántorították a proletárdiktatúra idején. Nem tudott ellenállani a ragály bacillusainak. Most azon­ban a karhatalomba van osztva, oly környezetben él és teljesít kö­telezettséget, ahol családi hagyományainál fogva otthon érzi ma­gát és amelynek hatása alatt bizonyára teljesen kitisztul a ragály maradványaiból. Szóval, azt hiszem, megérdemli az izgalmat.” (6) . A tudományegyetemen 1920 márciusa és júniusa kö­zött meghirdetett úgynevezett karhatalmi szemeszterre (amelyet frissen leszerelt vagy az egyetemi karhatalmi zászlóaljban részt vett hallgatók számára indítottak) össze­sen 12 zsidó hallgatót vettek fel, de országosan is ebben a félévben 5,14% volt az összhallgatóságon belüli arányuk. Közben természetesen már folyt a numerus clausus tör­vény előkésztése. A törvény elfogadása — 1920 szeptem­bere — után a bajtársi egyesületek éberen ügyeltek annakk betartására. A helyzetet bonyolította, hogy az ideiglenesen Buda­1 533

Next