Orvosi Hetilap, 1996. november (137. évfolyam, 44-47. szám)
1996-11-17 / 46. szám - Rácz Egon: In memoriam dr. Frank Miklós
FOLYÓIRATREFERÁTUMOK KÓRÉLETTAN Egységes purinerg receptor hypothesis a fájdalom keletkezésére. Burnstock, G. (Department of Anatomy and Developmental Biology, University College London, London WC1E 6BT, UK): Lancet, 1996,347, 1604. Általános felfogás szerint élettani és kóros körülmények között a purino receptoroknak nagy szerepük van a fájdalmak keletkezésében. A purino receptorok két családjára, a P2X3-purino receptorra (amelyek a gerincvelő hátsó szarvába belépő sensoros neuronok idegvégződésein foglalnak helyet) és a P2Y-purino receptorra (amelyek az endothel sejteken foglalnak helyet) a különböző módon kiáramló ATP aktiváló hatással bír. A gerincvelő hátsó szarvába belépő nociceptiv neuronok idegvégződésein lévő P2X3 receptorok így a fájdalomérzet keletkezésében szerepet játszanak, valamint az endothelben lévő P2V receptorok a NO felszabadítása révén vasodiastatiót okoznak. Ilyen módon a sympathicus hyperinnervatio kiváltotta fájdalmak, úgymint a vascularis fájdalom, a sympathicus dystrophia okozta fájdalom, az ischemiás izomfájdalom, a migraine és anginás fájdalom, a kismedencei fájdalom, valamint a tumor szétesése során keletkező fájdalmak és a lokális vasospasmus okozta fájdalmak keletkezésében a felszabaduló ATP a purino receptorokon hatva, a fájdalom generálásában döntő szerepet játszik. Mivel a P2X3-purino receptorok kémiai struktúrája jól meghatározható, így meghatározható a P2X3-purino receptor antagonista is. Mint inciceptiv antagonista, különböző fájdalmakban in vivo igen jól tesztelhető. A tiramin, mint egy nem szelektív P2- purino receptor antagonista, fájdalomcsillapító hatással bír az ATP indukálta sensoros idegi fájdalmakra patkánykísérletekben. Természetesena P2X3 nem az egyetlen synergista hatású nociceptor, hanem más fájdalomreceptorokat is fel kell tételezni (úgymint bradykinin vagy 5-hydroxytryptamin receptorokat). Vannak közlemények arról is, hogy az ATP a gerincvelő hátsó szarvában lévő neuronokon is synergista módon hat és ily módon az intrathecalisan alkalmazott P2-purinoreceptor antagonista (antinociceptiv) fájdalomcsillapító hatással rendelkezik. Horváth J. Attila dr. A fájdalom és az opioid fájdalomcsillapítók hatásának biológiai ritmusa. Labrecque, G. és Vanier, M.-C. (Ecole de Pharmacie, Université Laval, Sainte- Foy, Canada; Département de Pharmacie et Centre de Recherche, Höpital du Saint-Sacrement, Québec, Canada): Pharmac. Then 1995,68, 129. A fájdalom a leggyakoribb ok, amiért a betegek az orvoshoz fordulnak segítségért. A fájdalom szubjektív jelenség és az észlelését több tényező, így a félelem, fáradtság, izgalom, előző tapasztalatok befolyásolhatják, így a beteg az egyetlen személy, aki le tudja írni a fájdalma intenzitását és a klinikusnak erre a szubjektív információra kell támaszkodnia, amikor a fájdalomcsillapítót rendeli. Ezért olyan nehéz kísérleti modellt találni a fájdalomra. Az utóbbi 20 évben jelentős menynyiségű ismeret halmozódott fel a fájdalom természetét, mechanizmusát és típusait illetőleg. A kutatások a morfiumnál hatásosabb új opioid fájdalomcsillapítókat, lassú release preparátumokat és új adagolási rendszereket (a beteg által kontrollált pumpa) produkálták. Ugyancsak az utóbbi időben figyeltek fel arra, hogy a fájdalom intenzitása és neurokémiája, továbbá a fájdalomcsillapító gyógyszerek hatása a napszakoktól függő variációt mutat. Fájdalomvizsgálatok kísérleti modelleken Valószínűleg Grabfield és Martin (1912), valamit Martin és Grabfield (1914) nevéhez fűződik a legrégebbi megfigyelés, amely szerint egészséges egyéneken elektromos stimulálásra a legnagyobb ingerlékenység 10.30 liker, a legkisebb 23.30 és 01.00 h között, továbbá 04.00 és 05.00 h között volt tapasztalható. Újabban Procacci és mtsai (1973, 1974) írtak le 34 önként vállalkozó egészséges személyen sugárzó hőre maximális fájdalmat 06.30-kor, minimálisát 12 órával később. A fájdalom reggeli csúcsát és esti völgyértékét találták Davis és mtsai (1978) is elektromos sokk alkalmazásakor. Göbel és Cordes (1990) felfújható mandzsettával 24 órán belül hatszor idéztek elő fájdalmat a pericranialis izomzatban, a fájdalom legkisebb 14.00 h-kor volt, majd fokozatosan nőtt és a maximumot 02.00 h-kor érte le. Tizennyolc egészséges önként jelentkezőn Hummel és mtsai (1992) vizsgálták a CCh-dal előidézett fájdalom chronobiológiáját, ők éjszaka találtak szignifikánsan nagyobb fájdalmat 02.00 h-i maximummal, míg Kobal és mtsai (1992) ugyanilyen ingerrel két csúcsot észleltek 10.00 h és 02.00 h-kor. Ettől eltérő mintát talált Jores és Frees (1937), továbbá Pöllmann (1984) elektromos vagy hideg stimulussal vizsgálva a fogfájást, nevezetesen a fájdalomküszöb csúcsa (minimális fájdalom) 15.00 h és 18.00 h között, míg a legalacsonyabb értéke (legerősebb fájdalom) éjfélkor volt megfigyelhető. A szerzők a továbbiakban táblázatban sorolják fel azt a hét kutatót, akik hideg, meleg és elektromos áram alkalmazásával előidézett fájdalom esetében nem talált circadian variációt. A vizsgálatok ellentmondásos eredményei arra ösztönözhetnek, hogy standardizálni kell a módszereket és a körülményeket részleteikben is leírni, hogy a vizsgálatok pontosan megismételhetők és összehasonlíthatók legyenek. Fájdalomvizsgálatok klinikai körülmények között Pöllmann (1984) 543 esetben vizsgálta a caries okozta fogfájás circadian ritmusát, a betegek többsége reggel érezte a fájdalom jelentkezését 08.00 órai csúccsal. Rigas és mtsai (1990) epekőműtét utáni első héten figyelték a fájdalom jelentkezését és szignifikáns circadian ritmust találtak, az 50 beteg 76%-a 23.00 és 03.00 között jelezte a fájdalom maximumát. Több szerző vizsgálta a migrénroham circadian mintáját és azonos eredményre jutottak: leggyakoribb reggel, 10.00 h-s csúccsal, míg legritkább éjszaka. Rheumatoid arthritisben reggel a legnagyobb a fájdalom, osteoarthritisben pedig este, emellett jelentős interindividuális különbségek tapasztalhatók.