Orvosi Hetilap, 1997. október (138. évfolyam, 40-43. szám)

1997-10-19 / 42. szám - Pék László: Winston Churchill kórrajza (1874-1965)

(2). Ez nem véletlen, hiszen Churchill a 71. évében van és ötévi napi 16 órás, vagy még több, megfeszített, idegtépő munka áll mögötte csak néhány órai alvással, pihenéssel. Mások is észrevették fáradtsága jeleit, így Kaczynski gróf, a londoni lengyel nagykövet (6), aki 1944. május 3-án így ír: „... első találkozásunkkor úgy láttam, hogy Churchill igen fáradt benyomást kelt és kérdéses, hogy felfogta-e, miről is van szó. Bizonyára megvan az oka arra, hogy miért ismételgeti ugyanazokat a mondatokat.” Tedder légimarsall megjegyzi, hogy 1944 tavaszára Churchill igen fáradt benyomást keltett, és az 1940 óta eltelt idő­szak megpróbáltatásai életerejét kimerítették. A munkáspárt 1945. júliusi, elsöprő választási győzel­me igen mélyen érintette és a depresszió „fekete kutyái” ellen (ahogy ő ezeket az állapotokat nevezte) nincs védel­me, kényszerpihenésre szorult, de a politikai csatározá­sokban változatlanul részt vett. 1949. augusztus 24-én a korai órákban hirtelen észrevette, hogy jobb kezének ere­je lényegesen csökkent. Enyhe szélütést állapítottak meg. A közvéleményt influenzáról tájékoztatták. 1950 január­jában átmeneti és enyhe agyérgörcs tünetei léptek fel. Hetvenhét éves korában, 1951 októberében újra elfoglal­ta a miniszterelnöki széket. Súlyosabb volt azonban az az érgörcs, amely 1952 februárjában érte és átmeneti be­szédkieséssel járt (5). John Colville, magántitkárságának vezetője szerint, ekkor már időnként nem volt képes az adequat ítéletalkotásra és problémamegoldásra, így is­mételten megkövetelte, hogy pl. az öt oldalból álló jelen­tést egy bekezdésre rövidítsék. Hasonló véleménye volt a királynő magántitkárának is (4). Churchill azonban me­reven visszutasította, hogy az aktív munkából visszavo­nuljon és a lordok házában foglalja el székét. 1953. június 23-án érte a kabinetülés alatt súlyos agyérgörcs. Nem volt képes beszélni és megmozdulni a bal testfélre kiterjedő érzészavarok és motoros kiesések miatt. De szerencsére ezek a tünetek csak átmenetinek bizonyultak, és összeszedve erejét kiválóan szerepelt a konzervatív párt októberi kongresszusán, majd 1953 de­cemberében a Bermudákon találkozott Eisenhower ame­rikai elnökkel és a francia kormányfővel. Bár a hírközlés még a tevékeny államférfi attraktív képét tartotta fenn, de 1954 eleje óta közvetlen környezete észrevette, hogy már nem kötik le az államügyek, inkább regényeket olvasott vagy kártyázott. 1954 júliusában a lordkancellár közölte dr. Morannal, hogy Churchill nem képes már kö­vetni a minisztertanács ülésén elhangzottakat. Azt a be­szédet, amit a konzervatív párt 1954. évi októberi kong­resszusán tartott, össze sem lehetett hasonlítani az egy év előttivel, olyan gyenge volt előadása, amit számos hibás mondatfűzés és egyéb tapsus tarkított. Sőt az a szégyen is érte, hogy a ház nyilvánossága előtt kényszerült mente­getőzni 1954. december 1-jén, mert korábbi beszédében meg nem történt eseményre hivatkozott. Még megenged­ték, hogy elnököljön a nemzetközösség miniszterelnö­keinek ülésén 1955. február elején, de a konzervatív párt korifeusai távozását követelték. 1955. április 6-án, 81 éves korában mondott le. Ebben az időszakban ideje nagy részét ágyban töltötte, csak a kormányülésekre kelt fel. Kétségtelenül élete során a nagy fellángolásokat dep­­resszív szakok követték; élete utolsó éveit inkább az utóbbi jellemezte. 87 éves korában olyan szerencsétlenül esett el Monte- Carlóban, hogy combnyaktörést szenvedett. De ebből is szerencsésen felépült, bár ereje tovább fogyott. Szóba sem került, hogy jelöltesse magát az 1964-es választáso­kon. Ekkor fejeződött be 65 évig tartó parlamenti karri­erje. Ez év végén töltötte be 90. életévét. 1965. január ele­jén megfázott és ágynak esett. Január 15-én újabb agy­vérzést kapott, eszméletét elvesztette és január 24-én meghalt. [Megjegyzés: Többen hivatkoznak arra, hogy a magas élet­kort megért Churchill nem vetette meg a tömény szeszes ita­lokat és a fényképek többnyire szivarral a szájában ábrázolják. Azonban 75 éves korában Churchill Maurice Mességué francia természetgyógyásznak, akit köhögés miatt keresett fel, beval­lotta, hogy az idők folyamán a szeszfogyasztást lényegesen csökkentette. Azért, hogy brit buldog természetéhez hasonló, megalkuvást nem ismerő, kemény államférfi képét fenntartsa, egy félig szívott szivart tartott állandóan a zsebében, amelyet akkor vett szájába, amikor a láthatáron egy fényképész feltűnt (8).] Churchill vitathatatlanul kiváló államférfi volt rend­kívüli tehetséggel, akarat- és tetterővel. Utolsó kiemelke­dő alakja volt annak a brit világbirodalomnak, amely a XX. század negyvenes éveitől kezdve lassan széthullt. Ezt a folyamatot Churchill sem volt képes megakadályozni. IRODALOM: 1. Accoce, P, Rrentchnick, P: Ces malades qui nous gouvernent. Stock. Paris, 1976. - 2. Bryant, A.: Triumph in the West. Collins. London, Philadelphia, Cambridge, 1952. - 3. Churchill, W. S.: The Second World War. Cassel and Co. Melbourne, Sydney, Toronto, Johannesburg, Cape Town, Auckland, 1948. - 4. L'Etang, H.: The Pathology of Leadership. Hawthorn Books, Inc. New York, 1970. - 5. McMoran, W.: Winston Churchill: The Struggle for Survival. Constable. London, 1966. - 6. Raczynski, E.: In Allied London. Weidenfeld and Nicolson. New York, Philadelphia, 1951. - 7. Singer, K.: Tales of the Unknown, cit. Der Spiegel. Nachrichtenmagazin. Ham­burg, 1997, 51, 204. - 8. Truhanovskij V. G.: Winston Churchill. Kossuth Könyvkiadó,. Budapest, 1976. Pék László dr. A rendezvények és a kongresszusi híranyagok leadásának határideje a lap megjelenése előtt 40 nap, a 6 hetes nyomdai átfutás miatt. Kérjük megrendelőink szíves megértését. Springer Hungarica Kiadó Kft. 2682

Next