Orvosi Hetilap, 2000. június (141. évfolyam, 23-26. szám)
2000-06-11 / 24. szám - Károly László: A védőnői szervezet Tolna megyében
A nagyszámú halálozást ekkor főkép a rossz szociális helyzettel magyarázták. Ezért jöttek létre értelmiségi, vallási körökben a nyomorenyhítő akciók célját szolgáló szervezetek. A megalakított árvaházak, napközik és jótékonysági egyesületek csak kevés embert érintettek, nem változtattak lényegesen a népmozgalmi helyzeten, sőt éppen Tolna megyében a Sárköz volt az egyik központja az egyke megjelenésének. A század végére a járványok megszelídültek, a teljes vakcinálás következtében a himlő visszaszorult, a gyermekhalálozás csökkent, de a csecsemők pusztulása változatlan maradt. Magyarán: egyik módszer sem volt hatásos. Ekkor, 1915-ben jött létre külföldi példák nyomán a Stefánia Szövetség, mely az asszonyokra szakszerű, személyre szóló tanácsadással próbált hatni. Időbe került, míg a szervezet az igények alakulásával elterjedt és az egészségügynek egyik legsikeresebb intézménye hatékonyan működött. A szerződés időszaka (1915-1948) A Stefánia Szövetség közadakozásból kívánta megvalósítani tevékenységét. Az 1917-ben 25 taggal alakult Paksi Szövetség alapító írása szerint az alapító tagok egyszerre nagyobb összeget tartoztak befizetni. Az 1933-as módosítás alapító és működő tagokat különböztet meg. A működő tagok az orvosok, a védőnők és a központi adminisztratív munkát végző tisztviselők voltak. 1917-ben az állami támogatást is megnyerve, a közigazgatást is igénybe véve kezdték meg a szolgálat országos kialakítását. (1). E célból 1918 májusában a Szövetség vezetői előadást tartottak Szekszárdon. A gyűlésen a helyi vezetők főleg az egyke elleni küzdelmet emelték ki, de megemlítették, hogy Tolna megye 21%-os csecsemőhalálozásával a szászországi halálozás hétszeresét éri el. Madzsar József, a Szövetség igazgatója kifejtette, hogy ennek csökkenése csak szakképzett tanácsadó személyek alkalmazásával érhető el. Rámutatott az anyatej fontosságára is. Az emberek nemigen tudtak mit kezdeni ezzel az új intézménnyel, félreértették feladatát. Mózs például azzal utasította el a védőnő alkalmazását, hogy ha baj van, Tolnán az orvosok könnyen elérhetők. A védőnőt tehát felcserlélének tekintették. Egy akkori újságcikk szerint a védőnő feladata, hogy legyőzze az anyaságtól való irtózást. Tehát a cikkíró a védőnő munkáját messianisztikus feladat végrehajtásának képzelte: olyat kívánt általuk megvalósítani, amire az nem volt képes (más sem), hisz nem is ez volt a feladata. Ez a gondolat még a szocializmus idején is felmerült. Az értelmiség nevében nyilatkozó szerző a védőnő felvilágosító, nevelő tevékenységét meg sem említi, pedig Sebestyén Mária, a lengyeli Apponyi Sándorné - a Stefánia Szövetség egyik alapítójának, gróf Apponyi Albertnek, a volt miniszternek rokona - által saját pénzén alkalmazott védőnő a gyűlésen 1917-es működése óta jó eredményekről számolt be. Apponyiné a csecsemőhalálozás csökkentése céljából 50 000 koronás alapítványt hozott létre. A megyében is megalakították a Stefánia Szövetséget. A terv szerint a megyében 11 főhivatású védőnői állás lett volna, a kisebb helyeket 30, mellékállásban dolgozó személy látta volna el, akik 6 hetes tanfolyamon vettek volna részt. A vesztes háború miatt a tervek nem valósultak meg, csak 3 egyén végezte el Pécsett a 3 hónapos főhivatású védőnői tanfolyamot (2). A három Tolna megyei védőnő közül kettő Szekszárdon, egy pedig Pakson működött. Hogy a szekszárdiaknak kellő fizetést biztosítsanak, a képviselőtestület úgy határozott, hogy ott a megye által előírt három védőnő helyett csak két személyt alkalmaznak, „így a 3 védőnő fizetése 2 részre osztva kellő mennyiségű”. A háború után a Szövetség visszafejlődött. 1923-ban a három délkelet-dunántúli megyében csupán a megyeszékhelyen: Pécsett, Kaposvárott és Szekszárdon működtek intézetei. A dunántúli védőnői hálózat egyébként is elmaradt a Tiszántúlhoz képest. A Stefánia Szövetség 1926. évi jelentésében országosan az 1923. évi 147-tel szemben már 204 csecsemővédő intézet szerepelt 429 védőnővel. Dél-Dunántúlon az intézetek száma változatlan maradt (3). Országos változást csak a Zöldkereszt jelentett, amelyet Johan Béla a Rockefeller-alapítvány segítségével a falusi egészségügy megjavítására hozott létre. A szervezet munkájának csak egy részét képezte az anya- és csecsemővédelem. 1928-ban Debrecenben, 1930-ban Budapesten védőnőképző intézetet szervezett. E bentlakásos intézményekben a képzés ideje 2 év volt. 1928-ban csak középfokú végzettséget (polgári) kívántak meg, az 1930- as évek végén már az érettségit vagy tanítóképzői oklevelet is megkövetelték. Akinek a szükséges alapfokú végzettsége nem volt meg, nem végezhette el az iskolát, csak gyakornokként dolgozhatott (4). 1927. decemberben újból megalakult a paksi tanácsadó. Állami segítséggel egy vásárolt emeletes házban szülőotthont hoztak létre. A paksi képviselőtestület a földszinti részt átengedte a Stefánia Szövetségnek, de az emeletet, ahol a szülőotthon volt, lakásokként bérbe adták. Mikor erre rájöttek, sikkasztás gyanújával vizsgálatot indítottak. Kiderült, hogy az emelet bérbeadásából származó jövedelmet - az előírtnál nagyobb mértékben - a tanácsadó korszerűsítésére fordították. A még alig üzemelő, de eredményes szülőotthon megszüntetését azzal indokolták, hogy a szekszárdi szülészet mentővel fél órán belül elérhető, így a paksi intézmény felesleges. Az egész ügy kissé homályos volt. A közeli Dunaföldvár tanácsadója 1929-ben született meg. 1. ábra: A Stefánia Szövetség jelvénye