Orvosi Hetilap, 1994. november (135. évfolyam, 45-48. szám)
1994-11-20 / 47. szám - Szabó István: Magzati tachyarrhythmia praenatalis nyomon követése
ben vállalja a beavatkozást. Ezért különösen jelentős az a „jog”, hogy az orvos nem „köteles” kérésre az ab-t elvégezni; — az előbbi vonatkozásban felmerül az a kérdés is, hogy helyes-e az orvosok abmonopóliumát fenntartani, hisz az aspirációs módszerre nem orvosok is kiképezhetők. (Erre van elmaradott országokban példa, ott,,nem-orvosokat” képeznek ki sterilizálásra is és fejlett országokban sok ún. szakdolgozót képeznek ki — ha egyetemi szinten is — olyan tevékenységekre, amiket korábban kizárólag orvos végezhetett. Arra pedig nem gondolnak a szerzők, hogy a nemorvos el. dolgozókra lényegileg ugyanazok az etikai követelmények és jogok vonatkozanak, mint az orvosokra. Ref.): A szerzők lényeges haladásnak tartják, hogy bevezették az ab előtti kötelező tanácsadást és ezzel együtt a nőnek biztosították a döntés jogát, miként ez a helyzet a hazai szabályozásban is. Végső soron a leglényegesebb ab-megelőzési mód a felvilágosítás, a megelőzés és semmiképp a diszkriminalizálással, kriminalizálással való elrettentés, mert várhatóan a büntetőjog csak a lakosság egy töredékét képes elrettenteni. [A referens dolga elsődlegesen a referálás és nem a saját véleményének a közlése. Mégis bátorkodik a kötelező tanácsadás hatékonyságát illetően megjegyezni, hogy ez sem egyértelműen hatékony, sok apró tényezőtől függ a siker. Korábban volt már nálunk kötelező tanácsadás a házasságkötés előtt, de eltörölték, mert hatástalannak minősítették az illetékesek. A kudarc oka szinte felsorolhatatlan, de minden bizonnyal szerepet játszott ebben az is, hogy a tanácsadókat nem képezték ki előre kellően és oly sokan voltak erre jogosultak, hogy egyéni tapasztalatra csak kevesen tettek szert, inkább formális volt az egész és ezzel a lakosság igényét ki is elégítették, mert legtöbben csak „papírt” igényeltek. Helyes, hogy most az ab előtti tanácsadásra jogosultak speciális kiképzésben részesültek és „ főfoglalkozásban”, nem „mellékesen” foglalkoznak a nem-kívántan terhesekkel. Az is helyes, hogy az egyik fő célként az ab ismétlődésnek megelőzését fogalmazták meg. De ezzel kapcsolatban is felmerül néhány kérdés, így pl., hogy helyes-e, hogy indikáció esetén nem kötelező a tanácsadás, legalább a jövőbeli védekezésre vonatkozóan. Nomen est omen. A tanácsadó elnevezése nem a legszerencsésebb, ezért egyesek — sokan — még a régi,,bizottság ” kifejezést használják még az újságnyilatkozatokban is. Sőt az is elgondolkoztató, hogy az ab-re koncentráló nő — nagy bajában — képes-e egyáltalán arra figyelni, amit a tanácsadó neki mond. Mégis szükséges, mert ez legalább jó alkalom az információ nyújtására és a védekezés motiválására. Ref. ( Aszódi Imre dr. D—8000 München 70. Marchoininistr. 15.) Mitteilungen d. Gesellsch. f. Prakt. Sexualmedizin, 1993, 5/26. Az abortusztörvény (218. §) felett Németországban folyó vita kapcsán a szerző azt emeli ki, hogy e téren végső soron hatalmi harc folyik, ki a felelős a nem kívánt terhességért, kinek a joga a döntés stb. A pár ezeken vitatkozik ahelyett, hogy kölcsönösen megértenék egymást és közösen döntenének. A férfiak úgy érzik, hogy a nők a döntési joggal „megerőszakolják” őket és szemrehányással illetik a nőt, mert „erőszakkal”* dönt „gyermeke” életbentartása-megölése felől. Mindkét fél végsősoron csak „győzni” akar és ezért a másikat hibáztatja. A hatalmi harc harmadik szereplője az orvos, akire két ok miatt is szükség van: indikál és operál [Németországban az orvosnak kell megállapítania, hogy (szociális) Veszélyben van a nő. Ref.]: A társadalom várja el az orvostól az abban való részvételét és nem az orvos követeli ezt ki magának. Ha elmaradhatna az orvos indikáló szerepe (a nő „dönthetne”), csak a terhességnek a méhből való eltávolítása (manuális mesterég) maradna, de csak addig, amíg nem lesz biztonságos abortívum. Ekkor már „csak” a pár között dúlna tovább a harc. Ez a harc régi. A porosz törvény az 1790-es években 8—10 évvel büntette a nőt, ha ő önmagának hajtotta el a magzatot, és 10 évvel az abortőrt. Ez enyhítés volt, mert előtte halálbüntetés járt. Természetes, hogy ilyen szabályozás mellett orvos ab-re nem vállalkozott. Később, 1851-ben enyhítették a büntetést (5 év), de halálos kimenetel esetén életfogytiglan járt. Csak 1927-ben ismerték el a betegség miatti megszakítás jogosult voltát, a büntetlenséget. Tehát az orvosi indikáció vette be a játékba az orvost, aki kulcsszerepet kapott: adott esetben büntetlenséget biztosított a nőnek és az orvos által „szakszerűen” végzett ab-nak így csökkent a veszélye is. Az utolsó, 1976-os szabályozás hozott lényeges változást. De szociális indikációt is az orvosnak kellett felállítania, noha az „ok” ilyenkor nem „orvosi”. Ilyenkor az orvosnak lényegileg csak „fedő” szerepe van, valójában a nő dönt. Ezt az orvosok már régóta kifogásolják és szeretnék, ha legalább a döntésben nem lenne szerepük (mint hazánkban most. Ref.). A nő által kimondott kívánság a döntő, de valójában nagy szerepe van ebben a férfinek is, aki e döntésre kényszeríti a nőt. Aszódi Imre dr. Orvosok viszonyulása az euthanasia kérelméhez. Ward, B. J., Tate, P. A. (Department of Anatomy, Cambridge University): Brit. Med. J., 1994, 308, 1332. Az euthanasia kérdése mindenkiben erős érzelmeket vált ki, nem kivételek ez alól az orvosok sem. Az euthanasia két formája ismert: az aktív és a passzív euthanasia. Az aktív euthanasia azt jelenti, hogy az orvos aktív lépéseket tesz arra, hogy a beteg élete befejeződjék. A passzív euthanasia esetén az orvos nem tesz semmit azért, hogy a beteg szenvedéseit és életét meghosszabbítsa. A szerzők célul tűzték ki, hogy felmérjék az orvosok álláspontját az euthanasia kérdésében, ha azt megfelelő beteg kéri, és megvizsgálják az orvos részvételét az aktív euthanasia esetében. 4 hónapos időszakban (1992 decemberétől 1993 márciusáig) az euthanasiával kapcsolatos kérdőívet küldtek ki 221 általános praxisban dolgozó orvosnak és 203 kórházi orvosnak Anglia bizonyos területén. A kérdőíveket az orvosok 73—76%-a küldte vissza. Az aktív euthanasiára több általános orvosi praxisban dolgozó orvos adott igenleges választ (64%), mint a kórházi orvosok (52 %). Nemzetközi adatokkal összehasonlítva ez több volt mint Ausztráliában, de kevesebb, mint Hollandiában, ahol 1993 óta már törvényes kereteket biztosítottak. A vizsgálatban részt vevőket nem kérdezték meg, hogy maguk végeztek-e aktív euthanasiát, mivel Nagy- Britanniában ennek kivitelezése jelenleg törvénytelen. A szerzők szerint szükséges lenne erről a kérdésről nyíltan beszélni és megteremteni bizonyos körülmények között az orvosok számára az aktív euthanasia legitimációját. Az orvosi indikációk mellett figyelembe kellene venni az orvosok vallási hitét és ideológiai beállítódását is. Összegezve: 1. A jelen törvény Nagy- Britanniában nem elégséges az euthanasia kivitelezéséhez, mert az orvos legálisan nem végezhet aktívan ilyen tevékenységet, így a beteg-orvos közötti megegyezés ebben a kérdésben nem lehetséges. 2. Az aktív euthanasia igényével jelentkező beteg nem tudja kiszámítani, hogy milyen lesz az orvos válasza az adott kérdésre. 3. A törvényi és vallásos gátlás, mely „tabut” teremt az egyén számára, megakadályozza a témával kapcsolatos adequat oktatás lehetőségét. Nagyon fontos lenne, hogy az euthanasia kérdését a társadalomban nyíltan és hatásosan megbeszéljék. Schulz-Várszegi Mária dr. Uzsoranyereség ciánkáliból. Meijer Van Putten, J. B. Ned. Tijdschr. Geneesk., 1994, 138, 739. A német „humán halálért” egyesület elnökét,Hans Henning Atrott-ot egy augsburgi törvényszéken méregkereskedés és adócsalás miatt kétévi börtönre ítélték. Atrott emberbaráti cselekedetnek álcázva uzsoranyereségre tett szert azoktól, akik véget akartak vetni életüknek. Illegálisan ciánkálit adott el nekik. Grammonként 1000—3000 márkát kért érte, bár egy kiló kaliumcyanid legfeljebb 450 márkába kerül. Németországban nem beszéd tárgya az euthanasia, Hitler idején legalább 100 000 szellemileg és testileg hátrányos helyzetű beteg „kegyes halálba” segítése után. A téma még most is tabu. Még nemrégiben is a passzív euthanasia gonoszságnak számít