Orvosi Hetilap, 1997. szeptember (138. évfolyam, 36-39. szám)

1997-09-07 / 36. szám - Józsa László: Franz Schubert (1797-1828) betegsége és halála

sett, sem Bécsben, sem Lipcsében nem talált kiadót da­lainak. Barátai anyagi támogatásából egyetlen dal, a „Szellemkirály” jelent meg a komponista életében. Két al­kalommal, 1818 és 1824 nyarán Esterházy János zselizi (Bars megye) kastélyában zongorázni tanította a grófkis­asszonyokat. Bécsben, Salzburgban sorra utasították el álláskérelmeit és csak 1825 novemberében kapott rövid időre másodorgonistaként alkalmazást az udvarnál. Éle­tének első és egyetlen koncertjén, 1827-ben nem aratott átütő sikert (2). Schubert közepes termetű, piknikus alkatú, jókedé­­lyű, társaságkedvelő fiatalember volt, akitől távol állt mindenféle irigység és rosszakarat. Ujjai rövidek és vas­kosak voltak, ennek ellenére briliáns technikával, a leg­nehezebb futamokat is hibátlanul és szuggesztíven ját­szotta zongorán. Többnyire csak délelőtt dolgozott, dél­utánjait, estéit kávéházakban, kiskocsmákban, barátai körében töltötte. A hangos jókedvet nem szerette, inkább csak mosolygott, mint nevetett. Életének első 20 évében valószínűleg egészséges volt, legalábbis semmiféle ko­molyabb betegségéről nem tudunk. Húsz éves kora körül kezdett elhízni és mind több bort fogyasztott, noha nem volt részeges (3, 5). A hullámos hajú, adiposus, és rö­vidlátása miatt hunyorgó fiatalembernek nem volt sikere a nők körében. Soha életében nem tudott tartós kapcso­latot kialakítani. Talán ez is közrejátszott abban, hogy a prostituáltakhoz fordult. Először 1822 decemberében került kórházba, amikor testszerte, de főként az arcán és hajas fejbőrén nedvedző kiütések jelentkeztek. Orvosai szifilisznek tartották betegségét és ennek megfelelően kezelték is. Kiütései hosszú időn át fennálltak és csak hó­napok múltán, 1823-ban sikerült tünetmentesíteni. Ek­kor rövid ideig abban bízott, hogy véglegesen meggyó­gyul. A fején lévő eruptiok miatt kopaszra nyírták és 1824 februárjáig parókát viselt. Kiütések, bőrjelenségek a ké­sőbbiekben nem jelentkeztek. A kórházi kezelés végefelé és az ezt követő időkben mély depresszióba esett, ekkor írta Schober nevű barátjának: „Erősen kétlem, hogy vala­ha is teljesen egészséges legyek”. Az 1824-es esztendő második fele, 1825 és a következő év első része testi bajok nélkül múlt el, mentális állapota azonban igen ingadozó volt. 1826 nyarán kínzó fejfájása kezdődött, amely ki­­sebb-nagyobb megszakításokkal élete végéig gyötörte. Két évvel később, 1828 kora őszén szédülés, „vértolulás”, apátia jelentkezett, ennek ellenére október elején három­napos kirándulással elzarándokolt Kismartonba, Haydn sírjához. Ezt követően már nem mozdult ki Bécsből. Ok­tóber közepén Schindler komoly anyagi sikerrel kecseg­tető pesti hangversenysorozatra hívja, azonban a teljesen indítékszegény komponista nem is válaszolt a meg­hívásra. Október 31-én baráti társaságban vacsorázván, az első falat után letette evőeszközeit, ételundorról, émelygésről, hányingerről panaszkodott. November 3-án a plébániatemplomban bátyjával együtt hallgatta meg Hernal Requiemjét, majd órákon át sétáltak. Másnap ágynak esett, bár eleinte még felkelt napi pár órára amikoris a „Téli utazás” ciklus kottáit korrigálta. No­vember 11-én Schoberhez írt levelében olvasható: „Beteg vagyok és már 11 napja nem ettem és nem ittam és csak szédelgek a fotel és az ágy között” (2). Ebben az időben E. Rinna udvari orvos kezelte, majd pár nap múltán ő is ágynak esett. Schubert orvosi felügyeletét­­. Vennig ezredorvos vette át, aki J. B. Wisgrillel konzíliumot tartott Schubert betegágyánál. Ennek eredményeként „ideg­lázat” (Nervenfieber) állapítottak meg, teát, mustár­kötést, tapaszt, valamilyen pilulákat és érvágást rendel­tek. Schubert igen lelkiismeretesen követte orvosai utasításait, gyógyszereit percnyi pontossággal vette be. November 17-én barátai keresték fel és órákon át kö­zösen böngészték egy új opera librettóját. Schubert ekkor már igen deprimált, halk hangú, feje forró, izzadt volt. Estére elvesztette eszméletét és hátralévő két napjában végig zavart, desorientált volt. Kissé világosabb pilla­nataiban azt mormogta maga elé halkan, „itt a végem”. November 19-én, délután 3 órakor halt meg. Boncolás nem történt. Temetésére november 22-én került sor. Hamvait két alkalommal, 1863-ban és 1888- ban exhumálták.Ez utóbbi alkalommal megvizsgálták és lefényképezték csontjait, azonban azokon szifiliszre uta­ló eltérést nem találtak. Maradványait 1888-ban a bécsi Új Központi Temetőben Beethoven sírjának közelében helyezték nyugalomra (5). Schubert halotti bizonyítványában „idegláz” szerepel halálokként. Ezt a diagnózist sokféleképpen értelmezik. Schweisheimer (6) bécsi orvos, aki 1921-ben először foglalkozott részletesebben Schubert betegségével, úgy vélte, hogy a komponista typhus abdominalis miatt halt meg. Véleménye alátámasztására azt mondja, hogy a há­romhetes betegségtartam tífusz mellett (!!) szól. Schu­bert betegsége azonban nem 3 hétig hanem több mint egy hónapig tartott. Tífusz ellen szól a csaknem haláláig tartó láztalanság, az utolsó napokig megtartott tudat, a hasmenés hiánya és az alvászavar. A komponista utolsó napjainak tünettani leírása meglehetősen szegényes: fej­fájás, émelygés, hányás, étvágytalanság, fásultság után csak a halál előtti két napban keletkezett láz, dezorien­­táltság, majd eszméletvesztés. A Nervenfieber diagnózis nemcsak a tífuszt, hanem számos olyan betegséget is takarhat, amelyekben idegrendszeri tünetek (álmatlan­ság, delirium, eszméletvesztés stb.) lépnek fel. Schubert valószínűleg 6 évvel halála előtt, 1822-ben akvirálhatta szifiliszes fertőzését. A betegség korabeli el­terjedtségét ismerve, kevés kétségünk lehet afelől, hogy helyesen kórismézték az első kórházi kezelés alatt. E. Hoffmann (4) neves dermato-venerológus a zenetörténé­szek által összegyűjtött receptekre, levelekre és más dokumentumokra támaszkodva arra a megállapításra jutott, hogy Schubert halálát szifiliszes arteriitis és követ­kezményes agyi artériaelzáródás (az agyalapon, vagy a Sylvius árokban) okozhatta. Első megbetegedésekor 1822-1823 fordulóján - a kor szokásainak megfelelően - izzasztó kúrákkal és később valószínűleg higannyal ke­zelték a zeneköltőt (5). Leveleiből tudjuk, hogy 1823-ban, az addigi kezelések eredménytelensége miatt új gyógy­módot vezettek be. Ez lehetett a higanykúra, ami 6 termi­nusból, mintegy 30 kezelésből állhatott. Nincs arra adat, hogy valaha is higanymérgezés tünetei jelentkeztek vol­na. Schubert a szifilisz másodlagos stádiumában került kórházba, s amint tudjuk, ezek az eruptiók rendszerint nyom nélkül gyógyulnak, többnyire mindenféle hatásos kezelés hiányában is. A harmadlagos szifilisz a második stádium lezajlása után 2-3 évvel, az idegrendszer korai elváltozásai általában 5 évvel később lépnek fel. Bár a ter­­tier syphilisnek számtalan megnyilvánulási és lokalizál

Next