Orvosi Hetilap, 1993. október (134. évfolyam, 40-44. szám)

1993-10-17 / 42. szám - Jobst Ágnes: Bugát Pál, a magyar orvosi szaknyelv megújítója

myalgia rheumatica + aortitis. A kezelést 50 mg prednisolonnal kezdték naponta, amit fokozatosan csökkentettek, mivel a panaszok mérséklődtek. Ezután a vvs. süllyedés és a C-reaktív protein, meg az emelkedett immunglobulinok is normalizá­lódtak. Három hónap elteltével az aorta fa­lának a megvastagodása megszűnt. A beteg azóta panasz- és tünetmentes. A polymyalgia rheumaticát több kórkép­től kell elkülöníteni, melyek közül az aláb­biak a leglényegesebbek: polymyositis, po­lyarthritis, kollagenosisok, endocarditis és malignus folyamatok. Mert a beteg jól rea­gált steroid kezelésre, elállottak a próba­­laparotomiától és az arteria temporalis bi­­opsziájától. A kórképet szövettanilag óriássejtes arte­ritis jellemzi, de előfordul, hogy a lelet ne­gatív. A kórfolyamat rendszerint az aorta­ívre és az innen eredő artériákra terjed ki, a hasi szakaszon nagyon ritka. Az ismerte­tett eseten kívül csak kettőt közöltek. A di­agnózis a modern képalkotó eljárások be­vezetése előtt nehéz volt, klinikailag csak 1—2%-ban ismerték fel. A feltételezett di­agnózist a steroid therapia frappáns hatása is alátámasztotta. Bán András dr. CSALÁDTERVEZÉS A danazol, mifepriston (RU 486) és a Yuzpe-módszer összehasonlító vizsgálata a postcoitalis fogamzásgátlásban. Webb, A. M. C., Russel, J., Eistein, M., Br. med. J., 1992, 305, 927. A postcoitalis fogamzásgátló módszerek széles körű elterjedése a 60-as évekre tehe­tő. Yuzpe és másai alkalmazták először az ösztrogén és progeszteron kombinációját, ezáltal lehetővé vált az ösztrogén dózisának 125-szeres csökkentése, ami a mellékhatá­sok intenzitásának redukcióját is eredmé­nyezte. Az ún. Yuzpe-módszer elfogadottá és elterjedté vált a postcoitalis kontracep­­cióban. A szerzők klinikofarmakológiai rando­­mizált vizsgálataikban a danazolt (2 x 600 mg 12 óránként), mifepristont (1 x 600 mg) és Yuzpe-módszert (etinil-ösztradiol 100 pg, levonorgestrel 500 /tg 2 x 12 órán­ként) hasonlították össze. 616 reguláris cik­lusú nőt (16—45) év vontak be a vizsgála­tokba. Regisztrálták a bekövetkezett ter­hességek számát, a mellékhatások gyakori­ságát és intenzitását, valamint a ciklusok időtartamát. A terhességi ráta (95% konfi­dencia intervallumban) a Yuzpe-, danazol és mifepriston csoportokban sorrendben a következőnek adódott 2,62% (0,86-6,00%), 4,66 (2,15-8,67%) és 0% (0—1,87%). A mifepriston szignifikánsan hatásosabb a danazolnál és Yuzpe-mód­­szernél. A mellékhatások gyakorisága és intenzi­tása a legnagyobb a Yuzpe-csoportban (70%), míg a danazol csoportban 30%, a mifepriston csoportban 37 % volt. A mifep­riston jelentősen prolongálta a vérzés idő­pontját, 49 esetben meghaladta a 7 napot. A Yuzpe-csoportban ez csak 3 esetben for­dult elő. Összefoglalva: a mifepriston igen hatá­sos, mellékhatásait tekintve jól tolerálható postcoitalis szer, mely számos előnnyel rendelkezik a Yuzpe-módszerrel szemben. A danazol nem tekinthető igazán hatásos és biztonságos szernek. A szerzők javasolják a mifepriston ún. multicentrikus klinikai kivizsgálását a jövőben. Falkay György dr. Misepriston (RU 486), valamint nagy dó­­zisú ösztrogén-progesztogén összehason­lító vizsgálata postcoitalis kontracepció­­ban. Glaiser, A. és mtsai: N. Engl. J. Med., 1992, 327, 1041. A Yuzpe és Lancee (1977) által javasolt nagy dózisú ösztrogén és progesztogén kombiná­ció postcoitalis kontraceptív szerként való alkalmazása során jelentős mellékhatások­kal (50% nausea, 25% hányás) és változó hatásossággal (0,2—7,4%-ban sikertelen) kell számolnunk. A mifepriston (RU 486) egy szintetikus szteroid, mely antiprogesz­­togén és antiglukokortikoid tulajdonsága révén igen hatásos abortusindukáló szer a terhesség korai szakaszában. Mivel a pro­­geszteronnak alapvető szerepe van az imp­lantációban, kézenfekvőnek látszott az an­­tiprogesztogén mifepriston hatását és alkalmazhatóságát megvizsgálni a postcoi­talis kontracepcióban. A szerzők 800 asszonyt és serdülő leányt (16—45 év) vontak be a randomizált vizsgá­latba, melynek során a mifepristont (600 mg) hasonlították össze a hagyományosnak tekinthető ösztrogén-progesztogén terápiá­val (100 py etinil-ösztradiol, 1 mg norgest­­rel). A mifepristont egyszeri dózisban, az ösztrogén-progesztogén kombinációt 2 X 12 óránként a coitus után 72 órán belül adagolták. A mifepriston csoportban (n = 402) nem volt terhesség, míg az ösztrogén-progesztogén terápiában része­sülők közül (n = 398) 4 terhességet re­gisztráltak, mely nem jelent szignifikáns különbséget. Lényeges eltérést találtak a mellékhatá­sok vonatkozásában. A mifepristonnal ke­zelteknél kevesebb volt a nausea (40% vs. 60%) és hányás (3% vs. 17 %) a kezelés napján. A menstruációs ciklus meghosz­­szabbodása 42%-ban volt észlelhető a mi­fepriston csoportban, szemben az ösztro­­gén-progestogén csoporttal, ahol ezt 13%-nak találták. Előnyt jelent a mifepris­ton számára, hogy egyszeri dózisban mel­lékhatások miatt nincs lehetőség a második dózis bevételének megtagadására, mint az gyakran előfordul az ösztrogén­­progesztogén kezelésnél, ami végül a hatá­sosság drasztikus csökkenését eredmé­nyezheti. Mindezek alapján úgy tűnik, a mifepris­ton egy hatásos postcoitalis kontraceptív szer, mely ha széles körben elterjed, segít csökkenteni a nem kívánt terhességek, azaz a művi vetélések számát. Falkay György dr. Mifepriston (RU 486) egy abortivum, mely az abortusok megelőzésére szolgál? Grimes, D. A., Cook, R. I. N. Engl. J. Med., 1992, 327, 1088. A szerzők Gaiser és mtsai (N. Eng. J. Med., 1992, 327, 1041) közleményére ref­lektálva áttekintik a postcoitalis kontracep­­ció módszereit az 1960-as évektől kezdődő­en. Lényegében 4 különböző módszer, ill. farm­akon alkalmazható postcoitalis kontra­ceptív szerként a coitust követő 72 órában: 1. nagy dózisú etinil-ösztradiol vagy más ösztrogén, 2. orális atikoncipiensek rövid idejű alkalmazása, 3. danazol, 4. intraute­rin eszköz. A Franciaországban, Angliában, Svéd­országban és Kínában regisztrált mifepris­ton (RU 486) az első antiprogesztogén, mely forgalomba került. A természetes progeszteron hatását receptor szinten blok­kolja, ezáltal a terhesség korai szakaszában abortust indukál. Antiglukokortikoid hatá­sánál fogva használható a Cushing­­syndroma és mellékvese carcinoma kezelé­sében is. Glasser és mtsai vizsgálatai alap­ján bizonyított, hogy a mifepriston számos előnnyel rendelkezik a hagyományosnak te­kinthető ösztrogén-progesztogén kombiná­cióval szemben, mind a mellékhatások, mind a biztonság szempontjából. Alkalma­zása során gyakran számolnunk kell a cik­lus meghosszabbodásával, mely a terhes­ség fennállásának gyanúját keltheti, ezáltal a szer hatásosságát illetően bizalmatlansá­got ébreszthet, mely az érzékeny és gyors, otthon is elvégezhető, terhességi tesztekkel kiküszöbölhető. A mifepriston farmakológiai hatásme­chanizmusát tekintve vita van az irodalom­ban. Ennek az az oka, hogy vannak, akik — helytelenül — a terhesség kezdetének a fertilizációt tekintik. Tehát, ha a mifepris­ton meggátolja a fertilizált ovum implantá­cióját, abortívumnak tekinthető. Valójában a terhesség a komplett implantáció után ve­szi kezdetét, mely a fertilizáció után a 8. napra tehető. Az in vitro fertilizáció során is a terhesség kezdetének azt az időpontot tekintjük, amikor a fertilizált ovum teljes mértékben implantálódott. Miután a mifepriston postcoitalis kontra­ceptív hatása az implantáció előtt érvénye­sül, a mifepriston nem tekinthető abortí­vumnak ezen az alkalmazási területen. Ennek ellenére a szerzők szkeptikusak a mifepriston forgalomba hozatalát illetően az USA-ban. Az abortusz indukáló hatása olyan negatív címkét ragasztott rá, mely más területen való bevezetését is akadá­lyozhatja. Hasonló a helyzet, mint néhány évtizeddel ezelőtt a methotrexat esetében. A methotrexat volt az első valóban hatásos citosztatikum a chom­oepithelioma kezelé­sében, de abortus indukciós hatással is ren-

Next